Sajtófúzió?

Csütörtöktől ismét publikálnak a Népszabadság újságírói

Képtalálat a következőre: „"Fedél Nélkül"-kép”

 

A jövő héten utcára kerülő Fedél Nélkül című magazin legfrissebb számában jelennek meg a Népszabadság munkatársainak írásai – értesült az ATV Híradója.

Az atv.hu megkeresésére Gergely Márton főszerkesztő-helyettes megerőstette, hogy a hajléktalanok által az utcán terjesztett 12 oldalas laphoz fűznek hozzá további 12 oldalt, amelyen a Népszabadság szerzői gárdájának, a lap szellemiségéhez közel álló szerzőknek és a napilapnál híressé vált publicistáknak az írásai jelennek majd meg, a Népszabadság díjazott fotóival szinesítve.
Az ötlet kezdeményezői kifizetik a Fedél Nélkül szerkesztősége számára a fúzióból adódó többletköltségeket, és az eladott példányokból származó bevétel, a szokásoknak megfelelően a továbbiakban is a Fedél Nélkült fényképes igazolvánnyal áruló hajléktalanoknál marad – tette hozzá Gergely Márton.
Mint elmondta: a Népszabadság csapata sok felületfelajánlást kapott az elmúlt napokban, ám az újságírók a szerkesztőség helyzetének váratlan megváltozása okán a Fedél Nélkül-el akartak szolidaritást vállalni.
(atv)
Bal-Rad komm: Csütörtökön alighanem Döbrögisztán vajdaság legkeresettebb nyomtatott újságja lesz a Fedél Nélkül. A döntést csak üdvözölni lehet! Kiváló alkalom lesz egyfajta társadalmi lázmérőnek ott, ahol lehet kapni a lapot!
PERSZE MINDEN A FOLYTATÁSI HAJLANDÓSÁGTÓL FÜGG! Ami pedig nem a hajléktalanokon fog múlni!
Ha a képeken kívül talán más anyagokat IS adnának a Fedél Nélkül-nek!
Bár szerencsétlen fedél nélkülieknek EDDIG IS volt épp elég bajuk! EZUTÁN MÉG TÖBB LESZ!

 

saf

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Sajtófúzió? bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    Tolvajok csalok gazemberek, ne bántsátok a hirvivőket.
    Ők csak a hozott anyaggal gazdálkodnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.