A jó Pénztáros Lőrinc koma kivitelez

Nem tud elég vastagon fogni Mészáros Lőrinc ceruzája

moz

Újabb, csaknem félmilliárd forinttal lett drágább a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítása, pedig a felcsúti polgármester cége már eleve a becsült árnál 40 százalékkal drágábban vállalta el a munkát. Az eredmény meg is látszik: 750 millió forint ütötte Mészáros Lőrinc markát.

Csak tavaly indult be a felcsúti R-Kord Kft. üzlete, azóta viszont akkor is ez a cég nyeri el a vasútépítéseket, ha a mérnökök előzetes számításainál jóval drágábban tudja megvalósítani az építkezést. A legfrissebb uniós közbeszerzési értesítőből derül ki, hogy a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonal felújítására további 427 millió forintot kellett előteremtenie a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-nek, mert a “műszaki tartalom” változott, és a tervezettnél többet kellett megvalósítania a kivitelezőknek, vagyis Mészáros Lőrinc cégének, az R-Kordnak és társának, a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-nek.
A beruházás eredetileg becsült értéke 9,5 milliárd forint volt, most viszont már 13,7 milliárdnál tartanak, igaz, mindezt európai uniós pénzből fedezi az osztrákokkal közös állami vasúttársaság. Tavaly a korábban mindent vivő Közgép meg is támadta a pályázati kiírást, mert abban előírták, hogy az ajánlattevő referenciái között szereplnie kell “egyvágányú vasúti fővonalon” elvégzett felsővezeték-építésnek, a Közgépnek viszont csak kétvágányú vonalon volt gyakorlata.
Az R-Kord nyerte el azt a feladatot is, hogy országszerte biztonságosabbá tegye a vasúti átjárókat, az erről szóló dokumentumok augusztus végén jelentek meg. A csaknem 2 milliárd forintos megbízás ebben az esetben is 80 millió forinttal nagyobb lett, mint amire a MÁV eredetileg számított.
A dél-balatoni vasútvonal, amelynek az egyik kivitelezője ugyancsak az R-Kord, 72 milliárd forintba kerül, jóllehet előzetesen csaknem 20 milliárd forinttal kevesebbet szánt rá az állami infrastruktúra-fejlesztő, és a Felsőzsolca-Hidasnémeti szakaszon is eredetileg abban bízott a MÁV, hogy belefér egymilliárd forintba a felújítás, de végül több mint 1,1 milliárd forintra szerződtek Mészáros Lőrinc cégével.
Az R-Kordnak éveken át egymilliárd forint körüli árbevétele volt. 2013-ban lett tulajdonosa Mészáros Lőrinc. 2015-ben már 6,5 milliárd forintra ugrott a cég forgalma, amelyen 750 millió forint eredmény termelődött, és azt a tulajdonos ki is vette osztalékként.
(HVG)
Bal-Rad komm: A “kuruc-labanc” (MÁV-GYSEV) közös buli végülis uniós pénzből valósul meg, az nem az udvari büdzsét apasztja! Mondhatni leleményes!-hiszen a sógorok sem fúrják az üzletet. Nem szívják a fogukat az összeg miatt!
A többi Pénztáros Lőrinc koma által benyújtott számla már jórészt Döbrögisztán lakóinak kéne hogy fájjon!-de hát Döbrögisztánban nincs olyan fájdalom, amit el ne tudna viselni a nép! Pláne, ha nyomós indokkal csillapítják a fájást!
A farmácia neve az Új Nemmzetthy Elíth Megerősítése. Azt meg már megszoktuk, hogy a patikaszerek igencsak drágák.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.