Csak a természetes összenövés

Milliókat nyerhet Veres felesége kinevezésével

ver

Követné a hamarosan nagyköveti megbízást kapó feleségét Kisinyovba Veres János, az MSZP egykori erős embere és pénzügyminisztere, aki jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vezeti elnökként a pártot – tudta meg a Magyar Narancs.

Mindez azért különösen pikáns, mert korábban a Fidesz által egyik legtöbbet támadott szocialista politikus egy rakás állami juttatásban részesülhet nagykövet felesége, Dobolyi Alexandra révén, aki egyébként szintén MSZP-s politikus és EP-képviselő volt.
Ha Veres János valóban a moldáv fővárosba költözik, akkor busás ellátmánypótlékra lesz jogosult a Veres házaspár. Ha a volt pénzügyminiszter nem rendelkezik munkajövedelemmel, akkor a nagyköveti fizetés negyedét kapják meg pluszban, ha van munkája, akkor pedig a nyolcada jár nekik. Ez azt jelenti, hogy akár havi félmillió forintnyi fizetéskiegészítésben részesülhetnek Veresék.
Jár majd a politikusnak utazási támogatás, megoldják a lakhatását, és a kormányzat fizeti az ottani egészségügyi ellátásának költségeit. Ezenkívül a gyerekeik ottani iskoláztatását is támogatják, ha fizetős helyet választanak.
Kérdeztük Veres Jánost, hogy miért fogadták el Szijjártó Péter külügyminiszter felkérését, és valóban megy-e feleségével Kisinyovba, de csak annyit mondott nekünk: – Nem nyilatkozom erről a témáról!

da

Az MSZP vezetői szerint Veresék lényegében elárulják a pártot. – Ha Dobolyi Alexandra elfogadja a kinevezést, és Veres János valóban kimegy vele Moldovába, az nem összeegyeztethető egy ellenzéki politikus pozíciójával – mondta a Blikknek a háttérben egy szocialista vezető, aki elárulta, hogy bár Veres János szólt nekik, hogy felesége külügyi megbízást kap, de nagykövetségről szó sem volt. – A nagyköveteket Orbán Viktor nevezi ki, így ezt nem tekinthetjük másnak, mint a hatalommal való kollaborálásnak – magyarázta.
Veres János jelenleg megyei elnöki tisztsége mellett önkormányzati képviselőként dolgozik Nyírbátorban.
Többen is átálltak
Nem Dobolyi Alexandra az egyetlen ellenzéki politikus, akit átcsábított a másik oldalra a kormány. A korábbi LMP-frakcióból hárman is átálltak a kormányoldalra, de a DK-ból Eörsi Mátyás is elfogadta a kormányzat jelölését egy nemzetközi szervezet élére. Szili Katalin volt MSZP-s házelnök miniszterelnöki megbízottként dolgozik.
(blikk)
Bal-Rad komm: Csak a legtájékozatlanabb pórok gondolják, hogy ORSZÁGUNK politikai maffiaklánjai egymásnak ártó “politikai pártok”. Erről szó nincs.
EZEK EGYMÁSSAL IS BŰNSZÖVETSÉGBEN-A NÉP ELLEN ÉS KÁRÁRA-TÉNYKEDNEK!
Az “ellenzék” csak LÁTSZATELLENZÉK! A mindenkori qrmány abrakján hízik, és legfeljebb egyetlen dologban van közöttük ellentét: a látszatellenzék mindig több abrakot akar-a qrmánymaffia pedig sajnálja tőlük.
EZEK a “ma nekem-holnap neked!”-jelszóval élnek és fosztogatnak. Az átjárás a hordák közt csak a nagyon laikusokat lepheti meg.
“Valamit-valamiért!” A nyírbátori Veres-maffia-tekintsük úgy-kapott egy nagyszerű üzleti területet. Moldova pontosan testhez illő terület. Olyan csempészterület, amilyenről csak álmodni lehet. A döbrögista hordától kapta meg a jogot a maszopos bandavezér. Érdemei elismeréseként-a gyümölcsöző jövőbeni együttműködésért.
Úgy is fel lehet fogni, hogy kapott a Maszop egy aranybányát Döbrögitől.
Csak rá kell nézni a térképre.

nyk

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Csak a természetes összenövés bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Smith szerint:

    A Fidesz a 2010-es választások előtt és alatt végig azt hazudta a nép arcába, hogy “hú de nagyon elszámoltatják az elmúlt nyócévért a balliberálisokat”. 6 évvel a fülkeforradalom után sem volt elszámoltatva még senki, ellenben a balliberálisokhoz hasonlóan üldözik a nemzeti oldalt, élén Budaházy Györggyel. Egy a kuckó a kemencével.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.