Háború a NOB ellen?

Hatalmas munkával komoly eredményeket ért el olimpiai válogatottunk, de valahogy ez az olimpia már rég nem az az olimpia, amit az emberek gondoltak róla.  Az olimpiákon csalásokról, játékvezetői, bírói hibákról ír a (főleg alternatív) média, a politika révén sok éve bojkottok, kizárások tarkítják és keserítik meg a nemzeti sportolók életét.Funny_Wrestling

Az amatőr sport megszűnt, helyette multinacionális cégek irányítják minden pillanatát, az olimpiai bevételek eltűnnek és a versenyzők jórészt csak saját országuktól kaphatnak támogatást, az olimpiai vezetők nem forgatják vissza a pénzt a sportba.

Mint a világ sok területén, itt is az USA diktál és hozat olyan döntéseket, amelyek egyes országok ellen irányulnak.
Az olimpiának, az olimpiai mozgalomnak jót tenne egy alternatíva.

Friss hír:

Ezen az olimpián tényleg minden megtörténhet. Szerdán Rióban letartóztatták az Európai Olimpiai Bizottság elnökét, Patrick Hickey-t, mert illegálisan üzletelt a belépőkkel. A gyanú szerint Hickey jegyüzéreknek adta tovább a jegyeket.
Továbbiak: http://444.hu/2016/08/17/letartoztattak-az-europai-olimpiai-bizottsag-elnoket-mert-titokban-jegyuzerkedett

Botrány: Tokió is csalással nyerte el a rendezést:
http://444.hu/2016/05/12/ne-mar-tokio-is-csalassal-nyerhette-el-az-olimpia-rendezeset

Más: http://www.origo.hu/olimpia-2016/birkozas/20160816-olimpia-kotottfogasu-birkozas-csalas-lorincz-viktor.html

Más: http://www.nemzetisport.hu/rio-2016/rio-2016-kiott-csalo-mind-ugy-buzlik-az-egesz-ahogy-van-2520421 

 

Az olimpia alternatívái:

Már egy éve Éles kritikával illette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és annak elnökét, Thomas Bachot a – több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő – SportAccord elnöke.birkozas_640

A szervezet szocsi közgyűlésén – a Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget is irányító – Marius Vizer többek közt azt mondta: a NOB és Bach rendszeresen megakadályozza a nemzetközi sportági szövetségek közös kezdeményezéseinek, valamint az általuk javasolt multisportesemények megvalósulását.

Vizer beszélt arról is, hogy szerinte a NOB működési rendszere idejét múlt, igazságtalan és nem átlátható.

Az Euronews helyszíni tudósítója a helyszínen készített exkluzív interjút Marius Vizerrel.

Euronews – Vizer úr, igen keményen nyitotta meg a közgyűlést. Mintha gránátot dobott volna a hallgatóság közé, azzal, hogy nyíltan háborút hirdetett a NOB és annak elnöke, Thomas Bach ellen. Miért tette ezt és miért most?

Marius Vizer – A nyitóbeszédemben tegnap üzentem a sportvilágnak. Ezt nem egy szervezet vagy egy személy ellen tettem. Csak elmondtam az igazságot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a legnagyobb sportszervezet vagy intézmény, végül is mindegy minek nevezzük. A NOB magának vindikálja a jogot, hogy vezérszerepet játsszon a sportban. Mi tiszteljük és elismerjük az olimpizmust és az olimpiai játékokat, de ezek mögött valós rendszernek kell működnie.

Euronews – A sportolók és a NOB között ott vannak a nemzetközi sportági szövetségek. Ők mennyire érzik magukénak a problémát? Hogy állnak hozzá ehhez az egészhez?

Marius Vizer – Az igazságot mondom, mert hosszú évek óta ebben a nagy sportcsaládban élek. A Nemzetközi Szövetségeket képviseltem egy általános üzenettel, aminek az a lényege, hogy őket is hallgassák meg. Erre a NOB, ahelyett, hogy megvizsgálta volna a mondandóm tényleges tartalmát és lényegét – mi igaz, és mi nem, mi a következő lépés, hogy a hibákat kijavítsuk, és tiszta vizet öntsünk a pohárba -, szóval a NOB válaszul elkezdett nyomást gyakorolni néhány nemzetközi szövetségre, ami szerintem nem korrekt.
Nem számít, hogy rám nézve lesz-e ennek személyes következménye. Nem számítanak a következmények, mivel én a sportért, az igazságért, a sport tisztaságáért hallatom a hangomat.
Le kellene ülni, hogy párbeszédet folytassunk, kijavítsuk a hibákat és átalakítsuk a rendszert a sportolók és a társadalom javára – hiszen végül is a társadalom a termékünk fogyasztója. Ha úgy tetszik, a nemzetközi szövetségek és a NOB a forgalmazók, a társadalom a fogyasztó.

Euronews – Nem sokkal a beszéde után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Sportlövő Szövetség visszavonta tagságát a SportAccordban, 15 szövetség pedig – köztük a
Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) közös levelet tett közzé, melyben azt írták, hogy nem értenek egyet az ön beszédének tartalmával és hangnemével. Kapott bármilyen támogatást a szövetségektől, illetve számított ilyen reakciókra?

Marius Vizer – Lélekben elégedett vagyok, mert amit mondok igaz, senki sem ingatott meg ebben.
Ami néhány nemzetközi szövetség reakcióját illeti, különbséget kell tennünk azok között az emberek között, akik a sportért, illetve a sportból élnek.
Azoknak, akik többé-kevésbé kizárólag a sportból élnek, fontos, hogy látványosan védjék a rendszert – már csak azért is, mert a NOB csápjai messzire elérnek. Úgyhogy a kérdés nagyon egyszerű: feltárni akarjuk az igazságot, vagy elfedni?

Euronews – Önt nemrégiben 4 évre újraválasztották – többek közt az imént említett szövetségek is. De mit tesz akkor, ha más szövetségek is követik az IAAF-példáját, azaz kiszállnak a SportAccordból? Mi lesz, ha nem állnak ön mögé a NOBreformjával kapcsolatban?

Marius Vizer – Katona voltam, akinek hosszú és nehéz élete volt idáig. Mindig több lehetőségre készültem fel.
Ami a tegnapi üzenetemet illeti, azzal még csak az első rész fejeződött be. Biztos lehet benne, hogy fel vagyok készülve a második és harmadik lépésre is, ami majd nem csak beszédekben, de tettekben is megmutatkozik.

Euronews – Ön nemtetszését fejezte ki a tervezett olimpiai televíziós csatorna, illetve a nyitó és záróünnepségek hatalmas költségei miatt. Úgy tűnik, hogy a vitája a NOB-bal és Bachhal a pénzről szól.

Marius Vizer – A lényeg, hogy megtisztítsuk a rendszert a sport javára. Nem kell olyan rendszer, amely önmaga és bizonyos sportvezetői csoportok érdekeit védi, mert erre sem nekünk, sem a sportnak nincs szüksége.
Nem érdekel, ha néhányan nem mernek beszélni erről, én kimondom ezt.
Nincs szükségünk a sport pápáira és bíborosaira, csak fair sportvezetőkre, akik a megnyilvánulásaikkal, a kiállásukkal, a kezdeményezéseikkel, az elképzeléseikkel és a stratégiájukkal példát mutatnak.ben.590

Azt hiszem földindulás kell, hogy ennek az egész cirkusznak véget vessen, undorító, ahogy fiatal emberek életüket ráteszik egy sportágra, évekig, évtizedekig készülnek és az olimpia úgy ahogy van, csalók, szélhámosok, pénzlehúzók érdekei szerint működik. 

 

 

 

 

 

Kategória: FŐOLDAL | A közvetlen link.

Háború a NOB ellen? bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. joco szerint:

    A NOB egy korrupt szervezett, mint a FIFA. Milyen lehet, ha egy csaló Smith Pált nem löktek ki maguk közül.

  2. Fazek szerint:

    Az, szerintem is.
    erre lenne jó az alternatív sport-világszövetség, de ahogy olvasom, a régi vezetőjét lemondatták.

  3. jfszabo szerint:

    A csaló Smith Pál legalább elismerte bűnét és megkapta büntetését. De még hány száz politikus így szerezte diplomáját, vagy doktori címét. Valószínűleg azért, mert nincs. Smith Pál egy sikeres karaktergyilkosság áldozata. Én úgy itélem meg a helyzetet, hogy az olimpiai eredményeit nem hamisítással szerezte, és akkor már sokkal különb, mint a legtöbb parlamentben ülő, vagy pártok környékén nyüzsgő léhűtő, kalandor, csavargó, újságíró, médiamunkás gazember.

  4. szaszi szerint:

    Samaranch táskacipelője azért vérig volt sértve,amikor nem ő lett a NOB elnök.Elképzelni nem tudom,mit művelne a bizottság élén,hazai ámokfutását látva.
    http://index.hu/sport/2001/07/12/schmitt2/
    És még emlékszem a kalapácsvetőre,aki mellett semmilyen formában nem állt ki a dopping vádakkal szemben
    http://www.blikk.hu/sport/annus-adrian-lemond-az-aranyrol/dfhr527

  5. fazek szerint:

    A belinkelt fotók alapján a szervezet volkt vezetője és Putyin jóban vannak, ezt nem hagyhatta a nyugat…

  6. szaszi szerint:

    Bizony.
    Orosz sportolók kitiltása dopping miatt?Adni kellett a szájukra.
    A NOBos jegyüzér is belekóstolt morcos Putyin hangulatába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.