Ott leszek 9 órától

tuzokol1

 

 

 

A szervezők nem akarják, hogy felszólaljak a bankárkonferencián. – Vajon a bankvezéreket megkérdezték erről?

Azért ott leszek 9 órától.

bko

Bankárkonferencia 2016. október 6. Sofitel Hotel Budapest V. Széchenyi tér 2.

Íme a levélváltásunk.
„Tisztelt Koncsek Fruzsina!
Köszönöm válaszát.
Bizonyára nem értették meg felszólalásom jelentőségét.
Amennyiben megértették volna, nem olyan okra hivatkoznak elutasításként, hogy már rögzítették a programot.
Tudják, hogy tudom, hogy egy program bármikor módosítható, ha azt valami fontosabb érdek indokolja.
Több oka van annak, hogy egy ilyen – és talán minden hasonló – programon szükséges, hogy az egyik legnagyobb társadalmi problémáról szót ejtsünk:
– Jelen lesznek azok, és azon szervezetek képviselői, akik okozták a problémát.
– Jelen lesznek azok, és azon szervezetek képviselői, akik a probléma vér nélküli megoldására ráhatással lehetnek.
– A bankszakma ügyfélszolgálati munkatársainak régi nagy kívánságát tudnánk teljesíteni. Végre nem őket, hanem a vezetőket szembesítenénk az általuk elkövetett átverésekkel.
A fentiek fényében javaslom, hogy a programon résztvevőkkel, elsősorban a bankvezérekkel szíveskedjenek egyeztetni a programtól eltérés lehetőségét.
Ahogyan írtam 9 órától a helyszínen leszek egy ideig. Személyesen, és telefonon is tudnak értesíteni, ha mégis igényt tartanak felszólalásomra.
 Már csak az miatt is szerencsés lenne, ha hivatalosan szólalnék fel, mert nem kívánom, hogy a legutóbbi lökdösődés megismétlődjön. Ha próbáltak már úgy felszólalni, hogy közben többen cibálják Önöket, bizonyára megértik hogy nem túl kényelmes helyzet.
 Már most felajánlom, hogy a következő rendezvényükön, amikor szintén bankvezérek lesznek résztvevők, készséggel nyújtok információkat a SeVizás kifosztással kapcsolatos ellenállás okairól és alakulásáról.
Így, hogy időben szóltam, talán lesz lehetőségük kényelmesen beépíteni a programba.
 
Tisztelettel: Póka László
0630-931-9802”
Előző levelemre a szervezők válasza:
„Tisztelt Póka László úr!
Köszönjük szíves jelentkezését arra, hogy a Net Média Zrt. által szervezett és 2016 október 6-án megtartandó Budapest Economic Forum rendezvényen előadást tartson! Sajnálattal kell azonban tájékoztassuk, hogy az adott rendezvény programja már véglegesen rögzült és azt közzé is tettük, így az Ön által felajánlott felszólalás lehetőségét nem tudjuk Önnek biztosítani.
Megértését köszöni, tisztelettel:
a Portfolio rendezvény-csapata”
Így jelentkeztem be felszólalóként:

Tisztelt Koncsek Fruzsina!

Tisztelt Madár István!
Bizonyára emlékeznek a 2016. május 12-i nagy nyilvánosságot kapott felszólalásomra a Hitelezés 2016. Konferencián.
Kicsit spontán volt, de a közvélemény tetszését így is elnyerte.
Észleletük, hogy 2016. október 6. napján hasonló kör részvételével ismét szerveznek összejövetelt a Sofitel Hotelben.
 Van egy rész a II. szekcióban, amihez – úgy gondolom – sok időszerű információval tudok hozzájárulni a SeVizás kifosztás kapcsán.
Felajánlom egyrészt a program színesítése érdekében, hogy röviden, nagyjából 20 percben az alábbi témákban információt nyújtok a résztvevők számára.
Tájékoztatták-e az ügyfeleket arról, hogy mekkora a kockázata a SeVizakölcsönöknek?
Megvizsgálták-e a bankok, hogy egy esetleges árfolyam emelkedés esetén az ügyfelek tudják-e teljesíteni a bankok által elvárt törlesztéseket?
Milyen információkkal látták el a bankok a közvetítő partnereiket a SeVizakölcsönök kockázatával kapcsolatban?
Mi a célja a Sárgapólósoknak azzal, hogy rendszeresen bakfiókokban, bankvezérek házainál nyilvánítanak véleményt? Meddig fogják ezt folytatni?
Mi lehet a következménye annak, ha a bankszövetség és tagjai továbbra is ragaszkodnak a követeléseikhez?
Mi lehet az a megoldás, amivel elkerülhető a társadalmi katasztrófa, a károsultak lázadása?
Kérem, szíveskedjenek jelezni válaszüzenetben, hogy elfogadják-e felajánlott felszólalásomat, és mely részbe illesztik be. Ahogyan fentebb jeleztem véleményem szerint leginkább a bankvezéri beszélgetéshez illik a mondanivalóm.
Természetesen az előadásomért díjazásra nem tartok igényt. Csupán annyit kérek, hogy a felszólalás idejére 10-20 fő károsult hallgatóságként részt tudjon venni a konferencián, valamint az általam megjelölt sajtó számára is biztosítsák a forgatás lehetőségét.
Amennyiben nem korábbi időpontban jelölik meg a felszólalás lehetőségét, úgy 9 órától a helyszínen leszek.
További egyeztetés érdekében állok rendelkezésükre.
Tisztelettel: Póka László
Bal-Rad komm: Hát igen! A ragadozó fenevadak általában nem szokták megkonzultálni a prédával az étlap tartalmát. Úgy vannak vele, hogy az asztalnál a préda úgyis rájön az ő szerepére. És hát hogy is nézne az ki, hogy a préda arról prédikálna nekik egy konzultáción, hogy szerinte rossz ötlet a húsevés!
A ragadozók eldöntötték hogy mi lesz a menü! Ők már csak az asztal körüli ülésrendet akarják EGYMÁSSAL megkonzultálni!
De általában minden ragadozó életében eljön a pillanat, amikor a préda úgy tiltakozik a menü ellen, hogy nem elfut, hanem szarvára nyársalja fel a ragadozót.
Általában egyszer szokott az ilyesmi előfordulni. Akkor van az, hogy a húsevő ragadozó vega lesz. Fűbe harap!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

Ott leszek 9 órától bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A devizahitel rossz minőségű termék,amit forgalomba hoztak.De szerintem csalás, mert a hitelfelvevőket tévedésbe ejtették és tartották és ezzel tönkretették családok ezreinek életét.Ezért több százezerre rug a meg nem született magyar gyerekek száma.A külföldre menekült magyar fiatalok száma.Ezért jön ,és a helyüket fogja elfoglalni a népvándorlás arab menekültjei.Most döntött a szavazók 98 %-a arról,hogy nem jöhetnek ide.Szóval ki fogja a mesés profitot a bankoknak megfizetni?

    • egy paraszt szerint:

      Csak emlékeztetőül:
      Nem az emberekkel, cégekkel van baj, hanem a a törvényt be nem tartókkal, vagy a rossz törvényekkel, szabályozókkal!
      A devizahitelezést az I. orbán kormány engedélyezte, 2001. agusztusában varga mihály jelentette be!

      Balfaszságukban, vagy szándékosan a devizahitelezés kockázataival, annak törvényi szabályozásával nem foglalkoztak!

  2. Anonymous visszatér szerint:

    Ezúton szeretnék sok sikert kíváni Póka Laciéknak ehez a hősies küzdelemhez!

    • petymeg szerint:

      Attol félek,hogy az előzetes bejelentés miatt erősen rákészülnek a fogadásukra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.