Jobbik: “egy kis koncért bármit…!”

A Jobbik keze segíti a Fideszt

kera

Politikai PR, “összegányolt” szöveg, amivel Orbán Viktor híveinek azt üzeni, erős és megvédi a hazát, ám ezen túl semmi értelme nincs. Lattmann Tamás így minősítette a Népszavának az újabb alaptörvény-módosítást. Míg a nemzetközi jogász azt állítja, a miniszterelnök javaslata az esetleges kvótától nem védene meg, a kormánypártok és a számukra parlamenti kétharmadot biztosító Jobbik azt hajtogatja, a változtatással érdemi védelmet kap az ország.

Hárompártira zsugorodott a Fidesz által összehívott ötpárti egyeztetés, miután az MSZP és az LMP bejelentette, nem tárgyal a “gránitszilárdságú” alaptörvény újabb, hetedik módosításáról, sőt azt nem is hajlandók megszavazni. A tegnapi csonka megbeszélésen így a fideszes Kósa Lajos és Gulyás Gergely mellett csak a KDNP-s Harrach Péter, illetve három jobbikos politikus: Volner János, Mirkóczki Ádám valamint Staudt Gábor vett részt.
A tanácskozás után Kósa megismételte, arról, hogy melyik harmadik országbeli állampolgárt akarjuk beengedni sem Brüsszel, sem az ENSZ nem dönthet, csak a magyar hatóságok. Új egységről beszélt és bejelentette, Orbán Viktor is egyeztet a pártelnökökkel, ami politikai fórum, ők viszont a Jobbikkal szövegeznek. Ahogyan az várható volt, szidta a szocialistákat, amiért nem fogadták el a meghívást. Figyelmeztetett, ellentmondás van az MSZP elnök és a frakcióvezető nyilatkozatai között. Olyan ez, mint amikor “egyszerre képviseltek munkásmozgalmi elméleti emberek égbekiáltó ostobaságokat, amelyek ellentmondtak egymásnak, és azt mondták, hogy azt dialektikusan kell ezt felfogni” – humorizált Kósa. Véleménye szerint az LMP megsértődött, miután egy senki által össze nem hívott hétfői egyeztetésre mentek el, ami a pártnál uralkodó szervezeti káosznak köszönhető.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője az egyeztetés után állította, az alaptörvény módosításával az ország érdemi jogi védelmet kap a betelepítési kvótákkal szemben. Nemzetközi jogászok véleményét és a német alkotmánybíróság állásfoglalását is osztja a párt, amely szerint a tagállami alkotmány magasabb rendű, mint egy másodlagos uniós jogforrás. A jobbikosok emelték a tétet, a tanácskozáson azt javasolták, hogy az alaptörvényhez kapcsolódva a betelepítésről sarkalatos törvényt fogadjon el a Ház. Az egyeztetést, illetve a módosítást bojkottáló baloldal Volner szerint “úgy viselkedik, mint egy durcás kisgyerek”, az LMP-ből pedig “gyakorlatilag csak a zavar árad”.
A jobbikos politikus tegnap reggel már megüzente, hogy alapvetően jó és támogatható az Orbán Viktor által jegyezett módosítás. Volner az M1 csatornán arról beszélt, milyen fontos lenne a “Vona-Orbán csúcs”, mert fontos kérdésekben – mint például a migráció – szeretnének nemzeti együttműködést kezdeményezni. Harrach a Kossuth Rádióban tett hűségnyilatkozatot a miniszterelnök és javaslata mellett. A módosítás nem ütközik a közösségi joggal, ennek ellenére számít jogi és politikai “csörtékre”. Erről Fodor Csaba, a kormányközeli Nézőpont Intézet ügyvezetője beszélt a közrádiónak.
Az MSZP már az érvénytelen kvótareferendum estéjén közölte, nem vesz részt az alkotmánymódosítás vitájában, mert az nem oldja meg a menekültválságot. Hétfőn a szocialista frakció úgy döntött, hogy a parlamenti szavazásra sem mennek el. Az LMP eredetileg ugyan hajlandó lett volna a kormánypártokkal egyeztetni, ám mert a hétfő délelőtti időpontban, amit a Fidesz megjelölt, a kormánypártiak “eltűntek, mint szürke szamár a ködben”, az ellenzéki párt úgy döntött, statiszta szerepre nem vállalkozik.
A javaslat a Nemzeti hitvallásban rögzítené: “valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”. A módosítás értelmében Magyarország uniós tagállamként való részvétele érdekében a közös hatáskör gyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, és az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. Rögzítik, hogy az ország területére idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár Magyarországon csak akkor élhet, ha az Országgyűlés által megalkotott rendészeti eljárásban, a magyar hatóság elbírálta a kérelmét és hozzájárult ehhez. Ez ugyanakkor az Európai Gazdasági Térség polgáraira nem vonatkozik.
Politikai PR az alaptörvény-módosítás
Slendrián, “összegányolt” szöveg, politikai PR – minősítette lapunknak a tervezett alkotmánymódosítást Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász szerint például olyan változtatást, amiben alkotmányos identitás szerepel nevetséges a Ház elé terjeszteni. A javaslatot az is “bazárivá tesz, hogy a Nemzeti hitvalláshoz is hozzá akarnak nyúlni. Az indoklás pedig az utóbbi másfél év kormányzati kommunikációjának összegzése, ám a változtatás nem véd meg az esetleges kvótától, amit amúgy nem tervez az Európai Unió. A módosítás csak arra jó, hogy Orbán híveinek megüzenhesse, erős és megvédi a hazát.
A szöveg 80 százaléka Lattmann szerint evidenciák gyűjteménye, semmi újat nem jelent. Kényszerrel, kívülről népességet behozni amúgy például most is tilalmazott, viszont a magyar történelemben Szent István óta több nagy király is betelepített népcsoportokat – emlékeztetett a nemzetközi jogász, aki érdekesnek tartja, hogy Orbán őket akarja most elítélni. Újdonságot az “uniós klauzúla” sem hoz, létező gyakorlatot ültetnek át az alaptörvénybe és Lattmann szerint a miniszterelnök vigyáz arra, nehogy megsértse az uniós jogot, amit amúgy sem tudnánk felülírni.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Lemarad aki kimarad a tákolmányátfarigcsálás során a Magyarok Megvédelmezésének Legfőbb Ereje címért folyó elkeseredett versenyben az, aki…
AKI NEM HAJLANDÓ LEGITIMÁLNI A BŰNBEN ÉS MOCSOKBAN FOGANT DÖBRÖGISTA HÚSVÉTI TÁKOLMÁNYT!
Mert itt valójában erről van szó!
Világrasz@…sa óta ugyanis ezt a jogi barmolmányt az összegányoló döbrögista hordán kívül EGYETLEn MÁS MAFFIACSALÁD SEM TEKINTETTE/TEKINTI LEGITIMNEK!
A Jobbik most ennek a gyalázmánynak a legitimizálására készül!
Aligha véletlen, hogy Kósa Fejenagy már “Új egységről” beszélt! Amelyben a Vezír/vajda szerepe nem lehet kérdéses többé!
(Csak halkan jegyezzük meg: mindez akkor történik, amikor Döbrögi-mint a Magyarok Legfőbb Felkent Megvédelmezője-a CETA alá kívánja temetni országunkat. Az uniós országok között ELSŐKÉNT! A döbrögista horda által “megvédett” nyugdíjpénzek mintájára. SAJÁT ZSEBRE!)
Jobbik: egy kis koncért bármit!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Jobbik: “egy kis koncért bármit…!” bejegyzéshez 52 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    Tegnapi nap folyamán 2 személy elfogásra került.
    A magyar belügyesek tudta nélkül.
    Kihalgatásuk jelenleg is tart.

    Az eddigi nyomozás adatai Magyarországra vezetnek.

    Kezdhetek agodni Budapesten,és Telavivban.

    • Rettegett Iván szerint:

      Tisztelt Magyarországon élő magyar izraeli állampolgárok
      miért gondoljátok ugy, ha szalafistákat biztok meg
      hogy europába robbogasanak,hogy ti ezt meguszátok.

      • Realista szerint:

        Admin. Csinálj valamit ezzel az idióta hiteltelen alakkal. Egyszerűen elrontja az oldalad. Az, amiket ír, arról felesleges szólni, az úgy marhaság ahogy van. Semmi alapja, beteges kitalációk, hazug víziók. Eddig sem vált be egy hazugsága sem. Neked jó, hogy minden reggel, minden híred teleszarja a hozzászólásaival? Kényszeres beteg, ezt élvezi. Ne azokat vegzáld akik ez ellen évek óta szólnak.

        • ... szerint:

          Két hatalmas pofonnal helyreállna a lelkivilága ennek az elmebetegnek, s utána elmagyaráznám neki, hogy a Móricka oldalán van a helye, nem pedig itt…
          Életemben nem láttam ekkora gyökeret!

          • Realista szerint:

            Ha direkt csinálja akkor azért, ha beteg akkor meg kezelésre azonnal. Valószínű direkt csinálja. Sokszor a Magyar gyűlölet süt a hozzászólásaiból, szinte élvezi ez az oláh troll.

        • TERMIN8ATOR szerint:

          Igaza van, tisztelt Realista ! Hasonló a stílusa, mint volt anno “Warning” vagy “Urfang”, csak atól hülyéb, elmeháborodottab fogalmazásban, három,négy fokozattal.

          • Misa szerint:

            Jobbikos és a fideszes olyan szélső liberális párt szimpatizáns, akinek képességei, nem engedik,hogy ezt észre is vegye.
            Jobbik-fidesz-mszp-dk-lmp,….olyan színdarab szereplői, mely a rendezőnek és a stábnak komédia, a nézőknek tragédia.

    • ... szerint:

      A kurva anyádat már megint itt vagy! Bazdmeg szerencsétlen faszorrú még fel sem teszik az írást, de már teleszarod az eszetlen a baromságaiddal?!…

      • Realista szerint:

        Vigyázz, ha elkezded szidni, jön admin és letilt. Engem is megtalált, csak egyszer ezt a svájci négert nehogy megtalálja valaki. Elbújni úgysem tud, a nagy testvér mindent lát. A mai világban nem lehet elbújni a neten. Bármilyen programmal dolgozik, vissza lehet keresni. Tavaly gondoltam rá, hogy véget vetek ennek az idiótának de rájöttem nem éri meg. Admin felelőssége tegye meg ő. Ha nem, akkor az őt minősíti és az oldal színvonalát tolja le. Elviszi az érdemi vitát is mert többen ezzel az idióta trollal foglalkoznak.

      • Sub Zero szerint:

        Hagyd ezt az idiótát! Nekem is irogatott baromságokat. Az ember válogassa meg, kinek válaszol!

    • cicvarek szerint:

      Már ajvékolnak is a zsidrákok alant.

  2. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Az Orbán kormány és az egészFidesz ekézését megértem. Magam is így vagyok velük.
    Viszont Admin ez a JOBBIK fóbiád kezd már következetlen, sőt beteges lenni.
    Az érthetőség kedvéért: Maga a JOBBIK vetette még fel parlamenti javaslatként az alkotmány módosítását ez ügyben. Mi több, kritizálta Orbánék népszavazását, azt pénzherdálásnak, sőt haverok helyzetbe hozásának nevezte.
    Most, hogy Orbánék (ha a “bukott” népszavazás miatt is) végre hajlandóak az alkotmányt módosítani végre, hogyan nézne ki, ha a JOBBIK a saját javaslatát nem támogatná?
    Tudod más a párt un/szimpátia és más az ország és a nemzet érdeke.
    Az, hogy a velejéig korrupt Orbán rezsimet megkell buktatni “evidens”. Ezt akarja a JOBBIK is.
    Meg más az ország és a nemzet érdeke. Az a párt vagy formáció amely ez ellen pártérdekből tesz, annak távoznia kell a közéletből, legalábbis a parlamentből.
    Nem tudom te hogy vagy vele Admin, de Hazám és Nemzetem érdekéért ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja még a patás ördöggel is….

    Viszont a Fideszt és Orbánt buktatni kell. Mert ez is a Haza és a nemzet érdeke. Sőt, létérdeke. Viszont egyetlen “múltbéli árny” sem kerülhet újból hatalomra.

    • Sub Zero szerint:

      Valóban van valami ellentmondás Admin részéről. A népszavazás előtt, ha jól emlékszem az volt a véleménye, hogy megvan az országgyűlés 2/3 többsége egy alkotmánymódosításhoz, felesleges a népszavazás. Most azt az alkotmányt és módosítását támadja, amelyikre korábban hivatkozott.
      Nem akarom a Fideszt védeni, de amivel folyamatosan támadják, annak a fele sem igaz. Viszont a maradék fele is elég, hogy bukjanak, ha lenne helyettük más. A kérdés, hogy van-e jobb? Igen, talán ott a jobbik. De! A jobbik ellenzékben olyan megnyilvánulásokat tesz és olyan programokat hirdet, amivel egyet lehet érteni viszont látni kell, hogy a Fideszt ennek a tizedéért hidegre akarják tenni. Erős a gyanúm, hogy a jobbik kormányra kerülése esetén alaposan tompítana! Most a kibicnek semmi sem drága helyzetben van.

  3. Sub Zero szerint:

    Nem értem, hogy Lattmann mire gondolt amikor ezt nyilatkozta: “A magyar történelemben Szent István óta több nagy király is betelepített népcsoportokat – emlékeztetett a nemzetközi jogász, aki érdekesnek tartja, hogy Orbán őket akarja most elítélni.”
    Pedig pontosan erről a történelmi példáról van most szó. A magyar királyok saját elhatározásukból, az ország érdekeit figyelembe véve határoztak a betelepítésekről. Nem Róma határozott meg kvótát!

    • Realista szerint:

      A népszava nevű firkálmány sosem lesz mérvadó számomra. Az ilyen lattmann félékről is megvan a véleményem. Attól mert ő írt valamit, az rendben. Az ő véleménye. Szólásszabadság van, írja le. De nem kell hasra esni tőle. Van több másféle vélemény is. Egy a sok közül.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Szt. István által betelepített népcsoportok: Jászok, kunok, besenyők és rutének.
      Amúgy ezeket sem kellett “betelepítenie”, mert már itt voltak. Sokkal inkább “LETELEPÍTENIE”, hogy ne fel alá kóboroljanak a királyság területén.
      IV. Béla volt a másik nagy “betelepítő”, aki ugye svábokat “hozott” az országba a tatárjárás által megtizedelt lakosságot pótlóan. Aztán később I. (Nagy) Lajos déről horvátokat (krobótokat), északról pedig tótokat telepített át az egyik ország részből a másikba az akkori “gazdasági helyzet” szükségességeként.

      Lattman egy büdös zsidó, aki keveri a szart a májjal. Csak úgy a fajtája szokásaként hazudozva és csúsztatva.

      • öreg kun szerint:

        Jászok, kunok a mongolok elől menekültek. A Budára tárgyalni érkező Kuthen/Kötöny/ kun királyt, és díszesen kiöltözött kíséretét mivel tatároknak “nézték”, lemészárolták. A kunok dúlva fosztogatva vonultak ki az országból. IV. Béla egy részüket vissza tudta hívni mert kellett a fegyverforgató.Az ország legsilányabb részét kapták a nagykunok nagyjából a Tisza árterületét, és kollektív nemességet hozzá.A kunok országa hatalmas volt, az Uráltól a Kaspi beltengerig/vagy tóig/ terjedt.Mivel nem álltak be mindent elözönlő tatárok-mongolok közé választhattak a halál és a menekülés közt.Egy részük a románoknál lelt menedéket.Így múlik el a világ dicsősége.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          A románok még a 3,14csába sem voltak akkor. Valahol az albán hegyekben közösültek a kecskéikkel.
          A Kunok már Géza fejedelem óta itt voltak velünk a besenyőkkel együtt. Írott korabeli dokumentumok vannak róla. István fiát is kunok ölték meg, megbosszulva Koppány halálát! Lásd az un: un Heidelsheimi Krónika

          • öreg kun szerint:

            Nem voltam pontos, vlah néven már jelen voltak az 1410. évek elején a Basarab fejedelmek alapította Havasalföldön, adóztak a töröknek, néha a magyaroknak. A lényeg a kun előkelők rokonságban is voltak a befogadás/beolvadás, házasságok révén/ révén még a Basarab fejedelmi családdal is. Az említett krónika-a többivel együtt- fenntartásokkal kezelendő.

          • Fergeteg11 szerint:

            Több komolyságot! 🙂
            Szegény Mándoky Kongur István a fejét fogná, nyugodjék békében! Ettől nem lesz népszerűbb a Jobbik.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Ismét kissé pontatlan voltál Öreg Kun 🙂

          https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Basarab_havasalf%C3%B6ldi_fejedelem

  4. 1tothgabor szerint:

    Vona “Állunk Lauder Úr rendelkezésére” Gábor Elnö Kúr folyamatosan megvédi Hazánkat.

    Mindentől és Állandóan.

    Az Iszlámtól is. Ja, nem.

    Tudod, Tisztelt “”Szélsőjobb” :D”, ha a Haza megvédése azt jelenti, hogy a Parlamentben vakarom a [email protected]@t reggeltől estig, (néha bizoccsági ülésen vakargatom), akkor a Jobbikban tényleg Dózsa és Kinizsi vére buzog.

    Jó, belátom, hogy néha fizikai síkra terelik az eseményeket. Vagy két éve kivittek a budiba egy zászlót.

    Én is úgy gondolom, hogy a patás ördöggel is szerződést kötnék a Hazám miatt. De ebben a szerződésben nagyon rossz vége lenne a fijjúknak.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Na erről beszéltem. 1tothgabor.

      Ezzel kapcsolatban rólad egy vicc jut eszembe:
      A fiatal férj levelet ír az anyjának.
      Kedves Édes Anyám!
      Tudatom veled, hogy az én kicsi feleségem a Te menyed a múlt héten világrahozta a mi közös gyermekünket.
      Mivel az én pici feleségemnek, gyermekem anyjának nem volt teje, ezért a kórházban őt egy néger dajka szoptatta.
      Ezáltal a mi szerelmünk gyümölcse is fekete lett, amin nincs mit csodálkozni.

      Megjött a válasz is:
      Drága Fiam!
      Amikor Te megszülettél nekem sem volt tejem. Otthon ezért tégedet tehéntejjel tápláltunk. Ezért te egy jó nagy marha lettél, amin szintén nincs mit csodálkozni.

      • Realista szerint:

        +1 😀

      • 1tothgabor szerint:

        Na erről beszéltem Tisztelt Szélsőjobb. Önről is egy vicc jut az eszembe:

        Egy fiatal matróz kerül a hajóra. Telnek a hetek, már nagyon nőhiánya van, ezért odamegy a kapitányhoz:
        – Kapitány Úr! Nem bírom tovább nő nélkül, mit csináljak?
        – Semmi baj fiam – mondja a kapitány. Lemész a hajó gyomrába, a rumos hordók mellett van egy másik hordó, az oldalán egy lyukkal. na menj, és dugd bele a [email protected]@d.
        A fiatal matróz így is tesz, lemegy és bedugja. Nagyon jól l3szopj@ valaki. Vigyorgó arccal, megkönnyebbülten visszamegy a kapitányhoz:
        – Kapitány úr, ez nagyon jó volt! Mehetek máskor is?
        Mire a kapitány:
        – A szerda kivételével mehetsz.
        – Miért mi lesz szerdánként? – kérdi a matróz.
        – Hát szerdánként Te leszel a hordóban.

        MAGYARÁZAT: AKI A JOBBIKNAK HISZ, SZ0PN1 FOG.

  5. Istvan szerint:

    Ajaj!Nagy a sötétség jobbikos,és liberális fejekben!A “hazámért mindent” jelszó alatt szövegelő hozzászóló tudomásul vehetné,hogy az egyetetésen részt vevő Volner fideszes fenyegetés alatt áll,elismerte a múlt héten!Ezért”nem a hazámért mindet”,hanem a “bőrömért még a haámat is” jelszó van azóta érvényben!
    Ami pedig a kanadai kereskedelmi egyezményt illeti,megint csak ott tart Orbán,és a jobbik,hogy a bőrömért mindent!Ugyanis ez az egyezmény előszobája az USA-TTIP-nek,ami aztán szintén elfogadásra kerül majd,ha lacii (persze nem az övé!!) jóslatai nem válnak be!!
    A jobbik éppen olyan hazaáruló,senkiháziak gyűjteménye,mint a fidesz!
    Az ellenkező oldalról is megvan a véleményem,mert nem a részt nem vevés óvatos politikája lett volna a nyerő,hanem a kemény szembemenés a fidesz,és az únió-usa politikával!
    Ők a másik tartaléka a fidesznek,csak éppen nem vallják be!!

  6. Istvan szerint:

    Ami pedig rettegett ivan hozzászólásainak leszólását illeti,azzal még jobb,ha vártok!
    Lesz idő,mikor nektek fogják ugyanazokat mondani,csak erősebben!

  7. Istvan szerint:

    Ha pedig provó,akkor rontani a ti szinvonalatokon már nem nagyon tud!!

  8. lacii szerint:

    A fentiekhez nekem is van egy viccem
    Vicc.
    Admin . Nem irigyellek. Látom téged is kiakarnak készíteni.
    Mivel te választottad ezt a “melót”. Így gondolom azért fel vagy vértezve, mint egy páncélos lovag .
    Ha úgy érzed, hogy lelkileg már nem bírod, akkor írj végrendeletet,és szerezzél be egy doboz Viagrát.
    Mert hát a mennyországban 1956 szűz fog várni téged.
    De ha nem lesz meg ez a létszám akkor mindjárt reklamálhatsz is Szent Péternél. Vagy Vona Gábornál.
    Egyébként szép napot mindenkinek.

  9. Istvan szerint:

    Lacii!
    A kikészítés már folyamatban van!Két órája nem tudok a bal-rad-ra lépni,a kereső azt írja ki,hogy az adatbázis nem elérhető!
    Szórakoznak a fijjug vastagon!
    Azért,ha tudunk,olvasgassunk egy kicsit!
    ujvilagtudat.blogspot.sk/2016/10/az-amerikai-valasztasokat-torolni-kell.html

    oroszhirek.hu/2016/10/11/elkepeszto-orosz-szineket-festenek-az amerikai-gepekre

    oroszhirek.hu/2016/10/11/hosszanitana-oroszellenes-szankciókat….

  10. .... szerint:

    A Jobbik egy antiszemita tagságú párt. Viszont már tiszta zsidó vezetőkkel, tehát van remény, hogy megszünnek.

  11. scout szerint:

    Érdeklődnék akkor kire is kéne voksolni?
    És minden cinizmus nélkül, mit baszott el eddig a jobbik bizonyíthatóan?
    Valaki válaszoljon.

    Admin:

    A Jobbik MINDENT ELCSESZETT amit csak el lehetett cseszni! Könyvet lehetne írni róla. Még két év, és a kisgazdák keserű kenyerét fogják rágcsálni, néhányan pedig vélhetőleg Döbrögivel egy vagonban zötykölődni Szibéria felé! Ami az egykori tagság zömének igencsak fog tetszeni!

    • Havasi Gáspár szerint:

      Ha a Jobbik annyira nemzeti lenne – nem hagyta volna veszni a Magyar Gárdát egy gittegylettel helyettesítve.
      Ha annyira nemzeti lenne – nem vitt volna be a pártba egy Pősze Lajost, a figyelmeztetések ellenére.
      Ha annyira nemzeti lenne – nem engedte volna, hogy a Gárda számos tagját tönkre tegyék.
      Ha annyira nemzeti lenne – nem csinált volna ál demonstrációkat a cigányok ellen, elősegítve magyar ellenes törvények és intézkedések meghozatalát.
      Ha annyira nemzeti lenne – Vona nem éltette volna egy időben az iszlám értékeket.
      Ha annyira nemzeti lenne- nem csak belesimulna a parlamentbe, élvezve az előnyöket, hanem szembefordulna a diktatúrával.
      Ha annyira nemzeti lenne- még alkalmilag sem társulna a FIDESZ-szel.
      Ha annyira nemzeti lenne- már a Véderő, vagy az MNA sorsára jutott volna.

      Amúgy jobboldali beállítású emberek miért várják el egy baloldali weboldalon, hogy az általuk képviselt értékek jelenjenek meg a baloldali értékek helyett.
      Miért hiszik azt, hogy a Jobbik jobb lesz szülő atyjánál a FIDESZ-nél?
      A kapitalizmus kapitalizmus maradna, még akkor is, ha a Munkáspárt irányítaná. A nemzetközi tőke nem tűr el népi akaratot. Miért hiszi bárki is , hogy egy gyarmaton majd jó kizsákmányoló társadalmat hozhat létre?

      • .... szerint:

        Vona és bandája szerint nem volt szabadságharc 1848, hanem lázadás a felkent uralkodó ellen, ezért Ők – ez nem vicc – isznak Haynau egészségére a vértanúk napján. A 13 -at lázadó brigantiknak nevezi. Ez Vona ! Egy jüde.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Te igen bal-fasz pont-pont-pont

          Elismerték a Prosti Srácok, hogy hazudtak Vona “habsburgiánus koccintásáról” A
          Hát kedves fasisztázó haverok, itt az igazság
          Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében megállapította, hogy a pestisracok.hu nevű kormányközeli bulvároldal megsértette Vona Gábor személyiségi jogait. A Habony-médiabirodalom hazugságait előszeretettel átvevő lap a Jobbik elnökéről azt állította, hogy az 1848-49-es szabadságharc hőseit hazaárulónak nevezte, és koccintott az aradi vértanúk kivégzésének napján. Mivel a portál nem tudta állításait bizonyítani, valamint a jogsértést is elismerték, így a bíróság több százezer forintos kártérítés megfizetésére kötelezte őket. Az ítélet nem jogerős – áll a párt közleményében.

          Szóval ha hazugságokat írsz le, legalább nézz utána az nem e cáfolódott e meg már.

          Olyan sötét vagy mint nigger valaga szeneskannába dugva éjfélkor egy vasúti alagútban.

          • egy paraszt szerint:

            Vannak akiket a hazugságok éltetnek és ezért nem is különböznek az ország führerétől!
            Azaz nem képesek az igazat meglátni, meg nem is akarják, mert évtizedes vérvörös lázálmaikat kergetve nosztalgiáznak!

            Havasi Gáspárnak:
            Mit kellett volna tenni, a “törvényes” hatalommal, meg a másik ellenzéki oldal ajvékolásával szemben? Tessék már elmagyarázni!
            Netalán fegyvert ragadni? Na abból lenne csak a kritika!

        • petymeg szerint:

          És ilyenek szólják meg Ivánt!

  12. Szaszi szerint:

    Sajnos így van.Meg kéne nézni Parlamentbe jutásuk előtt mivel kampányoltak,és hová jutottak.Aki a tagságot le akarja váltani,bármire képes.
    Sajnos én is bejuttattam őket,de már akkor megbántam.
    Ez egy kis ország,már mindenkit ismerünk a politikában ide-oda cikázók közül,újat nem tudnak már húzni,és ez nagy baj nekik,a hatalmasoknak.

  13. Szaszi szerint:

    “Utolsó esélyünk az iszlám” – by Vonó.

    Hajrá nemzetiek.
    “Ember küzdj,és bízva bízzál”

  14. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Láthatóan egész jól összefonódott itt a BalRad meg a magyar hajnalkák.

  15. Szaszi szerint:

    🙂 Átnéztem a Kuruttyra,a Chanád cikk alatti hsz-ek között találtam ezt a képet
    https://uploads.disquscdn.com/images/b3dbe4811ebb176d87cc4af28a5126c6c381dd40cbe6711733da6f5f0badd989.png?w=320&h=317
    Miért nem mentek oda rendet tenni? 🙂
    Olyan röhejes látni,hogy tépitek szét Chanádkát,nemrég még a sámlit vittétek utána,hogy a rovásírásos helységtáblákat felszögelhesse.
    Nagy a zavar emberek ti felétek,de csak kampányoltok,kampányoltok itt is.
    Zsidózzatok,mint a cicmarcsek,éljen a haza.Na mentem,mert sokan vagytok.

  16. zoli szerint:

    Egy kis koncért bármit..Nem hiszem hogy ebben a kérdésben koncról kellene beszélni. Felttudja fogi a balrad a helyzet súlyosságát? Egyébként az alptörvény módosítását legalább egy éve a Jobbik kezdeményete. Erről ennyit.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      +1

    • Szaszi szerint:

      Zoli,mondjátok el,szánj rá kis időt,vagy Vágtázó, a Te újságírói vénáddal.
      Én azt se tudom mit változtatnátok az alkotmányon a Fidesszel,ami most sürgető lett.

  17. .... szerint:

    A képen nézem Volnert aki pénzen vette a diplomáját, vagyis az sincs neki, de bokorba azt tud ugrálni, és cégeinek csokrából most az adóhivatal válogat. Ez a szenny aki elárulta társait és beállt Vona (jüde) bandájába, hogy magának még egy kis külön koncot kaphasson. Nos ilyen a Jobbik vezetése.

    • egy paraszt szerint:

      Mi ez kérem?
      Sétáló marketing?
      Állítsunk valami rosszat, ami esetleg nincs, ezért védekezni sem lehet a semmi ellen?
      Ez már elég régi trükk, alkalmazta már minden oldal végső kétségbeesésében, amikor a világ falai elindultak ráomlani.

      • .... szerint:

        A Jobbik tele van korrupciós ügyekkel, mondta Orbán, de ezt mondta Megyó is az SzDSz -re.
        A saját családtagjaikra kötöttek tanácsadói szerződéseket a jobbik vezetői, ezt ugye pártpénzből, ami a pártagságot is meglopták esetét jelenti.
        Mit tennének, ha a közpénzekhez is hozzáférnének ?
        A Volnerről mindenki tudja, hogy pénzért vett diplomája van, vagyis nincs is neki. A bokorról meg fotó is van. És hogy Vona bandájának része, az nyilvánvaló.

        • egy paraszt szerint:

          Ebből csak az utolsó mondatot ismerem, a többit pedig bizonyítani is kellene!
          Mert amit a führer állít, az legtöbbször csak alaptalan vádaskodás és különben is “ne azt figyeljük, amit mond, hanem amit csinál” (sk. O.V.)

          Sajnos ott tartunk, hogy amennyiben a “jogalkalmazók” mondanak ki elmarasztaló határozatot, már abban is kételkednünk kell, napi tapasztalataink alapján!

          Én is állíthatnék rengeteg olyan dolgot, amit nem tudok bizonyítani!

          Most akkor hogyan tovább?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.