Döbrögi egy second hand nótának örül!

Az idei esztendőt-január 1-től december 31-ig “végigünnepeljük”! A NER-nek tetsző módon, a Nemmzetthy Ügyek Qrmányának elgondolásai mentén. Közel másfél milliárdból.

Legalább 365 napon keresztül dicsőítik haszonlesőink az ’56-os pesti Majdan 50. évfordulóját. Közel másfél milliárdból!
Döbrögink is hozzáadta a maga ötletét az “Emlékév”-hez. A számára babérokat termő hivatkozás magasztalására himnuszt rendelt. (Bolond lyukból csak bolond szél fújhat!)
A már ismert módon rávette a már ismert “neves művészt” az alkotásra. Az meg…
Az meg visszaszaladt Amerikába, az íróasztala fiókjának mélyéről előkotorta egy majd tíz esztendővel ezelőtti gányolmányát. Ezt:

Még mindig tetszett neki! Ezért aztán úgy gondolta, hogy Döbrögisztán népe úgysem hallotta, hát eladja nekik IS! Így hát lóhalálában visszavágtatott vele Döbrögisztánba. Elfötyölte a régi szerzeményt agy udvatitévés havernak, akiről tudta, hogy valamikor rímfaragással kereste a kenyerét. Gyerekverseket fabrikált.
Rákérdezett, hogy tudna-e kotlani valami szöveget a dallamhoz. Amit elfütyölt. Hozzátette még, hogy ’56-ot kéne a szövegbe valahogy…
Biztos lesz érte valami “zsé”!-búgta oda. Szövegírónak se kellett több! Egy jó kis mallorkai hétvégére való biztosan leesik érte!-hát belevágott.
Meglett a szöveg is. Toboroztak hozzá néhány NER-dalnokot, meg egy szintetizátorhoz értő személyt, és irány a stúdió! Rögzítették a “himnuszt ’56-ről! Fölizgatták Kancsal Macát is, hogy adja ábrázatát a kliphez. (Tán ez volt a lgvadítóbb húzásuk!-bár a pesti majdan főszereplői sorába beleillik. Jónéhány nacionálé-képviselő élen járt a fölfordulás csinálásában. Úgyhogy Maca etekintetben jó választás volt.)

A mintapéldányt bemutatták Döbröginek, akinek rettenetesen tetszett a förmedvény! Bólintott hogy ez remek!-lehet fáradni a kasszához! A pesti Alkotmány-úti verebek azt csiripelik, hogy a “műért” 50 milliót csikartak föl az “alkotók”! (Használt holmiért elég szép lóvé, még ha vadiúj is a duma benne!)
Tegnap aztán kiderült valahogy, hogy egy leporolt, régi melódiát adtak el Döbröginek új gyanánt. Meg is említették neki, hogy “EZÉRT?”
A vajda viszont éppen Rioban bambul most. Helyette személyi ajtónyitogatója-az ilyen alkalmakra felhatalmazott-Havasi Berci válaszolt:
“A miniszterelnök nem művészi koncepciókkal vagy ízlésbeli dolgokkal foglalkozik, hanem mindenkit alkotásra buzdít, továbbra is arra biztatja a művészeket, hogy – a magyar kormány támogatásával – minél több formában és műben fejezze ki azt, amit a magyar szabadságról, 1956 szellemiségéről gondol, érez.”
Hát ez a MŰ!-ez valóban méltó módon silány! Az alkalomhoz pontosan illő!
Azt meg alighanem a vajda és ajtónyitogatója sem gondolja komolyan, hogy NÉPMŰVÉSZEK “…kormány támogatásával – minél több formában és műben fejezze ki azt, amit a magyar szabadságról, 1956 szellemiségéről gondol, érez.”
Lenne nekik meglepi!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Döbrögi egy second hand nótának örül! bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. kritikus szerint:

    Tisztelt magyarok a NATO orszàgok köszönetett mond ,hogy Szuezi csatornàhoz igyekvö
    Vöröshadsereget feltartoztatàtok a Glàdio nato diverzàns csapatok segitségével.

    Igy a Szuezi csatorna Nato tulajdonba került.

    Köszönjük a balek idiota magyaroknak kik a Szuezi csatornàért vrüket adtàk.
    Fogadjàtok ezt a dalt szeretettel a Natotol.

  2. rasalmatai sándor szerint:

    A felcsúti törpe a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezeti titkára és a katonai elhárítás spiclije volt.
    Örüljön, hogy a felkérésére nem az Internacionálét írták át és nem a Vörös Hadsereg férfikórusa énekli fel!

    • vitorla123 szerint:

      Csak csendesen jegyzem meg,hogy soha nem volt kommunista.A kommunisták hazafiak!Internacionalista hazafiak.Tudom nem tudod felfogni.Ahhoz ész kell!
      A másik.Azt sem érted,hogy az Európai családok a munkaerő gyártás munkahelyei.A legfontosabb árut a munkaerőt állítják elő.Egyházi hittanra hivatkozva ingyen.Mára nem tudják megcsinálni,a harácsolók miatt.A munkaerő előállítása katasztrófálisan veszteséges.A fehér ember önkielégítésre van kényszerítve.Ezért a migráció,az arabok,cigányok betelepítése elkerülhetetlen.Mára már nincs jó minőségű munkaerő.Sőt jó minőségű fogyasztó sincs.Olvass Marx-ot és megérted.Ami történik törvényszerű.A legkisebb kényszer elve talán fizikából megy.Aki elbaszta nem tudja megállítani. Ponyatna?

  3. szaszi szerint:

    Tök ingyen csinálták 50 millióért.
    Tehát ingyen.
    Ajándék lónak műfogsort.
    http://444.hu/2016/08/19/desmond-child-meltatlannak-erzi-a-dalat-ert-tamadasokat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.