Magyarország?! Olyan már nincs is!

Elcsalták Magyarországot

Magyarország az a hely, ahol legalizálták a választási csalást.

kop

Lényegében ez történt ugyanis akkor, amikor a rendőrség megszüntette a nyomozást azok ellen a kopaszok ellen, akik februárban megakadályozták, hogy Nyakó István MSZP-s politikus elsőként adja le népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Irodában.

A nyomozóknak úgy nem sikerült bűncselekményre lelniük, hogy a Kúria korábbi ítéletében kimondta, a kopaszok akadályozták Nyakót népszavazás kezdeményezési jogainak gyakorlásában.
Ez után szemernyi okunk sincs arra, hogy országnak tekintsük ezt a helyet, amely nem több, mint egy fideszes hűbérbirtok. Ahol a rendőrség tényleg képes elsikálni egy olyan közbotrányt, amelyet élőben közvetít a média, amelynél az elkövetők a kamerába nézve hagyják el a helyszínt, amely szemérmetlen nyíltsággal köp szembe mindent, amit a demokrácia maradékáról tudunk, amelynél a bíróság kimondja, hogy a főszereplők jogokat sértettek – ott elítélik az igazságot.
Teszik ezt úgy, hogy az ügy elválaszthatatlan a Fidesztől. Nem csak a módszer miatt, nem csak azért, mert a különféle szervilis szervek szánalmas megoldásokkal mosták a mocskot, hanem azért is, mert a melóban résztvevő kopaszok közül többen is köthetők Kubatov Gáborhoz, a párt alelnökéhez, aki egyébként a választási mozgósításért is felel.
Felfoghatatlan, hogy a kormánypárt köreiben, értelmiségi holdudvarában, kiszolgálói között elfogadható az az eljárás, amelynek keretében embereket alapvető jogaiktól fosztanak meg. Márpedig ez történik, amikor ellehetetlenítik, hogy valaki politikai véleményét kifejthesse, például referendumot kezdeményezhessen. Ennek néma tűrése lényegi hazaárulás, ha a hazánkat szabadnak akarjuk tekinteni. Amennyiben szabadságától megfosztottnak akarjuk tudni, a kopaszok akciója akkor és csakis akkor tekinthető legálisnak és legitimnek.
A választási csalás ugyanis csak ott nem ütközik törvénybe, ahol a választások nem szabadok. Ezért semmi okunk azt feltételezni, hogy Orbán Viktor szemernyit is túlzott, amikor Tusnádfürdőn egyszer azt mondta: bármi megtörténhet.
A bármi meg is történt. Elcsalják az országunkat.
(NOL)
Bal-Rad komm: ORSZÁGUNKAT már régen elcsalták! A legfőbb elcsalók között pedig ott van Nyakó futtatója-a Maszop is!
“…Felfoghatatlan, hogy a kormánypárt köreiben, értelmiségi holdudvarában, kiszolgálói között…”
-Ők az írástudók! Ott vannak ők mindegyik elcsaló bűnbanda holdudvarában. Jó kis abrakért, kizárólag önös érdekeik szem előtt tartása okán az abrakolót mindig feltétlen kiszolgálva, kizárólag az ellenmaffiát mószerolandó!
Országunk már több mint negyedszázada a csalók, különböző rablóbandák kezén van. Abban pedig a most sikítva toporzékoló Maszopnak nem kevés része van, hogy egy minden eddiginél gátlástalanabb horda karmai közé csúszott a MI ORSZÁGUNK!
Szemét egy dolog volt ez a “kopaszos-botrány”! De ezek a kopaszok ENNEK A RENDSZERNEK a szülöttei és kineveltjei! Hogy éppen a döbrögista horda szolgálatába szegődtek? Azt szolgálják, aki fizet nekik a szolgálatért!
A döbrögista horda legitimizálta-TÖRVÉNYESÍTETTE-SAJÁT BŰNEIT! Ezt tette a Maszop is! Társult szövetségeseivel együtt! Gátlástalanul! Ezért is kapott Döbrögi és bandája kétharmadot a választók bizalmából! Döbrögiék ezt a kétharmadot arra használták fel, hogy ÖVÉK LEGYEN A JOG!
“…Bármi megtörténhet…!”-károgta Döbrögink!
BIZONY BÁRMI MEGTÖRTÉNHET!
Márpedig ami megtörténhet, az meg is fog történni! Bűn-megtorlás nélkül-nem maradhat! Nem is maradnak megtorlatlanul a gazemberségek!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Magyarország?! Olyan már nincs is! bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. kritikus szerint:

    Nem marad következményeknélkül semmi.
    A magyar elit szétlopta az orszàgot,a fiatalok elvàndorolnak,
    a vàkum helyére a sivatagi népek beözöänlenek.

    Isten igazsàgos.

    Ez a tolvaj nép nem érdemli meg Kàrpàtmedencét kànaàn földjét.
    Az Evulocio kiveti a selejtet.

    • kritikus szerint:

      Mikor Budapesten sétàlok nem tudom megkülömböztetni a kutya ürüléket
      a Budai humanoidoktol.

      Elnézést kérek a kutyaürüléktöl a hasonlatért,nem akatam leminösiteni.

      • 1tothgabor szerint:

        Tolvaj nép alatt ugye a zsidó fajtádat érted, azt a kazár szart, amelyik aki kaukázusi portálon keresztül áramlott be a földre?

        Ugye arról a “népről” beszélsz, akik “vezetői” most könyörögnek izraelben – bizonyos idegen képviselőknek -, hogy ne a Plútóra, hanem egy föld mélyében lévő üregbe vigyék le a népüket?

        • 1tothgabor szerint:

          Május 30.-án egy csata volt felettünk az űrben. Ennek során 5 db űrhajó belépett a légköbe. Kettő israel, kettő usrael felett lebeg, egy pedig cirkál.

          Sem kapacitás, sem kedv sincs a kimentésünkre. Továbbá azért nem segítenek, mert Európa lakossága 500 millió fő. Van bolygó ahol az egész bolygón laknak 500 millióan.

          A kezünkben van a sorsunk, senki nem fogja helyettünk megvívni a csatáinkat.

          500 millió felnőtt Európai embernek nem kellene beszarni 2 millió sivatagi sáskától. Pont. 500 millió embernek a kezébe kellene venni a sorsának az irányítását. Pont. 500 millió embernek nem kellene fenntartania egy szar pénzügyi rendszert. Pont.

          Az itt lévő delegáció is csak tárgyal. Jelenleg israelben. Most a legnagyobb baj, hogy az israeli kazárok nem akarnak osztozni az usraeliekkel a felelősségben, és nem akarnak velük egy helyre költözni, inkább elmennének a felszínről a többi kazár “családtag” nélkül.

          • vitorla123 szerint:

            Ami alényeget illeti egyet értünk.De van különbség is.Ugyanis a fehér ember nem akar dolgozni.Nem akarja a munkaerejét ujratermelni.Nem csinál gyereket legfeljebb egyet,hogy anősténye ki tudja élni anyai ösztöneit.Ezért a gazdaság szükitett ujraremelébe fordúlt.Egyszerűen kellenek a sivatagi szarok,hogy dolgozzanak.Itt Magyarországon is ez a helyzet,vagy hamarosan ez lesz.A kommunista ipar és mezőgazdaság megsemmisítése és gazdaságtalan kapitalista tzermelési mód miatt nincs pénz arra,hogy magyar gyereke szülessenek és megfelelő szinten iskolába járjanak.Helyettük a fogyasztást képzetlen,tehetségtelen cigányokkal és arabokkal pótolják.Igy elodázzák a katasztrófát.Nem nagyon pár évvel.

    • fickó szerint:

      A tolvaj nép alatt ugye nem a magyart érted, aki hont alapított ,vagy vissza jött ! Hanem azt a kazár szart,meg cigányt !

  2. lacii szerint:

    1thotgabornak.
    egyet értek amit írtál, De már kezdhetsz te is mosolyogni. Itt van a link ami kicsit érdekesé teszi a következő időszakot.
    http://tudatieletmatrix.com/post/148599782946/azebredes2

    Egyébként szép napot mindenkinek.

  3. Élőfa szerint:

    A Világ a végkifejlet felé közeleg. Azon belül is, Magyarország, ahhoz képest, ami lehetne, és aminek lennie kellene(adottságaiból kifolyó rendeltetését illetően), csak vegetál, és deformálódik folyamatosan. Egy keresztény és agrárius hagyományokon nyugvó élhető és békés ország és társadalom lett eltékozolva és tönkretéve egy látszatvilág kedvéért. Emberi szemmel nézve rossz vége lesz, nagyon rossz. Már most rossz. Azt hittem, összefogással és restaurációval, ellenforradalommal megállítható és legyőzhető, elsöpörhető lesz a kapitalista forradalom, és eredménye, a konzumvilág, de erőfeszítéseim vajmi kevés és csekély eredményei láttán azt kell gondolnom, és mondanom, hogy ez az ördögi démonikus folyamat még engem is felőröl, anélkül, hogy ideákon kívül bármit is képes lettem volna megmenteni ettől a rémségtől. Nagyon reménylem, hogy Isten a végső pillanatban elsöpri, eltakarítja ezt a szennyet, ezt a mocskot ebből a gyönyörűnek indult világból, és újrateremti lehetőségeinket, újrateremti élhető és gyönyörű világunkat.

    “Gyászba borult egek,
    Háborgó tengerek
    Csillaga, Mária!
    Hozzád fohászkodunk,
    Feléd sóhajtozunk,
    Szeplőtelen szűz anya.

    Süvöltő felhők közt
    Nyugodtan tündökölsz
    Tiszta, szép csillagunk, –
    Míg hazánk hajóját
    Viharok csapkodják
    S hozzád sír jajszavunk.

    Boldogasszony anyánk,
    Mennyei patrónánk,
    Légy velünk! Légy velünk!
    Sok kiáltásunkra
    Siess oltalmunkra, –
    Ha nem jössz: elveszünk!

    Nagy szíved fényével,
    Lelked békéjével
    Hajolj a viharra!
    Égi trónusodból,
    Csillagos lakodból
    Tekints a magyarra!

    Viharon, vészen át
    Ime, fölzúg hozzád
    Nyomorunk jajszava:
    Segítsd meg nemzeted,
    Háborgó tengerek
    Csillaga, Mária! “

  4. Élőfa szerint:

    “Már nincsen Imre, már felment az égbe,

    Az angyalokkal örökké játszani,

    Imát többé nem rebegnek, óh nem

    Mosolygó, halvány, néma ajkai.

    — Ott nyugszik immár gyászos ravatalán,

    Kezében ékes liliom vagyon,

    Oly szépen nyugszik, mint a Hold sugára

    Bús fenyvesekkel árnyékolt tavon.

    — Oh miért hagyál itt jó fiam, szerelmem,

    Hogy válhattál el tőlem ily korán?

    Mért hervasztád el nemzeted reményét,

    Te legszebb gyöngy a magyar koronán ? —

    Zokog fel búsan, két térdre hullva,

    István, a szent, a megsebzett király;

    Ha te meghaltál, óh mondd, a kereszttel

    A most megváltott nép elé ki áll?

    De Imre hallgat, atyja jajszavára

    Sem nyílhatik meg hideg kebele,

    Csak egy-egy égő fáklya lobban olykor,

    Miként ha enyhe választ intene,

    S elalszik az is.

    Csak István virraszt és István szívében

    El a honfibú egyes egyedül,

    Ennek szent lángján, porban gyulladozva

    Az égre veté könnyes szemeit;

    Oh mentsd meg Isten a hit új hazáját,

    Mert elveszünk, ha jobbod nem segít!

    Nem kérek enyhet, balzsamot szívemre,

    Mert Te akartad, hogy legyen sebes,

    Hanem könyörgöm Hozzád, Istenemhez,

    Vess egy pillantást hű népedre, vess.

    — Alig rebegte el a szent imáját,

    A liliom Imre jobbkezében

    Felnyílik lassan,

    És hófehér virágján lobogni kezd

    Egy ég lövelte fény.

    E fényből aztán csillagok teremtek,

    Amelyből egy kéz koszorút fűze,

    És a koszorúban ott álla szelíden

    Jézus szent Anyja, a Szűzek Szűze.

    — Fiam, az ég meghallgatta imádat,

    Engem küldött e honnak gyámolul,

    Csak lábaimhoz fuss, te jó magyar nép,

    Hogyha fölötted az ég beborul.

    Én kérek áldást, békét hazádra

    S ha harcisíkra szállnod kellene,

    Én, ki zászlóid vezérlem,

    Én harcaidnak védő szelleme.

    — Szólott a szent Szűz és eltűnt a fényben,

    Utána menten a hajnal hasadt,

    Mutatván vért, de rózsát is sokat.

    Istvánnak nincsen többé honfikönnye,

    Letörlé azt a menny szent vigasza,

    Mert, habár elveszte legszebb reményét,

    De már Anyát nyert a magyar haza.

    A Magyar Nemzet Védasszonya

    a

    BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.