De mit szólnak ehhez a MAGYAROK FÖLKENT VÉDELMEZŐI?

200 ezer SIM-et vettek egy hajléktalan nevére a Magyar Telekomtól szervezett bűnözők

Képtalálat a következőre: „SIM-kártya-kép”

Hónapokon keresztül vásárolták a kártyákat a férfi adataival visszaélve szervezett bűnözői körök. A kártyák egy része a párizsi és brüsszeli merényletekért felelős terroristacsoporthoz kerülhetett.

Egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól. A kártyák egy része a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott.
Az értesülés szerint a hajléktalan férfi csak egyetlen kártyát vett meg személyesen, akkor is csak megbízást teljesített egy külföldi személy számára. A többi kártyát kisebb tételekben már a férfi adataival visszaélve vették meg, a vásárlások azonban nem egy időpontban történtek, hanem hónapokon keresztül.
Az alvilágnak és a terroristáknak azért van szükségük ilyen mennyiségű telefonkártyára, mert egy kártyát általában csak egyszer használnak, majd kidobják. Az Iszlám Állam központjából koordinált cselekmények végrehajtásához például sokszor elég egy SMS elküldése vagy egyetlen hívás indítása egy megadott mobiltelefonszámra, az ilyen kommunikáció követését pedig szinte lehetetlenné teszi a kártyák folyamatos cseréje.
A szervezett bűnözői körök egy biztonsági rést használnak ki, hiszen feltöltős kártyát az ország több száz pontján lehet venni. A vásárlás után a kártyát egy hívással lehet aktiválni, ekkor az ügyfélnek meg kell adnia az adatait, amelyeket a Belügyminisztérium adatbázisa segítségével ellenőriz a telefoncég.

Képtalálat a következőre: „SIM-kártya-kép”

Ha az adategyeztetés sikeres volt, a készülék néhány napig működik. Ezalatt a szolgáltató levelet küld az ügyfél által megadott címre, amelyre válaszul postán kell visszajuttatni az adategyeztető kódot. Ha ez nem történik meg, a szolgáltatás megszűnik, közben azonban napokig használni lehet a hívószámot.
Megkeresésre a Magyar Telekom közölte: “nincs azzal kapcsolatban jogszabályi korlátozás, hogy egy ügyfél hány SIM-kártyával rendelkezhet, így ezt a szolgáltatóknak nem is feladatuk vizsgálni”.
(HVG)
Bal-Rad komm: “…Hónapokon keresztül vásárolták a kártyákat a…”
KÉTSZÁZEZRET! Tételezzük fel, hogy hat hónapon keresztül. Az pedig naponta 1111 darab SIM-kártya.
A “Magyar” Telekomnak pedig ez egy szokványos eset! Napi gyakorlat, hogy EGY AZONOS EMBER-NAPONTA 1111 kártyát vásárol. SIM-KÁRTYÁT!
Már egy hét után illő lett volna ezt jelezni “illetékesek” felé! Persze meglehet akkor oda a haszon! A PROFIT!
Ettől a “hónapokon keresztül…”-től meg jobb ha már most hideglelést kapunk! De még inkább a MAGYAROK ÉS MAGYARORSZÁG FÖLKENT VÉDELMEZŐI!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

De mit szólnak ehhez a MAGYAROK FÖLKENT VÉDELMEZŐI? bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Gonda István szerint:

    Gondolom nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozással addig fel kellene függeszteni a Telekom működését, amíg nem dolgozza ki a hasonló esetek elkerülésére vonatkozó belső eljárásrendjét, és azt nem auditáltatja a TEK-el.

    • Rettegett Iván szerint:

      Uram a gond ott kezdődik mikor a TEK veszi az isis katonáknak a kártyákat.
      Tudja őn mi van Táborfalván.
      Tudja on ,hogy kiadta el katarnak 2010-ben a fegyvereket

      A Parisi merénylet kordinácios kőzpontja Budapest.

      A Francia germán suolgálatoknak elkell gondolkodni,hogy
      a Telaviviak mit kevernek Budapesten.

  2. öreg kun szerint:

    magyar telekom, annyiban,hogy itt is van érdekeltsége a gazdáinak…

  3. scout szerint:

    Itt nem a story a lényeg.A lényeg az, hogy derült ki??Ki az aki tudott róla és hagyta, és ki az aki nem tudott rola és tudnia kellett volna?! És mivel vádolható az aki anyagi haszon reményében terrorista szervezetet támogat.

    2 -3 nap és jön ugyanez a hír a 70 es szolgáltatóval is.A bicskei táborlakóknál szinte csak az volt.Akkor senki nem tette fel a kérdést hogyan jutottak a migránsok 24 órán belül magyar vodás simhez.

  4. Szaszi szerint:

    Mióta a francia nyomozók elmentek,azóta pörög a TEK,magyarázkodik.
    Admin is,és több lap tavaly közzétett arcokat,akik jeles harcosok voltak,akár Szíriában,akár másutt,és épp a tyúkhálón keresztül jöttek ide.
    Szartak rá a szervek,hogy miért, lehet sejteni.

  5. Anonymous visszatér szerint:

    Ha orbánon és bandáján múlik, akkor lassan Magyarország lesz az iszlám állam európai fővárosa. Pláne ha orbán királyék és hű talpnyalóik minden idejüket az ellenzék és a másként gondolkodó civil Magyar állampolgárok (meg)figyelgetésével töltik.

    • egy paraszt szerint:

      Hát ez is benne van.
      Legfeljebb a tákolmány egyik során is módosítást eszközölnek, a teológia doktor meg másból is ledoktorál.

  6. Laci szerint:

    200.000 SIM-kártya, melynek darabja 1990 Forint, ez annyit jelent, hogy 398.000.000 Forint.

    http://www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/mobil/sim-kartyak/domino

    Ezt szerintetek központilag irányították? Mert ez így nagyon meredek. Ezt nem vették észre a NBH-nál? Vagy igen és felsőbb utasításra szemet hunytak felette?

    • egy paraszt szerint:

      Csak nem azt sugallod, hogy ők perkálták le a kártyák árát?

      • vitorla123 szerint:

        Ugyan kérem!Azt hogy hol tartunk egy példán világítom meg!2005 óta működik az Indiai álladóhívatalhoz hasonlóan Magyarországon az Állatzsaru!%Ez egy Állrendőri szervezet.Több ezer házkutatást és elkobzást hajtott végre bajba került állattartók ellen. Hat éve jeleztem először az Országos Rendőr Főkapitányságnak. Nem hitték el.Napokban tartott bírósági tárgyaláson bizonyítottam be a puszta létezésüket.Senki nem akarta elhinni és főleg a magyar állampolgárok százait ezreit kifosztó bűnözők állrendőri tevékenységét.Nagy segítségemre volt,hogy a műholdak segítségével le lehet fotózni telephelyeket és objektumokat.Az elkövetőnek két bírósági ítéletben hamis a lakcíme és a személyazonossága.Mert ha egy adat hamis a többi is az!El ítéltek egy színésznőt (van neve és elérhetősége csak nekem nincs tőle felhatalmazásom,hogy nyilvánossá tegyem) mert eljátszotta az ÁLLATRENDŐRNŐ szerepét és ezért felvette a “gázsit!” Kölcsönszerződés formájában számolták el!Az ész megáll!Mind ezekről filmek százai készültek.Látták állatorvosok rendőr tábornokok.Nagy a baj a nyomozások körűl. Alacsony a szakmai színvonal.Hiányzik a Rendőrtiszti Főiskola a nyomozó oktatásból.Napokba akartam megtudni a rendszám alapján azelkövető kilétét aki egyébként ismert és a fotón a gépkocsi előtt áll.A nyomozó kerek perec elutasított.Én annak idején ezt rá írom egy ügyre és megadom az információt.Még ha akkor a megyei pártfunkciról volt szó akkor is.A bűnüldözés az nem lehet bűnpártolás sehogyan sem.De lesz éves összejövetele a Nyugíjas Rendőrklubnak!Ott elmondom.Mert így tartom helyesnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.