Hát ezért (is) kell “ellopnunk” a szavazócédulákat!

Ott ütik az MSZP-t, ahol a legjobban fáj: „A magyar ellenzék feladta küldetését”

Azt a hitlerbajszos Orbánját neki, mik történnek itt! Kivételes és furcsa érzés: egyet kell értenem a Magyar Naranccsal. A kvótaügy varázslatos hatása ez.

Az eheti, tegnap megjelent Magyar Narancs vezércikke rátalált a lényegre. Az Ők biztosan távol maradnak című publicisztikában a következőket olvashatjuk:
„Erre a népszavazásra a magyar parlament magukat ellenzékinek mondó pártjai nem küldenek megbízottakat – ilyen a világon nincs. S eddig nem volt itt sem. […] A helyzet mindennek fényében az, hogy a magyar ellenzék feladta küldetését. Feladta a nép képviseletét.”
A kemény szóhasználat indoka a legfontosabb hír, ami az utóbbi időben napvilágot látott az október másodikai népszavazás körülményeivel kapcsolatban: A szavazókörök bő kétharmadában nem lesz baloldali delegált a kvótanépszavazáson. Az MSZP Győr-Moson-Sopron megye szavazóköreibe egyetlen szavazatszámlálót sem küld.
Az Index összefoglalója szerint 10 331 szavazókört alakítanak ki október 2-án az országban, a törvény szerint mindenhová két delegáltat küldhet egy párt. A határidő lejárt, a delegáltak száma a következőképp alakult országosan.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség: 13 122;
Magyar Szocialista Párt: 3 811;
Kereszténydemokrata Néppárt: 239;
Jobbik Magyarországért Mozgalom: 170;
Lehet Más a Politika: 41 delegált.
Más szavakkal: a Fidesz kormánybuktatásban – elvileg – érdekelt ellenzéke, benne a legnagyobb frakcióval, legkiterjedtebb hálózattal rendelkező MSZP úgy viselkedik ellenzékként, hogy lényegében mindenestül átengedte egy országos népszavazás ellenőrzését a Fidesznek.
A Magyar Narancsnak pedig volt orra hozzá, hogy megjegyezze: ezzel az ellenzék feladta. Magát is, meg úgy mindent. Bedobták a gyeplőt. Satöbbi.
(valasz)
Bal-Rad komm: A döbrögista horda ÖNMAGÁBAN 13361 MEGBÍZOTTAT KÜLD! Az álellenzék ezzel szemben összesen 4022-t! Kevesebb mint harmadát! Arra hivatkozással, hogy a szavazatszámláló bizottságban OTT LESZNEK A KÖZALKALMAZOTTAK-KÖZTISZTVISELŐK IS! (Akik a törvényességre vigyázznak! A döbrögisták által sakkban tartottak!)
Ez a fajta “ellenzéki” hozzállás a döbrögisták táncra való felkérésére való boldog belekarolás!
CSALJATOK KEDVETEKRE! AZ NEKÜNK IS KEDVÜNKRE VALÓ LESZ!
A mázsára megvett álellenzék statisztálása ez egy hatalmas népátveréshez!
Rakjátok csak nyugodtan az előre kitöltött szavazócédulákat az urnákba! Mi úgysem látjuk, hiszen ott sem leszünk! Vikkendezünk a jutalompénzeteken!
HÁT EZÉRT KELL MINDANNYIUNKNAK ELMENNI, ÉS “ELLOPNI” A SZAVAZÓCÉDULÁKAT!

MERT A CSALÁS ÍGY LEPLEZHETŐ CSAK LE! AZ A CSALÁS, AMELYBEN MINDEGYIK POLITIKAI MAFFIAKLÁN BENNE VAN NYAKIG!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hát ezért (is) kell “ellopnunk” a szavazócédulákat! bejegyzéshez 42 hozzászólás

  1. én szerint:

    Szerintem inkább ne biztass senkit ” szavazó cédula lopásra ”
    Az még egy gyurcsányistának is tilos, ha tetszik, ha nem tetszik.
    Kecskepásztoraidért így is úgy is sirni fogsz még.

    • vitorla123 szerint:

      A nemzeti érdek,magyar érdek,hogy nem-el kell szavazni.Azt nem lopják el.Ez nem a FIDESZ érdekew.Ez a te érdeked,hogy ne hozhassanak a harácsolók idegeneket a nyakunkra,fele annyi bérért dolgozni.Ez nem a FIDESZ harácsolók érdeke,hnem a tied!Szavazzunk NEM-el.A nem szavazat nem a burzsujok érdeke,ha zsidók,ha nem. Ez a magyar dolgozó emberek érdeke amit a Munkáspárt képvisel.
      Minden olvasó gondolja át!
      Ez a megoldás a magyarság problémáira:
      telefon:06309325702. e-mail:[email protected] http://www.munkaspart.hu
      Munkáspárt irodája:1046 Budapest.Munkácsy Mihály utca 51/A
      Nincs más megoldás mint a közösségi társadalom..A gépek megfelelő irányítással eltartják az emberiséget..Értelmetlen harácsolni!

      • secor szerint:

        Kedves vitorla! NEM arról szavazhatsz, hogy ne jöhessenek a migránsok, hanem hogy azt a kormány dönthesse el!
        Olvasd már el azt a népszavazós kérdést, és értelmezd!

  2. Sub Zero szerint:

    Már megint többet láttok bele a dologba mint amit valójában jelent! Az MSZP egyszerűen ott tart, hogy már nem tud kiállítani annyi aktivistát sem, mint amennyi szavazókör van!

    • én szerint:

      Az MSZP ott tart , hogy az is csoda , ennyit ki tudott állitani. Sem erős tagság, sem szimpatizánsok. Ugyanez vonatkozik a többi ellenzéki pártra is.
      Nem bőgni kell hogy jujj de fáj, hanem pártot épiteni.

  3. zls-179 szerint:

    Igazad van én!Szavazzon mindenki lelkiismerete, és tudatossági szintje szerint.A várható eredményekért pedig csakis korábbi énjét okolhatja majd,csak nehogy sokan úgy legyenek majd vele hogy inkább a kezem tört volna el mikor ……. szavaztam!

    • én szerint:

      Egyébként , csak hogy mire is szavazunk majd : svédekkel közölte a héten az IMF egyik tisztviselője, darabolják fel az országukat , és csináljanak egy migráns államot a területükön belűl. Na erre is szavazunk majd , Ennyi .

      • Sub Zero szerint:

        Nem is rossz ötlet! Ott egészen északon, jó lesz az nekik! Viccet félretéve, ez elég durva ajánlat volt.

        • én szerint:

          Sub ez nem vicc, komolyan ezt mondták neki, Sok a földjük és a mikkráncsok már ott vannak , oldják meg így .

          • egy paraszt szerint:

            A svédek megtehetik, hogy a jegesmedvék földjén jelölik ki a migránsországrészt. Csak a meccs végét kell kivárni, a kimenetele nem kétséges.

          • petymeg szerint:

            Csak aztán nehogy ők menjenek a jegesmedvék közé!

  4. Fazek szerint:

    Szerintem is szavazzunk nemmel és legyünk a kormány dolgival nagyon kritikusak.

  5. Szabi szerint:

    Mivel boritékolt, hogy csalni fognak, feleslegesen fárassza magát a nép, hogy elmegy.
    Szerintem itt is lesznek 130%-os részvételek, fogadjunk?

  6. halászlé a la baja szerint:

    Nem kell ide csalni a kormánynak, mert a nép, még a leghülyébb is tudja , nem kell nekünk élősködő. Lopásra, igenre a sorospénzen tákolt antimagyar jellemtelen idióták, vagy a csokifaszra éhes ronda kurvák szavaznak. . Van értelme a népszavazásnak mert a helytartónak kevés a mozgástere. Jobb ha arra tud hívatkozni , a nép nem akarja a telepítést, punktum. Nincsen ám túl nagy ugribugri. Ki kéne még egy kis lovét venni az eu-ból,vagy kivárni mikor csinálják ki végleg magukat. Az eun túl is van élet. Rómának is, a vadak beeresztése lett a veszte.

    • Szabi szerint:

      “még a leghülyébb is tudja , nem kell nekünk élősködő”
      “Jobb ha arra tud hívatkozni , a nép nem akarja a telepítést”

      egyszerübb és olcsóbb lett volna, ha törvénybe iktatja

      jah, de mit is? Hogy az Országgyűlés belegyezése nélkül ne….

      Áhhhhh azt hittem azért választunk 4évente, hogy az Országgyűlés aztán döntsön dolgokról… Most akkor miről is döntünk? LOL

      • én szerint:

        Talán mert jogilag egy népszavazás, és egy törvény teljesen más tészta , az oka az lehet , nemde?
        A népszavazás akkor is kötelező érvényű, ha valaki a törvényt meg akarná változtatni .

        • Szabi szerint:

          Akkor miért nincs népszavazás a földlopásról?
          Esetleg az olimpiáról? Ezek talán lényegtelen dolgok?
          Ilyenkor hol az a fene nagy demokrácia bruhaha

          Kérdem mégegyszer arról szavazól : Hogy az Országgyűlés belegyezése nélkül ne….
          És ha az Országgyűlés ugy dönt, hogy igen jöhetnek, mit csinálsz?
          Hisz csak arról szavazott a nép, hogy az Országgyűlés döntse el

          Na milyen hülyének lenni kis birka

          • Sub Zero szerint:

            “És ha az Országgyűlés ugy dönt, hogy igen jöhetnek, mit csinálsz?”
            Azt hiszem, hogy már jó páran megválaszolták. Ha ezt megteszi vagy megpróbálja, akkor egy politikai hulla! Akkora ellentábora lesz, hogy az életben többet a hatalom közelébe sem kerül!
            Fordítsuk meg a kérdést. Te mit csinálsz, ha a szavazás elbukik és Brüsszel lenyom a torkunkon mondjuk 150000 migránst? Első körben, mert aztán még jönnek. Na mit csinálsz? És még Te hülyebirkázol itt.

          • egy paraszt szerint:

            Itt asszem hiába kattogtatod a villanykapcsolót.
            Meg a setétség kényelmesebb is. Ugyanis nem ijeszt meg az önarckép.

          • Fergeteg11 szerint:

            Korábban a logikus gondolkodást emlegetted. Most én hívnám fel rá a figyelmed. Azt kérdezed valakitől:
            “Te mit csinálsz, ha a szavazás elbukik és Brüsszel lenyom a torkunkon mondjuk 150000 migránst? Első körben, mert aztán még jönnek. Na mit csinálsz?”
            Miközben megválaszoltad kicsit feljebb:
            “Ha ezt megteszi vagy megpróbálja, akkor egy politikai hulla! Akkora ellentábora lesz, hogy az életben többet a hatalom közelébe sem kerül!”
            Igazad lehet. Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy nem csinálja meg, amennyiben rajta múlik. Mert egy népszavazás eredményét nem érdemes összekevernie a migránsellenes hangulat jelenlegi mértékével, amiben ők egyébként oroszlánrészt vállaltak. Rajta múlik? Végül is igen, szembeszállhat akár az EU-val is, lehet belőle egy közép-európai “Mózes”, aki kivezeti népét és a csatlakozókat “Európából”, más kérdés, hogy ilyen lesz-e (aligha).
            Szóval ha rajta múlna, nem lenne kötelező migránsszétosztás jól felfogott önérdekből (lennének persze másféle migránsok helyettük, akik már nem is “olyanok”, sőt már vannak). Ebben jelenleg a többség támogatná népszavazás nélkül is. Ha viszont behódol, mert ő és bandája szeretne tovább részesülni a hasznokból (ez a valószínűbb), akkor már nem csak rajta múlik (és ez sajnos tény, bár az, hogy tőle telhetően mindent maximálisan megtegyen az általa is okozott hibák kijavításáért, még mindig csak rajta múlik), de ebben az esetben a népszavazásnak semmiféle kényszerítő ereje nem lesz. Ilyenkor azt mondhatja az embereknek, ha a nem győz: mi mindent megtettünk, de Brüsszel/Európai Bíróság másképp döntött. Folytatjuk a harcot (tovább ügyeskedve, hazudozva, ígérgetve)! Ha pedig a népszavazás érvénytelen lesz, azt mondhatná: mi felkínáltuk a választás lehetőségét, de Önök nem éltek vele. Mindkettő óriási hazugságokat leplezne le, viszont a második eset egyben politikai öngyilkosság is lenne, tehát nem fogja mondani. Van értelme akkor? Érvényes népszavazás esetén csökken a düh vele szemben, mert lehet a felelősséget később másra kenni, egyben további harcra és “összefogásra” buzdítani, mert óriási a “baj” stb., amiből csak a harcos Fidesszel van esély kilábalni, de mi már “megmutattuk” Brüsszelnek, és a jövőben is meg fogjuk stb., és ezt sok birka el is fogadja. Egy érvénytelennél viszont közelebb tolhatnák a Vezért a politikai bukáshoz, miközben pontosan tudható, hogy mi a népszavazás valódi hatása a kérdésre: semmi. Ez csak rajta, vagy behódolása esetén rajta és még néhány emberen múlik, de a felelősséget megpróbálja ránk hárítani. És ebben sokan sajnos önként segítik.

          • M szerint:

            Sub Zero!
            Ön túl nagy jelentőséget tulajdonít önmagának és a szavazói tudatosságnak.
            Emberek, akik házát kijátszották, akik jogait munkatörvényvükkel elvették, akik zsellér-rabszolgaként a létfenntartásért küzdenek, akiket kivándorlásra késztettek,….elmennek és kifosztóikra szavaznak.
            1. Nincs választás, mert a demokrácia csak ugyanazt ajánlja fel, több ugyanolyan közül.
            2. Agymososott embereket kidolgozott média és marketing stratégiák terelgetik.
            Mit gondol, zavarni fogja őket legközelebb, ha eddig benyelték a szart, még egy adag kis cukorral?

    • Sub Zero szerint:

      Pár évtized és kiszülnének minket Európából. Aztán foghatnánk a fejünket, hogy hová meneküljünk. Az is lehet, hogy a feltételes mód már régen értelmetlen.

  7. Szabi szerint:

    Sub Zero ezt írod: “Ha ezt megteszi vagy megpróbálja, akkor egy politikai hulla!”
    Miért is kell ehhez népszavazás? Népszavazás nélkül nem politikai hulla ha beengedi őket?

    És ha politikai hulla? Olyan birkák miatt mint te is vagy, qrván tökmindegy ez, ugyan úgy végig viszik a ciklust, aztán lesz egy kis rezsi csökkentés és a következő 4évet is viszik. Ennyi.

    • Sub Zero szerint:

      Megkerülted a kérdésemet. Mit csinálsz, ha az érvénytelen szavazás után Brüsszel meghatározza a kvótát? Megmondom. Gőzöd sincs! Bár lehet, hogy nincs is ellenedre.

    • mantra szerint:

      Szabi

      És az olyan nem birkák mit tudnak majd csinálni, hogy ne úgy legyen? 🙂

  8. Realista szerint:

    Részvételi aránnyal nem lehet csalni. Mert lehet rajta bukni. Vagy aránytalan magas lesz egy-egy körzetben, vagy pedig kiderül aki utánanéz. Mivel a névjegyzéket meg lehet tekinteni. Ott kiderül, ha nem is volt és mégis aláírták az ívet. Szóval az kockázatos. Azt jobb megoldani szállítással, mozgósítással. Száraztészta vagy egyéb csomag, rábeszélés, autó és lehet vinni a delikvenst. Alapból tud a fityisz kb. kétmillió főt mozgósítani, és a jobbik is úgy hat hétszázezret. Aztán van a baloldal szavazói között is bőségesen aki elmegy és ugye a liberálisok is részvételre buzdítják csenevész “csapatukat”. Az érvényesség meg a fidesz pénzén szervezőképességén és aktivista hadán, az önkormányzati háttércsapatán, helyi emberein múlik. Vagyis rábeszélni szállítani stb. Ha meg a névjegyzékben aláírta a négymillió akkor érvényes lesz. Eredményes meg biztosan mert a leadott szavazatok döntő többsége nem szavazat lesz. Érvénytelen kevés lesz, mert az az egy ahol lehet csalni. Ezért butaság admin javaslata. A szavazókörök kétharmadában csak kormánypárt lesz. Számlálóbiztosnak is és alapból önkormányzati emberek képében is. Szóval mondjuk egy körben elmegy ezer ember és abból admin javaslatára elvisz száz lapot akkor az üres borítékba majd pecsételnek száz papírt, szépen beikszelik a nemet az aktivisták és máris kész. Ha másik százat összefirkálnak akkor azt is szépen kicserélik. Azt nézze meg mindenki, hogy ahol fityisz lesz csak, ott mennyi lesz az érvénytelen szavazatok aránya és azt ahol ellenzéki számláló is lesz, ott mennyi lesz. Ha a fideszes számlálók körzetében 1% érvénytelen lesz és ott mondjuk 90-93% körül lesz a nemek aránya, ahol meg ellenzéki számláló is van és ott lesz 2-3 vagy akár 5% érvénytelen és a nemek aránya 81-85% akkor ott lehet tudni belenyúltak.

    • Fergeteg11 szerint:

      Akkor legyünk realisták! Hányan fogják végrehajtani az Admin kétségtelenül némi elkötelezettséget és egy kis csibészséget igénylő javaslatát? Nyitva hagyom a kérdést, és azt is, hogy érdemes-e kockáztatni emiatt a csalást egy fideszkatonának. A dolog szerintem elegáns tiltakozás, bár kockázatot vállal az, aki megteszi, ha nem is akkor, amikor a szavazófülkében “ellopja” a lapot. Ott csak az lesz felmérhető, hogy a szavazókörben eséllyel egy vagy több bal-rados járt (persze másnak is eszébe juthatott). Kockázatosabb az, amikor a csődületet megszervezik és kiborítják valahol a lapokat. Ugyanis egy tiltakozó csoport az mindenképpen egy kemény mag, olyan, amire később lehet építeni, és ami a hatóságok figyelmét is felkeltheti. Figyelhetik az Adminhoz való kapcsolódási felületeket: levél, internet, telefon stb., majd pedig egy jövőbeli csődület résztvevőinek mobiltelefonjait az adott cellákban a csődület időpontjában és helyén, vagy a kamerák felvételeit és így tovább, amivel máris közelebb kerülhetnek a jövőbeli megfigyeléshez, lehallgatáshoz, beépüléshez, felszámoláshoz, ha úgy ítélik meg, hogy a dolog már veszélyt jelent. Nem lenne ezzel gond, ha országos méretűvé dagadna, csak éppen könnyebb valamit nem tenni, mint tenni, ha az eredmény az emberek szemében gyakorlatilag ugyanaz.
      Egyébként hány szavazólap készül? Ezt tudjuk:
      http://www.origo.hu/itthon/20160831-mar-nyomtatjak-az-oktoberi-nepszavazas-szavazolapjait-a-budapesti-any-biztonsagi-nyomdaban.html
      Ha egy amúgy meg nem jelent ember lehetséges szavazólapját teszik annak az üres borítékjába, aki elment és aláírt, de a lapot “ellopta”, a fel nem használt szavazólapok összeszámolása miatt kiderülhet a turpisság. Ezeket összegyűjtik és lepecsételik (a rontott – szavazó által még bedobás előtt jelentett, számszerűen jegyzőkönyvbe vett és kicserélésre kerülő – szavazólapokhoz, valamint a fel nem használt borítékokhoz hasonlóan), így gyanú esetén egy későbbi ellenőrzés lebuktathatja őket. Elméletileg az urnát sem szabad felnyitni addig, amíg ez a kötegelés meg nem történt. Azt pedig nem hiszem, hogy a hivatalos mennyiségen túl még garmadával rendelkezésre állnának üres, be nem jelentett szavazólapok, amikből aztán minden szavazókörbe küldenének. Ha ugyanis ezt a rendszert (szavazólapok nyomtatása és küldése, illetve a borítékoké) nem lehetne független módon is ellenőrizni, csodálkoznék, bár elméletben lehetséges. Szóval ügyeskedni inkább azzal lehet, mit tekintenek érvényesnek, vagy esetleg akkor lehet csalni, ha üres szavazólapot találnak (bár én azt sem tartanám kizártnak, ha már összeesküvés-elméleteknél tartunk, hogy egy-egy ellenzéki számláló húzogat a nem mellett az igenekre, elméletben ez is lehetséges).

  9. gyorgy szerint:

    Nem szabad elmenni! Aki elmegy, az a döbrögisták szekértolója,

  10. Szaszi szerint:

    Kezdek én is affelé állni.
    Ha már minden alkotmányos jogomat elvették,most mit akarnak tőlem?
    Ott dögöljön meg az egész tetves sunyin kérdező kettős beszédű,majdutánamegmondomhogylesz fenyegető ,hazug ,rabló retek, alja gengszter.
    Hát most már sok,hogy ivódnak az életembe,mint ruhába a konyhaszag.Lepattintjuk a felelősséget,aztán visszaélünk vele?
    És még fel is van hatalmazva ÁLTALUNK.
    Zseniális.

  11. István Fekete szerint:

    Legyen már népszavazás az olimpiáról is!!. Döntsön az akinek nyögni kell az adósság miatt. A sportból jól élő semmiháziaknak semmi sem drága. Az mostani olimpia után is a vezetők nyulták le a nagyobb pénzeket.Kis ország, nagy adósság, na ez ma Magyarország, nem kell ezt tetézni. Aki tetézni szeretné az HAZA ÁRULÓ.

    • János szerint:

      Igaz! Az olimpia azonosan egyenlő az államcsőddel. Hogy itt mi szokott történni államcsőd esetén, arra példa 1918! Abban a percben amikor az olimpia miatt beáll az államcsőd, ránk zúdulnának a szlovák területrabló kutyák, a román cigányok és felszabdalnák országunkat úgy mint 1918-ban. A nigger “franciák”, nigger és pakisztáni majomemberek lakta Anglia, és az elmuszlimosodott vandálok (itt az egykori Németországra gondolok) pedig néhányszáz cigány prostituált szolgáltatása fejében ujjongva szentesítené Magyarország felosztását Versaillesban! Ahogy szokták! Tehát NEM KELL OLIMPA! Aki az olimpia pártján van az HAZAÁRULÓ, és kötélre érett! A félhülye vegyszereken hizlalt, papíron asztmás élsportolók miatt pusztuljon el az ország? NEM! Inkább az élsportolók pusztuljanak! Hadiipart és hadsereget olimpia helyett!

      • mantra szerint:

        János

        Nem, nincs igazad! Szerintem aki nem úgy gondolkodik ahogy én, annak nincs joga élni. Én pedig nem egészen értek veled egyet, úgyhogy… sajnos, életképtelen vagy, nincs rád szüksége az emberiségnek. Ha keménység szempontjából hozzád hasonló beállítottságú vezetés lenne hatalmon, akkor fél órán belül meg állna a házad előtt a fekete lefüggönyözött kocsi. Becsöngetnének, rád rúgnák az ajtót, és a hajadnál fogva húznának ki a családod szeme láttára. Ott, abban a pillanatban kivernék belőled a szart, aztán egy koncepciós per keretében az életre alkalmatlannak nyilvánitva kapnád a nyakadba a kötelet. A hozzátartozóidat pedig megbélyegeznék, hogy akiknek ilyen ember van a családjában, valószínűleg ők is alkalmatlanok az életre. Ezt szeretnéd?

      • mantra szerint:

        Jut eszembe. Az ilyen magadfajtákon néha azon gondolkodom, hogy csak a neten ennyire kemények és surmók, vagy ilyen az egyéniségük, és a való életben a családjukkal is ennyire kemények és surmók 🙂 Nehéz eldöntenem így ismeretlenül. Szóval? Elárulod nekem? 🙂

    • Smith szerint:

      A hazudozást a törvény nem bünteti. Itt lenne az ideje, hogy bekerüljön a BTK-ba, mint bűncselekmény, és a politikusok börtönbe kerülhetnének, ha basznák betartani az ígéreteiket. Erről kéne népszavazást tartani.

  12. fatum szerint:

    Admin te nem fogtad fel mi a tét. Élet vagy halál. Mert senki ne gondolja hogyha erre az országra migránsként pár százezer terrorista katonát ráeresztenek, azok virággal jönnek. ITT KŐ KÖVÖN NEM MARAD. Még a cigányok is rájöttek, hogy holtan nem kapnak segélyt.

    • Nagy T szerint:

      agyhalott

      • Sub Zero szerint:

        Nem tudtok mást, csak agyhalottazni, birkázni és Orbánozni. Érvelni kéne.

        • secor szerint:

          Érv kell?
          Értse már meg mindenki, hogy NEM arról szavazhat, hogy ne jöhessenek a migránsok!
          Hanem, hogy ezt a kormány dönthesse el.
          Ha valódi kérdés lenne, valóban a nép dönthetne erról, akkor a kérdésben is ez lenne. De most NEM ez van!
          Értelmezze már mindenki, hogy mi van a kérdésben!
          Átverés az egész és a többség be is nyalja…

  13. Samu Béla szerint:

    Szerintem a szavazócédula ellopása nem jó ötlet.

    Olvasd el a következő link alatti írást!:
    http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/olvasoink-irjak/item/4536-n%C3%A9pszavazzak-%E2%80%93-de-hogyan

    Én, elmegyek szavazni és a NEM-et fogom beikszelni. Miért? Azért mert a lehetségesek közül (elmegyek és IGEN-nel szavazok; elmegyek és NEM-mel szavazok; nem megyek el szavazni, vagy ellopom a cédulát,) az a legjobb amit tehetek, ha NEM-mel szavazok.
    A véleményem pedig a következő: Nem tudom hogy Orbánnak mi a terve, mit fog kezdeni a szavazatainkkal. De az biztos, hogy ha nagytöbbségű “NEM” szavazatú eredmény születik, akkor még mindig felléphetünk egy későbbi, esetleges betelepítési akarattal szemben.

    • Fergeteg11 szerint:

      Van benne egy mondat, ami rossz feltételezésből indul ki: “Ha érvénytelen lesz a népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem haladja meg a választásra jogosultak számának a felét, akkor ezt az EU bürokratái úgy értelmezhetik, hogy a magyar népnek mindegy, hogy mi történik vele, – és a gyarmatosító nyomás tovább erősödik hazánkra.”
      Az EU bürokratáinak leginkább az áll érdekében, hogy az olaszokon, görögökön, később pedig a németeken és másokon lévő nyomást csökkentsék. Mindig “Európában” gondolkodnak, de saját nagy népességű, fejlett gazdaságú területeik általában mégis elsőbbséget élveznek a döntések során. A V4 országai a kisebbséget képviselik, ennek megfelelő lehetőségekkel. A bürokratákat nem érdekli egy népszavazás, mert tudják, hogy semmilyen őket kötelező jogi hatása nincs (a Brexitről szóló népszavazás sem önmagában indította el a brit kilépési folyamatot, azt a brit vezetés írta ki politikai nyomásra, de a maradásban reménykedve, mielőtt kihasznált volna egy uniós jogban meglévő lehetőséget, amit a lisszaboni szerződés 50. cikkelye szabályoz), az elosztásban érdekelt országok túlsúlya pedig arra ösztönzi őket, hogy végigvigyék akaratukat. Jelenleg az Európai Bíróságtól (a 120 ezres elosztás Magyarországot érintő kérdésében) ill. Orbánék határozottságától (a további kötelező szabályok) és szerencséjétől függ az egész, ha továbbra is alávetik magukat az unió szabályainak (márpedig alávetik). Orbán maga jelentette ki: “A bevándorláspolitikában sziklaszilárd a kormányzati álláspont. Mert nyolcmillióból egymillió ember válaszolt, és azoknak a 85-90 százaléka világosan megmondta, hogy mit akar. És azt is, hogy mit nem. Tehát van a magyar politikában egy egyetértési pont, illetve a bevándorláspolitikát illetően van több egyetértési pont, ami stabilizálja, demokratikus módon stabilizálja a magyar kormányzat működését.”
      http://www.grotius.hu/doc/pub/MNSKJJ/2015-09-07_orb%C3%A1n-viktor-besz%C3%A9de-a-kulk%C3%A9pviselet-vezetok-%C3%A9rtekezlet%C3%A9n.htm

      • Samu Béla szerint:

        Van igazság abban is amit Te írsz kedves Fergeteg11. Azonban, az igazság, mindig attól függ, honnan, melyik oldalról nézzük. Én az általam belinkelt cikkben foglaltakkal értek mindenben egyet. Te, a Döbrögit citáltad…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.