Árulót keres a NER!

Vizsgálja az ügyészség, ki szivárogtatott a Mengyi-ügyben

vnú

Minősített adattal való visszaélés miatt is vizsgálódik a Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt is érintő korrupciós ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség helyettes szóvivője.

Simon Richárd elmondta, hogy a vizsgálódás nem külön nyomozás, hanem a korábban az adóhivatal által indított, majd júliusban a KNYF-re áttett eljárás keretében zajlik. Emlékezetes, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt múlt hét csütörtökön kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész. A 168 Óra még augusztus elején lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írta meg, hogy Mengyi Roland fideszes képviselő az uniós támogatásért cserébe “alkotmányos költség” címén ötmillió forintot kért előre a nyertesként befuttatott cégektől és ugyanennyit a végén is. További feltételként pedig 90 százalékos visszaosztási rátát szabott meg a kiutalt pénzből.
A nyomozati anyagokból ugyanakkor kiderült az is, hogy a gyanúsítottak tudták, hogy lehallgatják őket. Az egyik beszélgetés során például szó szerint az hangzik el két gyanúsított között, hogy “óvatosan beszéljen, mert ki van baszva operatívra”.
A 168 Óra arról is írt, hogy ötmillió forintot át is vett Mengyi, az átadás pedig a NAV nyomozóinak szeme, illetve kamerája láttára történt. Az ötmilliós „alkotmányos költséget” egy tiszaújvárosi olasz étteremben, egy nejlontasakban adták át Mengyinek 2015. július 14-én, de a lap szerint a NAV nyomozói bár teljes körűen felkészültek, megfigyeltek, jelentettek, videóztak a helyszínen, végül nem érkezett meg az engedély a rajtaütésre. Mengyin azért akartak a helyszínen rajtaütni, mert mentelmi joggal rendelkező személlyel szemben csak ilyen módon léphetnek fel.
Mengyi Roland portálunkhoz is eljuttatott közleményében korábban azt írta, hogy az eljáró hatóságokkal teljes mértékben együttműködik, és ő maga fogja kérni az Országgyűlést, hogy a mentelmi jogát függessze fel a “valóság mielőbbi tisztázása érdekében”.
(pestisracok)
Bal-Rad komm: Voldemort Nagyúr arról nem tud, hogy a döbrögista horda inkvizíciója-az ügyészség-kereste volna ezidáig. (Miért is keresné? Hiszen maga mondja: ÁRTATLAN! Bihar Ura Fejenagy Kósa pedig kijelentette: HISZ NEKI!)
Viszont a horda inkvizítorai már keresik az árulót! Érthető hogy előbb azt kell meglelni! Elejét kell venni minden ármánynak! Majd aztán ha meglesz a súgó, le lehet zárni (el lehet sikálni) Voldemort Nagyúr ügyét.
Sora van itt mindennek!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.