Szíria

Aleppoban a kormányerők eddig nem tapasztalt mérvű, összehangolt légi és földi offenzívát indítottak tegnap a város déli és keleti szektoraiban. Estéhez érve már a keleti Handarat-kerület java részét birtokolták, irtózatos veszteségeket okozva a terrorbandáknak. Ha pedig a terület egészét meg tudják kaparintani (erre kiválóak az esélyeik) úgy “belülről” indíthatnak támadást északi irányba Bustan, Al-Basha és Hnano kerületek felé. A martalócbandák hátába kerülve.

ate

Néhány nappal ezelőtt bejelentették latorforrások, hogy az USA sikerrel összegrundolt egy újabb martalóchordát, “Szabad Idlib Hadserege” néven. Nagy tervek mentén toborzódott a pribékbanda Hassan Haj Ali kapitány-a szír kormányhadseregből dezertált-latorparancsnok köré/mögé.
A horda első és egyben utolsó akciója volt a megalakulás. Tegnap-még az első harci akció előtt-egy “sebészeti pontosságú” orosz légicsapás szertefoszlatta a nagy reményeket. Meg Hassan Haj Ali kapitányt a martalócbanda legalább hatvan egyedével együtt. Történt pedig mindez Hama-tartomány északi fertályán. Kafr Nabal városában.
Valahol itt vannak a romok alatt:

A Deir ez-Zor környéki csorbát a kormányerők a szír légierő csapásaival próbálják kiköszörülni. Tegnap a szír gépek egész nap csapássorozatokat intéztek a kalifátusisták Thardah-hegyen, Al-Mariyahban és Hattahállásaban lévő csoportosításai ellen. De a kalifátusisták keményen ostromolták ugyanakkor a hadsereg egységeit a Ma’ardes-Taybat Al-Imam-Zour Taybah-vonal mentén. Patthelyzet alakult ugyan ki, de a kormányerők helyzete továbbra sem rózsás.
Damaszkusz-tartomány északkeleti részében a Qalamoun-hegység keleti lejtőin igazi kavar alakult ki tegnap.
Egymásra rontottak a kalifátusisták, az an-Nuszra horda, és a “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű martalócbandák. A kormányhadsereg lábhoz tett fegyverrel szemléli a latrok közt kirobbant tezsvírháborút. A szír légierő pedig örömmel segít mindegyiknek.

Közben a törökök is egyre jobban belemásznak a szíriai polgárháborúba. Újabb és újabb tankegységeik bukkannak fel Szíria északi régióiban.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    Az Alepoi siker titka,hogy megsemisült az isis operácios alapoi operácios kőzpontja,
    melyből israeli hivatásos katonák irányitották a az isis harcosait amerikai katonai mühold felvételek segitségével.
    Isten nyugosztalja az izraeli tiszteket kikkel egy orosz hajorol inditott precizios rakéta végzett.

    Ezt a hirt a nyugati médiák elfelejtik komonikálni.
    Vajon miért.

  2. Gonda István szerint:

    A török film bizonyos snittjein az látszik, hogy a harckocsik be vannak ásva. Ezek szerint nincs elég erejük folyamatosan előre nyomulni, hanem álló frontok alakultak ki? Ez nekem furcsa a NATO második legnagyobb hadseregétől.

  3. Azorka1861 szerint:

    Louis Farrakhan a hàboruk okairol
    https://www.youtube.com/watch?v=bsF2sHRsy8s

  4. Vászoly szerint:

    Az utolsó videón látszik, hogy a törökök tényleg bekeményítenek.
    A M60 (Patton) harckocsikon kívűl már a legmodernebb ALTAI tankokat is bevetik.
    Az ALTAI kb “paralelben van” az Orosz T-90, és az amerikai ABRAMS M1A2 harckocsikkal. Szóval csúcstechnológia. Az ALTAI-t már nehezebb lesz a kurdoknak “kipirítani”.

  5. Vászoly szerint:

    Egyes hírek amúgy 160 halottról szólnak. Köztük izraeliekről. amerikaiakról, szaúdiakról, sőt megnem nevezett Európa országok béli titkosszolgákról is.

  6. D vitamin szerint:

    Én is úgy tudom, hogy ezek a Nyugati és szunnita arab hírszerzők nem az ISIS-t, hanem az FSA -t és az an Nuszrát látták el felderítési adatokkal. De az én szememben minden szunnita dzsihádista egy kutya, bárminek is hívják magukat. Ráadásul köztük az átjárás olyan, mint egy átjáróházban.
    Azért valami egyéb forrást nem tudtok linkelni? Mert én eddig csak az orientalistán láttam.

  7. Azorka1861 szerint:

    Rettegett Ivàn valos hirt közölt.
    30 izraeli ès külföldi titkosszolgàlati tisztet ölt meg Aleppoban egy orosz
    hadihajorol kilött rakèta
    http://en.farsnews.com/newstext.aspx?nn=13950631000607

  8. zz szerint:

    Ebből is látszik az orosz haditechnikai Hitech színvonla és felhasználati tudása !!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.