A mai napra rendelt sündőrségi video Döbrögisztánból!

Kést rántottak a 214-es buszon, fenyegették a sofőrt

Késsel fenyegettek meg fiatalok egy buszsofőrt a BKK egyik járatán. Mindez még áprilisban történt, de a rendőrség most tett közzé videót a történtekről, a busz kamerája ugyanis mindent felvett.

Az ismeretlen fiatalok a rendőrség tájékoztatása szerint április 12-én, 12 óra 16 perckor a 214-es busz vezetőjét fenyegették meg. Ekkor hagyták el az I. utcai megállót. Azt akarták, hogy álljon meg, de a sofőr erre nem volt hajlandó, ezért fenyegetni, szidni kezdték. Az egyik utas ezután beleütött a térelválasztó plexiüvegbe, társa pedig előrántott egy kést.

kör

Utóbbi fiatal Rózsakert utcában szállt le, előbbi pedig hátrament, majd a következő megállónál is elhagyta a buszt.
A támadók 20 év körüliek és a XXII. kerületi Tátra utcánál szálltak fel. Keresik őket.

(24.hu)
Bal-Rad komm: “…Utóbbi fiatal Rózsakert utcában szállt le, előbbi pedig hátrament, majd a következő megállónál is elhagyta a buszt…”
-MINDKETTŐ ÉPSÉGBEN, ÉLVE TÁVOZOTT!
Közben pedig a buszon még tartózkodott tíz óvodás-ugye-meg egy dada!
HÁT MI VAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN?
Nah!-mindegy is! NÉZZÜK A NAPI VIDEOT! Hátha valaki tud segíteni sündőrségünknek!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A mai napra rendelt sündőrségi video Döbrögisztánból! bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. kritikus szerint:

    A BKV dolgozok europa leg baràtsàgosabb munkatàrsai.
    Még a leszedàlt emberekböl is kihozzàk a vadàlatott olyan arogànsak.

    Kiéget biorobotok csak léteznek az anyagcserének,azt inzultàljàk az utasokat,akik néha kiakadnak.

  2. M G Miklós szerint:

    Két ilyen kan cigány akár egy busznyi utast is képes megkéselni. Kés nélkül cigány nem jár, és gyakorlott a használatában. Ezért nem avatkoznak be. Amúgy ha az utasokat terrorizálták volna, a sofőr sem tett volna semmit, szokás szerint. Ha lenne egy jelzőrendszer, mely egy gombnyomásra működésbe lépne, és a következő megállónál ott lenne a járőr, és azonnali ítélet születne, akkor kevésbé történhetne ilyesmi meg. Budapesten több mint félmillió cigány van. A hatalom pedig maximálisan védi őket. Ezek biológiai fegyverek a hatalom kezében. Gyakorlat, hogy a rendőrség gyakran a segíteni szándékozókat vallatja, a cigány horda pedig a tanukkal fenyegetően lép fel, így senki sem hülye, hogy önmagát meg a családját veszélyeztesse.

    • Smith szerint:

      Azt se felejtsük el, hogy akik tudnának sem mernek segíteni, mert a cigány különösen védett faj Magyarországon, és a segítőkész magyart kaszálnák el (mondjuk rasszizmus vádjával) a politika által kézivezérelt bíróság.

    • Nem kell hagyni.Nem értem,hogy a BKV-nak miért nincs egy beavatkozó csapata.Diszlokálva a városban.Az i8lyet feltartóztatni és felelősségrevonni.Nem agyonlőni kell.Mégis Magyarország civilalizált ország.De elfogni,móresre tanítani mindenképpen.Ha jön a beavatkozó egységa z utasok is bátrabbak lesznek..Sokkoló és légpisztoly.Egy golyó a térdébe.Hogy emlékezzen rá.Lehetőleg nő léegyen az irányzó!

  3. szaszi szerint:

    Látja,a mocskos pestiek bűnrészesek.Nem lőtték szét a koponyáját,nem tépték ki a belét.Meg nincs is minden járaton egy TEK-es.
    Pedig lehet hogy karcagi,vagy környéki cigányok voltak.

  4. szaszi szerint:

    Tényleg,ezek meg vannak már?

    Biztos nem elég jó minőségű a felvétel,nehéz megtalálni őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.