Szíria

A világ elsőszámú latorállama-az USA-komoly sakkjátszmát indított Északkelet-Szíriában. Az Asszad-kormány ellen fegyverrel harcoló kurd YPG-gerillákat felhasználva a fölforgatáshoz.

Tegnap ugyanis orosz közvetítéssel megállapodtak el-Hassakában a kormányerők és a kurdok a fegyvernyugvásról. Ennek értelmében szabadon ki lehet hozni a településről a halottakat és a sebesülteket, és mindkét fél visszatér a szerda előtti állásaiba, és folytatják a tárgyalásokat a fegyverszünetről.
Az amerikaiak által finanszírozott YPG kurd szervezet viszont nem sokkal később cáfolta a fegyverszüneti megállapodás hírét, és éjfél után támadást indított a kormányerők ellenőrizte, délkeleti Nashva kerület elfoglalásáért.
Tegnap a franciák ismét beóvakodtak az ISIS-elleni háborúba. A francia légierő harci gépei mértek csapást Raqqára, a rémkalifátus szíriai fővárosára. A műsort a francia hadügy közleménye szerint négy-négy Rafale, illetve Mirage 2000 típusú vadászbombázó, valamint egy Atlantique 2 típusú tengeri járőrrepülőgép adta elő a latroknak.
Aleppoban nem csitulnak a harcok. A város déli szektoraiban tovább gyötrik a kormányerők a beszorult dzsihadista bűnbandákat.

Tegnap ismét tettek a martalócok egy bágyadt kisérletet a kitörésre, de hasztalan. A dombokat uraló kormányerők “röhögve” vadásszák le a pribékeket.
Ma reggel pedig a kormánycsapatok offenzívát indítottak a szemközti Umm Qara-dombok megkaparintásáért. Előtte az orosz légierő kissé megpermetezte a helyszínt.
Éjfél körül a Tigris” különítmény behatolt a tüzértiszti akadémia északi bázisaira, és megkezdte a latorbandák kifüstölését. Keményen ellenállnak a bűnözők.

báz

A Kuweyres légibázis ellen megismételt kalifátusista roham is becsődölt. Százával pusztultak a dzsihadista martalócok.
Északkelet-Latakiában is megindultak ma a hadsereg egységei a a Zuwayqat hegység déli oldalán Kabbani megszerzéséért.
Közben az orosz fojtófogás tovább szorul a Szíriában dúló martalócbandák torkán. Útra készülődik az orosz Északi Flotta “Admiral Kuznyecov” nevű repülőgép hordozója, 50 repülőgéppel és helikopterrel.

adk
Zajlik a spejzolás a hajón, ami úgy jó három hetet vesz igénybe. Aztán szeptember végén Szíria Földközi-tengeri partvidékén munkához is fog látni. A martalócok “nem kis örömére”!
Akik amúgy sok jóra nem számíthatnak! Jó arab szokáshoz híven-ahogyan ők nem kegyelmeztek/kegyelmeznek a foglyul ejtett ellenségeiknek, ők sem számíthatnak emberséges bánásmódra.
Az iraki televízióban nemrég bemutatott demonstrációs videon egy elfogott kalifátusista rém kivégzését mutogatják. Cudar vég!-cudar egyedek számára!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Szörnyű,hogy igazuk van!És nincs más megoldás!A vallás egy őrületbe viszi az emberiséget!Meg kell szabadúlni a vallásoktól.A csalás melegábgyai

  2. palko71 szerint:

    “Északkelet-Latakiában is megindultak ma a hadsereg egységei a a Zuwayqat hegység déli oldalán Kabbani megszerzéséért.”
    Ilyen helység, hogy Kabbani nincs, van viszont Kobane, ami a kurdok kezében van, és csak az Atyaúristen ha kiveri őket onnan…vagy van egy hasonló név, Kabanah, ami talán abban a régióban van.

    Admin:

    A hírek többségét orosz nyelven kapom. A helység és földrajzi nevek lemagyarítása eléggé problémás. Lehetnek emiatt félreértések.

    • én szerint:

      Az usa kivonja észak Szíriából, a kurdok uralta területekről a csapatait.
      Az megérne egy cikket , hogy szerdán tárgyalta a német kormány azt a törvénytervezetet , ami lakosságot arra kötelezi, hogy személyenként tíz napnyi élelmiszer tartalékkal kell rendelkezzen.
      Nagyon úgy áll a helyzet hogy infójuk van várható támadásokról.

  3. Limbó-hintó szerint:

    Admin, itt vannak a “komenyistáid” – Fasza gyerekek ezek a kommunisták, a világon mindig és mindenhol a zavarosban és a káoszban szerettek és szeretnek halászni.

    A Szíriai Arab Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának nyilatkozata az Al-Haszakahban történő incidensekről

    A “Kurd Munkáspárt” katonai szárnya utóbb kiterjesztette provokatív műveleteit Al-Haszakah városában; ahol kormányzati intézményeket támadtak meg, olajat és pamutot tulajdonítottak el, akadályozták az állami iskolák működését és az egyetemi vizsgákat, polgári személyeket raboltak el, káoszt okoztak és megfélemlítették a polgári lakosságot.

    Cselekedeteik veszélyes szintet értek el, amikor körbevették Al-Haszakah városát és polgári lakónegyedeket, a Nemzetvédelmi Erők és a hadsereg állásait tüzérségi eszközökkel és harckocsikkal lőtték, amelynek során polgári személyek és katonák vesztették életüket.

    A szíriai kormány minden erőfeszítése ellenére, amelyet a városbeli helyzet enyhítésére tett, hogy helyreállítsa a békét, a “Kurd Munkáspárt” nem működött együtt a békítési kísérletekben, folytatta provokatív cselekedeteit, valamint megpróbálta teljesen ellenőrzése alá vonni Al-Haszakah városát. Ennek eredményeként a Szíriai Arab Hadsereg megtorlásul csapásokat mért az ellenséges tűzelőállásokra és azokra a fegyveresekre, akik civilekre támadtak.

    A Szíriai Arab Fegyveres Erők Főparancsnoksága nyomatékosította, hogy a szíriai katonák és szíriai polgári személyek elleni támadásokat Al-Haszakahban kizárólag a “Kurd Munkáspárt” katonai szárnya követte el, amelynek nincsenek szíriai szervezetek a soraiban; és ugyanakkor megerősítette, hogy a Szíriai Fegyveres Erők minden támadást és provokatív cselekedetet megtorolnak minden rendelkezésre álló eszközzel függetlenül attól, hogy honnan indultak; és nem sajnálja az erőfeszítéseket, hogy csökkentse a feszültséget és helyreállítsa a Szíriai Arab Köztársaság egységét és biztonságát.

    Admin:

    Nos.

    “…A harcot a kurd YPG milícia, gyakorlatilag a szíriai kurdok hadserege indította. A szíriai polgárháború kezdete óta zajlik a küzdelem a török határ menti, kurdok lakta terület birtoklásáért. A kormányerők szerették volna megtartani, sőt bővíteni ott területeiket. Ugyanakkor ez a kormányerőknek viszonylag elszigetelt területe volt, hisz az országnak ebben a részében alig ellenőriznek valamit.

    A támadás úgy indult, hogy a kurdok röplapokon és hangosbemondókon felszólították az Aszad-párti hadsereget és milíciákat, hogy adják át fegyvereiket és távozhatnak. Aki ezt nem teszi meg, harci célponttá válik. Senki ne reménykedjen az YPG visszavonulásában, a csatát úgyis megnyerik, így aki nem adja át a fegyverét, tekintse magát halottnak, szólt a dörgedelmes ultimátum. Ezek után hétfőn megindult a nagyerejű támadás, a Reuters be is mutatott egy képet, ahol egy kurd fegyveres az elfoglalt városrészben egy hatalmas Aszad plakát előtt pózol.

    Mögöttük Amerika

    Az YPG egyébként nem csak a kurd területeken harcol: a kurdok, akárcsak Irakban, az amerikaiak fő szövetségesei az Iszlám Állam elleni harcban, így nincs könnyű dolga Aszad oroszok által támogatott erőinek, hisz a két nagyhatalom konfrontációja forog kockán. A kormányerők már múlt héten repülőgépeket telepítettek az YPG ellen, ezért az amerikai légierő fel is szállt, megvédendő a harcokat támogató speciális amerikai egységeket. A mostani kurd akció vélhetően az erre adott válasz volt, vagyis a területről végképp ki akarják űzni a kormányerőket.

    Ebből az incidensből is látszik, hogy már nem annyira az Iszlám Állam a kérdéses, hisz az már lényegében le van győzve. A harc most már az oroszok által támogatott diktátor, és az Amerika által támogatott kurdok, valamint mérsékelt ellenzéki szunnita arab erők között folyik. A síita arabokat, vagyis az alavitákat kivéve senki nem kér Aszad uralmából, hisz az ő megdöntésére indult 2011-ben a forradalom, amely polgárháborúvá alakult. A sikeresen harcoló kurdok pedig végképp nem tűrnének már semmilyen idegen uralmat, különösen nem Aszadét.

    Aggódó törökök

    Az akció Törökországot is nyugtalanítja, aki a saját szeparatista kurdjaival van elfoglalva, így nem örül annak, ha a török határ menti területek az immár szabad szíriai kurdok ellenőrzése alá kerülnek, hisz ez a törökországi kurdok szabadságvágyát is erősítheti. Ugyanakkor Törökország Aszadből sem kér, ezért a Szabad Szír Hadsereg nevű ellenzéki formációt támogatja az Iszlám Állam elleni harcban.”

    Egy mai reggeli jelentés az eseményekről. http://privatbankar.hu/makro/a-kurdok-most-sziriaban-tamadtak-ezuttal-nem-csak-az-iszlam-allamot-297164

    Arabok!…-ha ez mond valamit. Még ha kurdoknak mondják is magukat. Az arabok meg bizniszelnek mindenkivel, aki fizet.

  4. Zls-179 szerint:

    És most kinek kéne hinni Limbó? neked, a közleményeknek, vagy épp provokátoroknak akik még az egyén gondolatát is képesek manipulálni, azt a látszatot keltve mintha az a saját gondolataik volnának? Maradjunk abban hintó, hogy az elkövetkező időszak sok mindenkiről, és sok mindenről le fogja rántani a leplet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.