ÜRES BORÍTÉKOKAT AZ URNÁKBA!

AZ ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT ÉS A BOJKOTT CSAK EGYÜTT ÉRHETI EL A NÉPSZAVAZÁS ÉRVÉNYTELENÍTÉSÉT!

Az elmúlt napokban elkezdett bimbózni az igazi értelmiségi vita, amelyben a Fidesz népszavazását bojkottálók, és az érvénytelen szavazat mellett kardoskodók egy része ahelyett, hogy azon dolgozna, minél több embert meggyőzzön a népszavazás érvénytelenítéséről, azon vitatkozik, hogy a két egyenértékű taktika közül melyik az ellenzéki igazság!
Person voting

Person voting

Nem árulok el nagy titkot, én otthon fogok maradni október másodikán. Lusta vagyok, így nem fogok elbattyogni a szavazófülkéig csak azért, hogy érvénytelen szavazzak. Mély hallgatással fogok véleményt nyilvánítani. Talán még egy gyertyát is gyújtok.
Emellett persze nem tartom hazaárulásnak se az igen, se a nem szavazatot, hiszen az eltérő vélemény nem hazaárulás. Mégis mindenkit az érvénytelen szavazatra vagy a bojkottra biztatok, ennek pedig 8 oka van:
Ez a népszavazási kérdés jogilag nem releváns, nincs következménye.
Így lényegében egy biankó csekket adunk a kormánynak a nem szavazatok győzelme esetén, hogy mit cselekedjen a menekültek és az Európai Unió kapcsán, hiszen a jogilag lényegtelen és a kampánnyal kiüresített kérdéseket bármilyen tartalommal megtöltheti a Fidesz egy esetleges győzelem után.
A népszavazás plakátjai, üzenetei, maga a Fidesz kampánya nem egy racionális vitát akar elősegíteni a menekültekkel való bánásmódról, az Európai Unióról, vagy a bevándorlás kérdéséről, hanem csupán a félelemre és a gyűlöletre játszik. Az pedig biztos nem lesz jó válasz, amit félelem és gyűlölet alapján adunk, még ha jogos is a félelmünk, vagy jogosnak is érezzük a gyűlöletünk.
Nem kínál a népszavazás maga, és a körülötte lévő kampány sem semmilyen érdemi megoldást az Európai Unió valóban létező gondjaira, és a menekültek helyzetére sem.
A valódi megoldások és a társadalmi vita indításának hiányában a népszavazás reális célja az a Fidesz részéről, hogy a félelmeink mentén magához kösse a választókat.
A kormány ehhez egy olyan témát választ, amelyben többségi támogatottságot érez. Nem a téma az ország szempontjából való fontossága, hanem nyerhetősége határozza meg a kérdést. Tehát a népszavazást és a menekültkérdést a kormány arra használja, hogy magához láncolja a szavazókat az egyetlen témában, amelyben többségi támogatottsággal rendelkezik.
A hatalompolitikai manipuláció mellett pedig nem lesz szó, és nem is kell a kormánynak az egészségügy és az oktatás katasztrofális helyzetéről, vagy a munkaerőhiányról, a gazdaság problémáiról és a szegénységről beszélnie.
Tehát ez a népszavazás, miközben a Fidesz hatalompolitikai céljait kiszolgálja, az ország számára létfontosságú problémakörökben nem kínál semmilyen megoldást.
Ezért lesz számomra ez a népszavazás egy két ikszes népszavazás: ahol vagy két iksszel a két rubrikába, vagy az otthonmaradással tudok szavazni az általam vélt helyes irány, a népszavazás érvénytelenítése mellett.
Én ezért biztatok mindenkit a bojkottra és az érvénytelen szavazatra. És emellett arra is biztatok mindenkit, tiszteljük egymás szavazatát, legyen az nem, igen, érvénytelen vagy bojkott! Sőt, ne csak tiszteljük, hanem támogassuk is, ha utóbbi kettőről van szó.
Ugyanis a bojkott és az érvénytelen szavazat között csak technikai jellegű különbség van. Bár nyilván lehet érvelni mindkettő mellett, és mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai is, lényegi különbség azonban nincs a kettő között. Aki bojkottál, vagy érvénytelent szavaz, egy táborba tartozik.
Az érvénytelent szavazók azzal érvelnek, hogy az aktivitásra serkenti az állampolgárokat, szemben a bojkottal. Csakhogy ez az aktivitásra felhívás egyetlen aktusban tér el a bojkottól a szavazás napján, a szavazásban. Azon kívül pedig a bojkottpártiak is szerveznek rendezvényeket, plakátolnak, kitelepülnek – legalábbis reméljük, ezt fogják tenni mindkét tábor hívei.
A másik vitapont az, hogy a bojkott nem mérhető, mert nem állítható az, hogy aki otthon maradt, az aktívan maradt otthon. Az érvénytelennél viszont mérhető az érvénytelen szavazatok száma. Csakhogy az idő rövidségét, az érvénytelen kampány médiaelérését, illetve a magyar választóknak a tiltakozás ezen formájában való jártasságát nézve nem valószínű, hogy óriási számban jönnének be érvénytelen szavazatok. Így az ellenzéki kampány sikerességéhez pont a bojkottal való közös számolás tudna biztosítékot nyújtani. Ha a választás éjszakáján összeadjuk az érvénytelen szavazatokat, és ehhez még hozzátesszük, hogy sokan el se mentek szavazni, akkor pontosabban látjuk majd, hányan nem értettek egyet a népszavazás egészével. Ha a kettőt külön nézzük majd, az nem túl meglepő módon kisebb számot fog adni.
Tehát a valódi kérdés nem az, hogy a szavazás napján a választó mit dönt, hogyan érvénytelenít, otthon marad vagy elmegy, hanem az, hogy azok, akik elkötelezettek egyik vagy másik véleménynyilvánítási módszer mellett, addig mit csinálnak. Az igazi aktivitás ugyanis nem a szavazás napján történik, hanem a kampány idején.
A célszerű pedig az lenne, ha a bojkott- és az érvénytelenpártiak addig is nem egymás felé bizonygatnák elkötelezettségüket és kivagyiságukat, hanem elfogadnák egymás taktikáját és együttműködnének. Hiszen a cél közös: érvénytelenné tenni ezt a hazug, a Fidesz hatalmának megtartásáért rendezett népszavazást.
Mindenki kampányoljon a bojkott vagy az érvénytelen mellett, de hangsúlyozva, hogy a lényeg az, hogy a végén a teljes népszavazás legyen érvénytelen! Így győzhetünk, és így kell győznünk, Magyarország egységéért!
(kettosmerce)
Bal-Rad komm: EZ A REFERENDUM LEGINKÁBB ARRA LENNE FELHASZNÁLHATÓ, HOGY A NÉP KIFEJEZZE A POLITIKÁVAL (qrmánymaffia-ellnmaffiák) SZEMBENI ELLENÉRZÉSEIT, UNDORÁT!
Ma ORSZÁGUNKBAN a választójogosultsággal rendelkezők között a legnagyobb tábora a VÁLASZTANI NEM TUDÓKNAK VAN! Ők a megcsömörlött, megundorodottak tábora! A becsapottak, a csalódottak tábora!
A Bal-Rad TOVÁBBRA IS AZT JAVASOLJA, hogy mindenki menjen el a kvótanépszavazásra, és üzenjen a hazaáruló politikai elitnek. Qrmánynak-ellenmaffiáknak egyaránt.
TEGYÜK EZT ÚGY, HOGY AZ EREDMÉNYT EGYIK SE HASZNÁLHASSA FEL A SAJÁT JAVÁRA!
NE SZAVAZZUNK SEHOGY! MENJÜNK EL!-DE NE SZAVAZZUNK!
“LOPJUK EL” A SZAVAZÓCÉDULÁKAT! AZTÁN “ADJUK ÖSSZE”! ÉS DÖRGÖLJÜK A POLITIKAI ELIT POFÁJÁHOZ!
Amely ismét ránk hivatkozva-általunk-akar magának jogalapot teremteni a további galádságaihoz!
OTT LESZÜNK!-DE ABBAN NE LEGYEN SZÁMUKRA KÖSZÖNET! ÜZENJÜNK NEKIK!
Otthon maradni persze könnyebb! Meg csendben zúgolódni!
De most adhatunk nekik egy fricskát!
Üzenjük meg nekik: NEM SZÁMÍTHATTOK A SZAVAZATAINKRA! NEM HIVATKOZHATTOK RÁNK!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

ÜRES BORÍTÉKOKAT AZ URNÁKBA! bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. szusza szerint:

    “De most adhatunk nekik egy fricskát!”..! a saját nyakunkra engedhetünk több 100 ezer muzulmánt!! De jó nekünk!!….tegnap nyilatkozta az Osztrák belügyminiszter,-hogy Oktobertöl bevezethetik Ausztriában a rendkívüli állapotot!!..és hermetikusan lezárják az Osztrák-Magyar határt!!!…de mi menjünk, és szavazzunk a migránsok beengedése mellett??????..milyen ŐRÜLT tud ilyet ajánlani????

    Admin:

    Ki javasolta, hogy “IGEN”-nel szavazz! A Bal-Rad ILYET NEM JAVASOLT!-NEM IS FOG! Sőt! Nagyon nem!

    D…! Itt a szavazásra bocsájtott kérdés: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

    Erre csak “NEM”-lehet a MAGYAR válasz!

    De ha a kérdés a döbrögisztáni törvénygyár elé kerül, miszerint Döbrögi ENNEK OKÁN DÖNTHET ÚGY, hogy a “magyar” Országgyűlés előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését-NEMMZETTHY HATÁSKÖRBEN!-mert a pávatánc éppen úgy kívánja!-akkó mi van?!

    Hát akkor lehet reklamálni Döbröginél, hogy de hát nem erre szavaztunk! Ő meg beleröhög a képedbe, hogy TE ARRA SZAVAZTÁL, HOGY AZ EU-NEM CSINÁLHAT ILYET! De a pesti parlament IGEN! És most olyan helyzet van, hogy INDOKOLT A BETELEPÍTÉS!

    Ebben a kérdésben a Jobbiknak adok igazat! TÁKOLMÁNYBA FOGLALHATTA VOLNA a döbrögista horda a betelepítés tilalmát! A Jobbik ki tudta volna egészíteni a hordatöbbséget kétharmadra, a tákolmánymódosításhoz! AKKOR VALÓBAN NEM LEHETNE BETELEPÍTENI! Csa újabb tákolmánymódosítással! Amihez megint kétharmad kéne!

    • Big szerint:

      Ez a birkáknak szól!Folyamatosan mennek a migránsok Ausztriába és Németországba,állami segítséggel.A határokon színjáték folyik a birkáknak.

    • Sub Zero szerint:

      Taktikázzatok csak, hátha bejön. Esetleg tényleg bejön de jó lesz az! Érvénytelen lesz a betelepítés elleni népszavazás! Brüsszel ezt hogyan fogja értelmezni? A magyar nép elutasította a kvóta elleni népszavazást, így nyilván be akarja fogadni a migránsokat! Mint a libatömésnél, úgy fogják letolni a torkunkon a “menekülteket”! Hajrá!

      • Nagy T szerint:

        Akár igazad is lehetne, DE akkor miért nem alaptörvénybe rögzitették az egészet? No ?

        Amugy, Tudta? Orbán Viktor régen aláírta az egyezményt, amiről szólna a szavazás.

        • Sub Zero szerint:

          Igen, tényleg jobb lett volna alaptörvénybe rögzíteni, ezzel egyetértek. Kérdés csak az, hogy lehet-e unios tagként ilyen alaptörvényt készíteni? Nem tudtam, hogy Orbán már aláírta volna azt az egyezményt. Honnan az infó?

          • Szabi szerint:

            Zero, szóval az alaptörvény unios jogba ütközik, de ha népdönt, és elutasitja akkor meg nem mi?
            Szerinted hol és mikor érdekelte brüsszelt bármikor is, hogy mit akar a nép? Kérlek 1 példát mondj

            Szerinted érdekli brüszelt pl a benes dekrétum és a kölünböző népek önrenedelkezése???
            Hol és mikor érdekelte brüszelt az unios alapjogok megsértése, 1 példát mondj.

            Na igy fogja érdekelni az is, hogy mit akar itt a nép.

            Ne feledd unió az unió csak a csillag színe más

            Az se feledd mit mondod viktor, ne azt nézzék mit mondok…

          • Szabi szerint:

            +1 megjegyzés Zero
            Megmondon neked a forgatókönyvet:

            1. Nem érvényes a szavazás: viktor széttárja a kezét és nagy sóhajtózva elfogadja a kvótát hivatkozva a mépre

            2. Érvényes lesz a szavazás és a nép elutsítja a kvótát: vikor ugyanúgy engedni fogja a kvótát, -mivel komoly szankciók lesznek ha nem- csak közben a szokásos brüsszeli ellenségre fog mutogatni. Tudod a szokásos taktikákkal, soroljam vagy ismerős az elmúlt évekből…

            Szóval qrvára mindegy milesz azzal a szavazással, már eldöntetett, hogy jönni fognak migráncsék, a lényeg hogy viktor és a brancs mindkét esetben jól fog kijönni belőle. Fogadjunk?
            Na ezért nincs az alaptörvénybe leírva, mert akkor saját saruk és tehetetlenségük lenne amikor jönnek migráncsék

  2. vitorla123 szerint:

    A NEM szavazat a helyes.Mindegy ki mit magyaráz bele.Kerítést,sorompót,akanazárat a határra.Se ember,sem tőkés,se német-zsidó harácsoló nem jöhet és telepedhet meg az országba.Ennyi. Mindenkinek van saját hazája ott kell jólétet teremteni mindenkinek.Másként úgy járnak mint mi Trianonnal!Persze ehhez internacionalista együttműködés és segítség kell.Ja és a tőkés integráció a magántulajdon harácsolása miatt megvalósíthatatlan.Példa az Európai Unió!Már Német gyarmat vagyunk.

  3. szigony szerint:

    Azt azért érzékelni kell minden tanult embernek, hogy a magyar mai politikai törekvés erősen ellentmond a realitásnak.

    Nevezetesen egy olyan közösség része vagyunk, melyben a döntéseket – minden tagállamnak vétó joga van, de csak a döntéskor (!) – aztán nm fogadjuk el !

    Ez az ellentmondás, és erről kellene értelmesen állást foglalnunk – van- e hiteles magyar állam-vezetés (?) – , nem pedig egy sehova nem vezető – sok költséget okozó – hiábavaló népszavazásban rész venni !

  4. nagysanyi szerint:

    Tisztelt Admin,
    ez az ön véleménye (amit természetesen olyan módon fejez ki, úgy és ahogyan az önnek tetszik), de elfelejti azt a tényt, hogy az oldalának számos olvasója van, akiknek egy része befolyásolható és az írása, véleménye óhatatlanul formálja/formálhatja az ő véleményüket is.
    A “NE SZAVAZZUNK SEHOGY!” javaslata egyrészt semmilyen befolyással nem lesz a kormánypárt vagy az ellenzéki pártok támogatottságára, cserébe viszont szabad utat ADHAT a bevándorlásnak, hiszen érdektelenséget mutattunk. Ismerve a liberális sajtót, komoly fröcsögés jöhet (és jönni is fog) egy “rosszul sikerült” népszavazást követően. Brüsszel felhatalmazva érezheti majd magát a különböző betelepítéses ötleteik betartásához.
    Úgyhogy kedves Admin a “TEGYÜK EZT ÚGY, HOGY AZ EREDMÉNYT EGYIK SE HASZNÁLHASSA FEL A SAJÁT JAVÁRA!” elég meggondolatlan kijelentésnek mondható.
    Ezt ne vegye sértésnek (nem hibákat keresek az írásaiban). Egyszerűen, amit ír meggondolatlan és nem veszi figyelembe, hogy mennyi olvasóra van hatással.
    Még egy apró megjegyzés, a szíriai, ukrajnai háborúval kapcsolatos írásai kitűnőek és sajnálatos módon nagyon kevés sajtó foglalkozik velük objektíven. A döbrögis fröcsögések (elnézést a kifejezésért, de nem tudom jobban megfogalmazni), viszont olyanok, mintha a kuruc.infót olvasnám, tele van indulatokkal a különbség csak annyi, hogy ott jobbikosak, itt pedig munkáspártiak vannak. Én (csak, hogy ne legyen félreértés) nem vagyok semmilyen párt támogatója, viszont a pártok támogatottságának százalékos arányaiból egyszerű módon ki lehet számolni, melyik párthoz mennyi ember kötődhet.
    Nem akarok senkit megbántani, de ha nem foglalkozna a háborús írásokkal (kizárólag a fröcsögésekkel), kíváncsi lennék mennyi olvasója lenne az oldalának (a munkáspárt támogatottságának százalékos arányaiból megközelítőleg ki lehet számolni).

    Admin:

    Szerencsére ott tart a Bal-Rad, hogy a háborús hírek csak kb. tíz százalékát érdeklik az olvasóknak.

    Nyilvánvaló, hogy qrmányunk a SAJÁT HASZNÁRA kívánja befolyásolni a közvéleményt! A Bal-Rad pedig ennek a velejében romlott BŰNBANDÁK MINDEGYIKE ELLEN! Döbrögistáktól a liberálisokig!

    Nincs is éppen ezért a honi politikai palettán társulat, amelyik örvendezne a Bal-Rad jelenlétének.

    EGYETLEN SINCS!

    Úgy gondolom, hogy a referendumra bocsájtott kérdés álságossága az, amit kellene boncolgatni!

    • secor szerint:

      Te sem, mint a legtöbben, nem értelmezted helyesen a népszavazásban feltett kérdést!
      NEM arról szavazhatsz, hogy bejöhetnek-e migránsok a hazánkba, hiába ikszeled a Nemet!
      Hanem arról szavazol, hogy a parlament döntésével jöhetnek be!
      Átverés az egész! A nép nagy része meg beszopja!

      • Szabi szerint:

        secor, hát ez az, a sok hülye nem veszi észre, hogy pont a népszavazás fogja legitimmé tenni az egészet. Hisz a nép AKARJA, hogy a parlament döntsön erről.
        A parlament megdönteni fog, lesz nagy meglepi birkaföldön LOL

    • bizony szerint:

      Admin, “Szerencsére ott tart a Bal-Rad, hogy a háborús hírek csak kb. tíz százalékát érdeklik az olvasóknak.”
      Statisztika első kézből, mondjuk máshonnan nem is férnénk hozzá. Egyáltalán nem baj hogy a zembereket nem érdeklik a háborús hírek, sőt ebből következik e szűk rétegnek is csak a tört részét “érdekelné” maga a háború amit szemtől-szembe tűzzel-vassal vívnak. Ez jó. Lassan kihal a kardcsörtető, egymást kaszaboló generáció. Hiába lengette be Simicskó 20-án hogy duplázzák a katonai költségvetést, felélesztik a hadiipart. Nem lesz aki lengesse a bunkójukat.
      Igaz lehet a statisztika, én pl soha egyetlen háborús cikket sem nyitok meg, de ennek ellenére a főcímeken nem tudok átlépni. Annyit tudok Donbaszról hogy testvérnépek lövik egymást halomra. Mert a másikon más az egyenruha, és más parancsol neki. Mikor jönnek rá hogy ez nem vezet sehová?

      • bizony szerint:

        Ma olvastam egy cikket, ahol a háborús logikához nálam sokkal jobban értők összeszedtek pár sort hogy eligazodjunk a szír háborúban.
        “Mert az Aszad-kormány egyszerűen túl akar élni.
        A kurdok viszont önálló államot szeretnének, és ezért egyszerre harcolnak az ISIS, Törökország és Aszad ellen.
        Az Amerikaiak azt szeretnék, ha se Aszad, se az Iszlám Állam nem jutna hatalomra, de nem tudják, hogy helyette akkor ki. Így jutottunk el odáig, hogy kénytelenek az al-Nuszrát, a helyi al-Kaidát támogatni.
        Az oroszok egyre jobb viszonyban vannak az Aszaddal nem szimpatizáló Törökországgal, miközben Aszad oldalán bombázzák azokat a lázadókat, akikkel a törökök együtt harcolnak.
        Irán pedig ugyanúgy Aszad oldalán harcol, de kezd megromlani a viszonya a törökökkel barátkozó Oroszországgal, akik egyébként vele együtt harcolnak Aszad oldalán.
        Az Iszlám Állam pedig minél előbb szeretne megölni mindenkit, ameddig még lehetősége van rá.”
        Most akkor ki a hős, ki mellett kel kardoskodnom hogy balos szimpátiát leljek, vagy megfeleljek harcias lelkek ízlésének? Mely egyenruhás alakulatnak hozsannázzak?
        Közben magunk között szólva a fenti cselekményekben résztvevők mind-mind kisiklottak. És most szörnyen diplomatikus voltam.

        • Fergeteg11 szerint:

          A 24hu cikkének címe, amiből az idézet származik: “Nemsokára megszületik a Közel-Kelet legundorítóbb árulása”.
          Maszúd Barzani, Iraki Kurdisztán elnöke szerint a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) és a PYD (Demokratikus Egyesülés Pártja) egy és ugyanaz, és minden támogatás a PYD-nek egyúttal támogatás a PKK-nak is. Az USA pedig jól tudja ezt, csak nem akarja mondani, hogy tudja – mondta Barzani. A PYD föderális rendszert kiáltott ki Észak-Szíriában (Haszake, Afrin és Kobani régiók). Ebben muszáj konszenzusnak lenni a szíriaiak között, tette hozzá. Vagyis a kurdok nem egyformán gondolkodnak e kérdésben.
          http://www.worldbulletin.net/news/170821/pkk-pyd-same-thing-iraqi-kurdish-leader-says
          A Kurd Legfőbb Bizottság (DBK) már 2012. óta áll, azóta sejthető, hogy mit akarnak (saját kormányzású területet), ez nem új, a döntés rég megszületett. A szükség viszont átmeneti szövetségeket eredményezhet. A szíriai kurdok jelentős része kötődik egyébként a törökországi kurdokhoz.
          A szíriai műveletben érintett amerikai katonai és hírszerzői körök mindig több lépcsőben gondolkodtak. Minden lépcsőfok egy-egy árulás (az előző kitartottak számára), és Szíria esetében megalkuvás a terroristákkal, ez sem meglepő.
          Az oroszok a terror elleni küzdelemben és saját érdekeik védelmében segítenek Aszadnak, nem olyan katonai szövetségesek, mint Irán. Ha egy ország, mint Törökország, megváltoztatja álláspontját, és a terrorizmus támogatása helyett az ellen lép fel, akkor hajlandók együttműködni vele. Viszont a helyzet itt nem egyértelmű, az FSA soha nem választható el a terrorizmustól és az iszlamista ideológiáktól, így ez újabb konfliktusokhoz vezethet majd. Törökország nem lesz olyan jó barátja az oroszoknak, ez nagyon valószínű.
          Irán kissé visszahőkölt az orosz berendezkedési szándéktól, a kapcsolat nem romlott, csak kiderült, hogy nem olyan tökéletes, mint sokan hiszik. Az együttműködés továbbra is töretlen, a hamadani bázis használatának feltételeit nyomásra módosították, nyilván a saját érdekeiket nézték, mert egy állandó, Irán területén működő orosz katonai bázis alaposan megváltoztatta volna a térség erőviszonyait, és ez aligha jött volna jól nekik a Nyugattal való kapcsolatok normalizálása szempontjából.

    • szaszi szerint:

      ….amelyik örvendezne a Bal-Rad jelenlétének”

      Thürmer se,ő is beállt a sorba.

      • Smith szerint:

        Persze, hogy beállt a sorba. A liberális (nem a DK-ra és társaira gondolok, mert nekik annyi közük van liberalizmushoz, mint a Fidesznek a nemzeti-konzervativizmushoz: semmi) értelmiség egyre hangosabb, és emiatt az előző rendszerből itt maradt elvtársak rettegnek a valódi rendszerváltástól és az elszámoltatástól. Erre a posztkommunista féldiktatúrára nem a Martens bakancsot viselő hülyegyerekek jelentik a veszélyt, hanem a haladó szellemiségű és a magasan képzett, gondolkodni tudó emberek. Ez a rendszer eddig bírta tartani magát, most vége lesz. Az új generáció bizony nem fél kinyitni a száját vagy billentyűzetet ragadni, és nekiesni a posztkomcsi “elit”nek. Az internetadó elleni tüntetésen megmutatták, hogy mozgósító erejük is van. Az USA is érzékeli ezt, és ezért tolja a fiatalok elé Colleen Bellt. A Nyugat pontosan úgy kalkulált ’90-ben, hogy Magyarországon két-három évtizednek el kell telni amíg kinevelik azt a liberális értelmiséget, akiket majd hatalomra segítenek. Ez zajlik most. A felcsúti párttitkár fia pedig próbálja ezt megakadályozni azzal, hogy éjjel-nappal migránsozik és ellenségnek állítja be a liberálisokat.

        • Fergeteg11 szerint:

          A liberálisoktól valóban félni lehet az elpuhított és felpuhított (látszat)demokráciákban, ahol globalista érdekkörök – Orbánék politikai köre még nem az, gazdasági partnereik pedig inkább álszent kispályások, kevésnek jegyzik a nevét a valóban nagyok között – tartják markukban a politikát, és állandó migráció biztosítja az önmagukat másképp már fenntartani sem tudó társadalmak működését (amíg a növekvő számú és erejű konfliktusok szét nem robbantják). Némi jólét sem árt hozzá az adott országban, annyi legalábbis, hogy biztos többségük legyen. A bérszínvonal alacsonyan tartása (állandó csábítás a gazdag és könnyen elérhető Nyugat), az “illiberális demokrácia” kialakítása (ahol a liberális újságok, saját maguk ellen dolgozva, csak elkedvetlenítik olvasóikat a kormány állandó ostorozásával, elvándorlásra késztetve őket) és a fiatalok országelhagyása a jövőt ugyan megöli (bár másképp, mint a liberális modell), de hatékony fegyvernek bizonyult ellenük, és biztosít néhány nyugodtan eltölthető évtizedet a gazdagok és gazdagodók számára. Ha az amerikai külpolitika a liberálisokban bízott, hát legkésőbb közvetlenül a Jóbarát távozása előtt realizálniuk kellett a helyzet megváltozását. Rájuk többé aligha építhetnek, az Egyesült Államok pedig nem egyszer megmutatta, hogy gyakorlatilag bárkiket képes támogatni, ha azok legalább egy ideig az érdekeit szolgálják (addig, amíg meg nem szervezi a számára megfelelőbbeket, amennyiben az szükséges). Kik maradtak a fiatalok közül? Például nagy számban azok, akik kevésbé tudták kihasználni az EU lehetőségeit (vagy nem is akarták), és egyébként is ellenérzésekkel viseltetnek az irányában (vagy nem, de Magyarország nekik jelenleg megfelel), esetleg nem is ismerik. A cigányok egyelőre még nem mozgósíthatók nagy célokért és kevesebben vannak, a Fidesz jól kielégíti a saját rajongótáborát és megpróbál új, konzervatívabb támogatókat kinevelni, a ballib tábor reménytelenül megosztott, vannak radikalizálódott jobboldali lázadók és nagyon sok a politikába beleunt ember is. A két utóbbi tábor kritikus tömegeinek valamilyen egyesítése lehet most a szarkeverők legjobb választása, természetesen idegen érdekekért. A Fidesz ebből is megpróbálja kifogni a radikálisok egy részét. A többitől azért nem fél, mert köztük egyelőre nincsen szervező erő, a vákuumba bejutni szándékozókat pedig elnyomva tartja, ameddig tudja, az állam és a média eszközeivel. Természetes bukását a civilizált élethez szükséges legalapvetőbb rendszerek működésképtelensége hozhatná el, de az még hosszú idő.

  5. Szabi szerint:

    oké, elmegy a sok birka Savazni, mert megették az orbáni maszlagot.
    Érvényes lesz a Savazás, és akkor majd a nép álltal megszavazva és érvényesitve (!!!) a parlament fog Savazni, hogy jöhetnek a migráncsék
    bruhahaha, barom birkák hülyére vagytok véve

    • bbb szerint:

      Igen igen, de akkor a következő parlamenti választásokon melyik hülye barom birka fog Döbrögire szavazni ?
      A biankó csekket pedig már az előző választáson megkapta.
      Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy a kérdés nyíl egyenesen feltéve nem ütközne-e nemzetközi jogba szerződésbe vagy kötelezetségbe ?
      Furcsa nekem ez a “lopjuk el” a szavazó cédulákat javaslat.
      ÉS nem értem miért kell állandóan ribancozni cigányozni qrvahajcsározni (orvost aki már meghalt és a múlt rendszerbe azon dolgozott, hogy több egészséges és kevesebb fogyatékos szūlessen) stb. stb.
      Kádár idején ez nem volt divat a romák döntö többsége mégis dolgozott.
      Úgy kellene fogalmazni, hogy egy átlagos olvasó ne meneküljön el az oldalról. Nem túl sok, de jól megválasztott téma is szükséges. Volt, hogy 20000 fölött olvasták ezt az oldalt. Miért kell mindig 3000-ig vissza tornázni?

  6. joco szerint:

    Már át vagyunk verve, mert már több tízezer menekült kapott és talált helyet hazánkban élni. A tescoban négerek dolgoznak, a II.ker,-ben arab családok laknak, a VIII.ker.-ben arabok veszik a lakásokat tucatszám, az éttermekben , kávézókban ott űlnek óraszám az asztaloknál a migránsok, mert már itt élnek. A bevándorlási Hivatal százszámra bérel lakásokat számukra, a Vagyonkezelő is vagy száz lakást adott ki a migránsoknak, a befürdött hitelesek lakásaiból. Majd 5 -6 ezer lakás van náluk, fel fog gyorsulni a gyakorlatuk.

  7. daca szerint:

    Egyetértek. Ráadásul úgy, hogy nem vagyok liberális!
    A kormányt rá kell kényszeríteni arra, hogy a Magyar alkotmányban rögzítse,
    “a népnek joga van arra, hogy népszavazás útján határozzon arról, hogy kikkel akar együtt élni”
    Ami természetesen nem csak a “muszlim” hordákra érvényes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.