Fura álmom volt

tűzököl

 

 

 

Baracska emléke nem múlt el nyomtalanul

Úgy is írhatnám, hogy rémálom volt.
Na nem nekem, mert én nagyon jól szórakoztam. Még az is lehet, hogy nevettem.
De akkor kinek volt rémálom?
Hamarosan kiderül.

Ez az álom nem volt véletlen. Több előzmény hozta létre.
Az egyik ok Baracska. Ott ugyanis szinte minden reggel kaptam joghurtot, vagy kefirt. Kicsit telítve érzem még mindig magam ezektől.
Amikor kijöttem a böriből az első hírek egyike, amit láttam, hogy valaki joghurttal öntötte le az egyik különleges állat bőrébe bújt politikusunkat. „Rogán Antilop”-ot.
Erősen él még emlékeimben, amikor 2015-ben a Kossuth téren szintén rogán antilop módjára futott a SeVizahitelesek elöl, amikor ők néhány kérdést szerettek volna feltenni neki a bankmentésről.

szon

És a házelnök? Aki szintén nem mert a megszokott kijáratán távozni a 2014-es alakuló ülés napján. De ekkor gyurcsányt és pásztort is meglepetés érte.
Azt se felejtsük el, amikor szintén a Kossuth téren a miniszterelnök testőrsége másik útvonalat választott, mert ott volt néhány sárgapólós a Kossuth téren.
Ilyen előzmények után én már nem csodálkozom azon, hogy álmaimban felelevenedtek a fentiek. Olyan meseszerűen. Amilyennek egy ilyen álomnak lennie kell.
Kellemes nyárvégi nap volt. Budapest szívében sok patkány az őszi parlamenti ülésszak első napjára gyűlt össze.
A turista csoportok csodálkozva – nem megrémülve, és megriadva – nézték a különleges figurákat.
Látszott rajtuk, hogy sokfelé jártak már a világban, de ők sem láttak még ember nagyságú, szaladgáló joghurtos dobozokat.
Többüknek a fején az egyik sarokban be volt szakítva a záró fólia. Mint gyermekkorunkban a dobozos kakaón. – Szinte éreztem álmomban a kesernyés édes ízt. A kakaóét, ami hidegen is finom volt. Sós kiflivel. Vagy csak úgy magában. –
És ezek a joghurtok futottak. Könnyedén, mintha bennszülött anti-lop vadászok lettek volna.
Minden lépésnél sugárban fröcsögött a fehér folyadék a behasított lyukon. Tisztán látszott, hogy szándékosan az előtte szaladó politikust célozta. Némelyik joghurt még csücsörített is. Pont úgy, mint az Árpádsávos fejkendőt viselő provokátor hölgy, mikor 2014. májusában leköpte pásztor istvánt. Csak ezek nem káromkodtak.
– Mekkora balhé lett abból is… Ez itt azt hiszik, hogy megúszhatják. Hogy hülyének nézhetik a népet. Hogy nem lesz következmény. –
Olyan volt az álomban, mintha ezek a gondolatok ott a Kossuth téren elhangoztak volna. Mintha az épület, a fák, a padok, mind ezt sugároznák. Gúnyosan, lenézően. Úgy, mintha a tárgyak, az élőlények számára is világos lenne, hogy egyszer elszakad. Fura volt, hogy mindenki értette. Még a külföldiek is. Meg is fogalmazódott bennem, hogy hogyan érthetik ennyire pontosan, hogy mi történik. Honnan tudják, hogy politikust üldöznek a joghurtok, és az akkor már hozzájuk társuló tojásos dobozok?
Utóbbiak nagy sárgák, és barnák voltak. Némelyik zöldesen pompázott napfényben. A préselt papír időnként vicsorgott, máskor vigyorgott. Látszott rajtuk, vagy inkább érzékelhető volt a nehézkes, de mégis gyors mozgásukból hogy tele vannak.
Ütemesen nyíltak a dobozok. Csak pont akkorára, hogy egy-egy tojást ki tudjanak lőni. Fekete autókat, öltönyös hátakat terített be a sárga lé.
A következő jelenetben kifulladt, sárga és fehér lével megalázott politikusok feküdtek egymás hegyén – hátán a tér közepén. Az egyik, magát ellenzékinek gondoló honatya hangosan háborgott. „De hát én a kormány ellen szólalok fel rendszeresen. Engem miért?…”
Ekkor a zászlótartó csúcsa felől éles, a napnál is élesebb fényesebb kör világította be a teret. Dédi mamám arca jelent meg. Szigorú de mégis kedves hangon szólalt. Pont úgy, mint amikor gyerekkoromban szólt a dédunokákhoz, amikor egy-egy elcsent sütemény után többen fogadkoztak, hogy ők bizony nem voltak. Ismerős volt a hang, és az intelem is:
– „Tanuljátok meg, hogy amikor az embör lyánya korpa közé keveredik, akkor megeszik a disznók”
Ez az álom azoknak volt rémálom, akik ott feküdtek a tér közepén megalázva a bűneikért. Az árulásukért, a tétlenségükért, az okozott nyomorért, az oligarchák kiszolgálásáért.
Úgy tűnik, hogy kedvet kaptam. Az álomtól, melyet a jelen társadalmi helyzet ihletett.
Az őszi első ülésnapon kinézek a Kossuth térre sárga pólóban. Ott leszek egész nap. Az egyik kezemben egy doboz joghurt, a másikban egy tele tojástartó.
Nyakamban fekete kendő, és szurkolói duda.
Aztán majd meglátom, hogy mi lesz.
HAjrá!
(Póka László)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.