Szíria

Tegnap Hangzsouban a G-20 csúcson több alkalommal is “lábon” szót váltott egymással az orosz államfő, és az amerikai elnök. Egy ilyen szóváltáson KEZDEMÉNYEZTE OBAMAKI, hogy ma le kéne ülni, és váltani néhány bővebb mondatot is Szíria kapcsán.

Mintegy egy órával ezelőtt le is ültek a felek Ezen orosz Részről Vlagyimir Putyin mellett részt vesz a megbeszélésen Jurij Usakov elnöki tanácsadó, Szergej Lavrov külügyminiszter, és Dmitrij Peszkov az elnöki sajtószolgálat vezetője.
Obamaki mellett Kerry külügyminiszter is részt vesz a traccson.
Lavrov és Kerry már tegnap is tanakodtak, ám a Bloomberg hírügynökség szerint nem jutottak dűlőre.
Szíriában pedig a G-20-tól függetlenül, vígan pörög tovább a háború.
A kalifátusista rémbanda gyorsan pótolta is az Alepponál kinyúvasztott alvezért. A pótlék is neves martalócvezér. Nemrégiben még a taszsik “OMON” parancsnoka volt. Halimov Gulmurod tegnap óta az ISIS szíriai főfő tótumfaktuma.
Beiktatását látványos kivégzéssel rögvest meg is ünnepelte a hóhérbanda. Homszban egy vénembert “hitelhagyás miatt” tarkónlőttek.

Nagyjából ennyi is volt az ISIS tegnapi vitézkedése Szíriában. Komoly gondba kerültek ugyanis.
Az USA által menedzselt és tákolgatott “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű “mérsékelt” fegyveres bűnbanda török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a Szíria elleni török agresszió keretében. Dzsarablusztól 55 kilométerre nyugatra az IÁ bitorolta utolsó két településről is kiebrudalták a rivális bandát.

tin

A dzsihadisták ezzel-elvben-elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan pribékeket, fegyvert és lőszert kaphattak.
Dél-Aleppoban a hírek szerint tegnap nagy latoirtás ment végbe a katonai oktatási centrum területén. A Tüzértiszti Akadémia martalócvédelme-állítólag-teljesen összeomlott. A kormányhadsereg “Tigris” alakulata és a palesztinokból verbuválódott “Liwaa Al-Quds” milicia lerohanták a dzsihadistákat, és több százat ki is tikkasztottak.
Hama-tartomány északi részén tegnap a “Jund Al-Aksza”-horda (Al-Kaida franchise) “nyögte Asszad bús hadát”.
A dzsihadisták rossz hangulatához nagyban hozzájárult az orosz légierő is. Állítólag kiválóra vizsgázott néhány újdonság, amit kimondottan a városokban megbúvú latrok ellen fejleszgettek ki.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Gonda István szerint:

    “A dzsihadisták ezzel-elvben-elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan pribékeket, fegyvert és lőszert kaphattak.”
    Ezt nem értem. Eddig is Törökországból kapták az utánpótlást. Most csak annyi a változás, hogy Törökország egy kicsit délebbre költözött, így az ISIS-nek már nem kell annyit autóznia az utánpótlásért északra.

  2. kisember szerint:

    Így teljesül minimális arculatvesztéssel a régóta követelt határzár török részről.

    Egy sima borotválkozás után az ISIS-terrorista máris mérsékeltté változik, a település pedig színt vált a térképeken. Az értetlenebb fanatikusokat lelövik, mert ők nem képesek felfogni, hogy ez már politika.

    Az alapvető cél teljesült: nem lesz egyenlőre kurd állam Szíria északi részén. Így jár az, aki az amcsikkal szövetkezik.

    https://pbs.twimg.com/media/Crga8JKWAAQ4P0R.jpg

    • Gonda István szerint:

      ” nem lesz egyenlőre kurd állam Szíria északi részén”
      Szerintem van/lesz, csak a törökök megmondták, hogy nyugaton max. az Eufráteszig terjedhet, onnan tovább már ők az urak. (keleten meg Iránig, de ez már így is egy Mo.-nyi területű új ország)

  3. Azorka1861 szerint:

    Oroszorszàg csak az ISIS-terroristàk/nemzetközi zsoldosok legyözèse utàn
    akar politikai megoldàst Sziriàban. Az USA àltal sürgetett tüzszünetet gyanak-
    vàssal fogadja.Az aleppoi terroristàkkal meg egyàltalan nem kivàn a tüzszünet-
    röl tàrgyalni.
    http://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/2016/09/05/syrien-russland-will-politische-loesung-erst-nach-sieg-ueber-soeldner/

    • Gonda István szerint:

      “Oroszorszàg csak az ISIS-terroristàk/nemzetközi zsoldosok legyözèse utàn
      akar politikai megoldàst Sziriàban”
      Szerintem Oroszországnak nem elsődleges érdeke az ISIS legyőzése, sőt, talán minél tovább tart az ISIS legyőzése, annál jobban erősödik az oroszok világpolitikai-katonai súlya. Nekik inkább a többi felkelőcsoport legyőzése lenne a fontos, hogy a kormány által ellenőrzött területekbe ne ékelődjenek be ellenséges részek.
      Nem is tudom, hogy kell-e ide politikai megoldás. A megoldás inkább a harctereken alakul ki. Az ISIS megtartja az Eufráteszen túli területek déli részét Rakka központtal. Az északi részen már most is létrejött az iraki-szír Kurdisztán. Az Eufráteszen inneni rész északi részét épp most foglalták el a törökök (és azt meg is tudják tartani), a maradék meg le egészen a jordán határig Asszadé lehet. Tehát gyakorlatilag nagy vonalakban már most is megvan Szíria felosztása.

  4. Sir Mock szerint:

    A jemeni polgárháborúról érdekelne, hogy ott is olyasmi a helyzet, mint Szíriában? Ott melyik oldal a “jó” illetve a “rossz”? Mint itt, hogy az SAA a jó, a lázadók (terroristák) pedig a rosszak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.