És akkor…jött a nagy kopasz orosz sofőr…és…

Akár tragédiába is fulladhatott volna egy autóból kidobott kiscica története, autók suhantak el mellette, kamionok húztak át a feje fölött. Tehetetlenül és rettegve kucorgott az autópálya közepén percekig, senki sem állt meg, hogy segítsen rajta. És akkor jött egy nagy, kopasz férfi…

Hősnek nyilvánította az internetezők többsége azt az orosz sofőrt, aki látva a macskakölyök kétségbeesett tehetetlenségét, megállt, feltartóztatta a forgalmat, felemelte a kisciciát és magával vitte, ezzel megmentve az életét.
Az esetről a videót a Kalingradi rendőrség tette közzé. A felvételen látszik, hogy a kismacskát vagy kidobják egy autóból vagy leesik valahonnan az úttest közepére. Néhány – az autók kerekei között megtett – bukfenc után a szélső sávban landol, ahol az első arra közlekedő autó majdnem elgázolja. Ezután a félelemtől percekig ledermed a kis állat és alig mozdul az úttest közepéről. Autók kerülik ki, kamionok húznak el a feje fölött.
Ekkor érkezik egy fekete autó, amelyből egy kisportol kopasz férfi száll ki. Denis Degtyarev később egy újságírónak azt mondta, „Annyira tehetetlen volt, hogy nem tudtam elmenni mellette”. A férfi elmesélése szerint a cica olyan fiatal, hogy még nem is eszik magától. A 42 éves családapa most a barátai segítségével ápolja a macskát saját otthonában.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

És akkor…jött a nagy kopasz orosz sofőr…és… bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. zls-179 szerint:

    Emberségből jeles,elismerésem és tiszteletem!

    • TERMIN8ATOR szerint:

      Sajnos nem mindenkiről lehet ezt elmondani. Olyan ritka ,mint a fehér holló, t. zls- 179.

  2. Pex szerint:

    Már az nagy szó, hogy senki nem gázolta el !!!

  3. zls-179 szerint:

    Emberségemet az adja, hogy nem adatbevitelre válaszoló robot vagyok ,hanem önálló gondolkodásra és cselevésre is képes emberi lény!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.