A megváltó ötlet: Döbrögit ki kell fütyülni!

Nem kell az Orbán takarodj, egy füttyből mindent érteni fog

polb

Lopják a szabadságunk! – Repüljenek! címmel tartott közös tüntetést az Együtt és az LMP a Szabad sajtó útján. Az Együtt alelnöke mellett beszédet mondott Jávor Benedek, a Párbeszéd, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Hargitai Miklós, a lényegében megszüntetett Népszabadság újságírója is. Az Erzsébet hidat már valamivel három előtt lezárták, a tömeg teljes szélességében elfoglalta a Szabad Sajtó útját, a tömeg vége a Petőfi Sándor utcánál volt. Több ezren lehettek.

Az esemény oldalán azt írták, „azt látjuk, hogy a kormány intézkedései semmi mást nem céloznak, mint hogy a szabad rablás rendszerét kiépítsék, aki pedig erről beszélni mer, azt elhallgattatják. Láttuk ezt az Origóval, látjuk most a Népszabadsággal. Nem nézhetjük végig szótlanul, hogy a szemünket is kilopják, hogy a közpénzt magánvagyonná alakítják át, és elegünk van abból, hogy meg akarnak félemlíteni bennünket!”
A korrupció maga a rendszer
Az első felszólaló Jávor Benedek volt háromnegyed négykor. Azt mondta, Magyarországon a korrupció maga a rendszer, és a kormányzás csak egy járulékos tevékenység: „a rendszert tökéletesre csiszolták, a jogszabályokat magukra, a közintézményeket családjukra, szeretőikre szabták, az országnak szánt uniós pénzeket pedig egymás közt osztják szét” – mondta.
Jávor szerint van azért rés a pajzson: a független sajtó, akik beszámolnak a valóságról, illetve a bátor civilek. Most őket akarja a kormány eltiporni, mondta.
Közben több tüntető is arról beszélt, hogy úgy érzi, az egzisztenciáját kockáztatja azzal, hogy nyilvánosan tiltakozik. Egy férfi például azt mondta, hogy ő kijött ugyan, de a barátnője minisztériumban dolgozik, és nem mert kijönni. Egy nyomdaipari kisvállalkozó pedig elmesélte, hogy az egyik tendernél közölték az egyik tulajdonossal, hogy azért nincs esélyük nyerni, mert a cég másik tulajdonosa a Facebookon rendszeresen kormányellenes bejegyzéseket oszt meg.
A legnagyobb füttyöt egyébként a Jávor által megemlített Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke kapta. Vajon megtippelte volna bárki, hogy egy ellenzéki tüntetésen nagyobb fújolást kap az NVB elnöke, mint a miniszterelnök?
A kormány nem bírja elviselni a kérdéseket
Hargitai Miklós, a Népszabadság újságírója arról beszélt, hogy ugyan azt mondják nekik, hogy reorganizálják a Népszabadságot, de a lap egy hete halott. A lap felfüggesztése óta pedig folyamatosan hazudnak a megszüntetés előzményeiről, miközben tudják, hogy a szerkesztőség nem tud visszavágni.
„1994 óta dolgozom a Népszabadságnál, az első sajtópert a Horn-kormány indította ellenem, és azóta az összes létező kormány beperelt, és mindig korrupciós ügyekkel. Ennyit arról, hogy mennyire volt ez bolsevista műhely” – mondta a kritikákra Hargitai.
Hargitai hozzátette, hogy a bezárással sokkal nagyobb kárt okoztak a kiadónak, mint a lap egész éves vesztesége lett volna. Ezért is nevetséges szerinte kizárólag gazdasági okokra hivatkozni. Az újságíró szerint a mostani kormány az első, amely még a kérdéseket sem viseli el. Orbán Viktor 10 éve nem ad interjút a lapnak, nincs olyan európai ország, ahol a miniszterelnök nem ad a vezető ellenzéki lapnak interjút, mondta. „Ez rosszabb, mint a Rákosi-rendszer” – mondta erre elvonulóban egy idős hölgy.
Hadházy Ákos szerint igaz, hogy mindenhol van korrupció, de az nem igaz, hogy ne lehetne megfelelő törvényekkel visszaszorítani azt. „Lehet hogy 2018 az utolsó lehetőség hogy ezt a rendszert meg lehessen dönteni demokratikus választásokon” – mondta az LMP-s politikus, aki szerint nem lenne jó megvárni, amíg forradalom lesz, mert az kiszámíthatatlan és senkinek nem jó. A helyszínen lévő tüntetők közül többen azt mondták, hogy ők már nem biztosak abban, hogy választással elmozdítható ez a kormány.
Hadházy arról beszélt, hogy még 9000 milliárd EU-s pénzt lophat el ez a kormány, ami nem csak eltűnik, hanem arra költik, hogy fenntartsák ezt a rendszert. A tömegből erre sokan felkiáltottak, hogy reméljük, inkább meg sem kapjuk azt a pénzt.
Orbánt ki kell fütyülni
Juhász Péter szerint a kormány el akarja fedni a magyar valóságot, ami a kórházak lepergő falai, az elmenő orvosok, ápolók, a kisemmizett vállalkozók, az elutasított munkavállalók.
Orbán Viktor lop. Orbán Viktor és az emberei lopnak. Lopják a közvagyonunkat, ez a valóság− mondta Juhász, aki szerint Orbán mai tevékenységét nem lehet kormányzásnak, ezt csak bűnözésnek lehet nevezni. A történelmi bűn, hogy „Magyarországot Moszkva seggében képzelik el, Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot” – mondta az Együtt politikusa.
Szerinte a Fidesz politikájával már nem teremthető többség, ezért a közbeszédből és a nyilvánosságból minden ellenzéki pártot és civilt ki akar zárni Orbán. Azért akarja kiszorítani a nyilvánosságot, hogy ne szembesüljenek a megnyomorított, megfélemlített emberek azzal, hogy Orbánt már egy stadionavatón is kifütyülik.
Ezért arra szólította fel az embereket, hogy mindenhol, ahol Orbán megjelenik, fütyüljék ki. És tegyenek így október 23-án is a Kossuth téren, ahol a miniszterelnök beszédet fog mondani.
Egy füttyszó. Nem kell az Orbán takarodj! Egy füttyből mindent érteni fog.- mondta.
(index)
Bal-Rad komm: “…„Magyarországot Moszkva seggében képzelik el, Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot…” – mondta Juhász! Elhallgatva azt a tényt, hogy az Ő NYELVÜK IS-DÖBRÖGIÉVEL EGYÜTT!-BRÜSSZEL VALAGÁBAN CSAPKOD! Egy kis júdáspénzért! Versenyt csapkodnak!
“…sokan felkiáltottak, hogy reméljük, inkább meg sem kapjuk azt a pénzt…”
Nos! ITT ÉRHETŐ IGAZÁN TETTEN BRÜSSZEL ÉS AZ EU ROSSZINDULATA A MAGYAR NÉP IRÁNT!
A júdáspénzek folyósítása a látványos és mindenki előtt nyílt ellopása dacára! Brüsszel és az eurokraták látják a mértéktelen és minden képzeletet felülmúlóan pofátlan lopást és rablást! Számukra nem az a lényeg hogy mi lesz a százmilliárdok sorsa, hanem hogy “becsületesen megfizessék a mindenkori rablóelitnek a rendszerváltáskor kialkudott járandóságot”. Ők eleget tesznek a lízingdíj megfizetésének, hiszen ezt vállalták Magyarországért cserébe! Hát fizetnek! Hogy a pénzzel mi lesz?-az őket nem érdekli! ŐK IGAZOLHATÓAN KIFIZETTÉK! Az aktuális helytartónak!
Moszkva és Vlagyimir Putyin emlegetése Döbrögi kapcsán egy eleve szándékos és kimondottan rosszindulatú kontexus! A Kreml számára Döbrögink egy senki! Aki miatt egy darab kavicsot nem érdemes fölvennie!-nemhogy az EU-felé azt eldobni. EGY PROBLÉMAFORRÁS EURÓPA KÖZEPÉN! Mindössze egy paraszt a politikai sakktáblán. (Moszkva nem felejt! Pávatánc ide vagy oda, a “putyinpincsizés” mélyen belopta magát a Kreml legeldugottabb zugába is!)
A tegnapi pesti brüsszelista nyafogás a sajtószabadság féltésének ürügyén néhány tehetetlen bohóc és hiteltelen politikusjelölt szánalomra méltó erőlködése volt. Megunták oszt’ hazamentek! Az a néhányezer, aki könnyed kis vasárnap ebéd utáni orbántakaroggyozásra vágyott.
“…Ez rosszabb, mint a Rákosi-rendszer” – mondta erre elvonulóban egy idős…”
-Aki talán még emlékszik AZOKRA AZ IDŐKRE! Amikor-még ha hibákkal-bűnökkel tarkítva is, DE EGY ORSZÁG ÉPÜLT! Amely aztán a rendszerváltásra egészen étvágygerjesztőre kerekedett! És amely országot BRÜSSZEL KITARTOTTJAI ELHERDÁLTÁK BRÜSSZEL IGÉNYEI SZERINT!
Ha úgy tetszik Döbrögitől-Füves Juhászig!

polb

Ne csodálkozzanak hát a “szervezők”, hogy csak párezer lelkes EU-hívő csődül össze hívó szavaikra! Akik közé még “nosztalgiázók” is vegyülnek! Ráadásul “…többen azt mondták, hogy ők már nem biztosak abban, hogy választással elmozdítható ez a kormány…”
Hadházy FORRADALOMTÓL RETTEG! Okkal! Ugyanis egyre többen-bár más összefüggésben-osztják Jávor véleményét: A korrupció maga a rendszer!
Igen! ERRŐL A RENDSZERRŐL VAN SZÓ, amely 26 év alatt ide juttatta az országot, ahol van! Jövőtlenségbe, Új Nemmzetthy Elyth kialakulásához!
EZ A RENDSZER EREDENDŐEN BŰNÖS RENDSZER! MINDEN EDDIGI ÉS LEENDŐ MŰKÖDTETŐJÉVEL!
Ez a rendszer megérett az elpusztításra! El is fog pusztulni, mert el lesz pusztítva! A kérdés csupán az, hogy a NÉP ÁLTAL, vagy külső konfliktus eredményeként?! (Az első verzió kívánatosabb lenne, de annak hiányoznak személyi feltételei! Ha lesznek megfelelő személyi feltételek, akkor majd nem juhászpéterek hívó szavára fog orbántakaroggyozni párezer vasárnap délutáni sétálgató, hanem országszerte milliók fogják elkergetni azokat, akiket el kell kergetni! A HAZAÁRULÓKAT!)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A megváltó ötlet: Döbrögit ki kell fütyülni! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    Viktor itt van érted a Gládio.

    Mia faszért nem szálltál ki időben. Mondtuk,hogy számoljatok el Pol haveroddal
    a Kvesztorban parkoltatott pénzekkel.

    Valakik nagyon berágtak rátok.

    Látod Viktor a privátol sokkal veszélyesebb lopni,mint az államtol,vagy az eutol.

  2. Rettegett Iván szerint:

    A profi gládiosoknak elég 100 tüntető is tőbb ezer tüntető az már gládios kánaán.

  3. Totóka szerint:

    Nem értek egyet azzal,hogy Döbrögi nincs jóban Putyinnal.Az Unión belül a legjobb viszonyt ő tart azoroszokkal.Ezek tények nem véletlenül hivják kis Putyinnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.