Donbassz

Cukrosnéni (Victoria Nuland) Moszkvában Vlagyimir Szurkov kollégájával Donbasszról tárgyal. Még nem tudni mit?-de ebben a pillanatban annak van inkább jelentősége, hogy milyen reményekkel

Nuland túrák

Hírek szerint ugyanis Cukrosnéni továbbszolgálatban reménykedik. Ő és főnöke-Kerry külügyér-állítólag nagyon megbízható pillérei az USA jelenlegi és ÁLLÍTÓLAG KÖVETKEZŐ kkülpolitikai irányvonalának. Információk szerint mintha Moszkvában is a Clintonné vezette leendő adminisztrációt látva vállalták volna Nuland “vendégül” látását, alig két hónappal a hivatalos kihordási idejének lejárta előtt. Főnöke Kerry is maradéktalanul élvezi Szivaros Billy bordájának bizalmát-és viszont. Úgyhogy minden jel szerint tovább szolgálnak majd mindketten, ami viszont Donbassz-ügyének sok jót nem jósol.
Márcsak azért sem, mert a tegnapi vizit idején 133 latortüzérségi támadás érte a Donyecki Népköztársaság területét.

dtk

Bár a DNR-erői tartáják a maguk által meghirdetett tűzsznethez magukat, Avgyejevkában fel kellet adniuk elveiket. Ott ugyanis ismét valami rohamfélével kisérleteztek a latrok, amit el kellett hárítani. Ez megtörtént. Az ordasok veszteségeiről pontos adatokat mostanában úgysem fogunk megtudni. Egy DNR katona viszont súlyosan megsebesült.
Jaszinovataja mára virradóan ismét komoly hintést kapott a latortüzérségtől.
Makejevka 77. számú iskoláját és környezetét VALAMI (?!) szinte legyalulta az éjszakai latorostrom során. A robbanás olyan hangos volt, hogy még Donyeckben is mindenhol hallatszott. “Tocska” rakétára gyanakodnak.
Zajcevo és Gorlovka is a megszokottnál is erősebb latortüzérségi attakon van túl.
A luganszki fronton Ananyjevka falunál futott aknára a Népi Milícia egyik teherautója. A sofőr súlyosan, két másik milicista könnyebben megsebesült.

Donbassz. Gyerekek a háborúban:

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Pozsony 907 szerint:

    2016 is videó ukrán?-csecsen szakállas alah-agbar 19skuló-meg lehet számolni!mit keres az alah agbar?

  2. Szaszi szerint:

    Admin, vallanak a Berkutosok.

    http://index.hu/kulfold/2016/10/04/kijev_majdan_tuntetes_loszer/

    Admin:
    Ajánlom figyelmedbe az észt hadügyminiszter telefonhívását az EU-akkori telefonhívását Catrine Ashtonhoz. A lényege: NEM A KORMÁNYERŐK NYITOTTAK TÜZET! Ott van a telefonbeszélgetésről készült hangfelvétel is. (Komoly irodalma van a történetnek itt a Bal-Rad-on. (A 2014-es napi összefoglalókban)

    Amúgy érdekes, hogy másfél esztendő telt el az ELSŐ BEVALLÁSIG!

  3. zls-179 szerint:

    Elég rendesen le vagy pukkanva Viktória!Az a sok sok gonoszság, amit elkövettél az életedben azért lassan de biztosan, felzabálja a cukinak cseppet sem nevezhető tested!

  4. TERMIN8ATOR szerint:

    https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0ahUKEwjX6qP__MPPAhVDGCwKHd3DDYcQFgg0MAM&url=http%3A%2F%2Frusvesna.su%2Fnews%2F1449582952&usg=AFQjCNFkNoEXFbh9izmjMfHysYRjMDdkzw&sig2=V7V6GItsUcDIzStkFtv1sg A DNR felderitői ujab 4-18 ukrán “Grad”-ot, D-30 -as, tarackot, 5 teherautónyi kiszolgálószemélyzetett, lövedékekkel lőszerrel megrakodva regisztráltak Pavlopol Dzerzsinszk, Ksenovka ütköző zónájáiban.

  5. zls-179 szerint:

    Holtában is átkozott legyen ki gyermeket, és asszonyt bántalmaz,és ÖL tudatosan, vagy épp tudatlanul!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.