Dölyfölésben nincs hiány a hordában

A migráció kezelése megerősítette az Orbán-kormányt

df

Politikailag erősebb most a Fidesz, mint négy évvel ezelőtt volt – mondta Orbán Viktor a Magyar Idők pénteki írása szerint a párt frakcióülésén. A kormányfő szerint ennek az az oka, hogy a migráció kezelésében a társadalom és a kabinet álláspontja azonos.

A Magyar Idők értesülése szerint Orbán Viktor a Fidesz kihelyezett frakcióülésén hosszasan elemezte a migráció ügyét, nemzetközi kontextusba helyezve azt. A kormányfő többek között szót ejtett a törökök, illetve az olaszok helyzetéről, szerepéről is. Beszélt a német tartományi választás eredményéről, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a CDU-t jobbról még sosem előzték meg.
Orbán Viktor a frakcióülésen arról is hangsúlyosan beszélt, hogy az október 2-ai népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól, az a tétje, hogy Magyarország meg tudja-e védeni közösségeit, kultúráját, és meg tudja-e erősíteni biztonságát.
Aktív részvételt kért
A lap úgy tudja, a miniszterelnök arról is szólt, hogy mindenkinek aktívan részt kell vennie a népszavazási kampányban, így a kormány tagjainak, a minisztériumi államtitkároknak és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjainak is személyesen ki kell venniük a részüket a munkából az október 2-ai népszavazás sikere érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök is kampányolni fog azért, hogy minél nagyobb legyen a részvétel és minél magasabb legyen a nemek aránya a voksoláson.
Vasárnap kötcsei piknik
A kormányfő szeptember 11-én a kötcsei pikniken a párt értelmiségi holdudvarához szól majd. A tervek szerint az Országgyűlés szeptember 12-én kezdődő őszi ülésszakát Orbán Viktor egy nagyon jelentős politikai beszéddel nyitja meg – írja a Magyar Idők, hozzátéve, hogy az előzetes tervek szerint a miniszterelnök a szeptember 16-i pozsonyi uniós csúcs után az eddiginél erősebb személyes részvételével is támogatja a népszavazási kampányt.
(origo)
Bal-Rad komm: “…Politikailag erősebb most a Fidesz, mint négy évvel ezelőtt volt…”
-Látszik, hogy a vajda kizárólag a saját köreiben mozog, és az ügyészsége és erőszakszervezetei lihegését, no meg a holdudvar ömlengését látja-hallja! A pórnépi undort egyáltalán nem is érzékeli. Négy esztendőn keresztül csak választási kudarcokat halmozgatnak, de MAGABIZTOSAK!
“…a migráció kezelésében a társadalom és a kabinet álláspontja azonos…”
-Ez korántsincs így! Egyre szélesebb körben ismeri fel ugyanis a MAGYAR TÁRSADALOM, hogy a qrmány korántsem úgy képzeli el a migráció kérdését, mint ahogyan a NÉP! Lesz itt még meglepi és kellemetlen mellékhatások! Népnek-qrmánynak egyaránt.
“…hangsúlyosan beszélt, hogy az október 2-ai népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól, az a tétje, hogy Magyarország meg tudja-e védeni közösségeit, kultúráját, és meg tudja-e erősíteni biztonságát…”
-Vajon KIKNEK-MIKNEK a jövőjére gondolhatott? Kiknek-miknek a közösségét, kultúráját óhajtja VÉDETNI! Az Új Nemmzetthy Elythét? Mert az ország határait már a fene tudja hány nacionálé őrzi-hiábavalóan. (A befelé igyekvőktől persze!)
Ezzel szemben a horda biztonságát komoly erők vigyázzák! A mekkmesteri magánhadseregtől a kövéri testőrségen és a kubatovi kopaszhordán keresztül a TEK-ig bezárólag számtalan bandérium gondoskodik a maffia sérthetelenségéről. És akkor még nem is beszéltünk a tákolmányos biztonsági garanciákról!
Ezzel szemben a határvédelem és a honvédelem csak írott malaszt!
“…a miniszterelnök a szeptember 16-i pozsonyi uniós csúcs után az eddiginél erősebb személyes részvételével is támogatja a népszavazási kampányt…”
-Hej! De jó is lenne vele SZEMTŐL-SZEMBE állni! Beleverni a pofájába minden hazugságát! Ha már a parlamentben (és azon kívül) a LÁTSZATELLENZÉK csak udvaris kérdéseket mer neki föltenni!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Dölyfölésben nincs hiány a hordában bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. peti85 szerint:

    Nálam nem lett erősebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.