“Adáshiba” az USA-ban

Donald Trump még augusztus elején Daytonában olvasott be Clintonnénak. A republikánusok elnökaspiránsának beszédét élő egyenesben közvetítette az ABC országos televíziós csatorna, amikor beütött a crach!

Tramp éppen rázendített a demokrata Clintonné viseld dolgaira-aminek a lényege, hogy Szivaros Billy oldalkocsija tulajdonképpen az ISIS egyik szponzora-de a tévécsatorna “ügyeletesei” résen voltak. Trump pontosan a lényegi mondandójánál járt, amikor “lekeverték”! Amikor visszatért a kép, hang még nem volt. Amíg járt a szája-addig nem!

Úgyhogy az inkriminált mondandóját az ABC-csatorna nézői nem is hallhatták! Azóta persze megismerhették, de valahogy mégis Clintonné ázsiója nőtt meg. ÁLLÍTÓLAG!
Aztán biztos ami biztos-nehogy valaki ismerethiányban szenvedjen-Trump ezúttal a CNBC televízióban tegnap megismételte és védelmébe vette kijelentéseit. Kicsit bevette még a bótolásba Obamakit is.
“Több okból is, tudjátok, nagy becsben tartják Obama elnököt” – mondta Trump a szerdai választási gyűlésen. “Ő az IÁ alapítója. (…) Ő alapította az IÁ-t” – hangoztatta többször is. Majd pedig hogy mindenki jól értse, újólag megismételte: “Ő volt az IÁ alapítója, minden bizonnyal”
“Azt mondanám, hogy a társalapító pedig a csalárd Hillary Clinton” – állította Szivaros Billy feleségéről.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Adáshiba” az USA-ban bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    Petro Porosenko FOKOZOTAN, TELJES HARCKÉSZÜLTSÉGET RENDELT EL AZOKNAK A CSAPATOKNAK, AMELYEK A KRÍM FÉLSZIGET KÖZELÉBEN, VALAMINT a LUGANSZKI, DONBASZI FRONT SZAKASZOKON VANNAK !!

  2. peti85 szerint:

    Nyilván kiadta a támadási parancsot is, hiszen Luganszknál 100000 katonát vont össze, tüzérséget, páncélosokat, helikoptereket,rakétatüzérséget és rengeteg amerikai, kanadai, angol, ausztrál, lengyel, török, stb. zsoldost… tegmap a Harkov-Belgorodi út határátkelőjénél kikapcsolta a térfigyelőt ukrán területen és lövöldözött az orosz területre… Ugyanezt tették a Krím bejáratánál, ott is 40000 kartona van ugyanilyen összetételben. A forgatókönyv a 2008-as grúziai támadás az olimpia idején…

  3. TERMIN8ATOR szerint:

    https://www.youtube.com/watch?v=J0V6WgpWiGo Ez a videó a Krím félszigetre behatoló Ukrán diverzáns csoport parancsnokának, Jevdenyij Panov kihalgatásáról szól.

    • stefi szerint:

      Nem lehetne a felvételből valamit lefordítani?

      • Fergeteg11 szerint:

        (Köszönet TERMIN8ATOR-nak!)
        Panov az ukrán vezetés által csak Antiterrorista Műveletnek (ATO) nevezett kelet-ukrajnai műveletben vett részt a 37. független gyalogsági zászlóalj tagjaként (ez egy önkéntes zászlóalj, aminek a tagjai nagyrészt Zaporizsjából valók, volt tisztek és veteránok), ami az 56. dandár része. A csoportban voltak az ukrán katonai hírszerzéstől is. Tagja volt Kirillov Alexander “Kirill” néven (ötletes), egy Dmitrij nevű ember, Petrenko Oleg “Róka” néven, Szandül Alekszej “Szaj” néven (egy japán fegyver megnevezésével cseng össze), egy ember “Desek” kódnévvel, és ő mint “Judzsin”. A csapat tisztjei: Sz. Alekszej hadnagy volt, Vlagyimir Szerdjuk százados, Kirillov és Dmitrij tisztek, de a pontos rendfokozatot nem tudja. Sz. Alekszejjel Armjanszk, Krasznoperekopszk, Dzsankoj, Feodozia és Kercs felé vezettek, hogy felmérjék a szabotázsok objektumait. Ezek: a komp, a feodoziai (petrolkémiai) tároló, dzsankoji városi objektumok (ott reptér is van), helikopterezred, a (Crimea) Titan vegyiüzem (a cég Kelet-Európa legnagyobb titánium-dioxid előállítója, Dmitro Firtas oligarcháé) Armjanszkban. Amennyire tudja, az akció a Védelmi Minisztérium Főosztálya által volt tervezve, fedett személyeket és alkalmazottakat használt fel.
        Sajnos az ukrán propaganda átiratát használtam innen, a videót nem néztem, de nem hiszem, hogy megváltoztatták volna a szöveget, mivel ellenőrizhető:
        http://censor.net.ua/video_news/401422/fsb_obnarodovalo_video_doprosa_panova_s_poboyami_na_litse_video
        Mindenesetre tanulságos, hogyan mutatják be az ukik. Javaslom Adminnak egy mókás feldolgozásra! 🙂

  4. Turzó István szerint:

    A világ – így a ‘gyanútlan és buta’ amerikaiak töke is tele van már a disznóságokkal! Éppen ezért valószínűleg Trump lesz a nyerő, nem pedig az előre tolt zsidó Hillary, de … – már láttunk ilyenre példát, hogy mi történik, ha bizonyos ‘köröknek nem tetszik az új ‘főnök’! Egyszer csak valami elvetemült drogos lepuffantja, vagy emlékezzünk a Kennedy-ek sorsára! Azt se felejtsük el, hogy amerikában már 800 (nyolcszáz!) koncentrációs tábor készen van – szöges drótokkal, katonasággal, műanyag koporsókkal – ‘valamilyen’ célból, valakiknek, ha …! Mellesleg – Európában is kivan építve ez az exportált amerikai ‘demokrácia, és ha nem úgy működnének a dolgok, akkor … – az amerikai haderő már itt is mindenütt be van ásva – ‘valamiért’! Az európai országok parlamentjeinek ‘érthetetlen’ döntései pedig arról árulkodnak, hogy ‘valamilyen vírus’ fertőzést kaptak … – mert hogy a népek akaratai nem érvényesülnek úgy, ahogyan ők szeretnék!

  5. Azorka1861 szerint:

    Trump csak az igazat mondta az ISIS-szel kapcsolatban.
    https://www.youtube.com/watch?v=LjPod2pUBbI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.