Londonban mi a helyzet?

…Utánajártunk annak, hogy mi a helyzet Európa trendfővárosában, Londonban. Itt nemcsak, hogy takarítónőt tudunk otthonunkba rendelni, hanem egy cikk szerint új fajta státuszszimbólumnak számít a patyolattiszta lakás.

Ennek megfelelően nem elég sima takarítót hívni, specialistára lehet szükségünk és ennek borsos ára is van.
52 ezer forintot fizethetünk azért, hogy valaki helybe zsírtalanítsa a sütőnk összes alkatrészét,
25 ezer forintért lesz újra fehéren ragyogó a hűtőnk,
21 600 forintért gőzöltethetjük ki az alvómatracunkat,
162 ezer forintért pedig a fakandallónkat és környékét varázsolják újra tisztává.
Vannak mindemellett olyan tisztítási munkák is, amit óradíjban vállalnak a specialisták, ilyen a zuhanyzó és környékének vízkőmentesítése és sikálása. Ezzel a munkával óránként 7 200 forintot lehet keresni.
Tanulság mindebben nemcsak az, hogy Londonban drágább a munkaerő, hanem az is, hogy még sokáig megérheti itthoni értelmiségi munka helyett Angliában takarítani – ha kizárólag a bevételi oldalt vesszük figyelembe.
(Forrás: penzcentrum)
Bal-Rad komm: Hát egy hálózsákkal, meg egy málhazsákkal (benne egy havi tisztálkodó fölszereléssel) neki lehet vágni! Londonba!-takarítani. Meg vagy két-háromnapi hidegélelemmel. Persze számolni kell azzal, hogy szavazni levélben nem lehet.
Döbrögisztán jelelenlegi és jövőbeni qrmányainak jól meg kell nyomniuk a ceruzát, ha járulékcsökkentéssel akarják a honi béreket növelve itthon tartani a Londonban takarítani vágyókat.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Londonban mi a helyzet? bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. scout szerint:

    Nem is tudom, nekem inkább az jött le, hogy elkényelmesedett faszkalapok.Én inkább magam takarítok és tartom tisztán az életterem.Ezután mi jön maguk alá szarnak?

  2. joco szerint:

    Ez magyarországon is így megy. Az átlagembernek fogalma sincs mik történnek kis hazánkban. A gazdagabb réteg – 80 % -uk jüde – úgy mondja : veszek egy takaritó nőt, vagy tanárt a gyerekem mellé, vagy vesz egy edzőt, fiának az uszodában. A Darnyi féle úszó iskola havi 70 ezerért heti két alaklommal ciszi úszni a kis jüdét, de egy átlag takaritónő heti egyszer 4 órás munkarendben szintén 70 ezerbe van, de lehet szakácsot is kérni buli alkalomra 120 ezerért vagy állandóra 480 ezerért, napi 2 órát és csak hétköznap. Lehet sofört kérni, és ihatsz, ezek gyalog 100 métert sem hajlandók megtenni. Nem beszéltünk a kertészről, aki alkalmanként 30 ezerért nyír fűvet, de kér zöldzsákot a hulladéknak és ezek a gazdagék meg fizetik, mert van miből. Átlag évi 5 -6 alkalommal utaznak, a Dubai már nem a legelőkelöbb, versengenek a minnél drágább utakon. pl. lekérve az utaslistát a világhajó útra nincs olyan járat ahol ne lenne 8 – 10 magyar család fejenként 1,5 – 4 millióért. Egy ismim azzal szórakoztatta magát, kiment a reptérre, és rendszeresen olyan járatok beszálló listáját vizsgálta, melyek a legdrágább üdülő helyekre mentek. Ezt tette több éven át és eredmény: pár ezer főnél el kezd ismétlödni a névsor. Tudta-e valaki, hogy a Monte Casinoba van rendszeres magyar vendég? Ahol 27 évig kell lakástulajdonosnak lenned és évi 51 % -ban ott kell élned az állampolgársághoz igazoltan vagy három tucatnyian laknak már ott magyarok. Van itt pénz, egyeseknek, de mi itthon csak kettesek vagyunk, tehát nem nekünk. Az ismert pénz mely kiáramlott a hazából hivatalos becslés szerint is minimum 10 – 12 ezer milliárd forint. Ilyen Gyurcsány is és Orbán is. Ők egy pár már régóta.

    • emilo szerint:

      Lehet hogy az a baj, hogy egyesek elébe mennek a megoldásoknak, a kettesek meg azt várják, hogy a megoldás jöjjön házhoz? Egyesek a saját jó létükön dolgoznak, a kettesek arra várnak, hogy valaki csináljon már végre valamit, hogy nekik is jó legyen? Egyesek vajon miért tudnak sikeresebbek lenni, mint a kettesek? Más a mentalitásuk egyeseknek … vagy mi lehet az oka?

      • Santo szerint:

        Kedves Emilo!

        Talán személyes sértésnek vette az előző hsz-t? Mindenesetre, ha úgy véli, Önnek van igaza, ahhoz képest elég bölcstelenül reagált. Az átlagember tény, hogy örök elégedetlen, naiv, álmodozó, ám álmaiért nem tesz meg mindent, ugyanakkor szeret másokat hibáztatni a saját kudarcaiért, általában undorral megy dolgozni, pesszimista, negatív, fásult, kiégett, stb, stb. Sok pénz, gazdagság, könnyebb élet a vágya, amint az általa irigyelt gazdagok élnek. Ellenben fordítsuk meg egy kissé a dolgokat 🙂 A gazdagok nem volnának gazdagok, ha nem lennének átlagemberek, akiket meg tudnak vezetni, át tudnak vágni, magyarán azt is mondhatjuk, a gazdagok 90%-a sikerességét átlagemberek millióinak kárára valósítja meg, gondoljunk csak a piramisjátékokra, az mlm-rendszerekre, ahol a legkorábban csatlakozók óriási pénzeket szakítanak, amíg be nem bukik az üzlet, vagy napjaink online aranybányája, a forex, ahol a kevés meggazdagodó a sok millió elszegényedőnek köszönheti vagyonát. Tehát, a dolgok nem olyan fekete, fehérek kedves Emilo, mint ahogy Ön gondolja…
        Persze, elfilozofálhatnánk azon, mi is az igazi siker? Mindenkinek más. A legtöbb mai, anyagi értelemben sikeres, gazdag ember hasonló ahhoz a focistához, akinek egész pályafutása alatt adatik néhány nagy meccse, ahol rúgott pár gyönyörű gólt, és annyi, nem hagy maradandó nyomot, percember, eltelik néhány év, s már alig emlékeznek rá…

        • emilo szerint:

          Santo

          Hát akkor arra kell törekedni, hogy abba a 10%-ba kerüljünk, akik a sikerüket nem mások kárára valósítják meg 🙂 (Bár ez a százalék szám lehet akár több is) Olyan ez mint a sport. Nyilván mindig sokkal több sikertelen sportoló lesz, mint világklasszis. Viszont a világklasszis az azért lesz világklasszis, mert arra fókuszál, hogy ő világklasszis legyen és nem másra … ha érted mire gondolok. Az meg hogy a másik kárára…? Ha van egy munkahelyen egy betöltetlen állás, amire jelentkezel, így nézve már más kárára teszed, hiszen ha téged vesznek fel, akkor miattad valaki más el esik attól az állástól. 🙂 (Persze tudom, ez nem ugyanaz, ahogy szokták mondani. De hát azért az alkoholisták ne már az alkoholgyártó cégeket okolják az alkoholizmusukért? És igaz, a piára vágyók kárára szép summa folyik be az alkoholgyártó cégek zsebébe) Tehát teljesen igazad van, nem fekete-fehér, se az egyik se a másik oldalról. A hsz meg nem volt sértő, úgyhogy nem vettem annak 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.