Kicsit sántít Döbrögi hozsannázása

Eldőlt: érmekben alulmúlta Londont a magyar csapat

hoka

A kajak-kenu versenyeken Kozák Danuta és a női kajakosok bravúros szereplésének köszönhetően az aranyérmekben egalizálta a magyar csapat a londoni szereplést, de ezüstből eggyel, bronzból pedig kettővel szereztek kevesebbet a magyar sportolók. A nyolcból hat aranyérmet asz úszó Hosszú Katinka, illetve három másikat – egyet egyéniben, egyet-egyet pedig párosban és négyesben – Kozák Danuta hozott.

Négy éve nyolc arannyal, négy ezüsttel, hat bronzzal zárt a magyar csapat. A londoni eredmény nem csak a több ezüst- és bronzérem miatt szebb, hanem azért is, mert négy éve az aranyakat több sportág szállította. A Rióban is nyerő úszók, kajakosok és vívók mellett Pars Krisztián révén atlétikában is szereztek a magyarok egy aranyérmet, Berki Krisztián pedig a tornasportot juttatta olimpiai elsőséghez.
Londonban szintén három kajakos arany született, de abból az egyiket a férfi kajakpáros hozta – Rióban pedig a férfiak nem állhattak dobogóra se. Négy éve két kajakos ezüst, és egy bronz is született, most viszont a három aranyon kívül nem hoztak érmet a kajakosok.
Egy ember kiugró eredménye mentette meg az úszócsapatot is: Hosszú Katinka három aranyérmével felülmúlta a londoni két elsőséget. Négy éve Gyurta Dániel és Risztov Éva nyert, Cseh László pedig bronzérmes lett. A riói Hosszú-ezüst, valamint Kenderesi Tamás és kapás Boglárka bronzérme erősebb csapatot jelez – de csak addig, amíg az úszószövetséggel összevesző, és attól függetlenül készülő Hosszú Katinkát ki nem vesszük ebből.
A vívók viszont egyértelműen felülmúlták a londoni teljesítményt. Akkor a címét Rióban megvédő Szilágyi Áron kard-aranya mellett nem született érem, most viszont a párbajtőrözők hármat is nyertek: Szász Emese aranyérme mellett Imre Géza ezüstöt, a csapat pedig bronzot.
Az igazi nagy veszteséget az jelentette az éremtermelésben, hogy a birkózók és cselgáncsozók közül senki sem állhatott Rióban dobogótra, míg Londonban egy-egy ezüstérmet, valamint a birkózók két, a cselgáncsozók pedig egy bronzérmet szereztek, Elmaradt londoni teljesítményétől az öttusa is. Marosi Ádám londoni bronzérmével szemben Rióban még pontszerző hely sem jutott nekik.
(HVG)
Bal-Rad komm: A helyzet az, hogy azért volt ennél rosszabb olimpiai szereplésünk is.
A “probléma” leginkább Hosszú Katinka aranyérmei miatt lehet! Aki a hátán vitte az úszócsapatot. Egyéni felkészüléssel, az egyéni nyereséghajhászásban elmerült úszószövetség talán legnagyobb bosszúságára! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Gyárfás-cég bizony leszerepelt. Sztárolt úszóival, vízilabdázóival együtt.
A döbrögista horda által még meg nem szállt kajak-kenu szövetség lányai is hozták a szokásost, ám a fiúknál már bajok látszanak. A vívósportunk kevésbé szurkolóképes, kevésbé látványos!-ezért aztán ők nyugodtabban, politikamentesebben készülődhettek, és szép eredményt értek el.
Döbrögi hozsannázása a “nyolcszor győztük le a világot!”-teljességgel érthetetlen, abszolút fölösleges-de a tőle megszokott álságos baromság!
A döbrögista horda által bedarált vagy uralt szövetségek levitézlettek. Említsük a Rezsiszilárd által uralt birkózószövetséget? Vagy az olimpiára ki sem jutott női, és férfi kézilabdaválogatottakat?
Ám hab lehet a magyar sportsikerek döbrögista emlegetése közben a magyar futball nyári nagy levitézlésére gondolnunk az EB-n? Mert az bizony komoly égés volt! a klubszintű folytatással betetőzve!
A valódi nagy probléma az, hogy ez a fölöttébb erőszakos tolvaj banda-a döbrögista horda-MINDEN JÓ EREDMÉNYT A MAGA ÉRDEMEKÉNT KUKORÉKOL BELE A NAGYVILÁGBA, A KUDARCOKRÓL PEDIG NEM SZÓL!
Hiszik, hogy az ő érdemeik nélkül szerzett aranyérmek csillogása elfedi a valóságot!
Vakításra használják fel még a VERSENYZŐK SPORSIKEREIT is!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kicsit sántít Döbrögi hozsannázása bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Vak Bottyán szerint:

    A Borkai Zsolt nevű, egykor szebb napokat látott fidesznyikünk azt gágogta az M4 műsorában, hogy a nagy teljesítményt elérő sportolókat nem kell a mennybe emelni. Akkor hova, te féreg MOB parazita? Merjünk kicsik lenni? Persze egy ilyen senki nyekergése kevesebb egy ZIKA vírusos szúnyogénál. A sportolóinkat a világ közvéleménye emelte a mennyekbe.

  2. petymeg szerint:

    Mindig is úgy volt,hogy “nyertünk”,”kikaptak”.

  3. joco szerint:

    Az összes politika élösködőtt az eredményes sportolókon. Tessék el olvasni Puzsér írását, mert elgondolkodtató. Nem is hallani Svájci sportolóról, ettől ott sokkal jobban élnek mint nálunk, vagy tán pont ezért. Nincs egy turista sem aki az olimpiai aranyt nyerő sportolók miatt jönne magyarországra. És nincs 1000 -nél több gyermek sem amelyik az élspotolók hatására lenne tanítvány, de ez a 850 ezerből elhanyagolható szám. Miközben ezermilliárd megy sportra évente. És csak pár tízezer ember él belöle, de azok nagyon jól. A magyar sportvezetés 90 %-ban világpolgár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.