Partylányok

Rosszul lettek a hoszteszek a Forma–1-es partin

party

Beszélgetnek, nevetnek, táncolnak, és ha azt kérik tőlük, akkor isznak – határ pedig nincs. Talán ezért, talán más okból, de a Buddha Bárban rendezett exkluzív partin több hosztesz is rosszul lett.

A Bors információi szerint a Magyar Nagydíjat követő exkluzív partin két hosztesz elájult.– A VIP-részlegen minden lány kapott egy asztalt. Annyi volt a feladatunk, hogy felügyeljünk a saját asztaltársaságunkra, és készségesen álljunk a vendé­geink rendelkezésére – árulta el az egyik fiatal hosztesz. – Ezerforintos órabért kaptunk, csupán az volt a kikötés, hogy szórakoztassuk a vendégeket: beszélgessünk velük, ha kérik, táncoljunk, és ha megkínálnak, akkor igyunk, ne legyünk olyan udvariatlanok, hogy visszautasítjuk. Természetesen másra nem köteleztek, így az már ránk volt bízva, hogy vállaljuk-e, ha esetleg ennél többet is szeretnének tőlünk – tette hozzá a nevét elhallgató közreműködő.
A lányoknak este fél nyolcra kellett odaérni a helyszínre, ahol a parti végéig, azaz nagyjából hajnali ötig kellett maradniuk a megállapodás szerint. Az exkluzív klubban elegáns, jégből kifaragott italpultok mögül kínálták a kevert alkoholos italokat, amelyek többnyire csúcskategóriás vodkából, pezsgőből és whiskey-ből készültek, de a vendégek kérhettek ásványvizet, kólát és energiaitalt is – bár ez a buli előrehaladtával egyre ritkábbá vált. A remek DJ-knek, és a hangulatnak köszönhetően nőtt a tömeg a pultoknál, és szépen fogyott az alkohol. A Bors informátora elmondta, hogy éjfél után már igencsak nehezen tudott megállni a kötelezően előírt fekete magassarkúban, ő azért szerencsés volt, mert az asztaltársasága megengedte, hogy egy rövid időre leüljön hozzájuk egy megüresedett székre. Akadtak azonban olyan lányok, akiknek már nem volt ekkora szerencséjük.
– Azt tudom, hogy éjjel 2-3 óra körül több lány is rosszul lett. Az egyikük még időben le tudott ülni, kintről hoztak neki csokit és vizet, amitől jobban lett. A másik két lány azonban elájult. Őket elvitték, de arról már nem értesültem, mi lett velük, orvost hívtak hozzájuk vagy hazavitték őket, mert utána már nekünk kellett figyelni az ő asztaltársaságukra is.A Bors informátora nem tudja, hogy a sok álldogálás, a fülledt levegő, a mértéktelen alkohol vagy esetleg más állt-e az ájulások hátterében, az azonban biztosan nem javított a helyzeten, hogy a klubon belül semmilyen ételt nem szolgáltak fel a minőségi, de erős röviditalok mellé. A Bors a lányokat kiközvetítő ügynökségnél érdeklődött a hoszteszek állapotáról és arról, hogyan fordulhat elő ilyesmi a külföldi és magyar hírességeket felvonultató partin, amit előzőleg a budapesti éjszakai élet legforróbb eseményeként, az év partijaként hirdettek.– Tudnék róla, ha bármi történt volna, de ilyen nem történt! – állította az általunk megkérdezett szervező.
Bal-Rad komm: Csak egyetérteni tudunk a Bors szerkesztőségi véleményével:
“Hoszteszlányok! Ti, akik óránként ezer forintért hajlandók vagytok nagyhatalmú urak szobáinak díszei lenni, nyolc órát egyetlen leülés nélkül végigállni, és ha kell, kényszerből addig inni, amíg el nem ájultok, mégis mit gondoltok a világról? Vajon miért nem mondtok gondolkodás nélkül nemet egy ilyen munkára? Sajnos tudom a választ: azt hiszitek, hogy egy ilyen csillogó Forma–1-es partin majd belétek szeret Hamilton. Versenypilóta-feleségek lesztek, mindennap partikra jártok, magánrepülővel utazzátok ke­resztül-kasul a világot, gondtalan és szupergazdag életet éltek, amíg meg nem haltok.Halkan szólok, hogy az óránként ezer forintért ácsorgó, kényszerből ájulásig ivó lányokból nem lesz gazdag ember felesége, de még a lábtörlője sem.És ha már gazdag ember fe­lesége: az megvan, hogy Bernie Ecclestone anyósát, aki nálatok évtizedekkel idősebb, épp most rabolták el? Nem szép dolog ilyesmivel tréfálni, de nem bírom ki, hogy ne mondjam el: nem ismerek olyan anyósviccet, amelynek az a vége, hogy a vô kifizeti a váltságdíjat. Szóval sem ti, sem anyukátok nincs bizton­ságban ezen a terepen. Menjetek inkább dolgozni, az a hosszú nyugalmas élet titka!”
-Persze még néhány keresetlen szóval tudnánk rajta turbózni!-de ettől most inkább eltekintünk. Csupán ennyit: JOBB IDŐKBEN nevén nevezték a gyereket! AKKOR nem hosztessznek mondták a qrvát!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Partylányok bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. öreg kun szerint:

    Szörnyű elfogadhatatlan világ ez, becsületesnek született embereknek becstelenség árán kell megélni!

    • vitorla123 szerint:

      Nem a lányok a hibásak!Nekik is élni kell!Férj a világon sincs.Épeszű fiatal nem nősül meg.Nem nevel gyereket .mert nem akarja,hogy a német-zsidó gyarmaton csóró legyen.Vagyis “MUNKAVÁLLALÓ!” Ráadásúl már kinézték,hogy a magyar lányokat szír férfiakkal keresztezik.Igazi fasiszta embertenyészés a cél! Soros jól gondolja.Engedelmes emberek lennének.És buták.

      • emilo szerint:

        Vitorla

        “Épeszű fiatal nem nősül meg.Nem nevel gyereket .mert nem akarja,hogy a német-zsidó gyarmaton csóró legyen.”

        Pfff, ezt magyarázd már el az összes itthon éppen nősülőknek és az éppen gyereket váróknak személyesen. Darabjaidra tépnének az okoskodásodért 🙂

        • vitorla123 szerint:

          Pedig fiúktól hallottam ezt.Akiket akaratuk ellenére tettek apává!Mind a két srácnak tönkrement a karrierje.Nem mindenki harácsoló Magyarországon,akinek kell az örökös.Mert attól értelmes a harácsolás!A nincsen öröklésére nem kell a gyerek!Ja én imádom a srácokat,ha kicsik,ha nagyok.Volt,hogy egyszerre 300 fiatal férfi parancsnoka voltam!Hát sok minden előfordúl,de a gyerekek vállalása elég ritka! Nagyon rossz a házassági statisztika is.Általában ma egyedűl neveli fel a gyerekét az anyák többsége.”feláldozzák” magukat.Várják a hálát ami nem jön be!

  2. Próféta szerint:

    Hát….nem tudom… Még, ha 10.000 Ft-os órabért fizetek volna, akkor megértem, de 1.000 forint nem nagy fizetség a főúri szeszélyekért. A vendégekkel meg tudatni kellett volna, hogy csak alkoholmentes italokat fogadhatnak el a lányok. És legalább néhány zsíros kenyeret tehettek volna ki az asztalokra……mint magyar kuriózum.
    Ezzel szemben….jövőre meg érezzék magukat megtisztelve a lányok, hogy ingyen bemehetnek egy exkluzív partira és agyament seggeket nyalhatnak.

  3. petymegr szerint:

    Ja és nem operátor volt a betanitott munkás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.