Hát még ha megkezdődik az őszi parlamenti ülésszak…

Nappal is patkányok korzóznak Budapest belvárosában

Részben a piknikezők miatt van egyre több rágcsáló különösen a Deák tér és az Erzsébet tér környékén.

Az ételmaradékok és a szétdobált szemét okozza, hogy az I., V., VII. és VIII. kerületben már nem csak sötétedés után, de nappal is láttak patkányokat az ott élők.
Egy ekkora városban azonban mindig van olyan elhanyagolt terület, ahol ezek az állatok találnak maguknak élelmet és búvóhelyet – mondta el a Magyar időknek a fővárosi kátrevőirtással megbízott Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft..
Papp György, a Bábolna Kft. patkányirtási részlegének vezetője szerint nem érkezett szokatlanul sok bejelentés az utóbbi időben a Belvárosból. A tereken piknikezők ételmaradékai és a szemét jelentette problémán pedig az V. kerületi önkormányzattal együtt folyamatosan dolgoznak.

 

 

Papp György érzékeltette a patkányirtás kilátástalanságát is, az állatok ugyanis 3 hónapos korukban ivarérettek és 21 napos vemhesség végén 6–10 utódot hoznak a világra.
A Bábolna Kft. 2018-ig végzi a patkányirtást Budapest teljes közigazgatási területén évi mintegy 250 millió forintért. Havonként ellenőrző vizsgálatokat tartanak olyan gócpontokon, mint a pályaudvarok, piacok, valamint a folyó- és patakpartok. Ezen kívül az iskolák, piacok, pályaudvarok, kórházak, éttermek, vágóhidak tulajdonosait rendelet kötelezi az évente legalább kétszeri rágcsálóirtásra.
(NOL)
Bal-Rad komm: Már most nyafognak a pestiek? Hát mi lesz akkor, ha megkezdődik az őszi parlamenti ülésszak?

Hemzsegni fognak az undorítóbbnál-undorítóbb élősdik és parazitafélék. Kiváltkép a Parlament környékén. Akkor mit fognak szólni?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:



Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hát még ha megkezdődik az őszi parlamenti ülésszak… bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Már Tamás szerint:

    Szükség lenne végre egy igazi kártevőirtásra.

  2. szaszi szerint:

    Ki ne ismerné..
    https://www.youtube.com/watch?v=BkSX7l_sAKo
    Már-már közhely.Nem Bábolna kell ide,és a rágcsálók is eltűnnének.

  3. Azorka1861 szerint:

    szaszi videojhoz kapcsolodik:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.