Donbassz

Kijevben hatalmas megkönnyebbüléssel vették tudomásul Clintonné fölépülését ájuldozásaiból, és fohászkodnak erősen a forma állandósulásáért. Hogy az kitartson november nyolcadikáig.

A valcmani birodalom fővárosában maradéktalanul bíznak Szivaros Billy bordájának sikerében, és abban, hogy Clintonné elnökösködése sokkal kézzelfoghatóbb háborús támogatást jelent majd, mint amiben a pipogya Obamaki adminisztráció részesítette az udvart.
Valcman Nyalókakirály pedig magyarázza a mechanizmust! Donald Trump republikánus ELNÖKJELÖLT azért nem fogadta Maradék-Ukrajna ELNÖKÉT, mert előzetesen nem egyeztettek!
A Donyecki Népköztársaság vezetője Alekszandr Zaharcsenko tegnap bejelentette, hogy erősen fontolgatja a múlt héten letartóztatott és diverzióval vádolt három tinédzser bűneinek megbocsájtását.
Zaharcsenko “fenyegetőzése”-miszerint kész kiadni a tűzparancsot a DNR fegyveres erőinek abban az esetben, ha a valcmani terrorhad nem hagy fel a civilt lakosság zaklatásával és gyilkolásával-nem különösebben hatotta meg a martalóchordát.
Estétől újult erővel kezdték a DNR településeinek ágyúzását. Zajcevo, Zsabicsevo, Gorlovka egész éjszaka ostrom alatt állt. Novotroickojét is ágyúzták, Peszkiben városi harc volt.

ebe

Dokucsajevszk is visszazökkent a régi kerékvágásba.
Az 56. humanitárius konvoj ma megérkezett Oroszországból Donbasszba.
Egy “aprócska” érdekesség.
Szeptember első hétvégéjén az oroszországi Voronyezs egyik kórházába mérgezéses tünetekkel szállítottak be egy idős házaspárt a nem távoli Podgornoje faluból, ahol éltek. Podgornojéba 2014-ben költöztek az Ukrajna Csernyivci-régiójában lévő Klemenci faluból.
A házaspárt Voronyezsből Moszkvába szállították, ahol a leggondosabb orvosi kezelés ellenére is belehaltak a mérgezésbe.
A Luganszki Népköztársaság elnökének, Igor Plotnyickijnak a szüleiről van szó!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    T. bal-rad ! Ha van arra módjuk, szeretném, ha tomácsolnák a LEGŐSZINTÉB RÉSZVÉTEMET IGOR PLOTNYICKIJ – nek. Megrenditő, az is, ha betegség, vagy az életkor legfelső határán hal meg egy szülő, de így, hogy megyilkolni,- mert ez szerintem egy alávaló primitiv tett volt- még nagyobb, égbe kiáltó gazemberség volt, bárki is tette. Szerintem mindegyikünk feltételezi, hogy eztet céltudatosan politikai gyilkosságnak lehet értékelni. Psychikailag akarják az LNR álamfőjét megtörni.

  2. zls-179 szerint:

    Idős magatehetetlen embereket, meggyilkolni bármilyen módon a legaljasabb dolgok egyike a világon.Hiszem, hogy a gyilkosokat is méltó sors éri utol időben!
    Szintén őszinte részvétem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.