Farkasok a kertek alatt

Déli ha­tá­runk túl­ol­da­lán to­bo­roz­nak az Isz­lám Állam har­co­sai!

horgos

Az elcsigázott, befolyásolható migránsok között térítenek. Beépülnek közéjük, együtt utaznak velük egészen a szerb-magyar határig, útközben pedig toboroznak.

A magyar határ túloldalán, Horgosnál jelentek meg a szélsőséges iszlamisták, akik jótékonysági aktivistáknak és tolmácsnak álcázzák magukat – írta a Délhír.hu egy szerb internetes honlapra, az Informerre hivatkozva.
Ezek az emberek az elcsigázott, befolyásolható migránsok között térítenek. Beépülnek közéjük, együtt utaznak velük egészen a szerb–magyar határig, útközben pedig toboroznak. Mindegyik migráns mobiltelefonja tartalmazza a Szerbia területén található dzsámik elérhetőségeit és egyéb adatokat.
Egy szerb biztonsági szakértő szerint a szélsőséges iszlamisták a muzulmán vallású romákat is egyre gyakrabban környékezik meg. Pénzt adnak nekik és azt ígérik, hogy az elithez tartoznak majd, ha szakállat növesztenek és naponta ötször imádkoznak Allahhoz.
A szerb portál szerint naponta több tucat roma csatlakozik a dzsihádistákhoz nemcsak Belgrádban, hanem más nagyobb szerbiai városokban is.
(ripost)
Bal-Rad komm: A migránshorda szemmel láthatólag nemigen van elcsigázva. Sőt egyik-másik egyed nagyon is élénk. Kipihentnek tűnnek igen sokan. És tettrekészeknek.
És milyen érdekes? A jugoszláviai polgárháborúban a szerbellenes pribékszerepet boldogan bevállaló helyi morek ismét képbe kerülnek. Megintcsak nem dicséretes módon.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Farkasok a kertek alatt bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Október szerint:

    Italy investigating possible ISIS role in migrant flows
    Italy is investigating whether Islamic State (IS, formerly ISIS/ISIL) is involved in organizing the passage of tens of thousands of migrants across the Mediterranean, its justice minister said on Wednesday. The Turkey to Greece migration route has been largely shut down since a repatriation deal was struck between the EU and Ankara in March, but hundreds of people are arriving in Italy every day, mostly from Libya. “From the information available, there is an investigation underway focused on whether representatives of IS have crucial roles in controlling and managing migrant flows to Italy,” Justice Minister Andrea Orlando told a parliamentary committee. (Reuters)

  2. Már Tamás szerint:

    A cigány mindig cigány marad. Minden esetben oda húz ahonnan több pénzt és gondtalan életet remél. Ugye senki sem gondolja, hogy a hazánkat mintegy hatszáz éve ellepő invazív faj Magyarországon másként viselkedne mint a délszláv államokban élő dögevő fajtársaik? Mindig annak a nótáját fújják aki többet ígér nekik.

  3. Fergeteg11 szerint:

    Szlovéniában is hasonló dologról számoltak be: marginalizálódott cigányokat próbáltak beszervezni dzsihádisták. Küldeném a forrást, de már egyre jobban tartok a rendszerszűrőtől.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.