Kezd kilógni a lóláb

Pelczné: az alaptörvény módosítását eredményezheti a népszavazás

pgi

Az alaptörvényt módosítani kell, ha érvényes és eredményes lesz az október 2-i népszavazás – nyilatkozott Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament és a Fidesz alelnöke a Népszabadság szombati számában.

Mint mondta, az érvényes és eredményes népszavazás kötelező az Országgyűlésre, így az alaptörvény módosításának azt kell kimondania, hogy a magyar parlament felhatalmazása, hozzájárulása nélkül az Európai Unió nem írhatja elő nem magyar állampolgárok Magyarországra telepítését.
Rubovszky György, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke is azt valószínűsítette, hogy a kormányoldal a népszavazásra feltett kérdést az alkotmányba szeretné emelni, állításként megfogalmazva. A Népszabadságnak nyilatkozva mindkét kormánypárti politikus úgy vélekedett, hogy egy ilyen alaptörvény-módosítás nem sértené az uniós jogot.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…úgy vélekedett, hogy egy ilyen alaptörvény-módosítás nem sértené az uniós jogot…”
-Ha jól emlékszünk, májusban született döntés a kvótareferendum megtartásáról. Ami ugye egy hét múlva lesz. A kiírástól a szavazatszámlálásig több mint négy hónap pereg le, meg sok-sok milliárd forint el!
Ez alatt a több mint négy hónap alatt illő lett volna megtudakolni, hogy egy tákolmánymódosítás sérti vagy sem a MAGASABB RENDŰ JOGOT!
A tákolmánymódosításhoz a “magyar” országgyűlés már májusban IS tudta volna biztosítani a kétharmados többséget. Sőt! Jóval többet!
Most ott tartunk, hogy pedzegeti a döbrögista horda a tákolmánymódosítás LEHETŐSÉGÉT a kvótareferendum SZINTE BIZTOS QRMÁNYZATI sikerét követően.
AMENNYIBEN AZ NEM ÜTKÖZIK AZ UNIÓS JOGGAL! (Ezt MÉG nem derítették ki!)
De ha lesz tákolmánymódosítás, akkor az CSAK ARRA TERJED KI, HOGY A “…módosításának azt kell kimondania, hogy a magyar parlament felhatalmazása, hozzájárulása nélkül az Európai Unió nem írhatja elő nem magyar állampolgárok Magyarországra telepítését…”
NEM AZT, HOGY IDE AZTÁN SENKI NEM TELEPÍTHET NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKAT!
Tehát a továbbiakban a “magyar” parlament DÖNTHET ÚGY SAJÁT HATÁSKÖRBEN, HOGY JÖHETNEK A MIGRÁNSOK! AKIK NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK!
Kik lehetnek ezek a migránsok?
Háborús menekültek Arábiából-Afrikából?
Búrok, vagy ukránok, vagy moldávok, vagy latin-amerikaiak? Vagy indiaiak?
Indok lesz! Illetve már van! MUNKERŐ-PÓTLÁS!
Amennyiben a kvótareferendum EGYIK FŐ CÉLJA az ilyen értelmű tákolmánymódosítás, akkor bizony sok-sok magyarnak ITT RESZELTEK!
Talán így már érthető lesz mindenki számára, hogy a döbrögista horda MIÉRT NEM fogadta el a Jobbik ajánlatát a BETELEPÍTÉSI TILALOMRÓL, és miért VERI ÁT akaratát a kvótareferendummal kapcsolatban, és persze a MAGYAR NÉPET!
Amely így is kisebbségbe kerülhet saját (de hát ezt a kifejezést már félve használhatjuk) országában! Nyilvánvaló, ha ez bekövetkezhet, az azért nem holnap lesz. Addig valamennyi idő el fog telni. Ám a folyamat az hamarosan elindulhat! (Hacsak már el nem indult!)
Ha pedig a folyamat beindulását megtapasztaljuk, akkor majd jónéhányan foghatják a fejüket! Úristen! És én ehhez segédkeztem! Persze akkor már hiába! Akkor már nyakig leszünk a bajban! Amit-mint tudjuk-jobb megelőzni!

Viszont a magyarok-bár ismerik a közmondást-nem hajlandóak megtenni! Mert mi magyarok vagyunk!

Mert bár látjuk a lólábat kilógni a zsákból, mi azt mondjuk: KACSALÁB EZ KÉREM!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kezd kilógni a lóláb bejegyzéshez 44 hozzászólás

  1. ... szerint:

    Mi sem bizonyítja jobban azt , hogy ez a szemét féreg eladja az országot mint az, hogy közös europai hadseregben(!) tudja csak a boldogságát elképzelni! A hazának végképpen meszeltek, mert az értelmesebb emberek tudják ez mit jelent a közös jogrendszerrel bezárólag. Idegen katonák grasszálnak majd a hazámban a szlávság közé zárva ráadásúl?
    Mit is vár az ember egy cigánytól. Mátyás óta nem volt ennek a nemzetnek egy valamirevaló vezetője, aki a magyarságot tette/vette volna előtérbe a saját önön, – vagy idegen nemzetek – céljai előtt! De ez a csürhe mindenkit iberel az elmúlt gengszterváltós évek nyomorult vezetőit is beleértve.
    Az embernek leesik az álla, mikor nap mint nap szembesül az ország kifosztásával, a holdudvar gazdagodásával!
    A tákolmányuk teljesen törvényellenes persze alapból, mint ahogyan az ő hatalomban való regnálásuk is. Nincsen kontroll, és nincsen ellenzék, mert ami van, az már kimeríti a humor fogalmát!
    A nép teljesen le lett hülyítve fogalmuk sincs a miértekről!
    Jó leírtad, s ez a lényeg : ” Tehát a továbbiakban a “magyar” parlament DÖNTHET ÚGY SAJÁT HATÁSKÖRBEN, HOGY JÖHETNEK A MIGRÁNSOK! AKIK NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK! ”
    Jönni is fognak, mert elfogyott a munkaerő!! A szorgalmas hangyáinkat elűzték, s mára sok lett a tücsök!…

  2. Szaszi szerint:

    Nálam is az európai hadsereg vágta be a kiskaput.
    Miről beszél? nemzetek Európája,meg a sok lózung.
    Jelenleg úgy tudom három ország menekültjeinek van joga letelepedni,de akikről szó lehet,az nem tartozik ide,de hamarosan gondjuk lesz,tudják,tesznek is érte.

  3. Sub Zero szerint:

    1. A népszavazás megindokolja és jogosulttá teszi a későbbi alkotmány módosítást. A bal libsik nem támadhatják a kormányt, mint már olyan sokszor, diktatórikus módszerekkel. Amennyiben a népszavazás nélkül történne az alkotmánymódosítás, biztosak lehetünk Brüsszel és a liberális orgánumok hazugság kampányára.
    2. Miért kellene úgy módosítani az alkotmányt, hogy nem magyar állampolgárokat egyáltalán ne lehessen betelepíteni? Mi van akkor, ha esetleg olyan helyzet alakul ki, hogy érdekünkben áll jól képzett, európai értékrenddel rendelkező, pár éven belül tökéletesen integrálódó bevándorlókat fogadni? Mert voltak azért történelmünkben erre is pozitív példák. Ennek okán jobb meghagyni a döntés lehetőségét.

    • Szabi szerint:

      oh yeah, aztán nehogy pofára ess, ha újra ballibsi kormány lesz, és most ne fecóékban gondolkodj, és ne poénkodj azzal, hogy olyan sose lesz…

      Akkor aztán bégethetsz a betelepités ellen, csak épp jogod nem lesz hozzá, mert te hatalmaztad fel a mindenkori kormányt erre

      • Sub Zero szerint:

        Pont ez is egy ok, hogy 100x is meggondoljuk, hogy akarunk-e ballibsi kormányt.

        • M szerint:

          Mostis bal-libsi kormány van, csak nem úgy hívják. Agytalanoknak, ezt is el lehet adni nemzetinek.

    • ... szerint:

      ” Mi van akkor, ha esetleg olyan helyzet alakul ki, hogy érdekünkben áll jól képzett, európai értékrenddel rendelkező, pár éven belül tökéletesen integrálódó bevándorlókat fogadni? ”
      Amiből folytatva eszmefuttatásodat lesz egy kevert faj, fehér fejjel, és fekete cerkával!
      Mi van akkor, ha mondjuk a magyar gyermekek létszámának a drasztikus növelését tennénk alap érdeknek, és feladatnak a nemzet fennmaradásának érdekében? Jaaa! Igen ahhoz magyar vezetők is kellenének!
      Föl sem vetődne bennem más gondolat veled ellentétben..
      No az ilyen kérdésfeltevés, és alaphozzállás miatt is lett államformája hazánknak: “Magyarország”!
      Mert ez egy új államforma! Köztársasági elnökkel!….

      • Sub Zero szerint:

        Milyen kevert fajról beszélsz? Európai emberekről beszéltem. Történelmi példa mondjuk a menekült hugenották befogadása. Magyarországra is jöttek nagy számban! Komoly tudást hoztak magukkal és integrálódtak gond nélkül. A magyar gyerekek létszámának növelését, mint célt támogatom. Most viszont nem erről szól a dal.

  4. Vászoly szerint:

    Tudathasadás, vagy gazemberség?
    Az Orbán kormány ugyanarra készül, amit a JOBBIK már hónapokkal ezelőtt is javasolt. Persze ha rögtön azt csinálták volna, akkor nem lehetne sok-sok milliárdot elkölteni (uram bocsá’ a haverok zsebébe tömni így Rogán szomszéd plakátgyáros, Habony média, stb) feleslegesen a közpénzből.

  5. Szabi szerint:

    Hát igen, de a birkáknek még mindeg nem eseik le semmi, csak bégetnek és bégetnek

    • ... szerint:

      Így igaz! És az a döbbenetes, ha beszélsz erről valakivel, el mondod az érveidet – alátámasztva! – meg akar skalpolni abban a pillanatban!

      • Szabi szerint:

        A legnagyobb baj, hogy ők vannak többségben, és a normális, nyitott szemű szívja meg miattuk évről évre, napról napra

  6. Havasi Gáspár szerint:

    A nem létező alkotmányt nem lehet módosítani, az Alaptörvény pedig nem alkotmány, hanem egy új típusú Werbőczy könyv.
    Nem áll érdekünkben “jól képzett” analfabéták befogadása. Ide európai jól képzett egyének nem fognak betelepedni. Jelenleg a jól képzett magyar állampolgárok is elhúzzák a csíkot.
    Nem kell semmiféle színesbőrű, mert más és erőszakos a kultúrájuk és szaporák mint a nyulak. Germánokra és szlávokra sincs szükségünk (német, orosz, ukrán, stb.). A két kiválasztott fajtól sem tudunk megszabadulni.
    A bal meg a jobb libsi 26 éve ugyanaz a [email protected]
    Dönteni a népnek kellene, nem pedig egy nép ellenes hatalomnak.
    Nem látok európai értékrendű bevándorlókat.
    Történelmi példákat sem látok. Cigányok 500 éve sem alkalmazkodtak. Kazárok átvették a hatalmat, gyarmatosították az országot, német típusúak élvezték a Habsburg ház által nyújtott előnyöket,elkülönültek, és jó részük ma is felsőbbrendűnek képzelik magukat. Szlávok bitorolják a nagy Magyarország jelentős részét. Románok bitorolják Erdélyt és hosszú időn keresztül gyilkolták a magyarságot és ma is üldözik őket.
    Csak egy valami biztosíthatja a magyar fennmaradását, egy abszolút, idegenektől mentes nemzetállam.
    Az országot egy bűnöző, valójában illegitim hatalom irányítja a rendszerváltás óta, ez itt egy rabszolgatábor, tehát alkotmányról, meg a hozzáfűződő dolgokról beszélni félrevezetés és hazugság.

    • ... szerint:

      Jó volt olvasni a soraidat Gáspár! Ajánlom figyelmébe Sub Zero barátunknak, hát ha tud belőle meríteni valami okosat!…

    • Rettegett Iván szerint:

      A baj csak az,hogy a tőrténelem során mindenki kefélt mindenkivel
      a kárpátmedencében.
      Létrejőtt a mai Magyarországon Sláv, Germán,Türk,Kazár, Masgyar hibrid.

      A fajtiszták csak a kazárok és a cigányok mert az ő náci kulturájuk tiltja
      a másik nemzettel valo keveredést sexuálissan.

      őn szerint 2016-ban ki a fajtiszta magyar europa kőzepén

      • Sub Zero szerint:

        Nagyon jó összefoglaló, szinte minden benne van. 3 évet dolgoztam a környéken. A lényeg, hogy nem messze egy másik eldugott völgyben van még egy kihalt falu, aminek a neve Gere. A házak még állnak, sőt karban is tartják. Megnéztem, hátha találok valamit, ami esetleg szintén Hun eredetre utal. Nem találtam ilyesmit. Talán egy alaposabb kutatás eredményes lenne.

    • mantra szerint:

      Gáspár

      “Az országot egy bűnöző, valójában illegitim hatalom irányítja a rendszerváltás óta”

      Legitim vagy illegitim? Részben egyetértek amit mondasz, de a rendszerváltás előtti Kádár éra (attól függetlenül, hogy jobb volt-e vagy sem) az miért lenne legitimnek tekinthető? Ki választotta meg? Nem tudok abból a korszakból választásokról, ha csak nem azt a 200 ezer szovjet katonát nem tekintjük választóknak, akik 56-ban benyomultak az országba, aztán egy jó részük itt maradt, hogy biztosítsa a hatalmukat. Ha napjaink kormánya illegitim, akkor a Kádár éra is minimum annak kell legyen, hacsak nem alakalmazól kettős mércét 🙂

      • akárki szerint:

        hagytak élni. Kádár éra építkező a mostani pedig romboló.

      • petymeg szerint:

        Legyen és most boldog vagy?

      • Havasi Gáspárféle szerint:

        Nos nem hiszem, hogy a legitimitást az dönti el, hogy emberek elmennek a szavazó urnához, bedobják valamelyik sisere hadra a voksukat, és ettől már itt lesz a kánaán.
        Az Orbán-kormány előttiek jogi értelemben még legitimnek tekinthetők a pluralista felfogás szerint, ahol egy alkotmányos rend szerint folyik a hatalom képviselőinek megválasztása.
        De, a 89-es vér nélküli narancsos forradalom hazugságokra épült, az emberekkel elhitették, hogy rövidesen eljön majd a kánaán. Mik voltak a választás utáni első lépések? – a nép jogainak korlátozása, a szabad rablás, kiárusítás törvényesítése, az árak többszörösre emelése, a lakás kamatok 3 %-ról 36 %-ra emelése, munkahelyek tömeges felszámolása, és számos kizsákmányoló intézkedés. Hogy a nép bedőlt, most is bedől, mert a nép mindig ilyen volt. Nincs kollektív tudat, csak egyéni – elől a kolompos, utána a birkák.
        Igen a 200 000 szovjet katonát lehet megszállónak tekinteni. De 56 ugyanúgy gerjesztett narancsos forradalom volt, mert célja a tőkés restauráció volt, és nem a nép jólétének javítása. Ha sikerült volna, ma már jó néhányan nem irogatnának itt.
        Jó részük itt maradt?- de kivonultak és önként. Vajon az USA, NATO, Izrael katonai és félkatonai szervezetei mikor vonulnak majd ki? A CIA, a Moszad, a Cionista Világszövetség mikor fog innen távozni? Mikor fogják a titokban elhelyezett tőmegpusztító fegyvereket eltávolítani? – megmondom – önként soha.
        Ez a nép 1914-19-ben elvesztette a játszmát, 45-ben kapott egy lehetőséget, önként eldobta, és azt kapja amit érdemel. De vannak akik nem ezt akarták és akarják. Na, ők az áldozatok.
        Aki még mindig abban hisz, hogy választási rendszereken múlik a szabadság, annak fogalma sincs a történelmi valóságról.
        Ez a mostani hatalom még az alkotmányos rendet is felszámolta, tehát minden szempontból illegitim.

        A szocializmus legfőbb problémája az volt, hogy nem a nép vívta ki magának, kapta, ezért egy jó része nem is tartotta legitimnek, képtelen volt értékelni. A rendszerváltó édes hazugságok pedig elaltatták.
        Amúgy a rendszerváltás nem is volt teljesen vértelen, miután az első évben számos öngyilkosság történt, gyakran a munkahelyeken, amikor a gondolkodóbb proletár szembesült a valósággal- ahogy a tv riportban nyilatkozó munkás mondta-kivágtuk magunkat a hatalomból.
        Ott a gond, miközben megy az egymáshoz vagdosás, mind a két alapvető társadalmi rendszert a világhatalomra törekvők mozgatták, ezen keresztül egymásnak ugrasztva népeket, és úgy néz ki, ezt tovább tudják játszani.

  7. V.kutya szerint:

    Fasiszta rezsim, amely arról ismerszik meg, hogy ha kell, a saját népét is beáldozza, mint ahogy most is épp arra készülnek!
    Hagyják, hogy világgá menjen több százezer, vagy millió magyar, nem tartják vissza, sőt még ellenségnek is kikiáltják őket, miközben idegen népeket telepítenek be a helyükre, és fejpénzt szednek érte, saját magunknak persze!
    Ez a fidesz igazi arca: a magyargyűlölő, cigányhorda!
    Védjétek csak a védhetetlent, ezért kapjátok sokan a pénzt, hát dolgozzatok csak meg érte, és ne feledkezzetek meg Orbán aranyerét tisztára nyalni naponta!

    • csubi szerint:

      OFF.Kutya elvtárs,mindig szivesen olvasom az irásod.Ezt a fasiszta faszságot igazán mellőzhetnéd a picsába..Ha lenne köztünk,már rég szappant főztünk volna belőletek..Folytatni sincs kedvem……megnézem söröm.Van-e még.

      • csubi szerint:

        Azért megnézném az ábrázatod,amikor találkoznál a megboldogult ipolynyéki nagyapámmal..Hogy ő fasiszta…Mikor Budapesten bombázták őket,és legjobb barátját amcsi bomba tépte szét.Lehet utálod,amiért a rohatt fasiszta csehszlovákiába született.Jaa,utálta a demokráciát.Nembaj…rohatt fasiszta mindenki

        • mantra szerint:

          csubi

          A fasiszta szövegedet nem itt kellene nyomatnod. Aki utálja a demokráciát az éppen azért fasiszta mert valószínűleg az önkényuralmú rendszert szereti, tehát vagy vörös bolsevik vagy, vagy fasiszta. A nagyapád legjobb barátja milyen volt?

          • csubi szerint:

            Besorozott bakák voltak.De nem ez a lényeg.V.kutya szerint létezik ma ebben az országban fasizmus.Szerintem nem.Jaa a demokráciát azért utálta az öregem,mert a szocban volt mindene,és nem kellett minden szar csipcsup ügyben szavaznia.

      • V.kutya szerint:

        Írnék én magyar népmesét, a végén hogy tiéd fele országom és királyságom, kisvasúttal, stadionnal, trafikkal, talán majd ennek is eljön az ideje. Kérem megcáfolni tételesen, pld.: nincs fasizmus, mert:
        – első érv ide,
        – második érv ide,
        – harmadik érv ide,
        – stb., tetszés szerint, bizonyítva a nem fasiszta rendszer élhetőségét!

        • mantra szerint:

          V. kutya

          – első érv ide,

          A fasiszta rendszer az elég kemény ahhoz, hogy elhallgattassa az ellene felszólalókat, tehát megbüntesse a rendszer ellen felszólalókat. A náci németországban koncentrációs táborokba zárták őket, a szocialista országokban némileg enyhébb volt a büntetési tételük. Mit gondolsz, ha napjainkban ilyeneket irogathatsz büntetlenül, az azért van, mert kurva kemény fasizmusban élsz?

          • V.kutya szerint:

            Ma másképp ölnek, mint régen. Elveszik a megélhetésed alapjait, és elfogysz, mint a gyertya. Az internáló táborok drágák. Utcára küldenek dolgozni, ahol közmegvetés tárgya lettél, még sárga mellényt is adnak rád – csillag helyett ez is megteszi. Az érte kapott pénz kevesebb, mint amibe a napi megélhetésed, netán a gyógyszereid kerülnek, tehát az egy nyílt megsemmisítő tábor. Ez Orbán zseniális találmánya, így kell bánni a számára értéktelen, netán ellenséges tömeggel.
            Ami a felszólalásokat illeti, ott volt az alcsútdobozi juhász esete. Véletlenül elütötte egy már halott osztrák nyugdíjas.
            Aztán a másik eset, a Milán, akit szabályosan sínre tettek – ő volt az, akinek a “kézcsókos” véngeci bányás megszorongatta a nyakát.
            Aztán régebben: a móri mészárlás a bankban, úgy, hogy egy árva forintot nem vittek el.
            Sok fura véletlen baleset volt már ebben az országban, a nyílt terror azért marad (még) el, mert még az EU- ból csordogál némi zsé, de ha az elfogy, akkor jön a szögesdrót és aknazár, komcsik-libsik-buzik-cigányok stb. begyűjtése, természetesen (megjegyzem: a felsoroltak egyike sem vagyok, de ez őket nem zavarná.)

          • Sub Zero szerint:

            Pont ezt akartam írni első érvként. Ami viszont nem pontos az az, hogy a szocialista országokban is csak később volt enyhébb a büntetés. A sztálini Szovjetunióban semmivel sem volt könnyebb. A gulág rendszerre gondolok. Ezek között a táborok között voltak olyanok, melyek kegyetlen körülményei felértek egy “végső megoldással”. Erről például a “semmibe deportáltak” néhány túlélője mesélhetne.

          • Sub Zero szerint:

            V.kutya! Azt írod, hogy most kizsigerelik a munkásokat, mint egy fasiszta diktatúrában. Miután úgy gondolom, hogy a fasiszta rezsim alatt a nemzeti szocialista Németországot érted, az ottani példával érvelek. 1933-1939 közötti hat évre pont nem a munkásosztály kifosztása volt a jellemző! A munkásosztály életszínvonala emelkedett, az államilag támogatott szervezett utazásokon olyan helyekre jutott el a munkás és a családja, amiről korábban nem is álmodott. Mind ezt fillérekből! A VW program egy másik példa. Mit gondolsz, miért tudott ekkora tömegbázist építeni Hitler? Az ellenfelek elhallgattatása és a propaganda nem lett volna elég. Pont az un. demokráciákra, ahol a vállalatok szabad kezet kapnak és a kommunista normarendszerre jellemző a munkások kifosztása.

            Admin:

            Hitler társadalom és gazdaságpolitikájának GAZDASÁGI-FINANCIÁLIS HÁTTERÉT lenne itt érdemes boncolgatni. Azt, amit nagyon-nagyon nem szeretnének megtenni rajongói. Akiket a dolgok összefüggései nem igazán érdekelnek, csupán a Nagy Eszme iránti elkötelezettségük. Aminek érdekében Hitlert fölhasználták a kommunista Szovjetunió megsemmisítésénak reményében!

            Mert azt ugye Te sem gondolhatod komolyan, hogy az I.vh.-után lezsugorított, jóvátételek alatt nyögő, NINCSTELENNÉ TETT Németországot Hitler az ország saját erejére támaszkodva az egekbe emelte!

          • mantra szerint:

            Én azt gondolom, hogy bármit hiszel, igazad van. Ha azt hiszed, hogy hülye vagy, igazad van. Ha azt hiszed, hogy nincsenek lehetőségeid, igazad van. Ha azt gondolod rabszolga vagy, akkor az vagy. Ha azt gondolod, hogy nem Te vagy az életed ura, akkor az is úgy van. Ami a felszólalásomat illeti. Ha nem tudok úszni és bedobnak a mély vízbe, nyilván csak egy 50 centis medencét szeretnék, de onnan nyilván nem kerülhetnek ki Hosszú Katinkák vagy Michael Phelpsek. Na de mivel én nem tudok úszni, ezért minden medence max 50 centis legyen, vagy hagyok lehetőséget másoknak? A hasonlat lényege, hogy a fasizmus, szocializmus nem adja meg neked azt a lehetőséget, hogy az 50 centis medencén túl legyen más lehetőséged is. A Te esetedben minden egyes rendszerkritikus hozzászólásod azt bizonyítja, hogy elég laza a rendszer, hiszen azon rendszerek egyik fő ismérve, hogy minél hamarabb megpróbálják elhallgattatni az ellene irányuló hangokat. Te pedig simán itt irógatsz büntetlenül már egy jó ideje és nem kell félned a lefüggönyözött fekete autótól sem.Minden viszonyítás kérdése 🙂 Halott osztrák nyugdíjjasról, Milánról, Móri mészárlásról beszélsz, de szerinted a fasiszta Németországban mennyi olyan embert zártak koncentrációs táborba vagy végeztek ki, akik a rendszer ellen szólaltak fel, vagy csak a gyanúja merült fel? Azt tudtad például, hogy a szocialista Magyarországon volt olyan aki azért kapott letöltendő börtönbüntetést, mert a munkahelyi wc falára felírta, hogy ruszkik haza, és nem a rongálás volt a lényeg benne?

          • Sub Zero szerint:

            Admin! Igen, valóban támogatták bizonyos körök pénzügyileg Hitlert. Ezt nem lehet vitatni. Viszont azt is látni kell, hogy többségében vannak az olyan rendszerek, melyek pénzügyi támogatása kidobott pénz! A nemzeti szocialista Németországban kitudták használni ezt a lehetőséget. A mostani helyzet az, hogy egy spekulatív világban élünk, ahol fedezet nélküli pénzeket nyomnak, ahol a pénz, aminek az agyagi érték mércéjének kéne lennie már legtöbbször csak virtuálisan jelenik meg, a tőzsdén és főleg a forexen nem létező nyersanyagokkal kereskednek spekulánsok. A jobban informáltak szűk rétege és a trendeket befolyásolni képes tőkések hatalmas nyereségre tesznek szert. Kifosztva másokat. Értéket nem teremtve. Munka alapú társadalomra van szükség.

            Admin:

            Tökéletesen igazad van az utolsó mondatodban! (A többi általad leírtakkal sem vitatkoznék!)
            Ugyanakkor a MUNKAALAPÚ TÁRSADALMAT A SZOCIALIZMUS IGYEKEZETT több-kevesebb sikerrel megvalósítani! Azon egyszuerű okból, hogy nem volt más lehetőség!

            Amíg Gorbacsovot fel nem fedezték Hitler mecénásai, működött is a dolog!

          • V.kutya szerint:

            Kicsit pontosítok: nálunk FASISZTOID a rendszer, még nincs nyílt diktatúra, de van rá szándék is igény is van rá. Ha ebben a tempóban haladunk, alig pár évre vagyunk tőle, főleg, ha a világ is arra felé halad. Ha egyedül Orbánon múlna, és az ő önkéntesein, már ma is libsiket, cigányokat stb. aszalnának a napon az utcai lámpákra függesztve.
            Na most, ami a náci Németország jólétét illeti: nyilván a zsidóktól einstandolt vagyonból lehetett (f)osztogatni, jutott is meg maradt is. És persze, a munkatáborok igen jó hatásfokkal állítanak elő “terméket”, alig van költség.
            A sztálini rendszert sem védem, egykutya, ami a módszereit illeti, talán a céljaiban más. Az EMBER mind a két típusú rezsimben alany, és nem a hatalom forrása, ez tény.
            Nálunk már most így van, a Nép a hatalom alanya, mi csak hivatkozásnak kellünk, legitimációnak, egyébként kuss van, ha kimégy tüntetni, neadjisten plakátot ragasztani, már ott vannak a gyalogosok, egyelőre még fegyver nélkül, de lehet 1-2 év, és karszalagjuk lesz és könnyű fegyverzet is hozzá.
            Ez a trend, aki nem látja, az vak, aki látja, de el akarja maszatolni, és lefikázni a felszólalókat, az maga is náci.
            Ami sárga, mint a kacsa, totyog mint a kacsa, és hápog mint a kacsa, az bizony kacsa. Nagyon nagy igazság.

    • mantra szerint:

      V.kutya

      “Hagyják, hogy világgá menjen több százezer, vagy millió magyar…+

      Miért ne hagynák? Te mit szólnál ahhoz, ha valaki fizetné a zsemla párizsit, de cserébe nem mozdulhatnál ki a lakásodból? Tök jó lenne? 🙂 Lehet hogy neked igen, de valaki nem éri be ennyivel 🙂

  8. Vászoly szerint:

    Tudathasadás, vagy gazemberség?
    Az Orbán kormány ugyanarra készül, amit a JOBBIK már hónapokkal ezelőtt is javasolt. Persze ha rögtön azt csinálták volna, akkor nem lehetne sok-sok milliárdot elkölteni (uram bocsá’ a haverok zsebébe tömni így Rogán szomszéd plakátgyáros, Habony média, stb) feleslegesen a közpénzből

  9. Havasi Gáspárféle szerint:

    Nem az a lényeg, hogy egy nemzet genetikailag fajtiszta vagy sem, mert ilyen nincs. A kazárok (zsidók (ortodox zömében nem)), és cigányok is keverednek (miképp is létezne a szőke cigány), nálunk is, és egyre intenzívebben.
    Ez nem mai, hanem sok évezredes folyamat.
    A lényeg az a gén, ami az identitását meghatározza az egyénnek.
    Én magyar identitású vagyok ( de van bennem germán, és kun magyar – ezek biztosak, és ki tudja még mi minden.).
    Az, aki Magyarországon a magyar nép jogait és hatalmát priorizálja az magyar, a génjei ezt diktálják. Egy magyar nem fogad el egy nemzetvesztő politikát. Gondoljunk csak a Gy F-féle európai koncepcióra ( nemzeteket veszejtő gondolkodás). Nem szavaz be a parlamentbe magyar ellenes egyéneket (ma a parlament összetétele szinte csak ilyenekből tevődik össze). A gazdaságot nem veri szét, és nem adja a nemzetközi fináncoligarchia kezébe. Az anyanyelv és a történelem oktatása nem a multikultiról szól, és legkevésbé a magyargyülöletről. A sort lehetne folytatni.
    A fő probléma az, hogy egyáltalán vita van arról, hogy miképpen menjen a szavazás.
    Nem értem miért fogják fel olyan nehezen, hogy a szavazás jellegétől függetlenül nem más, mint a hatalom legitimizálása ( tehát a meglévő állapotok elfogadása, a nemzetellenes bűncselekmények jogossá tétele – ez a pluralizmus célja ( ráadásul gyarmati minden szinten).
    Milyen ez a hatalom, azon kívül hogy diktatórikus – elsősorban gyarmatosító- tehát mindenképpen szétveri a nemzeti identitást ( megsemmisül a nemzettudat, a nemzeti kultúra, nyelv(a XIX. század óta németesedett, zsidósodott és zsidósodik, cigányosodik, veszít a sokszínűségéből és változatosságából ( a pesti (irodalmi) nyelv nem magyar), kreativitás, történelem ( helyébe hamis lép), a nemzeti büszkeség, stb.
    Trianon a magyar történelem leginkább nemzetpusztító eseménye volt, és a folyamat nem állt le.
    Már percek sincsenek hátra.
    Tehát számomra elfogadhatatlan idegen kultúrák, fajok beáramlása (inkább antikultúrák), mert a nemzet eltűnéséhez vezet, mint ahogy a történelemben számos nép így semmisült meg. A többséggé vált kisebbség genetikailag felszívta az anya nemzetet, azaz megsemmisítette. Ma egész Európára ez vár.

  10. zls-179 szerint:

    A legnagyobb baj itt az ember tragédiája,mért nem lehet az ember egy csodálatos lény?
    Miért lett azzá amivé,ere adjon választ minden gondolkodó!?

  11. Szaszi szerint:

    Azt hiszem Orbánt elvesztettük.
    http://444.hu/2016/09/24/orban-viktor-nyissuk-meg-a-szivunket-masok-fele-mert-az-elzarkozo-onmagaba-fordult-ember-elveszett
    Érdemes elolvasni a Magyar Kurír linkjét,az az eredeti,de ez már tényleg sok.

  12. Szaszi szerint:

    Sőt,olyannyira sok, hogy ideteszem Bartus régebbi cikkjét

    http://nepszava.com/2012/04/velemeny/bartus-laszlo-a-jezsuita-orban.html

  13. Havasi Gáspárféle szerint:

    T. Sub Zero!

    Ez a kör az amerikai, német és nemzetközi cionista tőke volt. Németországnak a kártérítést is elengedték. De miért? A terv- mely miatt az első világháború nem fejeződött be 1916-ban, Izrael állam létrehozása, a legnagyobb ellenfél megsemmisítése-Európáé, és a illumináti-cionista világhatalom megteremtése.
    Hitler épít és fegyverkezik. Azok a cionista tőkések támogatják, akik előtte segítettek tönkre tenni Németországot. Hitler felesége furcsa módon zsidó, miközben Ő a zsidók kiirtásán fáradozik. A környezete sem mentes, és az általa létrehozott szervezetek sem. Néhány év jólét, majd egy világot (elsősorban Európát ) pusztító háború. A német nép majdnem elvérzik. Záró akkordok- Drezda, Izrael megalakulása, Amerikai katonai jelenlét ( ez is megszállás), a német nép agymosása,a demokrácia terjesztése Hirosimán és Nagaszakin keresztül, 49-ben a NATO létrehozása, stb.. Ma úgy néz ki a németek védtelenné váltak, és az eltűnés szélére kerültek velünk együtt. Ennyit a lehetőség kihasználásáról. És a háttérhatalom röhögve folytatja a világ népeinek leigázását és megsemmisítését.

  14. zls-179 szerint:

    Ki az a háttérhatalom?Netalán azok akik a látható fény határán túl léteznek, és akik a mi időszámításunkhoz képest évszázadokat látnak előre a mi időnkhöz képest! És megvannak a földi irányítóik, illetve vérvonalaik és kedvükre cserélhetik őket?De kik Ők
    Kérném szépen megnevezni őket?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.