Szíria

Tegnap-vasárnap lévén-a diplomaták is pauzát tartottak Szíria ügyében. Lehet persze az is közrejátszott a dologban, hogy Oroszország hivatalosan is bejelentette válaszát a világ elsőszámú latorállama-az USA-oroszországot fenyegető kijelentéseire.

Oroszországban befejeződött X-számú Szu-24, Szu-34, és a Szu-25 “Gracs” típusú harci repülőgépek felkészítése a Szíriába történő áttelepítésre.
Mindamellett újabb csapások érték a nyugati koalició istápoltjait Észak-Aleppoban.
awi
Közel háromszáz pribék kinyuvasztása árán, a kormányerők újabb területet vettek birtokba. Awijah kerületet. A “Harakat Nouriddeen Al-Zinki”-“Szabad Szíriai Hadsereg”-“Jabhat Al-Shāmīyah” összeállítású latorválogatott közel azonos arányban bukta be martalócait, és a kerületet.

Ma reggeltől aztán Aleppo déli részének banditái is allahuzhatnak rendesen. Nem nagyon számítottak arra a banditacsapatok, hogy a közeljövőben bántódásuk esne. Erre föl ma reggel megindultak a kormányerők az “Al-Hamdaniyah” lakótelepi fészkeik ellen. Jelentések szerint a bűnbandák soraiban pánik tört ki, és nemekülnek észveszejtő módon. Már az akció első órájában legkevesemm száz martalócegyed került terítékre.
Tegnap Nyugat-Guta területein ment a nagybani latorirtás. A kormányhadsereg Der Khabeyah területen ritkán tapasztalható pusztítást vitt végbe a pribékállományban.

Hama-tartomány északi részein pedig az orosz légierő gépei keserítették a kalifátusisták életét tegnap. Jelentések szerint ugyancsak pribékek százainak élete nem keserű tegnaptól. Ők már a Paradicsomban lelkesednek.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    Alepot az orosz kordinátorok megtanulták.
    Előszőr az Israeliek Isis kordinácios kőzponjára kell csapást mérni.
    Akik usa müholdas felvételekről diszpécselték az Isis zsoldookat.

    A diszpécserkőzpontokra kell a jővőben csapást mérni, vagy a komunikáciot blokolni.

    A Nato gládio anti gládios megoldása.

    Véget ért a gládios felforgato jol bevált Nato modszer korszaka.

    Komonikácio blokolása, gládiosok likvidálása. ( gladio = fizetett zsoldos gerila harcos civilnek álcázva)
    Problém fertig.

  2. man utd szerint:

    Admin te olyan vagy mint egy mese mondó szàzàval ezrével hullanak latrok.Közbe meg usa töröko meg a többi mocsok legmodernebb fegvereket kaptak a teroristàk.Ezt nem lehet megnyerni mert Iràn Orosz Szír pàros nagyon gyenge a vilàg ellen.Ha usa ezt a taktikàt alkalmazta volna irakkal hogy csak bombàzunk mai napig tartana még.

    • egy paraszt szerint:

      Hát azért ez nem egészen így van, mert ami felforgatás működött még a 80-as években Afganisztánban, az valahogy manapság már sehol sem sikeredik tökéletesre, ezért nem véletlen, hogy a fő latorállam saját kezűleg is kénytelen megjelenni, nem csak a pénzével meg a titkos ügynökeivel.
      Remélem Szíria esetében is kapnak egy nagy taslit, mint az utóbbi időben már többször.

      • TERMIN8ATOR szerint:

        A legemlékezetesebb “tasli”-pofont Vietnamban kapták az amcsik, de olyat, hogy még mindig kóvályog a fejük, azótától sem tudnak magukhoz térni, tisztelt “egy paraszt “!

        • Balázs szerint:

          Bocs, de Vietnám az más volt.
          Beszéltem amerikai veterán pilótákkal és TILOS volt vietkong reptereket és légvédelmi ütegeket bombázniuk. Csak a levegöben lévö Mig-eket és a szárazföldi csapatokat támadhatták.
          Vietnám egy hadgyakorlat volt.
          Kevesen tudják, hogy az akkori Szovjet és Usa vezetés a tetején összeért…

          • egy paraszt szerint:

            Gondolom, hogy arról nem beszélt a “veterán”, hogy a szovjetek közvetlen irányítása, védelme alatt álló objektumok támadása akkora anyagi (az emberi nem volt pénzben mérhető, ezért nem említik) áldozattal járt, hogy ezért támadásukat megtiltották!

            Aztán arról sem beszélt a “komád” hogy a civileket ugyan má mér támadhatták, bombázhatták szarrá?
            A narancsos szert is itt vetették be, biztos az őserdő faunája is az ellenségük.

            Ettől még összeérhettek.

  3. kisember szerint:

    A szírek vesztesége 130 halott, a homoliberális demokrata terroristák 110-170 embert vesztettek különböző források szerint. Városi támadó harcokban nem is olyan rossz arány ez, a gyakorlati tapasztalatok alapján négyszeres veszteség is elfogadható sajnos.

    • Pierre szerint:

      Házról házra, szobáról szobára való elfoglalás a legszarabb meló egy háborúban, a veszteség valóban magas ilyenkor és ha egy bajtársunk elhullik sajna nincs idő vele foglalkozni félre kell lökni a testét, vagy figyelmen kívül hagyni és menni tovább, 1 szoba egy gránát, első behatoló elhullik, következő lő, védekező földön, következő szoba és ismétlődik a dolog és ismét és ismét.
      De jelen esetben a kormányerők tekintettel a kevés létszámra nem éppen így haladnak előre hanem sokkal körültekintőbben és sokkal lassabban és nem 1 gránát per szoba hanem több. Így jön ki fele fele arány veszteség.

  4. .... szerint:

    Terminator
    Nagy tévedésben vagy Vietnamot illetően. Megkockáztatom még az okát sem tudod az egész háborúnak. A helyzet az, hogy semmi sem az aminek látszik.

    • petymeg szerint:

      Lebbentsd fel a fátylat Ó minden titkok tudója hagy csiszolódjon pallérozatlan elménk!!

  5. .... szerint:

    Persze a demokrácia exportját az Usa elsőként kezdeményezte, de azt is tudni kell, hogy az orosz pedig hagyta. Ezek pont olyanok, mint Orbán és Gyurcsány és Vona: a színpadon szemben állnak, de a zsinagógában már eggyek.

  6. .... szerint:

    Az usa minden kétoldalú tárgyalást felfüggesztett Szíria ügyében. A Pentagon egyik potentátja szerint légicsapásokat tesznek Szír kormánycsapatok ellen. Ha vannak ott oroszok, ha nem.
    Lehetséges megoldották az orosz zavaró technika gondját ?

    • ... szerint:

      Szerintem nem oldották meg, hanem mindent egy lapra téve kiakarják provokálni az ellenreakciót, s már is egy újab nagy háború kellős közepén találja magát a világ!…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.