A kanzlerina reménykedik!

Merkel lemondta budapesti látogatását

kan

Ahol a magyar miniszterelnök megérzi a vákuumot, oda benyomul, ez történik az Európai Unióban is

A lap diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy Budapest megpróbálta megnyerni Angela Merkel kancellárt, hogy vegyen részt díszvendégként az NGM novemberi digitalizációval kapcsolatos konferenciáján. A kancellárnak köztudottan szívügye a téma, és ez végre közös platformot teremthetett volna Orbánnal.
A miniszterelnök állítólag erről is tárgyalt, amikor tavasszal Németországban járt. A kancellár – nyilván a Telekom közbenjárására – először igent mondott a meghívásra, ám később visszakozott. Nehéz lett volna eladnia Németországban, hogy miért jön vendégségbe az “ősellenségéhez”. A Figyelő forrásai elismerik, hogy
a menekültügy túszul ejtettte a kétoldalú kapcsolatokat, de Berlinben még ennél is súlyosabb aggodalmat vált ki, hogy Orbán – aki már egyértelműen a véleményvezér szerepére törekszik Európában – egy amúgy is kényes időszakban újabb árkokat ás az EU-n belül.
Mindkét kormány tudatában van annak, hogy a kétoldalú viszony fagyos, de egymástól várják a gesztusokat. Német részről élnek bizonyos remények, hogy a kvótanépszavazás után a magyar kormány konstruktívabb álláspontot foglal el, és akár menekültek önkéntes befogadására is hajlandó.
(atv)
Bal-Rad komm: Germánia Ribanca egy jól átgondolt terv szerint cselekszik. Ehhez-a jelek szerint-kellő ereje van. És elszántsága. Csalfa, hiú, vak reményeket ő nem táplál. Magabiztosan teszi a dolgát. A hír utolső mondatát ennek jegyében kell kezelni!
Így szól: “…Német részről élnek bizonyos remények, hogy a kvótanépszavazás után a magyar kormány konstruktívabb álláspontot foglal el, és akár menekültek önkéntes befogadására is hajlandó.”
-ÖNKÉNTES BEFOGADÁSBAN reménykedik Germánia Ribanca!
Mert-ugye-a “MAGYAR” Országgyűlés dönthet úgy, hogy…
Hiszen a kvótareferendum kérdése az úgy szól, hogy “Akarja-e, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása NÉLKÜL IS…” stb. stb. stb.
A kanzlerina csalfa, hiú, vak reményeket nem táplál.
DE REMÉNYKEDIK, HOGY A “MAGYAR” ORSZÁGGYŰLÉS….
Hát ez van! Nála a remény!-valamint a korbács és a mézesmadzag!
Döbrögink és a hozzá hasonszőrű Keresztapák pedig MIATTUNK egyetlen suhintást sem vállalnak be!-ebben biztosak lehetünk! A mézesmadzag meg csakis NEKIK jár!
A kanzlerina TALÁN NEM VÉLETLENÜL REMÉNYKEDIK! És a “magyar” Országgyűlés megenyhül.
Megteheti, hiszen addigra már a RENDSZER ESETLEGES HIBÁI kibuknak, és a renoválása már folyamatban lesz!
Ha Germánia Ribanca fölbukkan Pesten, az lesz a migránsok fölvezetője!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A kanzlerina reménykedik! bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Gonda István szerint:

    Azért az általad folyamatosan ribancozott Merkel ilyeneket is mondott mostanában:
    “a Vlagyivosztoktól Lisszabonig húzódó gazdasági térség orosz elképzelésére utalva kiemelte, hogy mindenki a jó gazdasági kapcsolatokban érdekelt, és lépésről lépésre el kell jutni az EU és Oroszország egységes gazdasági térségének kiépítéséig.”
    http://www.origo.hu/gazdasag/20160610-merkel-a-szankciok-utan-ki-kell-epiteni-az-eu-es-oroszorszag-kozos-gazdasagi-terseget.html

    Admin:

    Az csöppet se zavarjon, hogy közben a szankciókat szélesítik, hosszabbítják. A szebb jövő reményében!

  2. János szerint:

    A német nőideál, Kohn-Csíta Judenwursztli. A német férfiideál Angéla Merkel! Ezek elmebetegek úgy ahogyan vannak! Mind! Nincs kivétel! Nincs normális német! Éppen úgy ahogy okos intelligens, egészséges elmebeteg sincs! Akkor lesz béke Európában, ha nem lesz többé Németország! Az Európai unióba való felzárkoztatást, a “kohéziós programot” a lángeszű németek úgy szervezték meg, hogy porig rombolták a gazdaságunkat! Hálából azért, mert velük tartottunk az első világháborúban! Hálából, azért mert akárhogyan is volt a vésőkig kitartottunk mellettük a második világháborúban! Hálából azért, mert befogadtuk 1989-ben az agybeteg NDK-s “parazitákat”! Hálából, azért mert lehetővé tettük Németország újra egyesítését! Németország az ellenségünk! Én még a nagykövetüket is hazazavarnám! Bezárt a Lipótmező a Hidegkúti úton, tehát egy ilyen fogyatékosnak semmi keresnivalója nincs itt! A németek többet ártottak nekünk, mint a történelem folyamán volt összes ellenségünk együtt! Ki az Unióból! Leszarni Németországot!

    • forradalom! szerint:

      +++++++

      • vitorla123 szerint:

        Egyezik a véleményünk!Sőt feléjük a határt is lezárnám.Csak aranyért adni nekik bármit.A német a magyarok ős ellensége,mióta itt élünk a Kárpátmedencébe.

    • Gonda István szerint:

      ” Németország az ellenségünk!”
      Ha szerinted N.o. az ellenségünk, akkor kik a barátaink?

    • Gonda István szerint:

      “porig rombolták a gazdaságunkat”
      Jól látom a gazdasági adatsorokban, hogy még sosem volt ilyen magas az egy főre jutó GDP-nk mint most?

      • Szaszi szerint:

        Mert még senki nem hazudott ekkorát mint a jelenlegi hatalom.
        De ha már olyan magas a GDP miért van így lepusztulva ez az ország?
        Vagy ha ilyen jó világ van,miért fontosabb minden más,mint akikből élnek..
        A számokat írják,a valóságot meg látom.

        • Gonda István szerint:

          “miért van így lepusztulva ez az ország?”
          Én biztos egy kivételezett helyen lakok – a szoci fellegvárba, Szegeden – de itt nagyon jól mennek a dolgok. Új villamosok, trolik, buszok, betonos kifutópálya a reptéren, új piac (kettő is, az egyik az ország legnagyobbika), új klinika, geotremikus fűtés, napelemes áramtermelés, lézerközpont, partfal, panelfelújítás, műfüves pályák városszerte, stb.. Most pedig lesz új Tisza híd, uszoda, villamos Vásárhelyre és Makóra, stb.

          • Szaszi szerint:

            Nem tudom ,István,én egy mocskos kelet-pesti vagyok,csupa megkeseredett ,szegényedő,beteg,emberrel a környéken.Az utak katasztrófa,kezeletlen,területek mindenütt.Itt a mellékutcában 6 éve aszfaltoztak,40000 forint/kocsibejáró telkenként,míg nagyszüleim fatornyos falujában ’85-ben aszfalton jártak a traktorok.Narancs polgármester,és irdatlan sok betelepülő.Meló szinte semmi,szomszéd kerület M0-on megyematrica.Szar az egész.

      • zz szerint:

        Az igaz !

        Meg tombol a dolgozói szegénység !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
        A Vihogó Viktor meg hatékonyságot növel !!!!!!!!!!!!!!!!

    • akárki szerint:

      igaz,pedig …….

  3. István Fekete szerint:

    Gonda István kivételével , minden előttem szólóval egyet értek.A németek bokáig a szarba vannak, egy a baj hogy a vállunkon állnak.

  4. petymeg szerint:

    A Lipót nem a Hidegkuti uton volt hanem a Szilágyi Erzsébet fasorban!

  5. petymeg szerint:

    Bocs a Hűvösvölgyi uton!

  6. istvan szerint:

    Mindegy ,hol volt,most nagyon hiányzik!És a határozott beutalók,amelynek a végrehajtását számonkérni kellene vastagon!!
    És a Kisfogházért is kár volt!!

  7. Ranger2015 szerint:

    “Maróth Miklósnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének meglepően nyílt eszmefuttatása volt az európai migrációval és bevándorlási invázióval kapcsolatban egy konferencián! Hallgassátok és osszátok meg minél több helyen a cikket, mert ezt látni és hallani kell!!!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.