Savanyú a cuki, édesedik a narancs?

Nézőpont: Tarol a Fidesz, tovább zuhant a Jobbik

Három százalékkal, 31 százalékra nőtt a Fidesz támogatottsága júniushoz képest a teljes felnőtt lakosság körében – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét szerdán közölték az MTI-vel.

A Jobbik júniushoz képest egy százalékpontot rontva 12 százalékon áll. A baloldali pártokat – MSZP, DK, Együtt, PM – összesen a megkérdezettek 17 százaléka támogatja.
A szocialisták támogatottsága júniushoz képest nőtt két százalékkal, jelenleg 10 százalék, ugyanakkor a DK támogatottsága ezzel azonos arányban csökkent, 5 százalék.
A Nézőpont Intézet közleménye szerint mindez az MSZP tisztújítása miatti egyszeri hatásnak is betudható, hiszen a baloldali pártok együttes támogatottsága nem változott.

np

Az LMP tábora 5 százalék, az Együtt és a PM pedig változatlanul 1-1 százalékon áll.
Ilyen támogatottsági adatok mellett a legvalószínűbb listás eredmény: Fidesz-KDNP 44, Jobbik 21, MSZP 12, DK 8, LMP 7, Együtt 2, PM 1 százalék.
“Mindez aligha független a bevándorlás és a terrorizmus közti egyre világosabb összefüggéstől, mely Orbán Viktor miniszterelnököt igazolja”- áll a Nézőpont Intézet közleményében.

np1

A telefonos közvélemény-kutatás július 15-e és 17-e között készült 1000 ember megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.
(MTI)
Bal-Rad komm: És még majdnem két esztendő van a “választásokig”! Remek iramban érik-édesedik a narancs, és savanyodik a cukiság. Havi három százalékos népszerűségnövekedés! Ez igen!
Ha a döbrögista horda jól belehúz, meg is lesz a 120 százalék! Népszerűségben. Mandátumokban meg egyenesen 150 százalék! Micsoda örömhír ez a horda rajongóinak!
Csak sejtenénk a nagy titkot, hogy milyen szisztéma alapján választják ki a “közvéleménykutató” kérdezőbiztosai a felhívandókat! Lehet hogy Kubatov segít nekik?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Savanyú a cuki, édesedik a narancs? bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Szabi szerint:

    Hazugság az egész, nem is érdemes foglalkozni ilyenekkel.

  2. V.kutya szerint:

    Nem kell örülni, hogy csökken a jobbik támogatottsága, mivel egyszerűen okafogyottá váltak, mert a fidesz teljesíti a jobbik minden lényegi politikai és gazdasági elképzelését, és elmondhatjuk, hogy a fidesztől jobbra már nem létezik hely a politikában. Tehát a felmérés inkább szomorú, mint jó hír.

    • vitorla123 szerint:

      Szóval van itt más is:

      Tovább a tartalomra
      FŐOLDAL
      MNA
      Kezdetét veszi a honvédő háború
      Amit már évekkel ezelőtt jeleztünk bekövetkezett. Ember alatti lények özönlenek be a magyar élettérbe, hogy kihasználják a humanizmus adta lehetőségeket és felemésszék anyagi forrásainkat, ezzel pedig olyan állapotokat okozzanak, melyek helyreállítása lehetetlen lesz. A politikai beavatkozás elkerülhetetlen, a politikai szükségszerűség nem odázható el. A kormánynak fel kell ismerni azokat a lehetőségeket, amelyekkel visszaszorítható az invázió veszély. A fehér Európára kivetett halálos háló fojtogatja nemzeteinket, Magyarország pedig első számú veszélyeztetettje a kialakult állapotoknak. Az irányított és előre eltervezett invázió szörnyű viharként tombol a fehér nációkon. A bevándorlók magukon és magukban hordozzák a legszélsőségesebbnek minősíthető, katasztrófa kialakulását eredményezhető stigmatikus jeleket.

      Jön az ítélet napja! A vér és a vas korszaka. Ezek az ítéletidők megmérik és megpróbálják az erőket és jaj lesz annak, aki híjával találtatik! Az európai nemzeteknek felelőssége és kötelessége van a jövendőért! Fajunk jövőjéért, gyermekeink biztonságáért. A szabadkőműves, nyugati hatalmak és pribékjeik által elvetett magvak már szárba szökkentek, hamarosan megkezdődik az aratás. A halál aratása veszi kezdetét, a fajok háborújának előszelét már érezni. Élet-halál harc, amelyet részünkről megelőz egy reflexszerű kohéziós, falanxba rendeződés.

      Európa kockázatos barátkozása a multikultúrát hirdető páholyokkal olyan folyamatokat indított meg, amiből a kitörés véres és kíméletlen lesz. Magyar vonatkozásban különösen nehéz lesz a küzdelem, ami örökre megváltoztatja népünk sorsát. Az engesztelhetetlenül ellenséges szellemmel nincsen több párbeszéd, nincsen diplomáciai viszony! A világot zsaroló és hatalmában tartó elit Európa végleges elpusztítását tűzte ki céljául. A kultúrát, hagyományokat és szuverenitást nem tisztelő beteges vakolók első látványos csapása az invázió megindítása, az alsóbb osztályú népek szervezett mozgatása Európába. A bűn és terror népeinkre szabadul, ahol tud rombol, árt és zülleszt. Nyomában a halál jár. A liberális individualizmus képviselői, az ellenségeink zsoldjában tevékenykedő előretolt haderő. Ők azok, akik étel, gyógyszer, ruhanemű-osztásokat szerveznek a menekültáradat részére. A többségi társadalmat és valódi rászorulókat törvénytelenül kirekesztve végzik tevékenységüket, amellyel elárulják a magyar népet és hitet tesznek a háttérhatalmak előtt. Ezeket a felforgatókat a magyar nemzet ellenségeinek nyilváníthatjuk!

      11412305_842144132536705_6770763348955267705_n
      Az ellenség már határainkon belül…

      Szorul a hurok. Lassan pedig olyan erő jelenik meg az utcákon, akik fizikai érvekkel fognak nyomatékot szerezni a magyar nép óhajainak. Ők a rendőrség és egyéb erőszakszervezetek támaszai lesznek a kritikus időkben. Nem pénzért, zsoldért állnak csatasorba, hanem a fajvédelem és hazaszeretet vezéreli őket.

      MNA
      … mi pedig készen állunk a méltó fogadásukra!

      Ha az áldatlan állapotok kikényszerítenek egy kedvező politikai döntést, a fegyveres szervezetek pedig megkapják azt az utasítást, amelyre minden fegyveres testületnél szolgálatot teljesítő hazafi vár, megkezdődik a kíméletlen, de törvényes és nem utolsó sorban, törvényszerű folyamat, amely fizikai és erkölcsi értelemben is nemesíteni fogja hazánkat, Magyarországot. Az önvédelemre felszólító parancs hamarosan megérkezik, mert az idők szava kikényszeríti azt a parancsot, amelynek elhangzása után vagy mindnyájan meghalunk vagy az örök dicsőség vár ránk. Ebben a küzdelemben nem maradhatunk alul! Magyarországnak örökké élnie kell! Ezért emeljük fel a szíveinket és adjuk vissza Magyarországnak azt a dicsőséget, ami őt megilleti!

      Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

      • vitorla123 szerint:

        Az is tény,hogy van igazuk!Gyurcsányék Magyarország megszűnését Európai Egyesült Államokat szeretnének.Ez a páneurópai gondolat.Mi kommunisták ezt nem szeretnénk!Mert német-izraeli uralmat és nekünk gyarmati sorsot jelent.Mi kommunisták is akár fegyverrel is harcolunk a nemzeti függetlenség fennmaradásáért.Gyurcsány és emberi huzanak a picsába.Tervezem is a kiképzés kiterjesztését néhány már gyakorló fiatal férfin túl.Nincs egyenruha.Nincs ilyen őrület mint itt aképen láthatod.Példa a Rendező Gárda és a Szír csoport szervezése.A Nemzeti Arcvonal jól tenné ha cstalakozna.Egy a cél.Hazánk föggetlenségének fenntartása.Az MSZP a FIDESZ ewlárulta ezt a alapelvet.Tököli-Rákóczi-Kossuth-Kun Béla-Hothy-Rákosi-Kádár egyfolytában ezért harcoltak.Önálló, független szép Magyarországért.Politikai nézeteiktől függetlenűl.Halgatom a reklámot:Azt mondja hogy a kommunistának még a fasiszta bőrével sem kell elszámolni.Mi közben a műsor a kommunizmus bűneinek aktájával foglakozik.Idéznek a titkosszolgálati jelentésekből.Normális.Csak ma van az,hogy a rendőr azt mondja a cigánynak,hogy fussál,baltával a kezében és hátulról agyonlövi.Szóval kinek nem kell az áldozatok bőrével elszámolnI? Szóval miért gond,ha honvédelemre képezzük ki a fegyverforgatásra képes fiatalokat?Miért nem képezi ki őket a Magyar Állam?Mert az elit,Európai Egyesült Államokat akar. És indián sorsot a magyaroknak!Észnél legyünk ha nehezünkre esik is!

        • vitorla123 szerint:

          Ez se semmi:
          3 Comments
          A Mi Időnk
          Login
          1
          Ajánlom 3
          Share
          A legújabbak szerinti rendezés
          Avatar
          Join the discussion…

          Avatar
          kintornas • 4 órája
          Amikor ez a beszéd elhangzott (88.03.22), már csak 8 hónap volt vissza a szocializmusból. Előző (87-88) télen a buszmegállókba lelkes polgári aktivisták ezt pingálták ki: Ózdnak kenyeret, Grósznak kötelet! (Különben a Ceausescu-ellenes hecckampányt is kb. hat évvel a román IMF (1972) után indították el: tehát 1978 körül.) A restauráció az élet minden területén érzékelhető volt. Az értelmiség már az Eldorádóját forgatta.
          Kádár már évek óta csak sodródott és ez a megnyilvánulása sem szerencsés: bármennyire is szerette volna korlátozni a tőkét, annak akkor már döntő befolyása volt. Elsősorban a 6 évvel korábban aláírt IMF szerződés következtében, amivel akkor már függő helyzetben tudták tartani a magyar gazdaságot. A komprádor burzsoázia szerepét a reformkommunista közgazdászokra osztották ki – és ők ezt a legjobb tudásuk szerint adták elő. Belőlük lettek aztán neokolonializmus bennszülött helytartói. (Fekete János, Matolcsy, Medgyessy és még sokan mások.) Grósz még ebben az évben repült. (Csaut pedig évre rá kinyírták.)
          Tanulságos idézet, mert azt a hitet sugallja, hogy a Nyugat jó, a Hitel jó – nem az – ez utólag nyilvánvaló. A “sztalinistáknak” volt igazuk, amikor 1947-ben visszautasították a Marshall-segélyt.
          Konklúzió: A tőkét szép szóval nem lehet korlátozni. Az Öregnek sem sikerült, pedig ő még tudta, hogy mi is az a proletárdiktatúra.
          • Reply•Share ›
          Avatar
          Peter Rona • 8 órája
          Kádár jól látta, a tőke térnyerése elkerülhetetlen a szocialista rendszerben is. Ő lehetett volna az egyetlen ember, aki el tudta volna érni, hogy a tőke haszna a munkásság kezében maradjon. A párt reformkörei azonban azt ismerték fel, hogy a tőke haszna az ő zsebükbe kerülhet. Hülyék lettek volna megosztani ezt a melósokkal. Így jöhetett létre Kelet-Európában és elsősorban Magyarországon a legalajasabb, legkorruptabb kapitalizmus, ami eddig létezett.
          • Reply•Share ›

          Avatar
          Tovaris Peter Rona • 6 órája
          Kádáron kívül minden igaz kommunista látta a kapitalizmus veszélyeit. Csak eléggé kevesen voltak, a 800 ezer párttagnak csak a töredékét képviselték.
          Nagyképű lennék, ha utólag azt állítanám, hogy én is láttam. Sajnos csak éreztem. A “tőke munkáskézbe kerülése” – nem kimondottan érthető – inkább a termelő eszközök tulajdonlásának a munkáskézbe való kerülése lett volna a célravezető. Ezt másképpen szövetkezeteknek nevezik.
          Sajnos, Magyarországon kívül VALAMENNYI volt szocialista országban aljas, korrupt a kapitalizmus

          • vitorla123 szerint:

            Elnézést de nem jött össze.Itt a Kádár niyilatkozat Moldova György tollából
            Kádár János valóra vált jóslata a mai rendszerről
            2016. július 27.
            Az alábbiakban Moldova György: Kádár János könyvének egy részletét közöljük, mely igazán tanulságos a mai rendszer visszásságait tekintve:

            Kádár János az életét tette fel a kizsákmányolás elleni harcra, meggyőződésében sohasem ingott meg, mégis a korát messze megelőzve ismerte fel, hogy az elkerülhetetlenül beáramló tőke milyen hatást gyakorol majd Magyarországra:

            „… A szocialista rendszernek van egy sarktétele, amit úgy hívnak, hogy megszünteti az embernek ember általi kizsákmányolását. Ezt sok éve mondjuk, de az életben, a valóságban mindig jelen vannak más elemek is. Végig jelen volt a magántőke. A kisipar, a kiskereskedelem mindig deklarált és elismert magántőke volt Magyarországon, és ha egy magániparosnak van alkalmazottja, akkor ember zsákmányol ki embert. Természetesen nem ez adta meg a rendszer sajátosságát, hanem az, hogy a termelőeszközök döntő része társadalmi tulajdonban van” – mondta Kádár János a Politikai Bizottság 1988. március 22-i ülésén, majd így folytatta:

            „- Amiről most tárgyalunk, akárhogyan is cifrázom, bővíti az embernek ember általi kizsákmányolását. Ezzel szembe kell nézni, nem lehet behunyni a szemünket. A javaslat tőkejövedelmet, profitot vezet be szélesebb körben, mint eddig volt. Szerintem szükséges a külföldi tőke lehetőség szerinti bevonása a magyar népgazdaságba. Jelentős mértékben már most is bent van bankhitelek formájában. A működő tőke is jelen van, szükség is volna rá, de ez csak bizonyos feltételek mellett lehetséges. Meg kell szabni a külföldi tőkének a korlátjait is…

            …Normális, világos, garantált feltételeket kell biztosítani, de a külföldi működő tőkét is meg kell adóztatni… Ezért úgy képzelem, hogy a külföldi tőkének a részesedési arányát meg kell szabni, s miután adózott, nyereségét kiviheti. A szakszervezeteknek működnie kell ezekben a vállalatokban is. Ezt magától értetődőnek kell tekinteni. És ha érvényes a mi vezető jelszavunk, akkor azt hiszem, hogy ezt nemcsak a magyar kormánnyal szemben kell képviselnie, hanem a külföldi tőkével szemben is…

            kadar

            A külföldi tőke nem fog ideözönleni működő tőke formájában sem. Akármit csinálunk, nekik az kevés lesz. Nem akarok a külföldi tőkének olyan paradicsomot teremteni Magyarországon, ahol nem kell adót fizetni és ahol tilos szakszervezeti munkát végezni! A tőke saját országában – főleg Nyugat-Európára gondolok – sem tilthatja be a szakszervezet munkáját, s ott is kell adóznia…

            A külföldi tőke még mindig vár, ide sem fog nyakló nélkül rohanni. Amiben lehet, segíteni kell, megfelelő feltételeket kell teremteni, rugalmas formákat ki lehet alakítani, de valamilyen szabálynak kell lenni. Nálam nem jól mutatkozott be a bankok második lépcsője január elején. Ismerek mai magyar bankszakembereket is. Ha rájuk lesz bízva, hogy mit engedélyeznek és mit nem, akkor ez nem garancia semmire. Ezt kicsit szorosabban kell szabályozni…”

            Azért idéztem ilyen hosszan ezt a Kádár beszédet, mert sehol sem láttam, hogy hivatkoznak rá, vagy legalább megemlítették volna. Ez az elhallgatás persze érthető, mint ahogy az akasztott ember házában kerülni szokták a kötél emlegetését. A beszéd a rendszerváltás utáni tőkés térfoglalás lehetséges veszélyeiről szól, melyek aztán sorra-rendre meg is valósultak. Olyan adótörvények születtek, melyek lehetővé tették, hogy a nyugati cégek hosszú ideig tartó kedvezményeket kapjanak, majd ezek lejártával tovább vándorolhassanak keletre, újabb esélyeket kínáló „vadászmezőkre”. Megemlítette a szakszervezetek felszámolásának veszélyeit, mely a dolgozók teljes kiszolgáltatottságát eredményezte.

            Felvetette a bankok erkölcstelen üzletkötéseit, a többség véleményének mellőzését és így tovább. Az elmúlt húsz év alatt bebizonyosodott: azok, akik Kádár Jánost követték az ország élén, vagy fel sem tudták mérni a rájuk háruló teendőket, mert nem voltak többek lelkes amatőröknél, vagy nem is akarták, mert a tőke farvizén haladva ők maguk is vagyonra tettek szert. Tulajdonképpen mindegy, annyi mindenképp tény, hogy a rendszerváltás felszámolta a magyar nehézipart, a nagyüzemi mezőgazdaságot, alapjaiban rengette meg az oktatást és az egészségügyet. Mindent egybevetve nagyobb veszteséget okozott az országnak, mint a második világháború, azzal a különbséggel, hogy a „békebűnösöket” senki sem vonja felelősségre. Újjászületett a nemzeti nyomor, ma éppúgy hárommillió nyomorgó él az országban, mint a Horthy-rendszerben.

            Forrás: Moldova György: Kádár János II. kötet, 132.135. oldal

          • vitorla123 szerint:

            A közmédiában nem hír, hogy Orbánra paradicsomot dobtak Tusnádfürdőn
            A Realitatea Tv híre szerint két fiatalember paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort szombat délután Tusnádfürdőn, az általa megtartott előadásról való távozása közben, írja az erdely.ma. A hirado.hu portálon, a közmédia híreinek gyűjtőoldalán azonban nem találtuk nyomát a hírnek.
            Kapcsolódó írásaink
            • Tellér Gyula tanulmányát mondta fel Orbán Tusnádfürdőn
            • „Majd tájékozódom” – Orbán nem válaszolt a kellemetlen kérdésre
            • Havasi: A kormányfő vagyonnyilatkozata törvényes, teljes, hiteles

            A hirado.hu keresőjébe beütöttük a „paradicsom” szót, amire a tegnapi dátummal csupán az „Úgy érzik, féláron adják a zöldséget – szegedi piaci panaszok” hírt kaptuk, miközben az információ tegnap már keresztül-kasul bejárta a netet.
            A fiatalok azután dobálták meg a magyar miniszterelnököt, hogy végighallgatták a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadását és a kérdésekre adott válaszait.
            A két fiatalt a csendőrök előállították és pénzbüntetést róttak ki rájuk. A dobálók nem tudták megindokolni, hogy miért folyamodtak a vélemény-nyilvánítás ezen módjához – írja az erdely.ma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.