Szíria

“Minden jel arra utal”, hogy légitámadás történt mondta tegnap Ben Rhodes, Obamaki helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója, miután hétfőn Aleppo nyugati bejáratánál, Urm al-Kubra településnél támadás érte az ENSZ egyik segélykonvoját.

“Mindenesetre az orosz kormányt tartjuk felelősnek az ebben a térségben végrehajtott légitámadásokért.”
Orosz és szír kormánykörök cáfolták az állítás, mondván hogy sem orosz, sem pedig szír repülőgépek az adott időszakban azon a környéken nem akcióztak.
A világszervezet kedden már úgy fogalmazott: egyelőre nem erősíthető meg, hogy légitámadás történt.
“Mindenesetre az orosz kormányt tartjuk felelősnek”-nyilatkoza Ben Rhodes. Ha ott voltak-ha nem!
Ezzel együtt is a konvoj pusztulásáról közzétett videok azt az orosz állítást igazolják, miszerint a teherautókat felgyújtották. Az első drónvideon ugyanis bejelölik a felvételen a konvojhoz nem tartozó an-Nuszra járműveket, amelyek ott sertepertéltek, majd nem sokkala pusztulás előtt eltűntek.

A második videon pedig látható, hogy ha egy ilyen trént valamilyen lövedékes támadás ér, ott azért annak vannak látható fizikai jelei. Itt pedig csak a tűz pusztítása.

A “konvoj-ügytől” függetlenül is nagy élet zajlik Aleppo környékén.
A “Szputnyik” orosz hírügynökség arról tudósított, hogy Latakia partvidékéről orosz hajókról három darab “Kaliber” típusú rakétával kínálták be az Aleppotól nyugatra lévő an-Nuszra vezetési pontra.
Dél-Aleppo térségében a jelentések szerint jó ütemben halad a tegnap elindított kormányzati offenzíva. A kormányhadsereg elfoglalta a terrorbandáktól a Hikmah dombot és a Souq Al-Jabas területet, és szorítják kifelé a martalócbandákat az Al-Hamdaniyah lakótelepről.
A kormányerők tankját “kilövik” a dzsihadisták egy TOW-tankelhárító rakétával. De elmarad a nagy allahuzás, mert találat ugyan van-csak éppen az eredmény nem az amit reméltek.

A kalifátusisták is “belehúztak” a Quweires-légibázisnál. De ismét a rövidebbet húzták. Így aztán visszavonuló hordájuk dühe Nasrallah falura zúdult. Volna. Arra ugyanis nem gondoltak, hogy már ott is a kormányerők vannak.
Homsz északkeleti fertályán az Al-Sha’er hegységben indított kormányzati offenzívaj jól halad. Állítólag. Illetékesek úgy vélik, hogy az Al-Sha’er gázmezőkről ma ki is űzik az ISIS-hordáit.
Kelet-Ghuta területén a kormánycsapatok egyre közelebb kerültek a már kezdetektől fogva a terroristák kezén lévő Doumahoz. Sikerül a hurkot szorosabbra venni a martalócfészek körül. Állítólag több száz pribékkel végeztek.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. istvan szerint:

    Tetves egy banda azUSA is,meg az ENSZ is!!

  2. ... szerint:

    Nem hiszem azt, hogy bármelyik is engedne ebben a gyalázatos háborúban.
    Az utolsó 72 órában van már így is az emberiség.
    Ennek a háborúnak is az eszkalálódása várható, aminek a végkimenetele boritékolható.

  3. lacii szerint:

    Nem lesz eszkaláció , mert az csak kitaláció.
    Még rímelt is eme bölcs beírásom .
    Egyébként szép napot mindenkinek.

    • ... szerint:

      “Nem lesz eszkaláció , mert az csak kitaláció.”
      Akár csak te, te szerencsétlen! Téged is csak kitalálni lehetett, a tudatos tervezéshez semmi közöd nem lehetett szép napos laciiii.
      Magas röptű örkényi terjedelmű hülyeségeidet kamatoztasd már más oldalakon agyamputált.
      Ezt a szép napos bunkóságodat meg száműzheted innen mert nagyon parasztos uborka! Akár csak te!

  4. Tarna szerint:

    Ezért is lesz nehéz a migránsokat megállítani Európa határainál.
    A nagyhatalmak gondoskodnak az utánpótlásról, mert kilátástalan háborúkkal zavarják szét a szerencsétleneket. Eszük ágában sincs békét csinálni.

  5. zls-179 szerint:

    Igazán szép lövés!Pláne ha egy mozgásképtelen makettra, vagy mi fene lőnek az igazhitűek csupasz [email protected], sivatagi bakancsban!

  6. ..... szerint:

    Bocsánat,nem lesz sziria az ok a III.vh-ra, mint ahogy a Spanyol polgárháború sem volt ok a II.vh-ra. Sziriában csak a fegyverek próbája, folyik – a vér.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.