Megint buki van a Germán Ribancnak

Minden eddiginél gyengébb eredménnyel nyert Merkel pártja

abu

A német szociáldemokrata párt (SPD) története leggyengébb fővárosi eredményével, a szavazatok 21,6 százalékával végzett az első helyen a berlini tartományi törvényhozási (képviselőházi) választáson a hétfő hajnalban közzétett előzetes hivatalos végeredmény szerint. Történelmi mélypontra zuhant az eddigi koalíciós társ, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága is, és az Angela Merkel kancellár vezette párt ellenzékbe szorulhat. A választás nagy nyertese az SPD-től balra álló Baloldal és a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD).

Az SPD berlini szervezete vasárnap kétszeres mélységi rekordot állított fel;
történetének legrosszabb eredményét produkálta, és mind a 16 tartomány összes eddigi törvényhozási választását tekintve a legszerényebb szavazataránnyal szerezte meg a kormányalakításra feljogosító első helyet.
A szociáldemokraták a legutóbbi, 2011-ben tartott képviselőházi választáson még a szavazatok 28,3 százalékával nyertek. Visszaesésük az első elemzések szerint helyi ügyek mellett a szövetségi kormány – a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége és az SPD nagykoalíciója – menekültügyi politikája körüli vitáknak tulajdonítható, a még nagyobb kudarcot pedig a listavezető Michael Müller kormányzó polgármester népszerűsége révén kerülték el.
Az SPD főleg az egykori Nyugat-Berlin területének kevésbé jómódú negyedeiben maradt erős. Az úgynevezett többletmandátumok révén 149-ről 160 tagúvá bővülő képviselőházban 38 fős frakciója lesz.
A CDU a 2011-ben elért 23,3 százalék után 17,6 százalékkal végzett a második helyen, messze alulmúlva az előző legrosszabb eredményét, az 1948-ban elért 19,4 százalékot.
Népszerűségét a párt berlini gondjai mellett mindenekelőtt a pártelnök-kancellár, Angela Merkel nevével fémjelzett menekültpolitika körüli viták tépázták meg. Az egykori Nyugat-Berlin délnyugati, jómódú kerületeiben szerezte a legtöbb szavazatot, a képviselőházban 31 fős frakciót alakíthat.
Az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali tömörülések egyesülése révén létrejött Baloldal támogatottsága a 2011-es 11,7 százalékról 15,6 százalékra emelkedett. Az egykori Kelet-Berlin területén szerepelt a legjobban, 27 mandátumot szerzett a képviselőházban.
A Zöldek támogatottsága kismértékben csökkent, a fővárosban a párt baloldali irányzata által dominált ökopárt a 2011-es 17,6 százalék után a szavazatok 15,2 százalékát szerezte meg, ismét a legszínesebb lakossági összetételű belső negyedekben teljesített a legjobban, 27 képviselői helyet szerzett.
A menekültek mellett a bevándorlók befogadását is élesen elutasító, az EU-val, az euróövezettel és a muzulmán vallással szemben kritikus AfD a választás előtti felméréseknek megfelelően szerepelt, 14,2 százalékos eredménnyel debütál Berlinben. A város keleti külső kerületeiben, a németek mellett főleg az orosz kisebbség körében kedvelt környékeken szerezte a legtöbb szavazatot, a 78-ból 5 egyéni körzetben is mandátumot szerzett, frakciója 25 fős lesz. A 2013-ban alapított párt a 10. tartományi törvényhozásba jutott be.
Öt év szünet után visszajutott a képviselőházba a liberális FDP, amely az első elemzések szerint elsősorban a CDU-tól hódított el választókat, és a szavazatok 6,7 százalékát elnyerve 12 képviselői helyet szerzett.
A Kalózpárt nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, a 2011-es választáson 8,9 százalékos eredménnyel országos feltűnést keltő párt 1,7 százalékos eredménnyel esett ki a tartományi parlamentből.
A választási részvételi arány 66,8 százalékra emelkedett az öt évvel ezelőtti 60,2 százalékról.
Az SPD-CDU elveszítette képviselőházi többségét, és csak valamilyen hármas koalíció tud többségi támogatottságú kormányt alakítani. Az SPD várhatóan a Baloldallal és a Zöldekkel lép majd koalícióra, a CDU ellenzékbe szorul. Angela Merkel pártja így már csak 7 tartományban lesz kormányon.
A berlini volt az idei utolsó tartományi választás Németországban. A 2017. szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás előtt azonban még három tartományban tartanak választást: 2017 márciusában a Saar-vidéken, május elején Schleswig-Holsteinban, május közepén pedig a legnépesebb tartományban, a 18 millió lakosú Észak-Rajna-Vesztfáliában.
(origo)
Bal-Rad komm: Tovább veri Germánia Ribancának orrát a saját sz@…ba az egykori NDK. Bukták a liberalizmus mocsarába egyre inkább belemerülő Berlint is.
Bár az hogy bukták-egyáltalán nem biztos!- hiszen az FDP-vel közösen ismét fölötte lehetnek a migránspártiak az 51 százaléknak Berlinben. A Gazda által kiszabott penzumot tehát tudják teljesíteni.
Mindenesetre az előzetes várakozásaikkal ellentétben ismét szembesülnie kell Germánia Ribancának migránsmeghívósdi politikája árnyoldalával.
A dolognak-a mi szempontunkból-egyetlen szépséghibája, hogy a germánok egyébként csak a migránsbuli miatt durculnak a kanclerinára. “Amúgy” minden rendben lenne szerintük! Kényelem-jólét a keleti-déli gyarmatokról biztosítva.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Megint buki van a Germán Ribancnak bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Lucifer komonikátor szerint:

    Mozikban Albert Pike uj filmje.
    Cime a cionizmus és az iszlamizmus kioltják egymást.

    A biorobot europa sapiens nem tudja eldőnteni 2016, hogy lidl fogyaszto vagy isten hivő.

    őnők tisztelt magyar Szalacsik a lidlbe járnak a jővőben, vagy imádkozni.

    • 1tothgabor szerint:

      Édes Testvérem!

      Rajtad igazán látszik egy velős igazság: A legnagyobb hangja a legnagyobb hülyéknek van.

      De, a témánál maradva, nagyon szomorú lennék, ha a bevásárlóközpont vagy az imádkozás közül kellene választani, mert a Lidl-be még csak-csak voltam néhányszor, de az imádkozni még nem imádkoztam.

      (A szatyor meglátszik, ha tele van, de imával semmire sem megy az ember. 3D-ben biztos, hogy így van.)

      A témánál maradva nézzük az állításaidat:

      1., Szerencséd, hogy Lucifernek nincs szüksége kommunikátorra, pláne egy ilyen hülyére. De ha véletlenül lenne neki szőcsöve, sajnálnám, hogy Te lennél az. Dehát ízlések és pofonok.

      2., Te csak ne foglalkozz, és ne „sajnáld” az „európai biorobotot” mert kulturális, társadalmi, intellektulis értelemben Európa a kontinensek közül a vezető. (De sajnos sok baj van.) Gondolom a Hozzád hasonló homoki majmok és sáskák, akik teleszarták a földjüket gyerekekkel, és építés és tervezés nélkül, vágy és cél nélkül, de térdeplő imákkal, hazug könnyekkel a szemükben sajnáltatják magukat, most „véletlenül” pont ide akarnak jönni. 300 millióan.

      Hát nem.

      Mindenki takarodik vissza, és tanuljanak meg: gyerek létszámot tervezni, társadalmat és ellátóhálózatot kialakítani, vallást háttérbe szorítani. Ha nem, akkor nyugodtan maradjanak OTTHOL, és imádkozzanak továbbra is. Egyszer csak elkezdik a fejüket használni.

      3., Az ISTEN probléma körüljárása

      Sajnos a Hozzád hasonló fél-majmok, továbbra is azt hiszik, hogy jön istenanya, oszt jól megszoptatja őket a cicikéjéből, azután jól megböfizteti őket. A zangyalok pedig a szimszonba a gyertyát kicserélik, és megkapálják a kertet és főznek és mosnak rád.

      Hát van egy kis probléma: „Isten-né” nem születik hanem válik az ember. Fejlődéssel. Érzelmi, intellektuális, spirituális megtapasztalásokkal, lelki átélésekkel.

      Éppen ezért nem lesz senki angyal aki jönne, nem lesz semmi „isten” aki beleszólna a TE dolgodba. NEKED a megtapasztalás, NEKIK a BÖLCS, de nem tapasztalható segítés a dolguk. Pont.

      Úgyhogy, bárki, aki azt állítja, hogy ISTEN, az hazudik, és a szolgájának akar TÉGED megszerezni. Mindenki független, szuverén, és szabad lény.

      A végén egy velős üzenettel búcsúzok:

      Mivel iSTeN egyenlő SáTáNnal, – ezért a jó és rossz gyökere egy és azonos, csupán az eszöztárukban és bizonyos elveikben térnek el egymástól -, azt üzenem, ha valaki egy büdöset és hangosat is fingik Európában, annak Mekka és Izrael lesz a vesztese.

      Abban pedig teljesen egyetértek, hogy oltsa ki egymást a cionizmus és az iszlamizmus.

      Jeruzsálem 1000 km-es körzetében.

      • Durex szerint:

        Probáldi testvér pár mondatban ugy leirni a mai világ geopolitikát,hogy a Szalacsi Sándorok is megértsék.

        Készits 1 két mondatos komentett IQ 60 szintre lebutitva,
        ami 20 oldal kőkemény unalmas szakmai szőveg tolmácsolása.

        Probáld ki.

      • Már Tamás szerint:

        Remekül összefoglaltad a mondandódat, csak sajnos a kedves grafomán elmebeteg aki ismét rászabadult ápolói PC-jére, nem fogja érteni mit is írtál neki.

  2. turzó istván szerint:

    A győzelem, az győzelem! … már csak ennyi… már csak annyi! … az akkor is győzelem! – ne felejtsük el !!! … – és ‘valakik’ mégis rászavaztak, hiába történik ‘bármi’ is! Na, akkor ez hogyan van …?

  3. Szaszi szerint:

    Szalacsi Durex úr! Kérem lektorálni szíveskedjék ezt itt,ha drága idejéből futja.

    http://het-mennydorges.webnode.hu/news/a-jezsuitak-mint-gazdasagi-es-katonai-szervezet-a-valodi-hatterhatalom/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.