Mielőbbi gyógyulást kívánunk!

El Qroék látomása szerint egy alacsony, köpcös, ferdeorrú, rövid-őszesedő hajú, ötvenes kinézésű alak dobott bombát tegnap este két rendőrre Pesten. Egy száguldó fekete Volkswagen mikrobusz nyitott ajtaján keresztül. Közben harsányan ordítozott: Jönnek a migránsok!-jönnek a migránsok! Meneküljünk! Emberek! Népszavazzunk! Megvédem Európát!

El Qro és zenekara azt követeli, hogy vasárnap délután 6 óráig a qrmány és a rendőrség tisztázza, hogy mi történt a Teréz körúton, és tájékoztassák a közvéleményt.
Mint közölték, ha a qrmány és a rendőrség ezt nem teszi meg, akkor a párt úgy tekinti, a qrmánnyal szemben gyanút megfogalmazó embereknek van igazuk, és kampánycélokat szolgálhatott az eset – mondta Kakuk György, (aki tegnapelőtt látnoki módon bejövendölte a szörnyületet) a zenekar elnökségi tagja sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint kizárt, hogy muszlimok robbantottak!-de az is lehetséges. Szerinte inkább a környéken rivalizáló bűnszervezetek leszámolása lehetett a dolog. Azok meg nem jelentenek veszélyt Döbrögisztán lakóira. De az is lehet, hogy zavarkeltés volt a robbantás célja. Ez utóbbi esetben az ő tippje egy nyurga, szemüveges, szintén ötven körüli szélhámos hajíthatott egy maga barkácsolta bombát a két rendőrre! Lelki füleivel hallotta, amint harsány kacajjal elviharzott, és néha elrikkantotta magát: TEK-TEK-TEK! Szenvettek! Sehova ne mennyetek!
A bűnszervezetek nevében Sehnor Lakatos és Sehnor Kolompár hevesen tiltakozó nyilatkozatot juttattak el a rompress.hu-nak. Szerintük gádzsók voltak, akik murgyelni akarták a mujálókat, mert azok sarcolták őket. Erre a legkézenfekvőbb bizonyíték a szegek. A Sehnorok köreiben nem pocsékojják az értékes fémet ilyesmikre. Arra ott van a szamurájkard!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának maszopos elnöke menten összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.
Molnár Zsolt az MTI-hez vasárnap még egy közleményt is eljuttatott, ebben azt írta, a szombat esti ismeretlen eredetű robbanás kivizsgálása a rendőrség kötelessége csakúgy, mint a tényekre szorítkozó, tárgyszerű tájékoztatás.

Több ember sérelmére elkövetett emberölési kísérlet gyanújával indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a szombat esti Teréz körúti robbanással kapcsolatban-tudhattuk meg a legfrissebb rendőrségi közleményből.
Egy dolog biztos! Valami robbant, és egy szolgálatos rendőrnő súlyos fejsérülést szenvedett.

rn

A fiatal, gyönyörű rendőrnő egyébként a rendőrség egyik arca. Korábban szépségversenyt is nyert.

szrn

A Bal-Rad ŐNEKI MIELŐBBI FELÉPÜLÉST KIVÁN, politikusbűnözőinknek meg magyarázóiknak gyors észheztérést! (Bár abban biztosak vagyunk, hogy szegény rendőrlány fel fog gyógyulni! Legalábbis politikusaink észheztéréséhez képest villámgyorsan.)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk! bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. lacii szerint:

    Jobbulást a lánynak.
    De azért nem árt egy ima Jézushoz ez ügyben.
    Uram a robbantást kitalálónak és végrehajtónak, kapd el a tökét és jól morzsolt meg .
    Persze szeretettel, hogy a szemei is ketté álljanak.
    De ha már az ügyön dolgozol, akkor ugorj be a parlamentbe, és kalasnyikovval hozd izgalomba. az ott lévő képviselőket.
    A Többi kívánságomat úgy is tudod.
    Szeretettel Laci. U.I
    Jézusnak jó a humora,esze ágában sincs szenvedni egyik templomban kifeszített másán .
    Egyébként mindenkivel szívesen beszélget , ha tiszta szívvel kérjük azt tőle.
    Ehhez egy Egyház vagy csuhás sem szükséges. Mondanám, hogy Ámen, de nem mondom.

  2. Realista szerint:

    Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, szerintem alvilági sztori az egész, de megjegyezném. A Klubrádió és társai munkatársai túlságosan egyszerre összehangoltan kezdték el ontani a hazugságokat. Egész nap ezt csinálták megállás nélkül egy perc szünetet sem hagyva. Bartus László hazug, gyűlöletkeltő cikke olyan volt, mintha azt már előre legyártották volna. Az egyik szemtanú vallomása, aki azt mondta, hogy a robbanás után civil ruhás rendőröket látott futni az utcán igencsak gyanús. Ő a sötétben a civilekről megállapította, hogy rendőrök. A DK ultimátuma is olyan volt mintha forgatókönyvszerűen került volna elő. Végül ez az egész a Fidesznek a legkellemetlenebb. Olyan jellege van mint az utolsó szalmaszálnak amibe kapaszkodhatnak. Annyi hiba csúszott csak a számításba, hogy nem terrorcselekménynek minősítették az esetet. Szóval Gyuri bá megint kidobott egy valag pénzt a beégésre.

  3. Rettegett Iván szerint:

    Aki igy néz ki miért áll talpas rendőrnőnek.
    ő szerepel a plakátokon,őt robbantják fel.

    Senki ne ilyedjen meg,a hőlgy csak szinész.

    De most mi hirszerzők is 2 héten belül ,lerakjuk a valos tőrténetett a Bal-rad olvasoknak.

    A NŐ TUL SZÉP AHHOZZ,HOGY TALPAS JÁRŐR LEGYEN.
    nem életszerü,hogy pont a POLIC piar fotomodeljét robbantották fel.
    ez a model még életében nem járőrőzőtt.
    ha igen akkor a BRFK főnőksége, vagy buzi, vagy inpotens.

    2 hétmulva mi profi hirszerzők lerakjuk nektek a valodi storit. 🙂

    • Rettegett Iván szerint:

      Kőnyőrgőm Budapesti Kazár titkosszolgálatok munkatársai.
      Ha konspirácios tanfolyamon akartok részt venni,akkor az oktogontol
      a hősőktere irányában a baloldalt kőzépen a szakembereintől pár
      jotaácsot kaphatok.

      Ekkora diletáns barmokat mint ti nem bszt europa.Az egész szakma rajtatok rőhőg.
      Milyen pőcs egy munka volt ez 🙂

      • Realista szerint:

        Legalább most befoghatnád azt a hazug szádat. Mikor tudsz te normálisan írni? Te és a hírszerző. Komolytalan buta troll vagy semmi egyéb. Aki neked hisz az is ugyanolyan buta szinten van mint te. Szánalmas vagy.

  4. Szaszi szerint:

    Biztos felfigyeltek már rád Hollywoodban.
    Figyeld a telefonod.
    De elmondták már,nem azonos a sebesült rendőrnővel.

    • Rettegett Iván szerint:

      De azonos.

      • Rettegett Iván szerint:

        A hőlgy nincs korházban.
        Jővőhéten azt is megtudod ,hol van a müvésznő,akinek egy haja szála sem gőrbült.

        Tudod az xy kővetség kamerái vették az egész szinjátékot.

        Annyit elárulhatok,hogy senki nem sérült meg. 🙂

        • Realista szerint:

          Hazugocska. Ott nincs követségi kamera. Lehet a kitalációidat előadni a pszichiátrián. Te nagyon beteg vagy. Hiteltelen.

  5. Rettegett Iván szerint:

    Szavazás okt 2 a terroristák már a spájzban vannak szavazás előtt.
    Szalacsi ur feltétlen menjen szavazni,csak maga tudja megmenteni a világot a szavazatával.

    • Rettegett Iván szerint:

      Szalacsi ur szavazon a kazárokra.
      Azt majd beveztik a svájcisapka regisztrácios dijatt vagyonosodási adoval
      aminek 27%-kal megemelik az ősszegét.
      Tudja őn mennyibe fog kerülni egy uj svájcbol inportált sapka

  6. Szaszi szerint:

    2 hét?Mivel nem győzött meg a sajtótájékoztató semmiről,és bármit el tudok képzelni,fogadjunk egy jó kis GIF-ben,ha buktam Te küldesz,ha nem én küldök.De itt legyél.
    Addig azért élem az életem,és gondolom amit akarok.
    Rendben?
    Azt olvastam egy kommentben,hogy a Ruptly stáb a környéken volt még előtte,de lehet hogy csak átvertek.
    De befolyásolni nem tudsz.

  7. Ló Béla szerint:

    Jobbulást a kislánynak és a társának!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.