Az éhezők országa lettünk! Megérte…?

Ezt eszik nap mint nap a legszegényebb magyar családok

Még egy hónap van hátra a szünidőből, és ez a gyerekek egy részének egyben azt is jelenti, hogy hamarosan vége a nélkülözésnek. Annak jártunk utána, hogy mennyit esznek azok, akik a létminimum alatt élnek Magyarországon és pontosan hányan is tengődnek így. Sokkoló számok jönnek.

A lakosság 41,5 százaléka, tehát megközelítőleg 4 millió ember él Magyarországon a létminimum alatt. Ezt már csak a Policy Agenda kutatásából tudjuk meg, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén már nem méri a létminimumot. Azt állítják, hogy ez nem mutatja jól a szegénységet. Mivel tavaly is megnéztük, hogy mi kerül az asztalra a létminimum környékén élő családoknál, most az idei kutatás alapján vizsgáltuk meg újra a témát.
Mit esznek a létminimumon?
 A Policy Agenda megpróbált ragaszkodni a korábban a KSH által kidolgozott kritériumrendszerhez. Ez alapján a létminimum összege azt mutatja meg, hogy mekkora jövedelemre van szüksége egy háztartásnak ahhoz, hogy a társadalom által megfelelőnek minőstett életszínvonala biztosított legyen. Ezt az értéket egy háztartás élelmiszer-fogyasztásából számolták ki a kutatást végzők.
Ehhez a módszerhez elengedhetetlenül szükséges megállapítani, hogy mekkora táplálékmennyiséget kell bevinni ahhoz, hogy elfogadhatóan legyünk táplálva. Ezt a mennyiséget az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet iránymutatása alapján lehetett a legkönnyebben meghatározni.
Ez alapján, a létminimumon élők élelmiszer-fogyasztása a következőképpen alakul Magyarországon: kutatásból
Ahogy a fenti táblázatból látszik,
az egy felnőttre jutó, létminimumhoz szükséges élelmiszerbevitel 22 245 forintból lehet megoldani Magyarországon.
Mivel nem mindenki eszik ugyanannyit, ezért a felnőttek adagjához képest, a különböző korcsoportok létminimumhoz szükséges havi élelmiszeradagja a következőképpen alakul:
a 60 évnél idősebbek esetén vették a felnőttek adagjának 88,2 százalékát,
a 14 évesnél fiatalabb gyermekek esetén pedig a 77,8 százalékát.
Ezen adatok alapján pedig azt vizsgálták a kutatók, hogy a fenti értékek segítségével meghatározott értékű élelmiszert elfogyasztó családoknak, milyen egyéb kiadásaik vannak. A mintába való bekerülésnek feltétele volt, hogy a jövedelem ne legyen irreálisan magas vagy alacsony.
Ennek megfelelően, a csoportból jövedelem alapján kizárták
a legalacsonyabb 5 százalékhoz, valamint
a legmagasabb harmadhoz tartozókat is.
Nem számították továbbá azokat sem, akik 2015-ben lakást vagy gépkocsit vettek
Ezen szűrők alkalmazása után a KSH 2015-ös Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvétel állományában szereplő háztartások közül 1 719 maradt a mintában, melyek 1 431 000 főt reprezentáltak a teljes lakosságból. Ők élnek a létminimumon Magyarországon.
Mennyi az annyi?
 A létminimumon élő háztartások költségeit megvizsgálva az derült ki, hogy ahhoz, hogy egy felnőtt a létminimumon éljen, 88 016 forintra van szüksége. Ezt az értéket azonban leginkább háztartásokra lehet értelmezni, és két felnőtt nem jelent kétszer akkora költséget, mint egy. Ez annak köszönhető, hogy sok olyan költségelem van, mely akkor is csak egyszer merül fel, ha ketten használják az adott szolgáltatást (internet), vagy például a hűtőszekrény energiafogyasztása sem duplázódik meg attól, hogy többen, többet nyitogatják.
A Policy Agenda megtartotta a KSH korábbi váltókulcsait, tehát a különböző családtagok költéseire, az egyedülálló felnőtt 88 016 forintos értékéhez képest a következő táblázatban található arányokat alkalmazta. kutatásból
Ez alapján mindenki ki tudja számolni, hogy azon 4 millió magyar közé tartozik-e, aki e létminimum szint alatt él, de segítségként feltüntettünk néhány jellemző háztartási szerkezetet.. kutatásból
(penzcentrum)
Bal-Rad komm: NÉGYMILLIÓ EMBER, AZAZ DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁG LAKÓINAK 41,5 SZÁZALÉKA ÉHEZIK!
Feltételezhető, hogy más egyéb vonatkozásban IS nélkülöznek ezek az emberek. Akik jó része egyébként röghöz kötött a nyomorúságuk okán, ÉS KÉPTELENEK ÖSSZEGYÜLEKEZNI! (A Rendszer Működtetőinek nem kis szerencséjére!)
Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek az általános fizikai és egészségi állapota is “aránylik” a létükhöz. Figyelembe véve a magyar közegészségügy állapotát pedig kijelenthetjük, hogy életkilátásaik igencsak rövid távúak.
26 esztendő “eredménye” ez! Néhány bűnöző hallatlan meggazdagodásáért cserébe!
A “legvidámabb barakkból” MEGCSINÁLTÁK az EU nyomortanyáját! Itt csinálták meg! Az egykori Magyar Népköztársaság területén! Szemünk láttára, a mi jóváhagyásunkkal!

MEGÉRTE? EZT AKARTAD?  EZT AKARTUK?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Az éhezők országa lettünk! Megérte…? bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Általában és konkrétan a papság a fő bünöse ennek az aránynak!Ők az ateizmus ellen harcoltak és harcolnak.Most éppen az az iszlám fenyegeti őket.Nem is tudják mit csináljanak élen a Pápával.Nyilvánvaló,hogy nyomor van és nyilvánvaló,hogy ez nem lehet isten akarata..Orbán és társai,meg röhögnek és gazdulnak az egészen

  2. fatum szerint:

    Rendkívül megbízható egy eu projekt. Ugye admin?

    • Laci szerint:

      Fatum? Ez hogy jön ide?

      • vitorla123 szerint:

        Megbízható és garantált.Már mint az éhezés.Ha minden igaz,nem termett meg az ország kenyere.Egyébként is a TSKO és a többi otthonról hozza a lisztet és a többi élelmiszert.A mi búzánk csak takarmány minőségű lehet,már ha kell valakinek.Soha se gondoltam,hogy a nyugati határ aknazára mekkora szolgálatot tett a Magyar népnek.Csak azt hozhatták be amit beengedtünk és csak azt vihették ki.Még a belső piacunkat is elorozták!Ez jelent az Európai Unió.Az elpusztított magyarokat pedig migránsokkal próbálják helyettesíteni.Szóval uj Trianon készűl. Borsodból és Szabolcsból migránsokkal vegyített Cigány Köztársaság lesz? Nehogy rászóljak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.