Varga miniszter szovjetet csinál!

Versenyképességi tanács alakul

vmi

A vállalkozói szellem és az innovatív képesség határozza meg egy ország versenyképességét – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A versenyképesség erősítése érdekében egy versenyképességi tanács felállítását kezdeményezi Varga Mihály, aki utalt arra, hogy az utóbbi napokban „vita” bontakozott ki az ország valódi versenyképességét illetően.
Míg a svájci IMD gazdasági kutatóintézet két hellyel feljebb sorolta hazánkat a versenyképességi listáján (a 61 vizsgált országból a 46. helyen állunk), addig a World Economic Forum (WEF) szerint jelentősen rontottunk pozíciónkon. A legfrissebb rangsorolásuk szerint hat helyet estünk vissza, és az EU 28 tagállamából a 25. helyre kerültünk.
A nemzetgazdasági tárca vezetője szerint a magyar gazdaság innovatív képessége a jövőben erősödni fog, de tudnunk kell, reálisan hol állunk ezen a versenyképesség terén. Varga hozzátette, hogy a makrogazdasági mutatóknál jelentős javulást tudtunk elérni, amit a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is igazolnak.
Eszerint 2014-ben négy százalékos, tavaly pedig 3,1 százalékos bővülést ért el a magyar gazdaság, miközben az államadósság a GDP arányában 74,3 százalékra csökkent, és az államháztartás hiánya mindössze 1,6 százalék volt.
Jó makrogazdasági pályán haladunk, minden abba az irányba mutat, hogy a konzervatív, óvatos pénzügyi politika folytatódjon” – húzta alá a tárcavezető.
(origo)
Bal-Rad komm: Varga Mikhál úr tegnap még úgy vélte, hogy nem úgy van az! Rosszul számoltak az elemzők!-minden a legnagyobb rendben. Erre fel ma bejelenti, egy versenyképességi tanács (oroszul-szovjet) felállítását. Merthogy vita van a dologról.
Ezek szerint arról van vita, hogy nagyon nagy a baj!-vagy még annális nagyobb!
Pedig “…a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is…”
-Hát itt a megoldás! Qrmányzati zsoldba kell fogadni a külföldi elemzőket IS! Mint az udvari jelentésösszeállító céget, a KSH-t! Jó pénzért aztán remekül besorolják Döbrögisztánt! (VAN AZ A PÉÉÉNZ…!)
Aztán már dőlhet is a spekulatív tőke Döbrögisztánba! Lehet megcsapolni!
Persze van benne némi reszkír. Mert ha a “befektetők” ráeszmélnek, hogy mégsem olyan nagyon magas a versenyképesség, és a lóvéjuk elúszott!-azok gorombák lehetnek. Gorombábbak mint Döbrögisztán vajdaság beletörődöttjei! Oszt’ akkó jónapot!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Varga miniszter szovjetet csinál! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A versenyképesség és a jólét logikai feltétele az hogy az utcaseprő társadalomból ujra a legkorszerűbb robotokkal dolgozó társadalom legyen.Minden munka ami értéket teremet robotizálható. Persze ennek “nyelőjének” is kell lenni. (Forrás,nyelő)Ezért ehhez kommunista hatalom kell.Aki megtiltja és bünteti a harácsolást.Szabályozza 4-6 órába a munkaidőt és alapjövedelmet ad az ország lakosságának..(Munkáspárt programja :elfogadható jövedelem.)Volt már ilyen és működött .(Oroszország villamosítása +szovjet hatalom.) Ezen a társadalmi bázison győzött Sztálin a második világháborúban.És valóban igaz a harácsolók a gulágon végezték.Ők voltak az orosz társadalom elenyésző része.Vagyis a kevesebb és a sokkal több arányáról van szó.Olyan világot meg lehetetlen csinálni ami mindenkinek jó!(A magyar lakosság a magyarországi harácsolókat ma is szívesen látná egy gulág szerű gyűjtőhelyen.Varga akár ott élmunkás is lehetne.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.