A háborúhoz nem útlevél kell!

Érthetetlen, hogy mobiljuk van a menekülteknek, de papírjaik nincsenek

Az illegális gazdasági bevándorlók büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter egy lapinterjúban, és egyúttal kiállt amellett, hogy aki a háború és az üldöztetés elől menekül, a genfi egyezmény értelmében védelmet talál Ausztriában.

A tárcavezető sürgette a személyek nyilvántartásba vételének szigorítását is. “Érthetetlen, hogy a menekülteknek mindenük, még mobiltelefonjuk is van, azonban útlevéllel és más dokumentumokkal nem rendelkeznek” – mondta Sobotka a Kurier című osztrák lapnak.

rw

Hozzátette: a tavalyi események egyértelműen rávilágítottak arra, hogy az osztrák jogrendszert a történtekhez kell igazítani. Tervei szerint szeptemberben átfogó biztonsági, idegenrendészeti és büntetőjogi törvénymódosításról szóló javaslatcsomagot nyújt be az osztrák parlamentnek.
A miniszter arról is beszélt, hogy tavaly, a menekültválság kirobbanásakor az ország felkészületlensége zavarta leginkább. “Csupán akkor ismerték fel az unió előtt álló hatalmas kihívást, amikor Orbán Viktor kerítést épített” – mondta Sobotka.
Hangsúlyozta: még idén is fel kell készülni egy nagyobb rohamra, hiszen nem lehet biztonsággal kizárni, hogy ősszel jelentős emberáradat indul el Európa felé.

Sobotka emlékeztetett: Ausztria részt vesz az uniós külső határ védelmében, hiszen az ország az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) számára 180 rendőrt küldött, a magyar-szerb határszakaszon pedig 23 osztrák rendőr teljesít szolgálatot.
A miniszter kitért arra is, hogy Ausztria tavaly mintegy hatezer, idén pedig csak az első félévben már több mint 6100 embert utasított ki az országból.
Sobotka a szociális ügyi minisztérium munkáját hanyagnak nevezte. Meglátása szerint a tárca nem veszi észre a munkaerőpiac túlterheltségét. Úgy vélte, hogy a magas munkanélküliség annak a jele, hogy az álláspiac telített. A szociális ügyi miniszternek, Alois Stögernek be kellene látnia, hogy a munkaerőpiac forrásai kimerültek, nem bír el többet – hangoztatta a belügyi tárcavezető.
(MTI)
Bal-Rad komm: “A szó elszáll-az írás megmarad!”
-Tudják ezt a migránshadat Európa felé útnak indító szervezők is. Akik Európa muszlim megszállását megtervezték, megszervezték. Akik háborút indítottak Európa elhódítására!
Tudták, hogy a háborúhoz nem dokumentumok kellenek a KATONÁIKNAK! Tisztában voltak ezekkel a dolgokkal azok, akik azt is megszervezték EURÓPA VEZETŐI KÖREIBEN, hogy ne firtassák a migránsok kilétét. Fogadják őket kellő tisztelettel!
Jah! Hogy Európa vezetőinek egy része kezd ráébredni ÁLLAMPOLGÁRAIK ZÚGOLÓDÁSAI OKÁN, hogy talán mégsem kellett volna…
Megkésett egy felismerés ez már! Mintha egy pohárral akarnánk eloltani a lángoló ház tüzét!
DE MINDENNEK OKA VAN! Az okozat elviselése-elszenvedése ami nekünk jutott!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A háborúhoz nem útlevél kell! bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. kritikus szerint:

    A NATO ment elsönek arabokat irtani az olajért.
    A front megfordult.

    A Lidlis bevàsàrlo kocsit tologato hàjasvalagu fogyaszto europai férfiak
    joggol szarjàk maguk össze a harcokat megjàrt arab katonàk làttàn.

    Egy farkasnak mindegy ha szàz birka ellen is kell harcolni.

    Ok okozati összefüggés.

    Te kirefogadsz ha elkezdödnek a harcok?
    A 10-12 évnyi harctéri tapasztalatokkal rendelkezö katonàra,vagy a Lidlis vàsàrlora?

    A Rendéreiteket a déli hatàron öt perc alatt megeszik ha a harcok elkezdödnek.
    Az elsö komolyabb tüzharcnàl a szélrozsa irànyàba futnak a magyar rendvédelmisek,
    akik meg felveszik a harcot 24 ora alatt kivégzik,a harctereken edzödött arab deszantosok.

    • Kálmán Lőrinc szerint:

      Na azért ne magasztaljuk az arab harctéri edzettséget. Sok mindent rájuk lehet fogni, de azt hogy valóban jó harcosok,azt nem. Persze a fegyvertelen lidl-es esélytelen velük szemben de ha valóban összeszedett ellenállással találkoznak, könnyen megtörnek. Csordában hangosak, mint a cigányok, de valódi együttműködési képesség nincs bennük. Az hogy sokat volt a kezükben AK és lődöztek is vele a fejük fölött a levegőbe, még nem valódi harctéri edzettség.

      • én szerint:

        Reguláris hadseregként csapnivalóak, fegyelmezetlenek.

        • Kálmán Lőrinc szerint:

          Pontosan. A totális fegyelmezetlenségük adja a sebezhetőségüket. A jól kiképzett harcos fegyelmezett, tud együtt működni a társaival és egymagában sem érzi elveszettnek magát. A profi kiképzést az arabok a vallási fanatizálással helyettesítik.

    • kritikus szerint:

      Köszüljetek a harcokra Törökorszàg a legjobb katonàkat dobja àt
      europàra az Isisharcosok balkànon màr gyülekeznek

      Ti pont a tranzitba estek.
      Nektek annyi.

      Rossz helyen laktok,életveszélyes helyen.

    • caporal szerint:

      Tudtad, hogy van egy ország, aki pont erre vár? Így segítségnyújtásként bevonulhat Európába, hogy arabokat öljön. Ehhez nagyon ért hál istennek. És Európa boldogan fogja fogadni, mert újra megtanítja az európai embernek a védekezési mechanizmust. Csak az a baj, hogy az arabok erre nem gondolnak, mert “rövidlátók”, ott csak az allah akbar megy, meg a szemét, a mocsok, mint a cigányoknál. Ja és allah biszmillah is van.

      • vitorla123 szerint:

        Hát nem tudom!Úgy látom,hogy a kommunista fiatalokat fel készíteni az Iszlám elleni harcra.Nem istenhívők,nem lehet őket elhülyiteni. Vallási alapon nem lehet ellenük harcolni.Az Amerikaiaknak sem sikerült.Magyarországot,már ami maradt belőle meg kell védeni.Erre fel kell készülni.A magyar állam ma erre gyenge és alkalmatlan.Nincs is aki értsen hozzá.Regulárisan nem fog menni!Fiatal hazafiak keressétek velünk a kapcsolatot.A kerítést 24 óra alatt elsöprik ha megindulnak!

  2. D vitamin szerint:

    Elsősorban “kritikusnak” szól:
    Az arab harcos az egyik legszarabb a világon. Ahhoz nem kell katonának lenni, hogy huszadmagával felrobbantsa magát bárki is. Az lehet 4 éves feka-gyerek, és 80 -as éves arab vénasszony.
    Az arabok faszságának legékesebbb bizonyítéka az 1967-es arab-izraeli háború, amikor 4 arab ország, Egyiptom, Jordánia Irak és Szíria támadta meg Izraelt. Még azt sem mondhatnám, hogy kőkorszaki fegyverekkel, mert volt légi erejük, harckocsi ezredük stb.
    Izrael 6 nap alatt lerendezte a muszlim balfaszokat, és még területet is nyert.
    És hogy miért? Mert Izrael motivált volt, az életéért küzdött, viszont az arabok még a vadászrepülőiket sem tudták bevetni, annyira dillettáns katonák voltak.
    ——————–
    A tényleg jól képzett katonák az oroszoknál, az USÁ-ban és leginkább Izraelben vannak.
    ——————-
    A NATO persze mára már egy orosz-fóbiás pöcs-szervezet lett, de ha akarná, 1 nap alatt megállíthatná a migrációt. A baj az, hogy nem akarja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.