Szépkori NEM SZÉP kilátások!

Ez betehet a magyar nyugdíjasoknak: ijesztő számok láttak napvilágot

szkor

A jelenlegi magyar nyugdíjrendszert nem lehet tovább fenntartani, így azért, hogy elkerüljük a katasztrófát, azonnali reformok szükségesek. A Pénzcentrum megszerezett egy friss kutatását, amely a nyugdíjrendszer átalakítására kínál alternatívákat.

Már hosszú évek óta folyik a vita arról, hogy miként lehetne átalakítani a magyar nyugdíjrendszert, mert ha ez nem történik meg, annak egyetlen emberöltő alatt beláthatatlan következményei lehetnek. Gyakran elhangzik az is, hogy néhány év múlva egyszerűen nem kapnak majd nyugdíjat az emberek – erre az esély ugyan szinte a nullával egyenlő, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy időseink, mennyiből élnek majd öreg napjaikban, és mindez mekkora terhet ró majd az aktívan kereső állampolgárokra.
Az elöregedő társadalmunk miatt a nyugdíjreform elkerülhetetlen.
A jelenlegi rendszert részben a demográfiai változások miatt elavult, és nem lehet hosszútávon működtetni. Tavaly Magyarország a GDP 10 százalékát nyugdíjkiadásokra költötte, ami nemzetközi összehasonlításban nagyon magas (OECD országok átlaga 7,9 százalékot költ nyugdíjra).
A nyugdíjhiány már most érzékelhető: ha szembeállítjuk az átlagos kereset alapján a Társadalombiztosítási Alapba befizetett összeggel az átlagos nyugdíjat, akkor a nyugdíjhiány havonta több mint 40 ezer forint személyenként.
Azokban az országokban, amelyekben már megtörtént a nyugdíjreform, mind kettő- vagy többpilléres rendszerre álltak át.
A Pénzcentrum megszerezte a Szent István Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmányát a nyugdíjpolitikai kihívásokról, amelyben több ország nyugdíjrendszerét elemezték.
Németországban pontoznak
Németországban jelenleg 65 év és két hónap a nyugdíjkorhatár (a következő 20 évben fokozatosan 67 év fölé emelik), és minimum 5 év járulékbefizetés után jár nyugdíj. A kötelező állami nyugdíjrendszer egypilléres, kereset alapú folyófinanszírozású rendszer.
Ez a rendszer pontozásos számítású, tehát a hozzájárulás mértéke attól függ, hogy mennyit keres a dolgozó. Amikor valaki nyugdíjba megy, akkor visszamenőleg kiszámolják minden egyes évre vonatkozóan a pontszámokat, és ezeket összesítik. Majd az összesített pontokat megszorozzák az aktuális nyugdíj-pontértéknek megfelelően, ami 2014-ben 337,68 euró volt. Az érték évente igazodik a GDP-hez.
Az állami rendszer mellett létezik önkéntes nyugdíjpénztár is, ami adó és állami támogatást élvez.
Két pillér a lengyeleknél
Lengyelországban a nyugdíjrendszer kétpillérű.
A kereset 16,6 százaléka egy fiktív számlára megy, ezen felül pedig 2,9 százalék járulékként egy másik alszámlára kerül a társadalombiztosítási rendszerben, amely tőkefedezeti elven működik.
Tehát mindenkinek van egy személyre szabott alszámlája, ahová a kereset 2,9 százaléka kerül, és a dolgozó döntheti el, hogy ezt az összeget milyen kockázati befektetésbe helyezi. Ha ebből a két pillérből nem jön ki a meghatározott minimum nyugdíj (mert mondjuk a befektetés nem hozta a várt hozamot), akkor az állam kipótolja a hiányzó részt.
Lengyelországban a nyugdíj egyébként 21 év járulékfizetés után jár.
A svéd minta
A svéd nyugdíjrendszer egy folyó finanszírozású, egy felosztó-kirovó, és egy hozzájárulással meghatározott rendszerből áll.
Nyugdíjjárulékként minden biztosított a bére 7 százalékát, a munkáltatója pedig 10,21 százalékát, ketten összesen a bruttó bér 17,21 százalékát fizetik.
Az egyéni nyugdíjjárulékkal csökkentett bérhez viszonyítva 18,5 százalékos nyugdíjjárulékot jelent. Ebből 16 százalékot az egyéni számlákon írják jóvá és négy állami nyugdíjalap között egyenlő arányban. A fennmaradó 2,5 százalék pedig az egyén által választott befektetési alap valamelyikébe kerül. Ezek összessége miatt a svéd nyugdíjbiztosítás alapvetően önfenntartó.
A fenti példákból az látszik, hogy mindenhol több pilléres nyugdíjrendszert vezettek be, ahol már megvalósult a reform.
Ha nem történik reform, akkor katasztrófa előtt állunk. Vannak jó nemzetközi példák, amelyeket lehetne mintaként használni a magyar rendszer átalakításához”
– mondta Mihály Nikolett, a Szent István Egyetem adjunktusa.
A fenti, nemzetközi példákból viszont az is jól látszik, hogy mindegyik nyugdíjrendszer a dolgozók nyugdíjcélú megtakarításaira is építkezik. Érdemes a magyar lakosságnak is minél előbb elkezdeni az előtakarékosságot a nyugdíjas éveikre.
(penzcentrum)
Bal-Rad komm: “…a nyugdíjhiány havonta több mint 40 ezer forint személyenként…”
A nagy rendszerváltoztatási lázban országvesztőink és hazaárulóink arra nem gondoltak, hogy a gazdasági struktúra szétbombázása miatt megszűnt másfélmillió munkahely másfélmillió nyugdíjjárulék-befizető kiesését jelenti a nyugdíjrendszerből. És megjelenik a “kivételi” oldalon. Amíg a szocializmus idején összehozott nyugdíjpénzek kitartottak-nem is jelentkezett a probléma.
Amikor viszont már érzékelni lehetett a gondokat-úgy kb. 15 esztendeje-a mentsük ami menthető alapon kitalálták gyorsan a kötelező magánnyugdíjpénztárakat! (Amelynek pénzalapját a döbrögista horda sikerrel “elvédte”! Háromezer milliárd forint azért nem kevés pénz ám!)
De jött az igazi feketeleves! A 2008-as válság! Ami a saját gazdaság nélküli Magyarországot letaglózta! Elsősorban is a munkavállalókat.
A Döbrögi-qrmányok is felismerték a nyugdíjkassza hiányát, és azt, hogy a rengeteg aktívkorú munkanélküli micsoda komoly problémával fog szembesülni MAJD! A pillanatnyi problémákra összpontosítva CSAK, az összeszereldék behívásában látták a tűzoltás lehetőségét, viszont ez a jövőbeni problémákat nem oldja meg! Csak az aktuálist!
A nyugdíjrendszer buherálgatásával, a közmunkarendszer kiterjesztésével, nyomorultak rokkantsági felülvizsgálatával-az elbaltázott gazdaság-és társadalompolitika katasztrofális hatásának időbeni kitolását tartják a legfontosabb dolognak! Ami végülis a rendszer természetéből fakadó reakció.
Viszont a nyugdíjbomba indító impulzusa elindult a dróton. Visszavonhatatlanul!
A sok-sok minimálbéres, vagy feketén foglalkoztatott munkavállalók tömegesen fognak elérkezni a most létező “nyugdíjkorhatárhoz”! Nem nehéz belegondolni a következményekbe, ha azt vesszük tekintetbe, hogy ezeknek az embereknek egy jó része a rendszerváltás óta aktív korának legalább egyharmadát munkanélküliként töltötte ki! Ha pedig legalább valami alamizsnát akar, még legakább 8-10 szorgos évet rá kellene hogy húzzon! Közben persze takarékoskodnia is kellene a “szépkorra”, meg kezeltetnie a nyavajáit! Meg ez-az! A MEGÉLHETÉS GONDJAI MELLETT! Zömmel minimálbérből!
Nagyjából még tíz esztendő, és…

Képtalálat a következőre: „Magyar nyugdíjas-kép”

Belegondolni is rossz a következményekbe!
Tömeges éh, fagy, és döghalál!

De hát azzal a problémával bíbelődjenek az akkoriak!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szépkori NEM SZÉP kilátások! bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. lacii szerint:

    Mindenkinek alanyi jogon jár a bőség , és a gazdagság.
    Ezt mindenki megkaphatja még ebben az évben.
    De ahhoz a mostani világ adta és belénk tuszkolt marhaságait felül kéne írnia mindenkinek.
    Ez nem más mint, hogy már nem a gólya hozza a gyereket, hanem a postás.
    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/09/hillary-clinton-halott-bill-szokesben.html
    Ez egy kis érdekesség. (már akit érdekel).
    A nyugdíj a fentebb felvázolt lehetőségei. pedig nem más mint (most gondolkodom, hogy hülyeséget írjak vagy marhaságot)
    Legyen ökörség .
    Egyébként szép napot mindenkinek, főleg ha észreveszi magán, hogy már nem hernyó hanem pillangó.

  2. Azorka1861 szerint:

    lacii komentjèhez – Hillary Clinton nem halt meg; a bal szemèvel van
    problèmàja. Orvosi vèlemèny szerint a bal Nervus abducens ( a szem-
    golyot kifelè mozgato izom idege) kàrosodott. Ez összefüggèsbe hozhato
    a 2012-ben megàllapitott bal Sinus transversalis (harànt vènàs öböl a
    kemèny agyburok ès a kisagy-sàtor talàlkozàsànàl) trobozisàval.
    http://www.dolphnsix.com/news/1248565/video-more-proof-hillary-problems

    • valaki szerint:

      Hivatalos orvosi vélemény ???? Róla ??? Na ne röhögtessél már !!!! Hány tonnát kérsz ilyen “véleményekből” ?? Holnapra jó lesz ??
      Azt, és annyit hazudnak róla, amennyit akarnak DE, a cikkben perdöntő érvek vannak, érdemes alaposan megnézni !!!!

    • Fergeteg11 szerint:

      Kedves Azorka, hiszen látod, most már semmi kétség, ha Benjamin kétségbevonhatatlan forrásai azt mondják, hogy Hillary halott, akkor halott! De a múltkor írtam neki, és képzeld, válaszolt! Azt írta, hogy rosszul tudom: értesülésemmel ellentétben a Kék Ködsárkány Társaság még nem tudta megsemmisíteni a Holdra telepített globális kéregsimítót, mert az most is kifogástalanul működik! Tehát a hüllők jelenleg nagyon aktívak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az ál-Hillary szemei egymástól függetlenül mozognak, ami jellegzetesen kaméleonos tulajdonság! Szóval ő nem az annunakik biorobotja, ahogy azt korábban hallottam, hanem egy hüllő átváltozóművész, akinek a prefrontális kortexét a globális kéregsimító kissé már átalakította (ezért kacagott Kadhafi halálán)! Ez az igazság! Benjamintól! Legalábbis az ő neve szerepelt a levél fejlécében!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.