Finisben

Teljes az arzenál, bevetették a népszavazási hűtőmágnest és a rettegési sablont

mag

Ahogy ígérte, a Fidesz a kampány utolsó napjaira saját eszközeivel még rátesz egy lapáttal a kormányzat 4 milliárdos reklámhadjáratára.
Seszták Miklós szűkebb pátriájában szerdán vetették be az új csodafegyvert, a kvótanépszavazási hűtőmágnest. A postaládákba dobott narancssárga alapszínű szóróajándék célja az lehet, hogy a nyírségi konyhákban térülő-forduló háziasszonyok vasárnapig is memorizálhassák, nemet kell mondani a népszavazáson.
Az utolsó napok kedvéért egy mozgósításra használható levélsablont is legyártottak, amit szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében próbálnak ki. A megyei pártvezetés arra kérte a települések vezetőit, hogy a levelet egészítsék ki saját városuk vagy falujuk nevével, és az október 2-ig hátralévő napokban juttassák el a lakosokhoz.
A levél előnye, hogy a kormányoldali politikusok korábbi fórumain, megszólalásain ötletszerűen emlegetett veszélyek itt enciklopédiaszerű felsorolásban láthatók. A fideszes Tilky Attila sablonja egyszerre foglalja össze maradéktalanul, hogy mitől kell rettegnie migránsügyben a magyar lakosságnak, és emellett bevezeti a közmigráns fogalmát is.
rtl
(NOL)
Bal-Rad komm: A legjobb a rettegéslista dologban az, hogy a SZAVAZHATÓ KÉRDÉSEK és a LÉNYEG-miszerint NEM AKARUNK BETELEPÍTÉST!-ügyesen el vannak választva.
Nézzük csak a szavazható lista NEGYEDIK ÓHAJÁT! Akarja-e Ön, hogy Brüsszel…
A tisztességes ugyanis az lenne, ha úgy tennék fel a SZAVAZHATÓ KÉRDÉST, hogy AKARJA-E ÖN, HOGY BÁRKI IS…!
Persze úgy is föl lehetne tenni a kérdést, hogy AKARJA-E ÖN, HOGY A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS HATÁROZATA ALAPJÁN…!
Föl lehetne tenni! De nem teszik föl ÚGY, HOGY EGYÉRTELMŰ LEGYEN!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Finisben bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Szaszi szerint:

    Közben Orbán búcsúzik a főnöktől a Hertzl hegyen,Bronzos a Babij Jar-i emlékezésen vett részt ,Porosenkót majdnem lesmárolta http://szegedma.hu/hir/szeged/2016/09/ukrajnaba-latogat-ader-janos-csutortokon.html
    Balog pedig sivalkodik az európai romákért
    http://444.hu/2016/09/27/balog-zoltan-berlinben-arrol-beszelt-hogy-nem-kerulhet-le-a-napirendrol-az-europai-romak-ugye
    De ha nem szavaznak,ugrik a segíly.
    G…i banda

  2. Anonymous visszatér szerint:

    Úgy látszik az admin látnoki képességekkel van megáldva :). Ha a hír igaz akkor mindenféleképpen lesz betelepítés! Kiváncsi leszek, hogy akkor a sok fideszes birka mit fog bégetni.

    Admin:

    Nem vagyok én látnok, csak egy vénember! “Aki látott már karón varnyút!” Ezt azért elég sokan látták-látják előre. (Márminthogy lesz betelepítés!-referendumtól függetlenül.) Ne legyen igazam/igazunk!

  3. scout szerint:

    Személy szerint (sajnos) meg vagyok győződve arrol, hogy lesz betelepítés.
    úgy teli vágják a keleti országrészt, hogy csak pislogunk.Ismerd meg,mielött véleményt mondasz elven a Mein Kampfot olvasva döbbenetes a hasonlóság Hitler fiatal évei és a mai állapotok között.Ugyanaz a nóta csak más az ideológia neve más a köret más az időpont.A lényeg ugyanaz féljél,kiloptuk a szemed is elvettünk mindened,jövőd sincs nemhogy jelened rettegj mer jön a mumus az az igazi rossz,akkor lesz majd csak rossz.Ajjaj.

    • M szerint:

      Jól látja, ez a kapitalizmus, történelem oktatás által nem tanított, ciklikussága .
      Ez a rendszer sajátja, alap mozgatóiból következik, Marx, Engels, Lenin,…nem a jövőről írt de mégis aktuális minden szavuk.

  4. Szaszi szerint:

    De ugye ezt a remek filmet most kell ám leforgatni,igaz?
    Emlékezz!Remélem a pacalarcú Baba is benne lesz,meg Zsohár
    http://444.hu/2016/09/30/nem-menekulttabor-csak-filmforgatas-van-a-keletinel

  5. V.kutya szerint:

    Ezzel a szavazási bohózattal bebizonyosodott, hogy Magyarországnak egyetlen valódi ellenzéki pártja van, aki nem nyalja Orbán aranyerét, és ez a Kétfarkú Kutya pártja. Csak az ő plakátjuk van kint az utcán.
    Applikációt készítettek az IGEN szavazatok interneten való terjesztésére.
    Már megint az internet, ugye-ugye, pár éve még a “gaz libsi romkocsmás” fiatalokkal volt tele minden sajtó (ez is itt), és most csak ezek a fiatalok azok, akik ellenállnak a gőzhengernek, pedig nem kapják a milliós fizetést a parlamenttől – vagyis tőled, tőlünk.
    Ki itt a férfi, és ki a kappan?

    • Sub Zero szerint:

      Miféle gőzhengernek? Nincsenek ellehetetlenítve, zaklatva, betiltva. Senki nem akadályozza tevékenységüket. Még azért sincsenek csesztetve, hogy a baromságaikat ragasztgatják össze-vissza. Próbálná meg valaki a cégét így reklámozni. A közteresek olyan büntetést szabnának ki, hogy csak na! Őket meg hagyják nehogy az legyen, hogy diktatúra meg fasiszta rezsim van! Senki ne gondolja, hogy ezeket nem finanszírozzák külföldről.

      • V.kutya szerint:

        Kampány van, azért nem lehet büntetni!
        Csakhogy, ott vannak a főcigány kopasznyakú taxis hiénái, akik minden különösebb következmény nélkül a Fidesz egyfajta önkéntes rendőrségeként agybafőbe verik a fiatalokat, ami csak egy tipikus fasiszta államban lehetséges.

      • V.kutya szerint:

        Nem tudom, hallottál-e már internetes gyűjtésről?
        Közzétették az adatokat, hogy mennyi adomány gyűlt össze, és hogy mennyit költöttek plakátra.
        A fidesz nem tett ilyet, nem kötötte az orrodra, hogy a MI PÉNZÜNKBŐL mennyit b.szott el haveri cégeknek, a bevallott 4,5 milliárd (!!!!!!!) forinton felül. Inkább pénzeltetné magát külföldről a fidesz, és nem illik összemaszatolni a fidesz trágyalevét egy (eddig) makulátlan párttal – ez is tipikus fasisztoid dolog.

        • Sub Zero szerint:

          Hallottam 200millió jött össze. Soros jelképesen megtoldotta 3 forinttal. (Gondolom egy eurocenttel.)

        • V.kutya szerint:

          Büszke vagyok magunkra, magyarokra, akiknek van egy ilyen tiszta, erkölcsileg feddhetetlen pártja, vagy társadalmi csoportja, mint a K.Kutya pártja.
          Egyúttal bebizonyosodott, hogy az interneten, a Facebookon igenis jelentős erőket lehet mozgósítani, és főleg hogy az internetes média
          MÁRA MEGSZŰNT A SZÉLSŐJOBBOLDAL SAJÁTJA LENNI!
          Egy korszak lezárult, vasárnap buknak egy hatalmasat a csökött szellemi toprongyok, a múlt sötét szellemi maradványai, amely 27 éve sorvasztja a népemet!
          Vége van, konyec, Orbánnak és hűséges szövetségesének takarodniuk kell!
          Más kérdés, mi vagy ki fog következni – ezt azért írtam, hogy ne kezdj el Gyurcsányozni!

  6. M szerint:

    Szerintem egy intelligencia fokon állnak a szappanopera (pl. Szulejmán) és demokratikus pártokrácia (pl. bármelyik párt) hívei.
    A különbség csak a Szulejmán hívők kevésbé ön és közveszélyesek és nevetségesek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.