Menekülés

Diákok tízezrei menekülnek az állami iskolákból

reszt

Az elmúlt hat évben majdnem a duplájára, 112 500-ról több mint 204 ezerre nőtt az egyházi iskolákban tanuló diákok száma – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

Eközben az egyházi oktatási intézmények száma is körülbelül hatvan százalékkal gyarapodott. A 2010/2011-es tanévben 197 egyházi fenntartású általános iskola működött, a 2014/2015-ösben pedig már 336 – derül ki a cikkből.
Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója a lapnak két okkal magyarázta a diákok számának növekedését. Egyfelől az egyházi intézmények sokéves tapasztalatát említette, másfelől viszont arról beszélt, hogy az állami iskolai szektor elől sokan menekülnek.
(eduline)
Bal-Rad komm: “…az állami iskolai szektor elől sokan menekülnek…”
-Titusz mester egyéb magyarázatai pedig nem több, mint hablaty!
A menekülés okai már sokkal érdekesebbek, ám azokról senki nem hajlandó beszélni! Pedig nagyon kellene! Hiszen ott vagyon jelen a magyarság katasztrófája. Az állami iskolaszektorban! Amely NEM VÁLOGATHATJA MEG!-az alapanyagot. (Egyébként helyeselhetően!) Ezért aztán a szülők-már ahol és akik tehetik-MENTIK CSEMETÉIKET!

Pedig az ok pedig egyértelműen állami eredetű!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Menekülés bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. joci szerint:

    Az egyházi iskoláknak van valami joguk a diákmegválasztására ? mert tapasztalat, hogy alig van cigó a diákjaik között. Az állami iskolákból nem lehet már átirányítani sem Őket, ezért a szülök átviszik gyermekeiket máshová, akár egyházi iskolákba.

    • vitorla123 szerint:

      Vagyis az egyházak faj gyűlölő magatartást tanúsítanak.A szülők meg helyesen teszik,hogy nem engedik a gyerekeiket,fiaikat,lányikat elcigányosítani.Mert “gecik” lennének mint Orbán!Ő a legjobb példa erre.Az iskola nem ad tehetséget,mert az vagy van vagy nincs.De a cigányosított iskolában a gyerekek nem tudnak fejlődni.Nem hagyja a cigány gyerek.kutattam a témát 3 általános iskolába tanítottam mint hivatásos tiszt.Főkapitányi engedéllyel.Innen van a cigány bűnözés fogalma és oka.

  2. Kálmán Lőrinc szerint:

    Budapesten, a XIX-kerületben van Roma Szakközépiskola és Gimnázium…. így, kiírva. Azt lehet? Az nem szegregáció?

  3. kutató szerint:

    Hát ez baromira nagy dicsőség ám !!!! Milyen egyházakról is van szó ?? Milyen a közeli és a távoli múltjuk ??? Milyen a jelenük ??? Milyen lett az emberiség ahol ők uralkodtak, és tanítottak ??!!!

    Ez kérem nem dicsőség, hanem a “magyar” szülők teljes elsötétülésének, degenerálódásának ékes és friss bizonyítéka !!!! Vajon mit lehetne kezdeni egy ilyen tudati szinten levő társadalommal ???!!! Semmit. Takarításra érettek egytől-egyig mind !!

  4. Gonda István szerint:

    “az állami iskolai szektor elől sokan menekülnek”
    Szerintem Titusznak nincs igaza. Ha ugyanis így lenne, akkor simán csak nagy túljelentkezés lenne az egyházi iskolákba. Itt viszont arról van szó, hogy “az egyházi oktatási intézmények száma is körülbelül hatvan százalékkal gyarapodott”. Tehát első lépésben az önkormányzatok menekítették át a KLIK elől az iskoláikat az egyházhoz. Utána viszont a szülők nem vitték el az “átcímkézett” iskolákból a gyerekeiket (ami egyben visszaigazolta az önkormányzatok döntésének helyességét), így nőhetett közel duplájára az egyházi iskolákba járó gyerekek száma.
    Egyébként attól, hogy egy iskolák tömegeit “egyházasították”, azok érdemben még nem változtak meg. Nem jöttek oda más tanárok, papok vagy szerzetesek (mert már alig vannak új jelentkezők, az idősebbek meg kihalnak). Inkább csak nyugodtabb, védettebb lett az iskola élete, mert nem ugráltatja a KLIK.

  5. Vak Bottyán szerint:

    Teljesen mindegy, hogy van-e Isten, vagy nincs. A hívó emberek közül sokkal kevesebb lop, csal, öl, szúr, üt, hazudik, bontja meg a rendet. Ennyi.

    • secor szerint:

      Ez baromság! Max ők meggyónják, azt rendben is gondolják…

      • vitorla123 szerint:

        Ezt a statisztika (bűnügyi) nem igazolja.Érdekes még,hogy a cigánybűnözés is inkább kisértékre elkövetve szabálysértés jellegű.Nem is keresik!Benne van abba a kategóriába amit az állam egy alapítványból a kis értékre tekintettel megtérit.Ez nem közismert.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.