VÉRLÁZÍTÓ!

Csepreghy: Magánéleti a kapcsolatom az előzetesbe került pályázatíróval

Az ügyhöz konkrétan annyiban kapcsolódok, hogy az előzetesben lévő pályázatíró nő ismer engem, ez pedig igaz, de ennyi az egész – ezt Csepreghy Nándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A 168 óra lehallgatási jegyzőkönyvek alapján írta meg, hogy Mengyi Roland fideszes képviselő kenőpénzt ajánlott EU-s pályázatért cserébe. A nyomozás során letartóztattak egy pályázatíró hölgyet, aki Csepreghy Nándor egyik ismerőse.
A Miniszterelnökség államtitkára szerint az érintett nővel magánéleti a kapcsolatuk, a gyerekeik révén ismerik egymást, egy idősek a gyerekek, születésnapi zsúrokon szoktak találkozni. A politikus elmondta: ha lett volna a 168 óra újságírójának szakmai korrektsége, akkor felkereste volna őt a cikk megjelenése előtt, még akkor is, ha az általa mondottakat végül nem idézi.
 Hozzátette: ha bármilyen hatóság tudomást szerez arról, hogy visszaélés van egy állami cégnél vagy hivatalnál, ebben az esetben is ez megtörtént, az Emmi állította meg a folyamatot, visszavonta a pályázatot. Az az állítás, hogy a sajtó nyomására folytatnak vizsgálatot azért sem állja meg a helyét, mert már az Emmi jelezte, hogy valami nem stimmel – fogalmazott.
Csepreghy Nándor kijelentette: az Öveges program esetében is elindult a nyomozás, miután kiderültek visszaélések, az Emmi megtette a feljelentést. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese hangsúlyozta: azok a lépésekkel, amelyeket 2013 és 2014 között tettek az pont azt szolgálta, hogy megelőzzék a visszaéléseket. A politikus elmondta: a pályázatírókra nincsen szükség az uniós pénzek elosztásánál, ennek megszüntetésére is történtek lépések. Hozzátette: nagyon sokat léptünk abba az irányba, hogy beszűküljön ennek a körnek a mozgástere. A teljes pályázati adminisztráció digitalizált, nincs már előnyük a pályázatíróknak, nincs szubjektív értékelési rendszer, ha azt mondják egy pályázónak, hogy ezt ki lehet játszani, és ezt el is hiszi, akkor az a pályázó hülye – magyarázta.
Csepreghy Nándor szerint egy kormányzatnak felelőssége egy nemzeti tőkés réteg megteremtése, amely regionálisan és világ szinten is jelen van. Az államtitkár kijelentette: Hadházy Ákos most egy politikai terméket épít. A politikus elmondta: ha igaza van, akkor mindig fellép a kormányzat. Hozzátette: minden állami szereplőnek és képviselőnek feladata és kötelessége, hogy lobbizzon annak érdekében, hogy hozzájuk kerüljenek uniós források, de csak a törvényes keretek között.
(atv)
Bal-Rad komm: Idefut Romániából ez a szélhámos az egész retyerutyájával. (Ott egyébként nagyban vadásszák már az ilyen bűnözőket!)
Itt aztán elszalad őkelmével a ló! Lelkes döbrögista ifiként mimden [email protected] nyakig megmártózva, az Udvari Főhadovakórus oszLOPOSsává növi ki magát. Ennek mindenre van válasza! Minden a legnagyobb rendben!-szerinte! Szerinte mindenki hülye aki nem döbrögista!
Nem átallja azt bizonygatni, hogy “…kormányzatnak felelőssége egy nemzeti tőkés réteg megteremtése…”
-Értjük ugye? Egy ország szétlopása, egy nép nyomorba és kilátástalanságba döntése A NEMZETI TŐKÉS RÉTEG MEGTEREMTÉSÉT SZOLGÁLJA!
AZ ANTALLI ÜZENET!
NO MEG A KURVA ANYÁTOKAT! AZT TEREMTSÉTEK MEG!
Ez a takony olyan gátlástalan bandita, ami a döbrögista hordában is párját ritkítja!
MEG FOGJA KAPNI AMIRE RÁSZOLGÁLT! ÉLETE VÉGÉIG CSUKOTKÁN FOG ROBOTOLNI!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

VÉRLÁZÍTÓ! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A korrupció az korrupció,ha magánéleti,ha nem!Miért nincs előzetesben!

  2. NSP szerint:

    Köcsög úszósapkások, legalább magyarul tanuljatok meg! Egyidősek, nem egy idősek.

  3. kugli szerint:

    Nemzeti tőkés réteg ?
    Hisz mindegyikük világpolgár !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.