A híres germán alaposság!

Keserű bizonyíték: a németeknek tényleg fogalmuk sincs, kiket engedtek be a menekülthullámmal

A tavaly menekültként Európába érkezett würzburgi baltás–késes támadó úgy kapott németországi tartózkodási engedélyt, hogy valódi személyazonosságát a német hatóságok egyetlen egyszer sem ellenőrizték – derül ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap friss összeállításából. A 17 éves, magát afgánnak valló fiútól csak egyszer vettek ujjlenyomatot: Magyarországon.
A FAZ MTI által is közre adott információi szerint a támadó teljesen ellenőrizetlenül lépett be Németországba. Ujjnyomatát 2015 júniusában, Magyarországon rögzítették az Eurodac uniós menekültügyi adatbázisba, és amikor június végén megérkezett Németországba, a német hatóságok nem vizsgálták meg, hogy regisztrálták-e már valahol az EU-ban, vagyis nem vettek ujjnyomatot, amelyet lefuttathattak volna a közösségi adatbázisban.
A támadó 2015 decemberében nyújtott be menedékjog iránti kérelmet és idén márciusban kapott tartózkodási engedélyt. Egyetlen egyszer sem mutatott be személyazonosság igazolására alkalmas iratokat, identitásáról mindig csak az általa közölt adatokat rögzítették.
A támadó kilétét legkésőbb a menedékjogi eljárásban alaposan meg kellett volna vizsgálni, de Joachim Herrmann bajor belügyminiszter szerint ez sem történt meg. A miniszter a napokban elmondta, hogy az eljárás során a támadót nem hallgatták meg személyesen és nem vettek ujjnyomatot tőle.
A FAZ-cikk igazolja: a würzburgi eset keserű bizonyíték, hogy a német hatóságoknak fogalmuk sincs arról, kiket fogadtak be a tavalyi menekülthullámmal.

riaz

A 17 éves, Riaz Khan Ahmadzai nevű afgán támadó lehet, hogy nem is 17 éves, nem is így hívják és talán még csak nem is afgán. (Pastu nyelven vállalja a támadást, ám szakértők szerint a pastu pakisztáni, és nem afgán változatát használja.) Mindazonáltal nemrég még minden együtt állt ahhoz, hogy a fiú valódi mintamenekült legyen: megkapta a menekültstátuszt, a tartózkodási engedélyt, majd befogadta egy német család.
Riaz Khan Ahmadzaiból mégsem mintamenekült lett, hanem az első menekülthátterű terrorista, akiből nem másod- vagy sokadgenerációs bevándorlóként, hanem új érkezőként lett iszlamista támadó. (Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy Riazt közvetlenül az Iszlám Állam küldte volna.)
A fenti megállítás hallatán persze legyinthetünk magabiztos, felvilágosult európaisággal: lám, egymillióból egy. Ám ha hozzávesszük az ügy másik tanulságát, miszerint a németeknek segédfogalmuk sincs arról, hány lehetséges Riaz van még a beengedettek tömegben, a hír inkább nevezhető vérfagyasztónak.
(valasz)
Bal-Rad komm: “…A 17 éves, Riaz Khan Ahmadzai nevű afgán támadó lehet, hogy nem is 17 éves, nem is így hívják és talán még csak nem is…” – TALÁN NEM IS EGYEDÜL ÉRKEZETT! És talán…!
Bizony sok lehet a talán. Csak tavaly másfél millió meghívott rohanta le Germániát. Melynek alaposságukról ismert hatóságai a legelemibb szabályokat sem tartották be. Boldog-boldogtalan kapta a papírokat, kosztot-kvártélyt. A nagy sietségben! De mi indokolta ezt a nagy sietséget? Nem tán az, hogy minél előbb, minél nagyobb létszámú migránshordát zúdítsanak Európa országaira?
Mert most-jobb esetben csak-lézengenek valahol. Valahol Germániában, valahol Európában. Ha pedig vallásuk megköveteli!-mészárkodnak egy jót!
“…hány lehetséges Riaz van még…”
-A nagy számok törvényszerűsége alapján igencsak sokan lehetnek! De hiszen erre igéretet is tett az Iszlám Állam! Meg még másra is! Hát ne csodálkozzunk. Csak teljesítik az igéretüket.
A vérfagyasztó ebben a történetben az, hogy ezt Germánia Ribanca intézte! Ennél vérfagyasztóbb már csak az, hogy a tegnapelőtti müncheni vérengzés után gőzerővel zajlik a migránssimogatás Germániában!
LÁM-LÁM! GERMÁNIAI SZÜLETÉSŰ VOLT A MÉSZÁROS! GERMÁNIAI SZÜLETÉSŰ IRÁNI! (Mintha éppen kapóra jött volna a dolog!)
Aki-ugye-ezek szerint csiszta árja már!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A híres germán alaposság! bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A német felsőbbrendű tudata,a HARÁCSOLÁS ÉS A GYARMATOSÍTÁS EURÓPA NÉPEI SZÁMÁRA. LENGYELORSZÁG,MAGYARORSZÁG ÉS A BALKÁN.AMIT HITLER NEM ÉRT EL FEGYVERREL AZT ANMGÉLA ELÉRTE CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉSSEL.ÖNKÉNT ÉS DALOLVA.KERESZTÉNY ALAPON.AMIT ADNAK TÍZSZERESÉT ELVESZIK.DEVIZAHITEL,TERMÉNYÁRAK,IPAR MEGSEMMISÍTÉSE.CSAK ŐK ÉLHETNEK JÓL.KI A NATO-BÓLKIi AZ UNIÓBÓL.VISSZA A NÉPKÖZTÁRSASÁGOT.POKOLBA MINDEN POLGÁRI KORMÁNNYAL.MERT NÉMETEKKEL KOLLABORÁNS!

  2. Fergeteg11 szerint:

    Elnézve a fejét, azon csodálkoztam volna, ha nem az derül ki róla, hogy pakisztáni. Ezt a fajtát én az Indus közelében lakó pastuktól várnám, nem az Afganisztán déli részén élőktől.

  3. V.kutya szerint:

    Olvassatok is, ne csak írjatok, igaz, olvasni nehezebb!
    A Breivik gyilkosság ötödik évfordulóján ölt, és nem migráns.
    Breivik pedig kommunistákat, és szocialistákat ölt, nem keveset, sokat, nagyon sokat!
    Kinek is szurkoljunk?

    • Fergeteg11 szerint:

      Szerintem ez most félrement, hiszen a késes-baltásról van szó, nem? A müncheni lövöldöző egy másik.

      • V.kutya szerint:

        Igen, persze, elnézést! Ez a sok kecskeb.szó! 🙂
        Viszont minap ő is terítéken volt, egy-egyben a szélsőjobbtól átvéve!
        Nem minden az, ami (aki) elsőre látszik. Mi van akkor, ha az arab is náci??

        • Fergeteg11 szerint:

          Amennyit a Telegraph és az Independent hírei alapján össze tudtam rakni a “német” lövöldöző motivációjáról, az elég zavaros, de annyi kiderül belőle, hogy idegeneket akart ölni, és korábban évekig zaklatták, ami miatt kezelést is kapott. Viszont nekem nem úgy tűnik, hogy a célpontjai valamilyen eszme vagy vallás követői, vagy valamely alrassz, nép stb. tagjai lettek volna, és még csak nem is egy magasztosnak szánt cél érdekében követte el a gyilkosságokat, mint Breivik. Volt a bűncselekmény közelében egy fehér európai fickó, aki rákiabált, idegennek nevezte. Erre válaszolta, hogy ő német, ott született (előtte pedig, hogy az olyanok miatt zaklatták hét évig, mint ő). Úgy gondolom, az ottani polkorrektkedő agymosás hitette el vele, hogy mivel németországi születésű, ő ugyanolyan német, mint bárki más, annak ellenére, hogy mindkét szülője iráni bevándorló. Az iskolában aztán szembesült azzal, hogy ez nem így működik a valóságban. Akiket megölt, azok között albánok, törökök, egy görög és egy félig olasz nevű is volt. Magyar áldozatról is hallottam. Ők ugyan nem feltétlenül az ottani tipikus külsejű emberek lehettek, de elnézve Ali fényképeit, nála valószínűleg sokkal inkább illettek a szokásos európai közegbe. Szerinem volt benne egy hatalmas adag düh és bosszúvágy, és meg akarta mutatni, hogy nem ő az idegen. Mert ő ugye “német”. Mellette még allahozott is egyet, ami aztán végképp mutatja az indítékai zavarosságát (bár síita volt, a hírek szerint nem volt kifejezetten vallásos), és a németországi szellemi állapotok súlyosságát. Ez az ember inkább az ott meghatározó európai “baloldal” áldozata, ha már mindenképpen felelőst akarunk keresni. Egy nagy hazugságcsomag terjesztőié.
          http://www.independent.co.uk/news/world/europe/munich-shooting-gunman-ali-david-sonboly-was-obsessed-with-mass-killings-say-police-a7152801.html

        • V.kutya szerint:

          A müncheni mészárlás nem terrortámadás, és nem ISIS akció, nem mingráncsos dolog, ezt lassan még a gyepás tévékettősök is megértik, pedig a jó “magyar” (érts: cigány) vezetőink osztják az észt ezerrel!
          Íme, egy valóban baloldali, és valóban radikális oldal véleménye a dologról:
          “Az Európai Baloldal tiltakozik Szijjártó Péter aljas nyilatkozata miatt, melyben annak ellenére terrortámadásnak nevezi a müncheni mészárlást, hogy azt a hivatalos német szervek is ámokfutásként ismerik el.
          Mivel Szijjártó szerint a támadás fenyegetést jelent az európai kultúrára, ezzel azt a képzetet próbálja kelteni, hogy ez valami kívülről jövő jelenség.
          Mindezt annak ellenére, hogy a sajtóban már teljesen világosan megjelent, hogy az elkövető a szélsőjobboldali Anders Breivik követője – ahogy azt a nyomozás során előkerült bizonyítékok is mutatják.”

          • Fergeteg11 szerint:

            Nem terrortámadás, ez igaz (bár dzsihádista csatornákon örvendeztek a hír hallatán, de aligha köthető hozzájuk), és nem is migránsos, mert migránsok közvetlen leszármazottjáról van szó. Viszont az, hogy a “kívülről jövő jelenség” “látszatának” keltése miatt tiltakoznak az általad hozott oldalon, enyhén szólva érdekes. Mert mi ez, talán ősi európai kultúra? Az ilyenek két három évtized múlva sokkal gyakoribbak lesznek, ha minden halad tovább a szokásos mederben, és nem lehet nem észrevenni az összefüggést (ez is része egyébként a baloldali hazugságcsomagnak).
            Ennek ellenére a dolgok elferdítésének én sem vagyok híve. Viszont az Admin interpretációja szerintem rendben van, csak ő a késes-baltásra gondolt. Ezért innentől kezdve kár Alin vitatkozni. Hozzá csak Admin utolsó két mondata köthető, amit én sima figyelemkihagyásnak tudok be a részéről. Vagy csak nem fogalmazott egyértelműen, amikor időközben már a másik esetre gondolt.

  4. M G Miklós szerint:

    Pokolba minden kormánnyal, mert a cionista- szabadkőműves- illuminátus világhatalommal kollaboráns, és a kormányok tagjai is azok. Tessék csak a magyar parlament padsorait végig pásztázni.
    Nem a német, nem a francia, nem az osztrák, és nem a többi nép az ellenség, hanem a világot tönkretevő háttérhatalom. A népeket mindenütt megvezetik és mindig is megvezették, egymás ellen uszították. Amióta osztálytársadalmak léteznek, ez így megy. A nép legnagyobb árulója akaratlanul is maga a nép.
    Az éghajlat tönkretételén is ők dolgoznak.
    Ahol élek, itt a chemtrail- ezés szinte folyamatos.
    Az európai fehér fajt ki kell pusztítaniuk, addig nem lesz a hatalmuk totális a világ népei fölött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.