Szedelőzködés!

A KORMÁNY STRATÉGIAI PARTNERE LEÉPÍTI A MAGYARORSZÁGI GYÁRTÁST

Képtalálat a következőre: „Jabil Circuit Magyarország-kép”

Több mint 600 főt bocsát el a Jabil elektronikai ipari konszern. A gyártás egy részét Tiszaújvárosból Ukrajnába helyezi át. A cég – amely nem először küld el tömegével embereket – korábban munkahely-teremtési támogatást kapott.

A kormánnyal stratégiai partnerségben álló Jabil Circuit Magyarország Kft. 620 embert bocsát el és 2 gyártósorát Ukrajnába helyezi át – írja a Magyar Nemzet. Az elektronikai gyártással foglalkozó amerikai vállalatnak Európában a tiszaújvárosi a legnagyobb üzeme, és globálisan is a harmadik legjelentősebb. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen fekvő 54 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban 4500 főt foglalkoztatnak.
A lap forrása szerint 3 hónapja 150 ukrán munkás érkezett Tiszaújvárosba, majd a betanításukat követően távoztak. A Jabil a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója a Mol Petrolkémia Zrt. (korábban Tiszai Vegyi Kombinát) mellett. Pedig munkahelyteremtésre nemcsak a Fidesz-kormány alatt, hanem korábban a szocialista érában is többször kapott százmilliós nagyságrendű állami támogatást: 2011-ben hatmilliárd forintnyi munkahely-teremtési támogatást kaptak az államtól, 2010 és 2013 között pedig 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz is hozzájutottak.
A kormány 2013 augusztusában azért kötött stratégiai megállapodást a céggel, hogy továbbfejlesszék a magyarországi termelőtevékenységét a „magyar gazdaságba történő mélyebb beágyazódás érdekében”. A szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Somogyi Richárd és Pajor Attila ügyvezetők írták alá. A Jabil Magyarországon 2000, Ukrajnában pedig 2006 óta van jelen. A következő 3 évben Kárpátalján, az ungvári járásban 55 millió dollárt fektet a termelésbe, a már működő üzem közelében újabbat épít, a munkavállalók számát pedig a mostani 2000 főről 4500-5000-re emeli. Jelenleg ez a legnagyobb ukrajnai befektetés.

jab

„A vállalat azt tervezi, hogy közel húsz üzletből álló vevőköréből egy üzleti partner bizonyos termékeinek gyártását Magyarországról Kárpátaljára helyezi” – közölte a Jabil Circuit Magyarország Kft. „A termelési kapacitást nem kizárólagosan a leányvállalatok alakítják, szervezik, az ilyen jellegű döntések meghozatalában a vállalati központnak is jelentős szerepe van. A bérgyártásnak természetes velejárója, hogy a dolgozói létszám a megrendelések mennyiségétől függ, ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk a meglévő ügyfeleinket és újakat szerezzünk.”
(vs)
Bal-Rad komm: “…2011-ben hatmilliárd forintnyi munkahely-teremtési támogatást kaptak az államtól, 2010 és 2013 között pedig 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz is…”
-Mint jó stratégiai partner! Csakhát a terület már lelegelve! Új legelő után kell nézni! Maradék-Ukrajnában még a döbrögisztáni munkabéreknél és rezsiköltségeknél is sokkal kedvezőbb terepre találtak. Így aztán stratégiai partnerség ide vagy oda, állami támogatások ideje kifutott!-hát sátorbontás!
Ha bejön a kárpátaljai buli, két éven belül már csak emlék lesz Döbrögisztánban a Jabil.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szedelőzködés! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Vászoly szerint:

    Persze ilyen kedvezményekről egy magyar kisvállalkozó álmodni sem mer. Ők csak fejőstehénnek voltak és vannak jók.

    Orbánék sem a magyar kisvállalkozókkal, hanem inkább az idegenekkel kötnek “stratégiai partnerséget”.

  2. Smith szerint:

    Róna Péter: “A jobboldal ugyanis a nemzeti identitás máza alatt szélsőséges neoliberális gazdaságpolitikát folytat. – Kapzsi, harácsoló, hazug, aljas és uszító viselkedés ez – jelentette ki a Fidesz politikáját jellemezve.”
    http://mno.hu/belfold/rona-peter-otthon-kell-maradnunk-1360983

  3. zz szerint:

    Nincs 200 dolláros alkalmazott majd csinálnak gyorsan !!!!!!!!!!
    Ezek a múlti cégek a nyugati munkavállalás tréningtáborai ez köztudott !
    Nekik létérdekük a dolgozói szegénység akkor van occsó munkaerő ,
    Persze aki tud migrál nyugatra !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.