Clintonné túlhevült

Hillary Clinton rosszul lett a megemlékezésen

A demokrata elnökjelölt túlhevült a New York-i megemlékezésen, a lánya lakásába kísérték.

Hillary Clinton rosszul lett, ezért kénytelen volt elhagyni a szeptember 11-ei terrortámadás 15 évfordulójára rendezett megemlékezést. A demokraták elnökjelöltje túlhevült, közölte Clinton kampánystábja. Azt is hozzátették, hogy a volt first lady lányának New York-i lakásán pihen, és már sokkal jobban érzi magát.
A híradások szerint Clinton másfél órát töltött a Ground Zero-nál tartott rendezvényen, majd a kisbuszához kísérték. A videofelvételeken látni, hogy a 68 éves elnökjelöltet végig támogatni kellett, hogy ne essen össze, majd meg is botlott, amikor a fekete autójához lépett.

Pár órával később, a kamerák kereszttüzében Clinton mosolyogva lépett ki lánya lakásának kapuján, és közölte, hogy “remekül” érzi magát, egy arra járó kislányhoz pedig lehajolt és beszélgetett is vele. Republikánus ellenfele, Donald Trump már régóta arról beszél, hogy Hillary Clinton súlyos beteg, ezért alkalmatlan az Egyesült Államok vezetésére.
(atv)
Bal-Rad komm: Nem csak Trump emlegeti-sőt!-talán ő a legkevesebbet-hogy a Fehér Ház kijelölt következő lakójának a fejével gondok vannak! Egyre több beszámoló és videoanyag bizonyítja, hogy Szivaros Billy oldalbordájának nagyon komoly mentális problémái vannak. Magyarul: elmebeteg!
Ez lehet hogy a világ elsőszámú latorállamának-az USA-kiváló elnöki ajánlólevél, de komoly figyelmeztetés a világnak: KÖZVESZÉLY FENYEGET!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Clintonné túlhevült bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Sub Zero szerint:

    Clintonné egészségi állapota körüli téma lassan botrányos. Vannak orvosok akik állítják, hogy a gondok nagyok. Egyik televíziós műsorban is volt egy állandó orvos-műsorvezető, aki hasonló kijelentésért veszítette el műsorát. Többen felszólították, hogy hozza nyilvánosságra orvosi kartonját. Erre nem hajlandó. Most ez az ájulás gyanú. A vak is látja, hogy valami nem stimmel, annak ellenére, hogy Clinton állítja, hogy minden rendben. A választást el is veszítheti, ha kiderül, hogy nem szavahihető. Trump esélyei tegnap nőttek.

  2. lacii szerint:

    Végül is a sok aljasság és hazugság nyomorítja meg .
    Az iker tornyok leamortizálásában is nyakig benne volt.
    És az sem véletlen, hogy a megemlékezést már nem bírta a teste .
    Mindenki azt kapja amit másnak ad.
    Egyébként szép napot mindenkinek.

  3. petymeg szerint:

    A lelkiismeret!

  4. Vak Bottyán szerint:

    lacii!

    Ott a pont.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.