Felismerés

megt
“Hibáztunk!”-summázták tegnap orosz katonai berkekben a helikopterlelövés ügyében. “Nem szabad elhinni egy alattomos emberi tulajdonságokkal rendelkező ellenségről azt, hogy pofonok hatására megváltozik a lényege. Mi azt feltételeztük, hogy észre térnek a sorozatos pofonoktól, és elállnak aljas szándékaiktól. Tévedtünk! Az az ellenség, amely ellen Szíriában harcolunk, sátánlelkületű. Ezt az ellenséget meg kell semmisíteni, mert ha megkíméljük – íme az eredménye!”

“NEM IS MI VOLTUNK! OTT SE VAÚTUNK! A HELIKOPTER MAGÁTÓL ZUHANT LE!”-vonyította tegnap esti közleményében az an-Nuszra (bérmálkozási nevén mostmár “Dzhebhat Fatah al-Sham”) pribékhorda, előcibálva a legcigányabb magatartását.
Minden okuk meg is volt/van a vonyíkolásra, amit a fájdalom és a rettegés húzott ki belőlük.
Miután Moszkvában közzétették a hősi halottakká nyilvánított öt katona névsorát, “a mostmár semmit nem tehetünk értük, hát bosszuljuk meg halálukat!”-elvet vallva beindult tegnap délután az orosz hadsereg és légierő szíriai kontingensének “Nemesis-2 Operacio” nevű művelete.
A fenevadak még a lelőtt orosz helikopter roncsai és a személyzet holttestei körül tobzódtak, amikor a “Hmeymim” légibázisról elkezdődött a megtorlás. Rakétákkal indult, vadászgépekkel folytatódott, helikopterekkel ért véget kora este.

Tel Tukan, Albragti, Alzhdida, Al Tawil Aleppo, Ras Aline, Abu Dhori, arkib, Alnayya, Jisr Al-Shugur és Han Heyhun települések területén és környékén élő lator nem maradt.
A “Step Agens” hírügynökség szerint a megtorlásban legkevesebb ezer pribék harapott homokba. Megmenekülésükre esély sem volt.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Felismerés bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Ezt így kell csinálni!Ölj vagy megölnek!Legyen vége az állhumánumnak. Aki fegyvert fog fegyver által vész el.”A medve nem játék!”

  2. 1tothgabor szerint:

    A székely legény udvarolni megy a szomszéd faluba. El is kéri az apjától a biciklit. Mondja az öreg: – Fiam, odaadom, de nesze itt van ez a doboz vazelin, és ha megdörren az ég jól kend be, nehogy megrozsdáljon nekem.
    El is ment a fiú. Odaért, épp vacsoráztak, a fiú is leült velük enni.
    Befejezték az evést, erre azt mondja a lány apja: – Az fog mosogatni,aki hamarabb megszólal!
    Mindenki hallgat. Erre mit gondol a legény, felrakja a lányt az asztalra, és jól megkeféli. Az öregnek már vöröslik a feje de nem szól semmit. Tovább hallgat a család. Erre felkapja anyósát, és Istenmáriáson megkeféli. Az öregnek már füstöl a feje, de nem szól semmit. Egyszercsak megdörren az ég.
    Kapja a fiú a vazelint, erre megszólal az öreg: – Jóvan fiam, én mosogatok!

  3. Zls-179 szerint:

    Ideje volna napirendere tűzni a fővárosuk permetezését, éjjel-nappal úgy napi 12 órában
    Ezek nem fognak észhez térni, csak megtérni mert ez az Ő választásuk!

  4. TERMIN8ATOR szerint:

    Így igaz Zls- 179 ! Hisz még Putyint és Oroszországot is halálosan megfenyegették !

  5. TERMIN8ATOR szerint:

    ŐSZINTE RÉSZVÉTEM AZ ÖT KATONA CSALÁDJÁNAK, HOZZÁTARTOZÓINAK és a KOLEGÁIKNAK.

  6. Próféta szerint:

    Megtorlás…..és hullanak a pribékek ezrével ??
    Miért nem lehet megelőzni ?
    Megelőzés …..és hullanak pribékek 10 ezrével…!!
    Ne 10-20 repülő menjen, hanem 1000 db, azt szórják meg őket rendesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.