“Aki nincs velünk, az nincs!”

Lesz még itt padlássöprés

Rákosi azt mondta: „Aki nincs velünk, az ellenünk van!” Kádár azt mondta: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” A Vezér ezt teszi: „Aki nincs velünk, az nincs!”

A polgári életforma alapja a jólét. A tisztes munkával, saját erőfeszítéssel elért jövedelemre alapozott gyarapodás.
Magától értetődik, hogy erre az 50-es években remény sem volt. A felesküdött káderek az elkülönített házakban, elsőbbségi jogon kapott olcsó bérlakásaikban, a számukra fenntartott boltok révén szerényen gyarapodhattak, fogyasztásuknak nemcsak a mennyisége, de a szerkezete is más volt, mint a „dolgozóké”. Elég, ha megemlítem a lakáshoz, a frizsiderhez, a telefonhoz, a narancshoz és banánhoz, majd a személygépkocsihoz jutás csatornáit.
A Kádár-rendszerben a fusi, a pult alatti mutyi és a cserebere-kapcsolatok rendszerében már megszűnt az elkülönített elosztásra épülő fogyasztási szerkezet, de a közelebb ülők és a kockáztatók (a „meggymagos emberek”) többet és előbb kaphattak a megszerezhető javakból. A kispolgári gyarapodás, a fusira, a GMK-zásra, a vállalkozásra épített gazdasági autonómia esélye széles körűvé vált.
A rendszerváltástól Orbán kegyúri rendszerének kiépítéséig tartó negyedszázad alatt a fogyasztás szerkezetének mesterséges megosztottsága, a „hiánycikkekhez” jutás speciális csatornái megszűntek, hiszen megszűntek a hiánycikkek is, a megvásárlásukhoz szükséges jövedelem szerint alakult a társadalom tagjainak fogyasztása a polgári, a nélkülöző szegény, a nyomorgó koldus és a hivalkodó milliomos mintái szerint.
A kifejlett Orbán-rendszer a Vezér szolgálata és a Vezérnek, valamint politikai családjának gyarapodási igénye alapján segíti, engedi vagy akadályozza a jövedelemszerzést és a gyarapodást. A Vezér politikai családjához nem tartozók, a mások által megszerzett jövedelem és vagyon átcsoportosításának: a vagyonfosztásnak és a vagyonosztásnak vannak tranzakciós költségei. De ezek nem döntőek abban a tekintetben, hogy mekkora jövedelem, vagyon az, amelyre a Vezér és politikai családjának tagjai szemet vetnek. A lényeg a gazdasági s az arra építhető politikai önállóság kiépítésének ellehetetlenítése. Ha tudomásul veszed a Vezér és politikai családja kasztrendszerét, tehát nem politizálsz, akkor „kőgazdag” is lehetsz, ha azonban a Vezér fő hatalmát nem veszed tudomásul, a lesüllyedésed kockázata jelentősen megnő.
Hogyan alakította át a társadalmi szerkezetet és a jóléti rendszereket – a Központi Statisztikai Hivatal számai szerint – a Vezér kegyúri rendszere? A Vezér politikai családjához és hűbéreseihez, a jövedelmi skálán a legfelső két jövedelmi tizedbe tartozók sokat nyertek. Nettó jövedelmük 22%-kal nőtt az elmúlt négy év alatt. 2010-hez képest a legfelső decilis jövedelme nominálisan 20,7%-kal nőtt 2014-re. Ebben nem csupán az egykulcsos személyi jövedelemadóval kombinált gyermekkedvezmény játszott szerepet, a társadalmi jövedelmekből való részesedésük is nőtt. Amíg a jövedelmek egyenlőtlenségét kompenzálni hivatott társadalmi jövedelmekből a legalsó három jövedelmi tizedbe tartozók átlagosan és fejenként évente 200 ezer forintot kaptak, addig a legfelső három jövedelmi tized tagjai átlagosan és fejenként háromszor ennyit (8 tized: 589 ezret; 9 tized: 641 ezret; 10 tized: 690 ezret).

hák

E felvezetés után senkit sem érhet váratlanul, hogy a legalsó jövedelmi tizedbe tartozók, a legszegényebbek nettó reáljövedelme 2010 és 2014 között – az utolsó másfél év alig érezhető növekedése ellenére – csökkent, azaz nem jött el az „ő országuk”. Az adózási rendszer és a társadalmi jövedelmek újraelosztásának a gazdagok javára történt megváltoztatása okozta, hogy a legfelső és a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók jövedelmeinek – egymáshoz viszonyított – aránya 2012-től 4,3-ra ugrott, holott a Bajnai-kormány erőfeszítései nyomán ez az arány még a 2006-os 3,7-oshoz képest is 3,4-re mérséklődött éppen a legnagyobb válság idején. Az is érdekes, hogy a mediánjövedelemtől mért távolság alapján 2009 és 2014 között a legmagasabb jövedelmű ötöd létszámában és jövedelmében „megvastagodott” (4,8%-ról 7,6%-ra), a közepes jövedelműek rétege folyamatosan vékonyodott (38,6%-ról 33,2%-ra), a legszegényebbek aránya pedig folyamatosan nőtt (6%-ról 8,9%-ra).
A nyugdíjasok az uniós csatlakozás óta lényegében hullámvasúton utaznak. Az első, unióban töltött évek véletlenszerűen egybeestek a 13. havi nyugdíjjal megfejelt évekkel, és emiatt éppen 2006 és 2008 között, amikor a megszorítások következtében a lakosság többi rétege úgy érezhette, hogy elakadt az emelkedőben lévő lift, a nyugdíjasoknál – részben az azóta megszűnt svájci indexálás miatt is – nettó jövedelememelkedés következett be. 2009-től az irány megfordult. A 13. havi nyugdíj kivezetése miatt 2012 végéig drasztikusan mérséklődött a nettó reáljövedelmük. 2013-tól újra nő a nyugdíjak reálértéke az utóbbi három év alacsony inflációját tudatosan messze túlkompenzáló nyugdíjemelések miatt. Három év alatt az éves áremelkedést meghaladó nyugdíjemelések összesített hatására a nyugdíjasok majdhogynem visszakapták a 13. havi nyugdíjat, így a nyugdíjasok közel hárommilliós szavazótáborának elégedetlenségét a Vezér saját újraválasztása érdekében kioltotta.
Az oly sokat emlegetett középosztály nem emelkedésként élte meg a mögöttünk hagyott éveket, hiszen a 4., 5., 6., 7. jövedelmi tizedbe tartozók nominális jövedelmei nagyjából éppen az áremelkedés mértéké-ben nőttek. A közepes jövedelműek egy része számára csak annyiban jelentett a mögöttünk hagyott másfél év megkönnyebbülést, hogy a devizahitelek forintosítása nyomán a kiszámíthatatlanság egyik forrása megszűnt. A „jó számok” hallatán 2015-ben picit többet mertek vásárolni, költeni, mint az előző években. Szó sincs azonban arról, hogy a közepes jövedelműek ideje jött volna el. Éppen a közepes jövedelműek érzik, hogy nem tudtak felkapaszkodni a gyorsan gazdagodók gyorsuló vonatára. Csak a gyermekek után járó adókedvezmény 2015-ös kiterjesztése miatt nem folytatódott a lecsúszásuk. A jövedelmek polarizálódása a lecsúszás érzetét erősíti. Ebben is a közepes jövedelműek a legnagyobb vesztesek. Nem véletlen, hogy körükben gyorsult fel a külföldi munkavállalás, ők nem találnak széles e hazában jól fizető állásokat, ők azok, akik a legjobban megégették magukat a devizahitel útján történő lakásszerzés során.
A közmunka kiterjesztése miatt a legalacsonyabb jövedelműek elszegényedése 2014-ben és 2015-ben nem gyorsult a korábbi ütemben, sőt meg is állt, de a jövedelmi olló továbbnyílt. A jövedelmi statisztika azonban nem mutatja meg a kiszolgáltatottságot, ami abból adódik, hogy közmunkához, így viszonylag rendszeres jövedelemhez az jut, aki a polgármesternek gazsulál, aki nemcsak közpénzen fizetett napszámosként szegődik az Orbánság helyi kánjainak földjére, hanem elvállalja a politikai ellenféllel szembeni tüntetés és fellépés feladatait is. Az jut jövedelemhez, aki emberi méltóságát hajlandó teljes mértékben alávetni a helyi és országos uraknak.
Ha a bérből és fizetésből élők életszínvonalának alakulását az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk hosszabb időszakát, a 2004 és 2015 közötti éveket tekintve vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy bár a nemzetgazdasági átlagos béremelkedés 1,7-szeres volt, ez igencsak egyenlőtlenül oszlott meg az egyes szektorok között. Az egészségügyben a 2002-es 50%-os béremelés után az emelkedés már csak 1,4-szeres, az oktatásban a költségvetési szektor alacsonyabb ütemű béremelkedése miatt szintén csak 1,4-szeres 11 év alatt. A versenyszektorban ugyanakkor 1,9-szeresére nőttek a bérek, ami megint csak jelentős különbségeket tükröz a multiknál dolgozók javára, mert a kis- és középvállalatoknál sokkal alacsonyabb volt a béremelkedés. Ez a béremelkedés azonban pontosan megfelel a magyar gazdaság teljesítménynövekedésének. Ez ugyanis mesze elmarad versenytársainkétól, a szlovák, a lengyel, a cseh mutatóktól.
A 2004-től 2014 végéig eltelt tíz évben a GDP évente átlagosan 0,9%-kal, a visegrádi négyeké (amit a mi teljesítményünk lefelé húzott!) átlagosan ennek háromszorosával, évente átlagosan 2,6%-kal nőtt. Annak ellenére, hogy a gazdaság – hét szűk esztendő után – 2014-ben is és 2015-ben is nőtt, a háztartások, a lakosság nettó jövedelme reálértékben éves szinten a KSH szerint alig 17 ezer forinttal (havonta 1500 Ft-tal) haladta meg a 2004-es szintet.
Túlcentralizált, államfüggő, a jövedelmeket a szegényektől a gazdagok felé átcsoportosító szerkezetben közeledünk a világgazdaság újabb viharzónájához. A kegyúri diktatúra felé menetelő Magyarországon már nincsenek túlélésre képes, a túlélésért áldozatokra is hajlandó, önállóan is döntésképes gazdasági szereplők: polgárok. A Vezér háza népe: a politikai család, a hűbéresek, a szolgáló nemesség megszokott életszínvonalának a fenntartásához egyre gyakrabban lesz szükség arra, hogy a többiek: a középosztály és a szegények jövedelmeit és a birtokukban lévő javakat megdézsmálják. Eljön még a padlássöprések ideje is. A helyzet valóban rendkívüli lesz, de nem úgy, ahogy azt a Vezér gondolja. Az a rendkívüli helyzet a Vezért aligha menti meg.
(NOL)
Bal-Rad komm: Az emberi feledékenységre, ordas csúsztatásokra, és a részigazságokra alapuló fenti cikk valójában a döbrögista uralmat megalapozó El Qro-Libás, vagy még inkább a Maszop-Szadesz liberális kormányzati időszak sáros históriáit igyekszik feledtetni. Ráadásul úgy, hogy “megemlíti” a Kádár-korszak megvetendő gyakorlatát is. “…a GMK-zásra, a vállalkozásra épített gazdasági autonómia esélye széles körűvé vált…”
-Ami már a Kádár “nélküli” időszak jellemzője volt-mint a rendszerváltás beeetető csalija.
De bőszen elhallgatja azokat az okokat, amelyek a 2010-es kétharmados falkaforradalomhoz vezettek.. Az rendben van, hogy volt egy 2008-as pénzügyi majd gazdasági világválság, de az egyetlen rendszertváltott egykori szocialista országban sem okozott fundamentális elitváltást. Csak Magyarországon! Köszönhetően az addig fosztogató szoclib hatalomnak, és a döbrögista horda hazug-álságos igéretcunamijának.
Amiről a cikk lényege szól-az már csak okozat! Ami viszont kétségtelenül jövőtlenségbe lökte a magyarok többségét. Sokan közülük ráadásul még nem is sejtik, hogy már SZÁMUKRA SINCS HELY! Ma még csak 46 százalék gondolja így!
Majd amikor “ezek is” rádöbbennek…
Persze lehet, hogy akkor már késő lesz. Döbröginek és hordájának is!

Momentán ez sovány vigasz a MAGYAROK SZÁMÁRA!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Aki nincs velünk, az nincs!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. öreg kun szerint:

    A Kádár rendszerben mindenkinek biztos volt a megélhetése! A 80-as években előjött az ellenzék -érdekes sok volt köztük a zsidó-! /mikor Reagen, és Gorbacsov bejelentette a közép európai csapatkivonásokat, és jól becsapták az oroszokat ezzel is/ volt ilyen, hogy Szegényeket támogató Alap /Szeta/ keresték a szegényeket Solt Otiliával az élen. Megszünt a cég mert nem fogadták el őket az emberek , na most találhatnak kuncsaftot!

    • vitorla123 szerint:

      A jövedelmeket nem lehet így elemezni.Ez az eladás-vásárlás kategória páros egyíik eleme.Ha így elemezzük akkor a Kádári 10-12 ezer forintos fizetéseket messze meghaladják a mai bérek. Ez így idiótizmus. Arról van szó,hogy eladod a munkaerődet,(már ha van rá vevőd) és ezért a piacon konkrétan mennyit tudsz vásárolni.Ezért nem tudomány a közgazdaságtan,mert csak az egyik elemét firtatja a kategória párnak.Egy kifli a Kádári időkben 40 fillér volt most 16-20 forint. 16/0.4=40. a 12 ezer forintos fizetésnek 26 év után negyvenszer ennyinek kellene lenni és akkor nem beszélhetünk fejlődésről.Vagyis 480000 nettónak kellene lenni nettóban.A mostani diszidensek durván ennyit is keresnek Londonban és Hollandiában.De a cserearányok ott sokkal dúrvábbak.Mi kommunisták ezeket az arányokat helyre tudjuk állítani.Ennek feltétele,hogy mindenki Thürmerre szavazzon minden választáson.Ne legyél okosabb mert átbasznak!
      keresnek

  2. öreg kun szerint:

    A lényeg az volt ne kegyelemkenyeret egyen az ember hanem dolgozzon érte, még ha csak udvart seper is.A cigányok dolgoztak, nem 12 napot, hanem többet és amihez nem kellett diploma, meg egyéb képzettség, ivászat munkaidőben felénk tiltott, és üldözött dolog volt, még a fönökségnek is. A munkások parasztok állama a legtöbbet adott, amit adhatott az egyszerű kétkezi embereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.