Szíria

Az “Igazság pillanata” eljött tegnap New Yorkban! Az ENSZ Bt.-tegnapi ülésén. Pontosan úgy, ahogyan azt Gallia külügyére Jean-Marc Ayrault “megjósolta”. Műhelyének munkálmányát, aminek lényege a “repüléstilalmi légtér Szíria fölött”-és ami az orosz és a szír légierő gépei számára lett volna szinte csak kötelező-Oroszország leszavazta. Élve vétójogával.

Így aztán a világ nyugati felén rettenetes szidkozódókórus kezdett csillapíthatatlan átkozódásba és követelődzésbe az “orosz háborús bűnök” miatt!
SZÓ SEM ESIK A FERTÁLYON A KIVÁLTÓ OKOKRÓL!
Mint ahogyan a Jean-Marc Ayrault vezette gall munkabrigád ötleteléseiben sem!
Summa-summárum: az orosz és a szír légierő továbbra sem fogja kímélni a latorállamok szíriai tenyészetét. Ebben a tekintetben pedig már réges-régen túl vagyunk az “Igazság pillanatán”! Mindenki tudja, hogy kik-miért bortították lángokba, sodorták pusztító polgárháborúba Szíriát! Még akkor is, ha Jean-Marc Ayrault és brigádja ezt a tényt gondosan kifelejtette a BT-elé terjesztett ötletéből.
Így aztán Szíria fölött nem lesz orosz-szír légtérhasználati tilalom. Az érintettek pedig-bár a diplomáciai huzavona még tartott-tették a dolgukat! A martalócok pedig elszenvedik a ténykedésüket.
Mondjuk Aleppoban! Ahol pedig mintha felgyorsulni látszana a pribékösszeomlás. Borítékolható, hogy légierő nélkül is bukják a banditák Szíria legnagyobb városát.

owa

Tegnap a kormányerők Al-Oweija kerület után menetből kipucolták Harakat Nouriddeen Al-Zinki kerület közel feléből a pribékeket. Éjszakára sem nagyon álltak le. Ma reggel pedig még bele is húztak a latorirtásba.
Észak-Ham tartományban is kiválóan halad a jelentések szerint a kormányhadsereg offenzívája. Tegnap kilenc települést féregtelenítettek. Munkájukat némiképp könnyíti, hogy közben tezsvírháború is ritkítja a kalifátusisták és a térségben velük szövetséges “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű bűnbandák sorait.
Чертушкин Вячеслав fényképe.
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Vak Bottyán szerint:

    A világ legdemokratikusabb állama, Grál Lovagok és Lovaginák vezetésével harcol a népek szabadságáért és a jólétért. Ennek érdekében még egy USAF F-18 vadászgépet is hajlandók az orosz légierő gépeinek színére festeni, természetesen minden hátsó szándék nélkül. Az USA 30 éven belül pusztulni fog az illuminátusaival együtt.

    https://www.superstation95.com/

    • akárki szerint:

      V,Bottyán:ez jó hír!

    • TERMIN8ATOR szerint:

      Tisztelt Vak Bottyán ! Már sokszor láttam,sokszor olvastam, itten az ” ILLUMINÁTUS” szót, de még senki sem nem defineálta,- igaz nem is tartottak rá igényt, magyarázatot,- hogy mit is jelent, milyen szervezetet is takar ez a szó. Megkérhetném, hogy pontosan megmagyarázná ennek a szónak az értelmét, meg, hogy milyen szervezet, vagy csoport. Előre is köszönöm a fáradságát.

      • ... szerint:

        Bár Bottyán faternak címezted a kérdést, és ez a Bal-Rad oldala, valamint nem hiszem hogy sokan értékelik az “itteni sci-fi műfajt”, de röviden : szorosan a Majestic-12 csoporthoz köthető ami “kinőtte magát”! Létrehozói között megtalálhatod Rockefellert, Edgar Hoovert, Wilsont, Dulest stb.
        “Jason Társaságnak is hívják őket a mai napi, sok egységet magába foglalva köztük a Trilateral Bizottságot(!) is…

        • ... szerint:

          Még lemaradt: “Alattuk” az un.: “Bilderbergek”: Rockefellerek, Rothschildok, Morganek, Wartburgok, az angol királyi család, Soros…

      • pedellus szerint:

        Tisztelt Terminátor!

        Mellékelem Miron van Fagen, aki a Hollywood Cinema Guild tagja, nagysikerű színjátékíró, filmrendező és gyártásvezető volt: Az Illuminátusok című tanulmányának linkjét: http://docplayer.hu/45016-Miron-van-fagen-az-illuminatusok.html

        “A sátáni terv még az 1760-as években jött létre, Illuminátusok vagy Illuminátus Rend (Illuminaty) elnevezés alatt. Szervezője Adam Weisshaupt volt, aki zsidónak született, de később megkeresztelkedett, és katolikus pap (jezsuita) lett belőle. Az akkor szervezett Rothschild Ház parancsára innen is kilépett, és megszervezte az Illuminátus Rendet. Tevékenységét természetesen a Rotschild Ház finanszírozta. A francia forradalomtól kezdve az illuminátusok minden háborúban kezesek és tevékeny résztvevők voltak, bár különböző nevek alatt és álcák mögött, mert miután háttértevékenységük lelepleződött és ismertté vált, Weisshaupt és cinkosai fedőneveket kezdtek használni. “

  2. Rettegett Iván szerint:

    A Szunita szalafista zsoldosok izraeli usa fizetettek,
    Alepoban elhaláloztak.
    Csak elszova akad még itt ott bujkálva.

    Friss német hir:
    A Ost-németbe robbantani szir szalafista magyar szállai után nyomoznak
    a germánok, bocsánat magyarországon tartozkodo izraeliek után.

    A Gallok és a Gemánok nagyitoja alatt Budapest.

    • Rettegett Iván szerint:

      A Német Francia szolgálatok kiszivárgot informácioi szerint:
      Tőbb mint gyanusak a MAGYAR TEK és ALKOTMÁNYVÉDELMI hivatal
      munkatársai a 200 ezer darab szimkártyával kapcsolatban.

      Ugye tisztelt magyar szolgálatok nem kivánjátok,hogy a német és a francia
      szolgálatok elhidjék nektek,hogy egy magánszemély vásárolt nálatok
      600 millio Foirintért sim-kártyákat. 🙂

      Elmentek ti a jo büdős pcsába.

      A fasznak van kedve itt B… legyet miatatok a rákos országotokban.

      • istvan papp szerint:

        Lehetséges,hogy a TEK a Moszad leány vállalata?
        Hogy 2006 októberében tartott bemutatkozó gyakorlatot, élesben
        Budapesten?Azonosító számnékuli, számunkra érthetetlen idegen nyelvet beszélö,magyar rendöri egyenruhába bújva?

        • Már Tamás szerint:

          Miután a létrehozója az a párt, amely a Liqud-párt testvérpártja, a kérdésedben a válasz.

  3. ficko szerint:

    Érdekes hogy mióta találat érte Aleppoban az operativ központot , a szír kormánycsapatok nyomulnak előre !
    Európába meg azok a menekültek jöttek akik eladták a vagyonukat , és magyar sim-kártyákat vásároltak belőle ,hiszen nyugaton segélyből visszakapják pénzüket !
    Ennyire hülyének néznek mindenkit ?
    Egy éve jönnek,és csak a Magyarok tehetnek erről a terroristákról !
    A magyar határon eldobott telefonokról sim-kártyákról szó sem esik !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.