Kitartott látszatellenzéki teszetoszaság!

Nem ment el a Fidesz, nem könnyítik meg a külföldön élők szavazását

A fideszes képviselők nem jelentek meg a Parlamentben, ahol hétfőn rendkívüli ülést tartottak volna a levélben szavazás kiterjesztéséről a külföldön élő magyarokra. Az ülés végül határozatképtelenség miatt elmaradt.

Határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény levélben szavazás kiterjesztését célzó módosítása.

im

A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel.
A kormánypártok – amelyek előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre – politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője korábban rámutatott arra is: a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.
Mint arról már korábban írtunk, az október 2-i kvótanépszavazáson ugyanis az a helyzet fog előállni, hogy míg a határon túli magyarok egyszerűen egy levelet küldve szavazhatnak a népszavazáson, addig a magyar állampolgárok, akik éppen külföldön tartózkodnak, csak egy hosszas procedúra után szavazhatnak a külképvisleteken.
(FVG)
Bal-Rad komm: “…a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját…”
-EZ BIZONY ÍGY VAN! A HÜLYE NÉP AGGÁLYAIVAL MEG NEM FOGLALKOZNAK DÖBRÖGIÉK! HISZEN MINDEN JOGSZERŰ! ÚGYHOGY…!-ŐK NYARALNAK TOVÁBB!
Most így írjuk: a “magyar” ELLENZÉK pedig mindezt fogcsikorgatva tudomásul veszi! Elkönyveli saját súlytalanságát!
Sehol egy hívó szó: EMBEREK! UTCÁRA!
Beérik annyival, hogy a televíziókban elpanaszolják Döbrögiék tákolmányos pofátlanságát!
EGY KITARTOTT LÁTSZATELLENZÉK!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kitartott látszatellenzéki teszetoszaság! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Egyértelműen nem fűződik érdeke a magyar dolgozónak ahhoz,hogy ide külföldi munkavállalókat telepítsen be a FIDESz,vagy az MSZP. Pláne Gyurcsány!Igy is alacsony a munkaerő ára!

  2. aaa szerint:

    Miért döntene egy olyan ember ebben a kérdésben aki nem itt lakik, nem ide adözik… ?
    Ő megszavaz nekünk- itthon levöknek – valamit, aminek mi viseljük a következményeit, ö pedig nem !
    Annak idején az MDF is jelölt olyan képviselőket, akik 30 – 40 évvel a rendszerváltás elött disszidáltak nyugatra. Mit tudtak ök arról, hogy mi van itt? Saját magán kívül kit képviselt volna ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.