Az amerikai horror filmek hatása hazánkban is – Összevarrta felesége száját a vadállat

– Négy év börtönre ítélték azt a férfit, aki összevarrta feleségének száját –

Girl-With-Mouth-Sewn-Shut-and-Bloody-Head-Tattoo-346x500Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta feleségét, és összevarrta a nő száját.

A Fővárosi Törvényszék honlapján közzétett elsőfokú ítélet szerint a férfi 2013. február 23-án feleségével szeszes italt fogyasztott, majd összekötözte a nő kezeit, és súlyosan bántalmazta az asszonyt. Ezután orvosi cérnával két öltéssel bevarrta a nő száját. Felesége súlyos sérüléseket szenvedett, a bordatörés következtében kialakult tüdőzúzódás miatt közvetett életveszélyes állapotba került. A vádlott a bántalmazás után elment a lakásból.

A szomszéd házban lakók a vádlott zavart viselkedésére lettek figyelmesek. Kérdésükre a férfi azt mondta nekik, hogy baj van, és a lakásába hívta őket, ott megtalálták a nőt. A vádlott az egyik ismerősének telefonján értesítette a rendőrséget, de rossz címet és nevet diktált be, továbbá azt mondta, hogy őt is megverték és elrabolták, ezzel félrevezette a hatóságot. Néhány perccel később az egyik szomszéd hívta vissza a rendőrséget, hogy elmondja a helyes címet és kérte, hogy küldjenek mentőt is.

A közlemény szerint a vádlott eleinte tagadta a cselekmény elkövetését, később azonban beismerte tettét. Azt állította: felesége kérte, hogy üsse meg, és azt is, hogy varrja be a száját.

A törvényszék közleményében kitért arra is, hogy a sértett 2000 óta gyógyszerekkel kezelhető, diagnosztizáltan mentális betegségben szenved, ennek következtében “belátási képessége hiányzik”. A gyógyszerek elhagyása esetén elméje zavarttá válik, állapota miatt nem fogyaszthat alkoholt.

A vádlott a bíróság szerint nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely beszámítási képességét kizárná vagy korlátozná, és feleségének mentális állapotával is tisztában volt.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, az életveszélyes állapot közvetett voltát és azt, hogy a bűnösségre is kiterjedő vallomást tett. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekményt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, mentálisan beteg hozzátartozójának sérelmére követte el.

Az ügyész súlyosításért és téves minősítés megállapításáért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben. (MTI)

Bal-Rad komm: Az ilyen brutális kínzást senki nem találja ki magától, – hanem általában egy mintát, viselkedési sémát követ. – Például egy amerikai horror filmben látott mintát, – melyekből már annyi van hazánkban, s olyan hatással a gyengébb akaratú, erkölcsű emberekre, – hogy az már katasztrofális.

Ez a bizonyos szájbevarrás, amúgy már az amerikai “horror kultúra” (ha egyáltalán kultúrának lehet nevezni), része, – mely elsősorban Halloween idején hódít az egyre őrültebb amerikaiak között.

És sajnos ez az őrület befurakodott már Magyarországra is. – Na, de a fenti szörnyű történettel kapcsolatban azért megkérdezzük: Mi lesz 4 év múlva, – ha ez a brutális állat szabadul?

B-R

u-i. – A fenti kép illusztráció, – mely nem mást, mint egy tetoválást ábrázol, egy amerikai weboldalról – Beteg egy lélek az is, aki ilyet varrat magára.

Kategória: BŰNÖZÖK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.